A 2009-es esztendő utolsó hónapjában járunk, minden nappal közeledik a búcsú az évtől. Ilyenkor az emberek általában megállnak egy pillanatra és visszagondolnak az elmúlt évre, összegzik magukban a velük történteket. Milyen élményeket, sikereket, kudarcokat, örömre vagy ne adj Isten bánatra okot adó eseményeket éltek át, visszagondolnak arra, mit adott nekik ez az év. Velem sincs ez másképp.

Nagyon emlékezetes, sok-sok élménnyel teli esztendőre tudok visszagondolni. Egy olyan évre, amelyben olyan eseményeket éltem, élhettem át, amelyekről korábban csak álmodhattam, ha mertem. Ezeket a történéseket soha nem fogom elfeledni, mert még ötven év múlva, a kandalló előtt, a hintaszékemben ülve is fogok mesélni róluk az unokáimnak.

Az év számomra gyakorlatilag a Baráti Kör oldalának történelmi játékával kezdődött. Ezt a játékot igazi csemegeként éltem meg, hiszen nagyon szeretem a statisztikákat böngészni, különösen a Fradiról. Mindig nagy lelkesedéssel vártam az aktuális fordulót és nagy-nagy izgalommal vetettem bele magam a válaszok keresésébe. Nagyon pezsgő napok voltak ezek, teljesen lázba jöttem a játéktól, főleg, amikor véglegessé vált, mit is lehet nyerni a játékban. Egy igazi Fradistának a tét igencsak nagy volt, ez is oka lehetett, hogy ennyire be tudtam lelkesedni a játékos megmérettetéstől. Ahogy közeledett az utolsó forduló egyre izgatottabb lettem. Nem is kell mondani, aznap teltek leglassabban a percek, amikor az eredményhirdetésre vártam. És akkor, amikor megláttam, hogy második lettem, nagyon boldog voltam és ki tudtam volna ugrani a bőrömből örömömben. És ez még csak a kezdet volt…

Mert csapatunk is elkezdte a menetelést. A tavaszi szezont annak reményében kezdtük meg, hogy ez lesz az utolsó félévünk a másodosztályban, és végre magunk mögött hagyhatjuk ezt a hosszúra nyúlt rémálmot. Őszintén bíztunk abban, hogy az őszről hozott 3 pont előnyünk megmarad, sőt még nagyobb előnyt kovácsolunk belőle. Két Liga kupa meccs után, amelyeken összesen 4 pontot szereztünk, Csepelen játszottuk a tavasz első bajnoki meccsét, ahol is hazai hangulatot teremtve, több ezer zöld-fehér szimpatizáns előtt 7 gólt lőttünk a Tököl kapujába. Ferenczi egymaga 4 alkalommal talált be. Ezután következett számunkra talán az idény legnagyobb meccse, hazai pályán fogadtuk azt a Bőcsöt, amely ősszel legyőzött minket, azóta vártuk, hogy revansot vehessünk rajtuk. Ezt a meccset személyesen is megtekinthettem, így láthattam, hogy az első félidőben tetszetős és eredményes játékkal 4 gólt lőttünk, míg a bőcsiek egyszer találtak be a kapunkba. A második félidő már nem emlékeztetett az első játékrész játékára, az eredmény nem változott, de a meccs végén fontos 3 pontot gyűjtöttünk be, ezután már 6 ponttal előztük meg a borsodiakat.

Ez a meccs nekem hab volt a tortán. Ugyanis a mérkőzés napjára tűzték ki a Baráti Kör játékának eredményhirdetését, soha nem felejtem el a napot, március 14-én. Nagyon vártam ezt a napot, mert tudtam, életem meghatározó napja lesz. Így is volt! Örök emlék marad a nap nyitánya, nagy kedvencemmel, gyermekkori játékos-példaképemmel, Páling Sisakkal való találkozásom. Aztán a csoda folytatódott, kora délután, a nyertestársakkal együtt a Székházban kalauzoltak bennünket, miközben kint csodálkozó és irigykedő tekintetek kísértek. Találkoztam dr. Springer Miklóssal, alapítónk unokájával és Rudas Ferenccel, egykori játékoslegendánkkal. Óriási élmény volt hallgatni őket, a Fradi történelmével kapcsolatos lenyűgöző történeteiket. Majd eljött a nagy pillanat, amikor elindultunk a játékoskijáró felé. Ekkor olyan szemszögből láthattam a Szentélyt, amilyenből eddig még soha, a Springer-szobor szemszögéből. Nagyon irigylem a játékosokat, hogy hétről-hétre ott futhatnak ki a zöld gyepre. Akkor és ott, mi is átélhettük ezt. Több, mint tízezer ember előtt lépegettünk a stadion kezdőkörébe, ahol átadták nekünk a játék nyereményeit. A nyereményeket, egy Fradi-legendák által aláírt labdát, bérletet és egy nagyon szép emléklapot. Nekem mindezt Springer Miklós bácsi nyújtotta át. Ezekről a percekről sok kép készült, azóta is sokszor nézegetem őket, felelevenítve ezeket az amúgy is felejthetetlen pillanatokat.

A történelemkönyveket lapozgatva nagyon úgy tűnik számomra, a Fradi számára általában a páratlan évek hoznak valami kiemelkedőt, valami áttörő eredményt. Gondoljuk csak végig: 1899-ben alakult a klub, a labdarúgó szakosztály 1901-ben játszotta első bajnoki mérkőzését, ugyanebben szereztük meg első győzelmünket nemzetközi mérkőzésen, szereztük meg első pontunkat és első győzelmünket. Első aranyérmünket 1903-ban, első Magyar Kupa címünket 1913-ban nyertük, 1965-ben elhódítottuk a VVK-t, 1995-ben első magyar csapatként bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, 2009-ben visszajutottunk az elsőosztályba, ahová jogtalanul száműztek minket. Tudom, érzéki csalódás ez, hiszen nyertünk címeket, voltak csodálatos élmények páros években is, hiszem ezt már csak azért is, mert 2010 ugye páros év.

Sajnos a 2009-es évet megelőzően, régen jutottam el meccsre. El nem tudom mondani, milyen érzés volt több év után meglátni a stadiont. A buszból először mindig a kandelábereket látom meg és nekem már akkor hevesebben dobog a szívem. Aztán meglátom a Székházat, majd egyre jobban körvonalazolódik előttem a Szentély. Ilyenkor olyan, mintha megállna az idő. Minden egyes alkalommal hasonlóak az érzések, de amikor az év elején újra átéltem, ez hatványozottan így volt. Nem beszélve arról, amikor a stadionba belépve, felérve a lépcsőn megpillantom a gyepet, a tettek mezejét. Ez minden egyes alkalommal felemelő. Nagyon nagy emóciók zajlanak ilyenkor bennem. Az egyik érzés múlja felül a másikat. Hála Istennek ebben az évben többször is átélhettem ezeket a pillanatokat. Idén több meccsen is voltam és nemcsak foci, hanem kézilabda meccseken is, azok is emlékezetesek voltak számomra. Emellett egy edzésre is eljutottam, amely szintén különleges és egyedi élmény volt.

A Bőcs legyőzését követően a következő 11 meccsünk mindegyikét megnyertük, május 10-én az MTK II ellen matematikailag is behozhatatlan pontelőnnyel vezettük a tabellát. Az utolsó előtti fordulóban becsúszott egy botlás a Makó ellen idegenben, így a tökéletes tavasz nem sikerült, de ez nem fájt annyira komolyan senkinek, így nekem sem, hisz a legfontosabb célunkat, a feljutást addigra már fölényesen elértük. Az utolsó fordulóban a Vecsést fogadtuk és győztük le 5-1-re, Ferenczi mesterhármast szerzett, mellette a csapattól búcsúzó Szkukalek és Deme talált be. A 3 pont előny a szezon végére 17 pontossá duzzadt. A meccs végén a szurkolók a pályán ünnepelték a feljutást és szerintem akkor azokban a pillanatokban mindenki szívéről nagy kövek estek le, hisz annyi balszerencse közt és oly sok viszály után, 3 év után végre lezártunk egy sötét, soha vissza nem térő fejezetet és nyártól újra az NB1-re készülhettünk.

Nagy reményekkel vártuk a bajnokság kezdetét. Bíztunk abban, hogy a nyugati színvonalú edzésmunkából fakadó erőnléti fölényünket érvényesíteni tudjuk az ellenfelekkel szemben. Akkor még úgy tűnt, az erősítések sem sikerültek rosszul. A szezon így is kezdődött, tetszetős és eredményes játékkal, szinte teltház előtt, 4-1-re legyőztük a Zalaegerszeget. Mindenki a fellegekben járt, a lehető legjobban alakult az első meccsünk, úgy kezdődött az idény, ahogy azt mi Fradi-szurkolók álmainkban elképzeltük. De utána jött a feketeleves. Kikaptunk a Nyíregyházától. Váratlanul jött! Bizakodtunk abban, hogy csak egy rövidzárlat okozta a botlásunkat. De sajnos nem! A soron következő 4 találkozónk egyikén sem sikerült megszereznünk a győzelmet és a megszerezhető 12 pontból mindössze 3 pontot gyűjtöttünk be. Hullámvölgybe kerültünk! Bár, szeptember 13-án az MTK elleni örökrangadón szereztünk egy fájdalomcsillapító győzelmet, de sajnos akármennyire szerettük volna, nem kerültünk ki a gödörből. Újra egy rossz széria következett, újabb 4 forduló nyert meccs nélkül. A gyenge teljesítmény nem múlhatott el következmények nélkül, Bobby Davison távozott a kispadról, a helyét Craig Short vette át. Azóta tudjuk, ez a változás pozitívan hatott a csapatra, 7 pontot szereztünk az őszi szezon utolsó 3 meccsén, javuló tendenciát mutatott a csapat. A tavaszi szezont a 11. helyről várjuk. Remélhetőleg az ígért erősítések nem maradnak el és akkor következhet egy eredményes és sikeres tavasz. A Fradi mindig híres volt a tavaszi meneteléseiről, reméljük 2010 tavaszán sem lesz ez másképp, és akkor megcélozhatjuk a tabella felsőbb régióit, ahová mi mindig is tartoztunk.

Október hónapban személy szerint újabb megtiszteltetés ért, az FTC Baráti Kör hivatalos honlapjának az egyik szerkesztője lettem. Ez mérhetetlenül nagy kihívás is számomra, aminek rengeteg munkával igyekszem megfelelni.

Ez az év számomra más volt, mint a többi! Olyan élményekben volt részem, mint ezelőtt soha. Ezeket az élményeimet a Fradinak és a Barátaimnak köszönhetem. Mert saját példámon keresztül is érzem, így tanúsíthatom, hogy a Fradi körül, annak kapcsán igazán mély, emberi kapcsolatok, barátságok is kötődhetnek. Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettem olyan embereket, akikkel immár rengeteg közös emlék köt össze, soha nem fogom elfelejteni azokat a pillanatokat, amelyeket együtt töltöttünk. Ezúton is nagyon köszönöm nekik, hogy átélhettem mindezt, a velük való közös meccsnézéseket, a köréjük szervezett programokat. Ezeket az emlékeket, ezt az évet örökké megőrzőm a szívemben.

Köszönöm Istenem, hogy Fradistának teremtettél!

Bartók Ferenc