2024. december 22. vasárnap

Az előttünk álló napok Fradista évfordulói: 2009.12.10. – 12.13.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 10.

hetikoszonto_1210-1213
Ez a hét igen eseménydús, legalábbis Fradista szempontból. A naptár bejegyzéseit nézve, a nagy számot látva, két részre kellett bontanunk a megemlékező bejegyzést. Az első rész után íme az előttünk álló napok évfordulói.

2009. december 10-től 13-ig ünneplik a születésnapjukat:

2009. december 10. csütörtök:

szucs-lajosSzűcs Lajos: 66. Szűcs Lajos a 66-os útra lépett. Kedves szám ez neki, hiszen 1966-ot mutatott a naptár, amikor bemutatkozott a Fradiban és elindult a világhír felé. 1969-ig mindösszesen 163 mérkőzést játszott zöld-fehérben (102 bajnoki, 44 nemzetközi, 17 hazai egyéb), amelyeken 12 gólt szerzett (ebből 7 bajnoki). Ebben az időszakban lett olimpiai bajnok, szerepelhetett a világválogatottban és természetesen sokszor a magyar válogatottban. Ma is rendszeresen előfordul a székházban, a „triumvirátusnak” emlegetett Albert-Rákosi-Szűcs hármas tagjaként. Tavaly, a 65. születésnapján a következő megemlékezést írtuk róla, a vele készült rövid beszélgetéssel. (Kép Nagy Béla: Fradisták című kötetéből.)

telek-andrasTelek András: 39. Bő tíz évvel ezelőtt még élvezhettük játékát, amelyet a középső védő posztján bizony ritkán láttunk. Úri eleganciával és tisztasággal játszott, zseniális ütemérzékének köszönhetően nem sok munkát adott a mindenkori játékvezetőknek. 1990 és 1999 között 205 NB I-es mérkőzésen láthattuk a Fradiban, no de esetében nem szabad megfeledkezni 1995-ről a BL-ről, ahol csapatunk egyik pillére volt. És a többi emlékezetes nemzetközi csatáról (KEK és UEFA kupa meccsek), a több mint félszáz MK meccsről nem is beszélve. Igazi legendává vált már aktív korában, reméljük hallunk még róla az Üllői úton. Ő egyébként egyike azoknak, akikkel már hosszabb beszélgetést folytathattam. (Kép a http://magazin.ujember.katolikus.hu oldalról.)

2009. december 11. péntek:

gyetvai-laszloGyetvai László: 91. A legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó. 1937 és 1948 között összesen 229 mérkőzést játszott a Fradiban (161 bajnoki, 46 nemzetközi, 22 hazai egyéb), amelyeken 85 gólt szerzett (66 bajnoki). Ebből talán ki is található, csatár volt, nem is akármilyen, balszélső a javából. Annak idején Sárosi Györgyöt, Toldi Gézát szolgálta ki jobbnál jobb labdákkal. Nagy idők tanúja, aki hála Istennek a mai napig feltűnik az Üllői úton és nézi az utódokat, akkor is, ha játékukban mindazt a szépséget nem találja meg, ami az ő idejében jellemezte a Fradit. De abban ő is, mi is bízunk, hogy lát még eredményes bajnokcsapatot az Üllői úton. Tavaly, a 90. születésnapján így emlékeztünk meg róla. (Kép Nagy Béla: Fradisták című kötetéből.)

2009. december 12. szombat:

ifj-albert-florianifj. Albert Flórián: 42. Kezdetben bizony ő is megküzdött azzal, hogy nem könnyű Albert Flórián nevével, Albert Flórián után labdarúgó karriert csinálni. Ha az európai futball aranylabdása, a Fradi császára nem is lett, mint édesapja, azért szégyenkezésre semmi oka. 1988 és 1998 között számtalan mérkőzésen mutatta meg, hogy ereiben a vér nem vált vízzé. Minden bajnoki éremfajtából (arany, ezüst, bronz) begyűjtött hármat, amit a kupagyőzelmeknél még eggyel meg tudott fejelni, hiszen ott négyet számlát. Természetesen tagja, mi több góllövő tagja volt a legendás BL csapatnak. Emlékezzünk csak a Real Madridnak rúgott nagyszerű, pontot érő góljára. (A kép Nagy Béla: KEK emlékkönyv című kötetéből.)

2009. december 13. vasárnap:

magyar-zoltanMagyar Zoltán: 56, ma már dr. Magyar Zoltán, a magyar tornasport örökké fénylő csillaga, az FTC színeiben kétszeres olimpiai bajnoki címet (1976, 1980 lólengés) nyert tornász. 1965-től 1980-ig volt klubunk sportolója. Edzőjével, Vígh Lászlóval számos új technikai elemet dolgozott ki, nevéhez fűződik az orsó, a szökkenő-vándor és a róla elnevezett Magyar-vándor első bemutatása. Olimpiai bajnoki aranyérmei mellett a pályafutása alatt lólengésben három világ- és három Európa-bajnoki aranyérmet is nyert. Háromszor – 1974-ben, 1978-ban és 1980-ban – választották az év magyar sportolójává. Az aktív sportolástól 1980-ban, moszkvai olimpiai győzelme után vonult vissza. (A közölt kép: www.nemzetisport.hu)

Születésnapjuk alkalmából mindannyiuknak jó egészséget és sok boldogságot kívánunk!

Az előttünk álló napokban lenne a születésnapja:

2009. december 10-én, csütörtökön:

bukovi-martonBukovi Mártonnak, aki 1904-ben született. Az FTC-ben összesen 214 mérkőzésen (86 bajnoki, 104 nemzetközi, 24 hazai egyéb) szerepelt, amelyeken 12 gólt rúgott (kettőt bajnoki meccsen). Posztja szerint fedezet volt. Háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, tagja az 1928-ban KK-t nyert csapatnak. 1926 és 1930 között 11-szeres válogatott volt. Eredményes játékoskarrierjét Franciaországban fejezte be, majd egy fényes edzői pályafutás vette kezdetét, amely Belgrádban, a Gradjanski csapatánál kezdődött. Belgrádból az MTK csábította haza, irányításával 1947-től három bajnoki címet nyert velük. 1956-ig a Bp. Dózsa edzője, majd 1956-57-ig a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya volt. Későbbi állomáshelyei: MTK, Dinamo Zagreb, DVTK, Olympiakosz. Érdekes, hogy a Fradi edzőként nem számított rá, egy rövid ideig, mint szaktanácsadó működhetett. 1974-ben megkapta az FTC örökös bajnoka kitüntető címet. 1985-ben hunyt el.

2009. december 11-én, pénteken:

lenne 90 esztendős Horváth András, aki 1937 és 1940 között volt 16 mérkőzésen az FTC csatára (7 góllal). Ugyanezen a napon született 1929-ben Anda László, aki pedig 1946 és 1952 között viselte a csapat mezét mindösszesen 14 alkalommal, fedezet volt, gólt nem szerzett.

2009. december 12-én, szombaton:

dalnoki-jeno– lenne 77 éves Dalnoki Jenő. Róla igazán nehéz röviden írni. Abban is biztos vagyok, ahogy eddig is írtunk róla, úgy ezután is születnek még róla írások, hiszen méltán ő a Fradi egyik legnagyobb legendája, úgy játékosként, mint edzőként.

Az előttünk álló napokban van a halálának évfordulója:

2009. december 10-én, csütörtökön:

szeitler-karolySzeitler Károlynak, aki 1888-ban született és 1914-ben nagyon fiatalon ezen a napon halt meg. 1907-től 1914-ig csatárt játszott, nem is akárhogy, a Fradiban összesen 131 mérkőzésen (63 bajnoki, 46 nemzetközi és 22 egyéb hazai), amelyeken 42 gólt lőtt (26 bajnoki). Ötszörös magyar bajnok az FTC-vel. Az első igazi szögletrúgó specialista volt, akkoriban azt írták, művésze a centerezésnek.

wilhelm-gyulaWilhelm Gyulának, akinek születési dátumát sajnos homály fedi, az biztos, hogy 1919-ben mutatkozott be az FTC-ben, ahol 1922-ig játszott összesen 36 mérkőzést, mint fedezet, gólt nem szerzett.

30 esztendeje ezen a napon halt meg.

2009. december 12-én, szombaton:

kiss-gyulaKiss Gyulának, aki 1916.05.04-én született és 50 esztendeje ezen a napon halt meg. 1916. május 4-én született a Ferencváros egykori KK győztes csatára.

Az FTC amatőr csapatából került a profik közé 1934 novemberében. Játékostársai a Pepecs becenévvel illették, mert nagyon szeretett cselezni. De a labdaszerzésben is jeleskedett, amelyeket a jobbösszekötő posztján játszott meg, lapos, amolyan „fű alatti” átadásaival, amelyekből csatártársai rengeteg gólt szereztek. Persze, Ő sem maradt adós a gólokkal. Az Austria elleni legendás 6-1-es meccsen és a római Lazio elleni KK-döntőn is gólszerző volt!

Összesen 255 mérkőzésen (149 bajnoki, 86 nemzetközi és 20 hazai egyéb) játszott, amelyeken 83 gól (47 bajnoki) fűződik a nevéhez. A KK-győzelmen kívül háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes a Fradival. A magyar válogatottban két alkalommal játszott. (A kép és a szöveg forrása Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. című kötete.)

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS