Ma is működő szakosztályok: FÉRFI TORNA

A torna az alapsportok egyike, olyannyira, hogy volt idő, amikor a torna szó a sport szót is helyettesítette. Példának okáért ezért szerepel szeretett klubunk nevében is.

Az FTC vezetői már 1900-ban jelentkeztek a MOTESZ-be (Magyarországi Tornaegyletek Szövetsége), annak ellenére, hogy akkor még nem volt hivatalosan megalakított tornaszakosztályuk. Ezzel is demonstrálni kívánták, hogy a sportágat fontosnak tartják és foglalkozni fognak vele.

És ha már a MOTESZ nevét említjük, tekintsünk jobban vissza az időbe, mi is volt a múltja ennek a sportnak Magyarországon, mondjuk egészen az Anjouk koráig.

Az Anjouk korában divatos lovagi játékok már a későbbi testgyakorlatok bizonyos jeleit mutatták. A külföldről hozzánk érkezett internátusi vezetők a rómaiak életében divatos sportelvek szerint tanították testgyakorlásra a fiatalokat.

Az 1600-as évek közepén Coménius Amos, aki Sárospatakon élt, könyvében, az Orbis Pictusban már játszóteret és játékok rendszeresítését követelte az ifjúság részére. Mária Terézia alatt az országban több helyen űzték a testgyakorlás egyes fajtáit. A külföldi tornarendszerek híre lassan hozzánk is eljutott. Elsősorban Guts-Muts, majd Jahn fejlesztette ki azt a német rendszert, amely Magyarországon is kifejtette hatását. Említést érdemel a svájci Pestalozzi , illetve a svéd Henrik Ling és fiainak tevékenysége, melyek hatással voltak a torna magyarországi rendszerére. Gyarmathy Sámuel professzor 1797-ben Schnefentalban járt, s az ottani Guts-Muts iskolában tett látogatásáról írt beszámolót. Hasonló jellegű volt Kovács Mihály pesti orvos gyűjteménye: ő könyvben adott összefoglalót Guts-Muts rendszeréről. Ezek a hírek, könyvek felkeltették az érdeklődést Magyarországon a torna iránt. Néhány főúri család „gimnasztikához értő” nevelőt hozatott a gyermekek és felnőttek mellé. Először báró Vay tábornok alkalmazott házi tornatanítót. Egger 1817-ben, az evangélikus gimnáziumban megalakította az „első nyilvános testgyakordát „. A torna célja ekkor kimondottan a polgárság szórakozása, szórakoztatása volt. Néhány fiatal tornatanítót (” pestalozziánust ” – így nevezték Pestalozzi híveit) hívott Magyarországra. Ez a kezdeményezés azonban a német tornazár ( Turnsperre ) idejére esik, s a bécsi kancellária kitiltotta a tornatanítókat az oktatási intézményekből.

1830 őszén, Pesten Testgyakorló Intézetet alapítottak, azonban ez csak kisgyermekek tornáztatásával foglalkozott és rövid két évtized múlva már meg is szűnt. 1862-ben megjelent az első női torna-szakkönyv Turján László szerkesztésében. Címe: „Nőnevelő Tornászat”. 1883-ban megindult a rendszeres torna folyóirat, a „Tornaügy”, amely havonta jelent meg.

A negyvenes évek után 1863-ban Matolay Elek, Szontágh Ábris dr. és Bakody Tivadar dr. megalapították a Nemzeti Torna Egyletet. Az egyesület hivatalos nyelvéül a magyart választotta. Az első „gyakorlásokat” a régi Pest egyik istállójában végezték. Ezzel megindították a magyar tornasportot. Sorra alakultak a különböző városok torna egyletei (1866-ban a Kanizsai Torna Egylet és a Soproni Torna Egylet, 1867-ben a Debreceni Torna Egylet, 1868-ban a Szombathelyi Torna Egylet, a Nyitra Torna Egylet, a Kassai Torna Egylet és a Sátoraljai Torna Egylet, 1869-ben Budapesti Budai Torna Egylet , 1870-ben a Pécsi Torna Egylet. Jelentősen megnehezítette azonban a tornásztevékenység megindulását az a körülmény, hogy képzett vezetők nem voltak.

Ezen a tényen kívánt változtatni a Nemzeti Torna Egylet, amikor 1870-ben megépült új tornacsarnokában tornatanítók kiképzésére tanfolyamot indított be. Néhány év alatt több mint 800 okleveles tornatanítót képeztek ki, akik ezután átvették a torna egyesületek szakirányítását.

1870-ben felmerült az a kívánság, hogy a tornaegyesületek egy közös Szövetségbe tömörülve vigyék előre a tornaoktatás ügyét Magyarországon. A lelkes emberek ez irányú fáradozásainak eredményeként, a Nemzeti Torna Egylet elnöksége által 1883-ban újból kibocsátották a Szövetség megalapításra vonatkozó felhívást.

Az első szertornaversenyt Magyarországon az NTE rendezte 1881-ben.

A nyújtó, korlát, rúdugrás számokból álló összetett versenyt Kajlinger Mihály nyerte meg 100 ponttal. 1885. június 28-án mutatkozott be a nagy nyilvánosság előtt a magyar torna.

Katonazenekar kíséretében vonult végig a főváros utcáin a háromszázötven felnőtt és százharminc iskolai tanuló a tornatérre. Az ünnepélyen, több tornaszeren egyszerre végeztek szergyakorlatokat Keresztessy Sándor tanulói. A belvárosi reáliskolából rendgyakorlatokat mutattak be és mindezek előtt az összes résztvevő közös szabadgyakorlatokkal tette különlegessé az első tornaünnepélyt. A győzelmi cserkoszorút nyilvánosan osztották ki. Ezzel az aktussal vette tulajdonképpen kezdetét hivatalosan is a magyar tornasport.

Másnap, 1885. június hó 29-én megalakult a Magyarországi Tornaegyletek Szövetsége. Elnöke: Hegedüs Sándor kitűnő tornász lett.

Az alakuló közgyűlésen az NTE, BBTE, OTE és a Magyarországi Tornatanítók Egyesülete, valamint Arad, Debrecen, Fogaras , Kolozsvár, Nagykanizsa, Sopron, Sárospatak, Szabadka, Szeged, Pancsova és Temesvár városok egyesületeinek képviselői vettek részt.

Az ezt követő években egyre több egyesület csatlakozott a Szövetséghez úgy, hogy 1891-ben már 44 tagegyesülete volt. A Szövetség megalakulási szabálya szerint háromévenként választották újra a „tisztikart”.

Hosszú éveken keresztül az a szokás alakult ki, hogy a közgyűléssel egy idõben rendezték meg az Országos Tornaünnepélyt is.

Távolugrás, kődobás és lógyakorlatból állt a verseny. A korabeli szaksajtó szerint” váratlan gixerek , a tornaszerről történő lezuhanás gyakori előfordulása” tette kiegyenlítetté az egyébként unalmas versenyt.

Az első újkori olimpián 1896-ban, Athén-ban magyar férfi tornászok is részt vettek. A 13 nemzet tornászai között indult Kakas Gyula és Weisz Dezső. A versenybiró Isseni Isszer Károly volt.

A MOTESZ második közgyűlése (1888) meghatározta a tornászok öltözetét.

Ez sötétkék nadrágot és kabátot, valamint a szürke ing mellett fekete árvalányhajas pörgekalapot is előírt.

1898-ban nagy megtiszteltetés érte a magyar tornasportot, hiszen felvételt nyert a Nemzetközi Torna Szövetségbe , amit akkor még csak Európai Torna Szövetségnek neveztek.

Mindinkább kezdett kialakulni az általános felfogás, hogy a tornát a legszélesebb néprétegek között is kell terjeszteni és népszerűsíteni. Tornász Egyleteink tagjai a torna mellett a legkülönfélébb sportokat is űzték, mint például atlétikát, vívást, úszást, korcsolyázást stb. A ” tornászati eszme” már a felsőbb körökben is ismertté kezdett válni. Az egyesületek zászlószentelési és egyéb ünnepélyein még a királyi udvar egyes tagjai is megjelentek. Így a Torna Szövetség zászlószentelési ünnepélyén a zászlóanyai tisztet Auguszta főhercegnő vállalta számos magas rangú előkelőség kíséretében.

Egy ilyen, akkor már nagy múlttal rendelkező szövetség fogadta tagjai közé 1900-ban a Ferencvárosi Torna Clubot.

Bár az FTC-ben a sportolók rendszeresen tornáztak, a hivatalos szakosztály csupán 1904-ben alakult meg. Még később, 1910-ben indultak a sportolók először versenyeken.

A vezetőjük Záborszky Sándor, akkori szóval, művezető volt. Az ő irányításával olyan sportolók készültek, mint Háberfeld Győző, Roth Aladár, Kőszegi Károly, Gertner Elek, Huber István, Kövesdi László és Steiner László.

Ez a csapat rövid két esztendő alatt méltó ellenfelévé vált a bevezetőben is idézett nagy múltú hazai tornaegyesületeknek. Mindennél jobban bizonyítja ezt a csapatbajnokságban elért második helyezésük. Háberfeld Győző Budapest-bajnokságot nyert, sőt részt vett a stockholmi olimpián is, ahol tagja volt a második helyen végzett magyar csapatnak.

Igen reményteli volt tehát az FTC tornasportjának indulása, amit az I. világháború alaposan derékbatört, gyakorlatilag megszüntette a szakosztályt.

Évtizedekig semmi hír nem maradt fenn a krónikákban a szakosztályról, de 1951-től már szinte mindent tudunk róla, amikor Szabó Zoltán a Fáy Gimnázium testnevelő tanára újból életre keltette a tetszhalott szakosztályt.

1957-ben érkezett edzőnek az FTC-hez Harmath József, aki addig a Testnevelési Főiskolán tanított, de politikai okokból eltávolították tanársegédi állásából. Mérföldkő volt ez az FTC tornasportjában, hiszen ezután kiváló tornászok és edzők sorát nevelte ki.

1964-ben Tokióban már olimpikon lett az egyik tanítványa: Cser Győző.

Majd a tanítványokból sorra edzők lettek, akik vitték tovább a Harmath Józseftől kapott stafétabotot. Név szerint: Vígh László (képünkön), Koltai László, Deák Zoltán, Ács Győző és Karácsony István.

Az ő munkájuk révén 1964-től az FTC tornászok igazi aranykora kezdődött meg.

Magyar Zoltán minden idők legeredményesebb magyar férfi tornásza lett. Három olimpián vett részt (1972, 76 és 80), amelyeken kétszer (1976, 80) aranyérmet szerzett. Nyolc éven át legyőzhetetlen volt lólengésben. Edzője mindvégig Vígh László volt. 1980-ban vonult vissza az aktív versenyzéstől.

Kortársai közül ki kell emelni Sivadó Jánost, akiről Magyar Zoltánhoz hasonlóan elemet neveztek el lólengésben. 1976-ban olimpikon volt Farkas Árpád, 1980-ban pedig Vámos István.

A Magyar Zoltánt követő időszak kiemelkedő versenyzői, akik ugyancsak olimpiákon vettek részt: Horváth Zsolt (1988), Schupkégel Károly (1992), Gál Róbert (2004) (képünkön).

A szakosztály ma is azon dolgozik, hogy méltó legyen a dicső elődökhöz. A szakosztály jelenét a honlapjukon lehet nyomonkövetni: http://www.ftc-ferfitorna.hu/.

Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:
Nagy Béla: Zöld-fehérben

A Magyar Tornaszövetség honlapja

Az FTC férfi torna szakosztályának honlapja