Talán nem nehéz kitalálni, hogy mai bejegyzésem témájául a Fradi jelmondatának ellentétpárjait választottam. Indokoltan felmerülhet a kérdés, miért teszek ezen fogalmak említésére kísérletet, s hogy egyáltalán miért jutott mindez eszembe?

Régi nagyjainkat, futball-legendáinkat hallgatva elámultam. Ahogy a régmúltról beszéltek, emlékeik különböző korszakok megelevenedett képkockáivá változtak. Szó esett a nehézkes fennmaradásról, a csapat viszontagságaiban való helytállásáról, a kitartásról, a bajban is egymás mellé állásról és mindarról, amit – e három szó, Erkölcs Erő Egyetértés esszenciálisan kifejez.

Megmaradt mindez?

Forradalmi változások övezték hosszú évtizedeken át kedvenc csapatunk útját. Voltak csodálatos sikerélmények és volt úgy, hogy egy–egy elvesztett meccs után pironkodva szegeztük a föld felé tekintetünket. Hányatott csapatmúltunk beszédes; klubunk – sok más rossz mellett – például a kinizsis korszakot is túlélte már, és nem is oly rég a másodosztályba való száműzetését. Túléltük!

Igaz, hol így, hol úgy kellett gyógyítani a változásoktól megtépázott, véresre szakított fradi szívünket.

Sokszor hallok olyat, hogy két jóbarát más-más csapat, vagy épp az ellenfél szurkolótáborát gyarapítja. Sőt, egy családon belül is gyakran megesik az ilyesmi. Mégsem kárhoztatják egymást, a legrosszabb esetben is kezet tudnak fogni. A rosszabbik eset azonban az, amikor is ugyanazon csapat szimpatizáns drukkerei, egymás és ne adj Isten, a játékosok alatt, ha lehetne elvágnák a talajt, mérgező szavaikkal a másikat megsemmisítenék. Mindezt oktalanul, vélelmezett okokra hivatkozva, vagy csak pusztán önnön ürességük következményeként. Persze mondanom sem kell, ehhez olaj a tűzre némi valós nézeteltérés.

Játékosaink a legutóbbi botrányos meccsen enyhén szólva is bizonytalanná váltak a pályán, jó néhány szurkolónak az „egy darabig biztos nem jövök meccsre„ mondat hagyta el a száját. Kételyeim vannak afelől, hogy a csapatra nem kiváncsiak, csupán zavarja őket, ha nem is az egyet nem értés – mert ez önmagában még tolerálható is lenne – de az abból következő kellemetlenséget okozó kompromisszum- kötés hiánya.

Kérdés, hogy valóban ezt akartuk–e?

Nem hinném, és azt sem, hogy idealista álmokat kergetek, amikor ősi jelmondatunk létjogosultságában hiszek még, és abban, hogy az eszme arra buzdít minket, hogy rosszabb napokon is büszkén és meggyőződéssel tudjunk hinni önmagunkban, egymásban, és a Ferencváros csapatának sikerében. 2010-ben legyen újra Erkölcs Erő Egyetértés! Így búcsúzom:

Békés, Boldog Ünnepeket kívánok mindenkinek!

Istenes Mónika