Istenes Tibor írása

Batyuját megkötve, rég magunkra hagyott már minden költöző madár. Összecsomagolt és messzire költözött a nyár.

Utolsó lehullott rozsdás levelével, az ősz is elköszönt, fehér lepellel takarja már múló perceinket a tél. Szobáinkat illatos gyertyák fénye járja át, s a rideg külvilág után, bensőnkig hatol az otthon melege. A nyáron megszokott és unalomig hajszolt fényes nappalok, mára már távoli foszlányok csupán, s most vágyakozva tekintünk a legkissebb fényre is.

A sötétség uralja napjainkat, s bár ezen áttör néha a hó vakító színe, azért mindannyian buzgón keressük a fény éltető varázsát, lelkünkből áttör még a nyár izzó szíve. Önmagában egyhangú lenne a tél fehér fátyola, de a természet gondos keze, nevetve rajzolt zöld fenyőket a hófedte tájak monoton vásznaira. A zöld, a szabadság és az élet szimbóluma. Mégis télen kifosztva üresen, szürkén állnak a fák. Díszes ruhájukat, lakmározva falta fel az ősz. Csak a fenyvesek örök zöld színe kacag az elmúlás éles fém fogán, csak a fenyő őrzi színével, a túlélés kedves mosolyát.

Karácsony van. Ilyenkor megpihen, s pár boldog pillanatra megáll minden, mi hirtelen. Új reménybe öltözik a lélek, s csillogó aranyfényként kel útra a szeretet.

Ahogy a múlt kopott ablakán visszanéz szemünk, mint egy hatalmas zöld fenyőként tükröződik csapatunk a történelem jeges taván. Örök győztesként vetíti elénk jégrajzát a hold, mely megszünteti közelmúltunk fájdalmait. A nappalok mostantól szép lassan kiterjesztik uralmukat a sötétség felett, a zöld szín, ismét győzött a sivárság felett.

Két szín győzte le a sötétség színpadát, két szín fonja át lelkünk és szívünk trónusát. A fenyő örök zöld színe, s a hó fehérlő vakító ereje. Ez a két szín, örökre összeforrt velünk Ez a két szín díszíti telünk.

Boldog Békés Karácsonyt kívánok minden Fradistának szerkesztőségünk és a magam nevében is!