2024. december 22. vasárnap

A Fradi és a Karácsony

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. december 25.

karacsonyi-konyvEgy ideje szokásom, hogy ünnepeinket összekötöm a Fradival, a Ferencvárossal, hosszabb-rövidebb összeállításokat készítek. Így volt ez Húsvétkor, Szent István ünnepén, Október 23-án, Mindenszentekkor, legyen így Karácsonykor is.

Nem tagadom, az ilyen összeállítások elkészítése előtt sokat kutakodom a könyveim közt és az internet világában, hogy lehet a Fradit az ünnephez csatolni. Karácsony szent ünnepe kivételt jelent, ez alkalommal nem kellett sokat kutatni, hiszen a klub valaha élt legnagyobb krónikása, Nagy Béla mindent „tálcán kínált”. Amint a mellékelt képből is látható, több mint száz alkotása egyikét ennek a témakörnek szentelte, még 1998-ban.

Az alább közölt tényadatok mind ebből a könyvből valók.

Érdemes egy hosszabb idézettel kezdeni, a könyv előszavából, melyeket nem csak Karácsony ünnepén érdemes megszívlelni. Valószínű, a felelős szerkesztő, Nagy Béla gondolatai, amelyet azonban úgy írtak alá: Ferencvárosi Torna Club

Igen, fradistáknak, karácsony ünnepén is egy kis FTC-s szívdobbanást szeretnénk okozni. Ezt természetesen csak fradisták által véghezvitt tettekkel, ferencvárosiak nyilatkozataival, vallomásaival érhetjük el.

Kétségtelenül százszámra voltak ferencvárosi sportolók, különféle csapatok játékosai, akik imádták, imádják a Ferencvárost. A klub majd 100 éves történelmében azonban a Fradiért rajongó milliók, az egyesületért mindenre kész szurkolók legalább ilyen fontosak voltak és mindörökké lesznek. Ezt a klubot az eredményeken túl a népszerűség, tehát a NÉP emelte arra az oltárra, amely előtt a zöld szívűek milliónyian leborulnak.

A Karácsony a szeretet, a család ünnepe. A Fradi-családban is ünnepi volt mindig a hangulat, ám egy időben versenyek is voltak, amelyek a versenyszellemet sem engedték ellankadni. Gondolhatták, karácsonykor még a siker is szebb, a győzelem is kedvesebb. Hiszen ily módon a sikert akár még messzi külföldről is küldhették a képzeletbeli Fradi-karácsonyfa alá a ferencvárosi sportolók.

Az alábbiakban dátumok, események és eredmények következnek.

1907. december 26.
Helyszín: Rudas fürdő. MUE úszóverseny. Sliviczka Ignác (FTC) tányérkereső búvárúszásban (19 tányér felszínre hozatalával) első helyezett. Ily módon ő az FTC első karácsonyi bajnoka.

1910. december 26. Millenáris
FTC – 33 FC 7:0 ! bajnoki mérkőzés (!)

1911. december 25. Bréma
Bremen SC – FTC 0:5 !

1913. december 25. Párizs
Red Star – FTC 0:7 !
1913. december 26. Párizs
Párizs válogatott – FTC 1:5 !

1919. december 26.
Az FTC első boxversenye az Üllői úti pálya lelátója alatti tornateremben, 150 néző előtt.

1924. december 25. Firenze
Libertas – FTC 1:3
1924. december 26. Livorno
FC Livorno – FTC 1:1

1924. december 26.
A Városligetben az FTC jégkorongozóinak első bemutatkozó edzőmérkőzése: BBTE – FTC 8:1

1925. december 26.
A budapesti régi képviselőház termében az ökölvívók a Budapest bajnoki címekért küzdöttek. Kocsis Antal, későbbi olimpiai bajnokunk légsúlyban nyert.

1926. december 25. Üllői út
FTC – Vasas 4:2 egy új kezdeményezés, a Téli Kupa keretében.
1924. december 26. Üllői út
FTC – Slavia Praha 2:1

1927. december 25. Alexandria
Alexandria válogatott – Ferencváros 0:3 !
A meccs után a játékosok egy jóízűt fürdőztek a tengerben, Karácsonykor!

1928. december 25. Barcelona
Barcelona válogatott – Ferencváros 4:0
1928. december 26. Barcelona
Barcelona válogatott – Ferencváros 3:3

1929. december 25.
A Városligetben jégkorongtorna: BKE II – FTC 4:3
1929. december 26.
A Városligetben jégkorongtorna: MHC – FTC 2:1

1929. december 26.
Helyszín: Rudas fürdő. MUE úszóverseny. Melchner László (FTC) 100 m mellen, Vermes Magda (FTC) 100 m háton győzött.

1930. december 25. Trieszt
Triestina – Ferencváros 4:3, az ellenfél edzője Tóth-Potya István volt.
1930. december 26. Nápoly
Napoli – Ferencváros 7:3

1931. december 25. Saarbrücken
FC Saarbrücken – Ferencváros 1:6 !
1931. december 26. Mannheim
Mannheim válogatott – Ferencváros 3:2.

1931. december 26.
Klagenfurti jégkorongtorna: FTC – Berliner SV 3:0. A jégkorongozók első külföldön elért győzelme!

1932. december 25. Genova
Genova – Ferencváros 3:1
1932. december 26. Marseille
Olympique Marseille – Ferencváros 2:4.

1932. december 26.
Cortina d’Ampezzo jégkorongtorna: FTC – Cortina d’Ampezzo 3:1. Jól ment a hokisoknak Karácsony másnapján…

1933. december 25. Aachen
Aachen válogatott – Ferencváros 2:2
1933. december 26. Köln
FC Köln – Ferencváros 2:7 !.

1933. december 26.
Margitszigeti uszoda: FTC -MUE 9:1. Az FTC pólósai is bemutatkoztak a karácsonyi ünnepen. A Karácsonyi Kupát veretlenül nyerték meg.

1934. december 24. Casablanca
Marokkó válogatott – Ferencváros 0:6 !
1934. december 25. Casablanca
Ferencváros – Vienna 3:2.

1935. december 25. Genf
Servette – Ferencváros 4:7 !.

1936. december 25.
St. Moritz jégkorongtorna: St. Moritz – FTC 1:0.

1937. december 25. La Valletta
Valletta City – Ferencváros 1:12 !
1937. december 26. La Valletta
St. Georges – Ferencváros 1:3.

1938. december 25. Athén
Pireusz válogatott – Ferencváros 1:5 !
1938. december 26. Athén
Athén válogatott – Ferencváros 1:3.

1939. december 25. Újvidék
Vojvodina – Ferencváros 2:8 !
1939. december 26. Újvidék
Jugoszlavija – Ferencváros 0:8 !. Ezzel fölényesen nyerték a Karácsonyi Serleget.

1940. december 26. Bécs
Rapid – Ferencváros 6:1. Bajnokok Tornája mérkőzés.

1942. december 26. Üllői út
Ferencváros – Kispest 1:2. Karácsonyi Serleg mérkőzés.

1943. december 25. Üllői út
Ferencváros – Floridsdorf 5:3
1943. december 26. Üllői út
Ferencváros – HASK 6:1. Karácsonyi Serleg mérkőzések, amelyet azonban a 11 lőtt góllal sem sikerült megnyerni, mivel a NAC gólaránya még ennél is jobb volt (8:1).

1945. december 26. Üllői út
FTC – Admira 6:1 !. Karácsonyi Serleg mérkőzés.

1946. december 26. Üllői út
FTC – Wacker 2:2.

1948. december 25.
Az FTC tekecsapata utolsó bajnoki találkozóján 3121:3050 arányban legyőzte a MÁVAG együttesét, ezzel a negyedikek lettek.

1948. december 26.
A Megyeri úton Újpest – FTC 3:5, jégkorong bajnoki meccsen!

1949. december 25. Üllői út
FTC – Dorogi Tárna 1:2. Bajnoki mérkőzés (!) óriási meglepetéssel.

1949. december 25.
Margitszigeti Sportuszoda: FTC – Vasas 4:3
1949. december 26.
Margitszigeti Sportuszoda: FTC – UTE 2:1. Természetesen vízilabda mérkőzéseken a Karácsonyi Kupáért, amelyet el is nyertek pólósaink.

1950. december 25.
Margitszigeti Sportuszoda: Novák Ilonka (FTC) 200 m vegyesen magyar bajnoki címet nyer. Ugyanekkor a Béke Kupa döntőben a pólósok 4:3-ra kikaptak, de amiről nevezetes az esemény, az Kárpáti Gyurika „vízreszállása”.

1951. december 26.
Jégkorong Béke Kupa: Bp. Kinizsi – Bp. Vörös Meteor 3:3.

1952. december 25.
Margitszigeti Sportuszoda: vízilabda villámtorna, amelyen a Bp. Kinizsi a harmadik helyen végzett.

1954. december 26.
Színreléptek a kézilabdázók, úgy a nők, mint a férfiak. Nők: Bp. Kinizsi – Magyar Pamut 4:0. Férfiak: Bp. Kinizsi – Elektromos 15:10.

1955. december 25.
Folytatták a kézilabdázók, a csepeli csarnokban a férfiaknál Bp. Kinizsi – Kábelgyár 17:7. Ezzel megnyerték az Esti Budapest újság kupáját.

1956. december 25.
Ismét kézilabda, ismét férfiak: FTC – Turbó 12:10. Ezzel megnyerték a TF tornáját.

1956. december 26. Titográd
Buducsnoszt – FTC 1:2.

1958. december 25. Hamburg
Altona, Concordia vegyes – FTC 4:3.

1958. december 25.
Jégkorong: a Millenárison Ú. Dózsa – FTC 4:3.

1959. december 26. Bécs
Rapid – FTC 1:2.

1961. december 25.
Férfi kézilabda a csepeli csarnokban: FTC – Bp. Vörös Meteor 10:3.
1961. december 26.
Férfi kézilabda a csepeli csarnokban: Csepel – FTC 11:9. A Karácsonyi Torna keretében.

1962. december 25.
Margitszigeti Sportuszoda: Egerváry Márta (FTC) 400 m vegyesen Budapest bajnoki címet nyer.

1962. december 26.
Jégkorong: a Kisstadionban Bp. Vörös Meteor – FTC 5:1.

1963. december 25.
Jégkorong: a Kisstadionban FTC – Bp. Vörös Meteor 5:3.

1963. december 26. Würzburg
FC Würzburg – FTC 2:5.

1963. december 26.
Jégkorong: a Kisstadionban FTC – BVSC 3:3.

1964. december 26.
Férfi kézilabda: FTC – Elektromos 13:10. A Hazafias Népfront Kupáért, amit meg is nyert a Fradi.

1967. december 24.
ALBERT FLÓRIÁN Aranylabdája!

1967. december 26.
Női kézilabda a Játékcsarnokban: FTC – Vasas 12:8. MNK mérkőzés.

1972. december 26.
Női kézilabda: FTC – Spartacus 15:12. MNK döntő!

1977. december 26. Üllői út
FTC – Csepel 5:2. A mai Üllői úti stadion első és mindmáig egyetlen bajnoki mérkőzése Karácsonykor. Az első gólt a mérkőzésen Nyilasi Tibor szerezte.

1997. december 26.
A bécsi Stadthalleban rendezett nagyszabású futball teremtorna vendége volt a Ferencváros, amely ezen a napon a bécsi Rapiddal mérkőzött: Rapid – FTC 5:1. A Fradi gólját Lipcsei Péter szerezte.

Ahogy 1977-től 1997-ig, 20 éven át semmi esemény nem volt, úgy azóta sem arról nevezetesek a karácsonyi ünnepnapok, hogy azokon az FTC csapatai fellépnek. Napjainkban a jégkorongozók újra vitézkednek, talán feléled újra egy hagyomány, amely mint láthattuk évtizedeken át élt fradista körökben.

Az összeállítást Nagy Béla idézett könyvéből készítette: Simon Sándor.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. tibu1 írta:

    Nagy Béla munkája, örök érvényűen bevéste magát a Ferencváros életébe. Példa erre, hogy ez a mai összeállítás is az ő munkájából táplálkozik. Nagy Bélának rengeteg vélt örököse van, mégis egy szóban lehet kifejezni a valós örököst, ez a szó, a szurkoló. Mi szurkolók ebből táplálkozunk mind a mai napig és a jövőben is ebből fogunk. Álljunk meg egy pillanatra az ünnep meghitt óráiban és egy csillagszórót gyújtsunk meg az ő emlékezetére is.

    Hozzászólás ideje: 2009. december 25. 09:25

HOZZÁSZÓLÁS