A 2009-es esztendő utolsó napján
Mikor még nem voltak percek és pillanatok, és a végtelent nem zárta keretbe az idő, mikor nem feszítette panorámáját a világmindenségre a történelem, hanem az ismeretlenség magányában a megszületésre várt a jövő, akkor dobbant egyet a kozmosz szíve, és egybefolyt a tér az idővel, anyaggá formálódott a végtelen.
Aztán a jelen munkája kiformálta a múltat, s a remény megszülte a jövőt. Majd az ember egyszer csak öntudatra ébredt. Megpróbálta elhelyezni magát az idő síkjain, s midőn mértékegységbe zárta az idő szabad szárnyait, szakaszokra bontotta életét. Elménknek már természetes a múlt, felfogjuk a jelen súlyát és bízunk a jövőnkben. Az időt feldíszítettük ünnepekkel, s így múlása kevésbé fájdalmas a halandó ember számára, hisz az ünnep színes örömteli ruhája eltakarja az elmúlás meztelen valóságát.
Ma ismét ünnepre kész a szívünk, zöld-fehérbe öltöztetjük bizakodó jövőképünket, fordítunk egyet az év csalódott lapjain, s új reménnyel kezdjük olvasni az év első napjait.
Előttünk van még a felkészülés minden gyötrő pillanata, az izmok fájdalmas kínjai, de a győzelmeket soha nem ingyen varázsszóra szerzi egy csapat, hanem a munka fárasztó verejtékes gyümölcseként aratjuk, ha szívünket is adjuk bele. A siker egy nagyon összetett fogalom. Elődeink ismerték nemcsak annak ízét, hanem azt is, miként lehet elkészíteni a jelen receptje alapján a jövő ízeit. Tanuljunk hát elődeinktől, hiszen ahogy a dicső példák sokasága mutatja, igazi mesterszakácsai voltak a labdarúgás étlapjának. Minden évben elő tudtak állni egy újabb remekművel, az ízek varázsa elbódította a közönséget, s a győzelem illata a pályára csalta az éhező tömeget. Az éhséggel ma sincs semmi baj, az étvágyunk remek. Éhezve várjuk a tavaszt, mert a böjtökkel tűzdelt ősz és a korgó tél után, lakmározni szeretnénk a tavasz sikereiből.
Már csak pár óra és a múlt fátyla elborítja a 2009-es évet is. Tanuljunk hibáinkból, ismerjük fel a jövőben rejlő sikerek lehetőségeit és koccintsunk egy boldogabb, szebb évre. Reményeinkből építsük fel a jövő év kristálypalotáját és higgyünk az elvégzett munka gyümölcseiben.
A Ferencvárost a töretlen hit vitte előre mindig a sikerek felé, repüljünk most is a remény szárnyain, s kívánjunk egymásnak Boldog Új Évet, váljanak valóra zöld-fehér vágyaink!
Istenes Tibor
sznico írta:
Kedves Franto .Itt van az első hir. Le akarják igazolni ezta szegény szimpatikus Máltai kapust. Holott aki egy kicsit is járatos a fociban rájön hogy a mai kapusok ideális magassága minimum 185 cm.Az ujpesti második gol meg mutatta hogy milye hátrány az Ő mérete. A kicsi kapusoknak elösször is nincs tekintéjük a ellenfél elött.AZ utobbi 40 -50 év közepes méretü kapusai közül csak kevesen lettek klasszisok. Kivétel a mai mércével is szenzácios Rapp,Faragó és a cseh Shrojf.
Hozzászólás ideje: 2010. január 1. 20:41
Fradink(a) írta:
Milyen legyen egy jó kapus? olyan mint Hajdú Lajos a Csepel hajdan volt portása. Humoros volt a drága. Ma a vendéglátás a fő feladata.
A Csepel ellen 11-eshez jutott az ellenfél. A bünetető már fél gól. Erre gondolhatott a sípmester, mikor a gazellaként vetödő éd védő hajdú Lajost visszafújta a bíró. hajdőú védett, de elmozdult, vallotta a bíró.
Újra rúgatta a bíró. A center megínt Lajosunk kezébe vágta a büntetőt.
– ismétlés , fujta vissza a bünetetőt a fekete ruhás ember.
Hajdú másodszor is a helyén volt. Elmaradt a gól. Nem nyugodott bele a szabályok felkent bajnoka.Harmadszor is rugatta a 11-est. mit mondjak ? talán a szerencse? talán a profizmus okozta, hogy hajdú Lajoson ma nem lehetett kifogni. A sarokra tartó labda meg lett fogva !Magyarosan kiejtve.
Nem akartunk hinni a szemünknek. A bíró egyedszer is a mészpontra mutatott. De Lajosunkál kiverte ezzel a biztosítékot.A hálóőr úgy döntött, hogy háttal fogadja a büntetést végrehajtását. Miért cukkol kérdezte a bíró ?
– Nézze bíró spori! Maga ad
dig fogja lövetni a büntetőt, amíg az be nem akad a hálóba.Így is
lett………………………………Valakik megint eldöntötték , hogy az ellenfélnek kell győznie..
Hozzászólás ideje: 2010. január 17. 02:07