2024. december 21. szombat

ftcbarkor-storyPethő Zoltán (a Baráti Kör alelnöke) visszaemlékezéseinek felhasználásával írta Hélisz József (a Baráti Kör főtitkára).

2. rész

(Aki az elsőt nem olvasta volna, az itt is megteheti.)

Az 1944/45-ös budapesti ostrom után, az ismét meginduló futballéletben, a Baráti Társaság tovább működött, a „B-közép” zászlótartója pedig Krausz Sándor lett.

Az 1948/49-es jubileumi bajnokcsapat tiszteletére az FTC a Kéményseprő étteremben ünnepi vacsorát szervezett, amelyen a Baráti Társaság több tagja is résztvett. Gyakorlatilag ez volt a Baráti Társaság utolsó jelentős összejövetele, aztán az FTC-nek az ÉDOSZ SE-be (Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete Sportegyesülete) való 1950. februári „beolvadásával” szűnt meg.

A „B-közép” azonban tovább működött. Annak ellenére, hogy a zászlótartó Krausz Sándort a rendőrség többször is előállította. Az 1950. június 11-én megtartott ÉDOSZ-Honvéd meccs előtt, amikor a kapukat kinyitották, a B-oldali állóhely már tömve volt sorkatonákkal. A B-közép csak a Könyves Kálmán úti kapu mögötti állóhelyen, a Springer szobornál tudott elhelyezkedni. Ekkor már tilos volt „Hajrá Fradi!”-t kiabálni, a kivezényelt sorkatonák egy része mégis ezt kiabálta. Ez valójában a Fradi melletti tüntetés volt, mégpedig az „A” tribünön elhelyezkedő honvédelmi miniszter és tábornokai jelenlétében.

1951-ben, felsőbb szakszervezeti döntés alapján az ÉDOSZ a Bp. Kinizsi nevet kapta és zöld-fehér színeit piros-fehérre változtatták. Így a „B-közép” zászlaja is kényszeredetten piros-fehér lett, a neve pedig „Kinizsi-közép”, melynek vezetője ekkor már Bauer Miklós volt.

Bauer Miklóst és Krausz Sándort, más sorstársaikkal együtt a nagyobb mérkőzések reggelén előállították a rendőrkapitányságra, majd este elengedték őket. Így a meccsen nem lehettek ott, de néha a rádióközvetítést hallgathatták, mert az a rendőröket is érdekelte.

A Népstadion 1953-as avatása után, az ún. kettős rangadókat ott játszották. A „Kinizsi-közép” a győztes meccsek után több alkalommal szervezetten hagyta el a stadiont, tagjai a zászlójuk mögött vonultak el a Verseny utca felé. A rendőrség azonban minden alkalommal szétoszlatta ezen „felvonulásokat”.

1956 szeptemberében a „Kinizsi-közép” vezetői már előrehaladott tárgyalásokat folytattak az illetékesekkel, hogy a csapat 1957. január 1-től felvehesse a Ferencvárosi Kinizsi nevet és visszakaphassa zöld-fehér színeit. Ezt azonban az 1956. október 23-án kitört forradalom túlhaladta, és 1956. november 1-jén – mindenféle engedély nélkül – az Üllői úti pályán összegyűlt többezres tömeg kimondta az FTC újjáalakulását.

Bauer Miklós 1957 elején újjászervezte a B-középet (képünk), amelynek tagdíjat fizető tagsága volt. Összejöveteleit – játékosok és vezetők jelenlétében – minden hétfőn, az FTC klubházában tartotta. A nagyobb összejövetelekhez ez a helyszín kicsinek bizonyult, ezért később a József krt – Krúdy Gyula u. sarkán levő Baross étterembe tették át a rendezvényeiket. A rendőrség továbbra is figyelt, az 1960-as évek elején az étteremből távozókat igazoltatták, többeket előállítottak és az ilyen összejöveteleket megtiltották. Ezzel gyakorlatilag a B-közép működése is megszűnt.

Közben, 1959 őszétől lehetőséget biztosítottak a szurkolóknak, hogy pártoló tagként, tagdíj fizetése mellett belépjenek az FTC-be, azonban ez a tagság csak jelképes volt, a pártoló tagság igazából nem „élt együtt” a klubbal.

folytatása következik…

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. Hélios írta:

    Tisztelt Főtitkár úr!
    Örömmel olvastam a B-közép történetéről irt visszaemlékezést.Jómagam is láttam a legendás „Krampusz(Krausz/ kezében a bambusz nyeles zászlót lobogni a meccseken.Igen nagy élmény volt. Izgatottan várom a történet folytatását.Fradista üdvözlettel. Hélios

    Hozzászólás ideje: 2010. január 4. 09:25

  2. bara írta:

    /14 milliárdért sem lehet megvenni a Fradistákat!/ A stadion szép, most már csak egy jó csapat kell és ahhoz egy olyan szurkoló tábor akik a lelkület is kiteszik a csapatért, /tömeggel és hanggal/ egyaránt. Szurkolók, most mutassátok meg, milyen jók vagytok.
    bara

    Hozzászólás ideje: 2014. augusztus 17. 17:29

  3. Krausz Ágnes írta:

    Az Én Nagyapám volt Krausz Sándor!
    Akkoriban még volt foci….! Ez a mostani a közelébe nem ér…!

    Hozzászólás ideje: 2015. november 29. 15:35

  4. Német Ádám írta:

    Az én nagyapám még Bauer Miklós! ☺

    Hozzászólás ideje: 2016. október 29. 09:24

  5. Krausz Ágnes írta:

    Büszke lehetsz a Nagyapádra Ádám!!! ?
    Én is az vagyok az enyémre!!!! ⚽?

    Hozzászólás ideje: 2016. december 13. 21:45

HOZZÁSZÓLÁS