2024. december 21. szombat

ftcbarkor-storyPethő Zoltán (a Baráti Kör alelnöke) visszaemlékezéseinek felhasználásával írta Hélisz József (a Baráti Kör főtitkára).

4. (befejező) rész

(Aki az előzőeket nem olvasta volna:
– 1. rész
– 2. rész
– 3. rész.)

Az új Baráti Kör legfőbb célkitűzésének a Fradista hagyományok ápolását, az FTC segítését tekinti. Ennek érdekében több szurkolói ankétot, sportolói élménybeszámolót szervezett és tartott. Bevonta munkájába az FTC élő legendáit és ma már talán nem annyira labdarúgás-centrikus, mint korábban volt.

Az FTC Baráti Kör mellett ebben az időszakban új szurkolói csoportok is létrejöttek az új pálya különböző szektoraiban. A Baráti Kör megkísérelte ezeket magába integrálni, vezetőiket bevonta az elnökségébe. Azonban az eltérő szurkolói magatartásmód, valamint egyes vezetők túlzott ambíciói miatt ez a kísérlet hosszútávon nem volt fenntartható. A szurkolói csoportok vezetői és tagjai fokozatosan lemorzsolódtak, elhagyták a Baráti Kört. A későbbiekben a különböző szurkolói csoportok megalakították a Baráti Körtől független Ferencváros Szurkolók Szövetségét, az FSZSZ-t. A kezdeti, nem éppen sportszerű rivalizálás után a két szervezet rendezte kapcsolatait, és évek óta már korrekt viszonyban szolgálják az FTC-t. Több esetben, pl. a tulajdonosi pályázat érdekében tartott József nádor téri tüntetésen is együttesen vettek részt.

A több mint negyedszázados Baráti Kör az utóbbi években lényegesen megerősödött. A nyári szünet kivételével minden hónap utolsó hétfőjén – egyre bővülő létszámmal – tartja összejöveteleit, jeles vendégek részvételével. Felhőtlen a kapcsolata az FTC-vel és a Labdarúgó Zrt-vel. Az FTC elnökségi üléseinek állandó meghívottja a Baráti Kör elnöke. Ugyanakkor az FTC elnöke, az FTC elnökségének több tagja, a Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, több volt neves Fradista sportoló, edző és sportvezető is aktív tagjai a Baráti Körnek.

2007-ben alakult és 2008 végéig létezett a hivatalosan bejegyzett, jogi személyként működő FTC Pártolói Egyesület, amely a Fradistáknak egy az előzőektől független, ám igen hasznos tevékenységet végző csoportja volt. Ez az egyesület kényszerítette ki peres úton az MLSZ-től az FTC-t jogtalanul kizáró bizottság tagjainak a névsorát, amely így nyilvánosságra kerülhetett. Nagy szerepük volt abban is, hogy végül eredményessé vált az FTC tulajdonosi pályázata.

A megszűnt FTC Pártolói Egyesület több volt tagja 2009 elejétől belépett az FTC Baráti Körbe és abba új színfoltot vitt. Az ő javaslatukra jött létre a Baráti Kör jelvénye, ők hozták létre a Baráti Kör honlapját, az év végén kezdeményezték, hogy a 100 % Fradiban a Baráti Körnek állandó rovata legyen.

2009-ben Takács Tibor kezdeményezésére megalakult a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Társaság. A Baráti Kör szorosan együttműködik a Fradizmust magas szinten ápoló ezen társasággal is, melynek vezetőségébe Rudas Ferenc elnököt is beválasztották.

2010-ben 111 éves lesz az FTC. A Baráti Kör minden törekvése az, hogy kulturált és sportszerű szurkolással, a pályán és azon kívül mindig korrekt módon segítse az FTC-t, ápolja a Fradizmust, méltó legyen a 3E, az „Erkölcs, Erő, Egyetértés” nemes célkitűzéseihez.

111 év nagyon nagy idő. A magyarság, és benne a Fradisták is sok mindent megéltek ez alatt. Volt, amikor nemzeti kincsnek, volt, amikor eltiporni valónak tekintették a Fradit, a Fradizmust. A Fradi azonban túlélt mindent. „Az egyetlen nemzeti hagyomány, amely általános és eleven maradt, a Ferencváros focicsapatában testesült meg.” – írta Tőkéczky László. Z. Horváth Gyula szerint pedig „többet ennél kevesen tettek sportért, hazáért, emberért”, mint az FTC.

Legyünk mindig méltóak Fradista elődeinkhez, emeljük fel bátran a zöld-fehér zászlót, engedjük magasan szárnyalni a zöld-fehér sast, kiáltsuk világgá meggyőződéssel a jelszót:

„Fradi volt, Fradi lesz!”

Vége!

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Franto írta:

    Csodálatos végszó!

    Hozzászólás ideje: 2010. január 5. 13:00

  2. Helios írta:

    Hálás köszönet Pethő és Hélisz uraknak a szinvonalas, érdekfeszítő 4 részes „történelemóráért”.Ebből mindenki megtudhatja ,hogy mit jelent „fradistának” lenni,Jó volna,ha a sok botránytokozó szurkoló megismerné ezt a dicső multat,talán másként viselkednének a mérközéseken. Továbbra is HAJRÁ FRADI! Egészen a sírig!

    Hozzászólás ideje: 2010. január 6. 15:44

HOZZÁSZÓLÁS