Folytatjuk gyorsan népszerűvé vált sorozatunkat, nevesebb szurkolóinkkal beszélgetünk. Egyelőre maradunk a zenészvilágban, hiszen Balázs Fecó és Deák Bill Gyula után a mai beszélgetőtársunk Nagy Feró.

A beszélgetést úgy időzítettük, hogy abban születésnapján is köszönthessük a népszerű rockert, hiszen, hogy szalad az idő, 1946. január 14-én született.

– Egy emberről, aki híres a nemzeti identitásáról, elképzelhetetlennek tűnik, hogy ne a nemzet csapatának drukkoljon. Te mikor és hogyan lettél Fradista?
– Én eleve Fradistának születtem, már az apám is Fradista volt. Nem válogattam én, hogy MTK vagy Fradi drukker legyek, hanem egyértelmű volt a dolog. Apám már gyerekkoromban vitt a meccsekre, akkor még a Kinizsis korszak volt. Eléggé fanatikus voltam abban az időben. Ma már nem annyira, mert azt látom, minden manipulálva van. A mai világban már nem tudom, mit higgyek el és mit nem. Amikor nézek egy meccset, nem tudom, hogy nekem fociznak, vagy meg van beszélve? Innentől kezdve már azt sem hiszem el, ha győzünk, „bár mi akkor is győzünk, ha kikapunk.”

– Tudvalevő, hogy nagyon kreatív ember vagy. Hatalmas energiák buzognak benned. Mit tennél, ha Te lennél a Fradi elnöke?
– Szerencsére nem én vagyok. Úgy gondolom, egy elnöknek nagyon jó szakembernek kell lennie, nem csak a labdarúgáshoz kell értenie, hanem a menedzseléshez is, ha pedig túlzottan lobog benne a Fradiszív, akkor hibákat fog elkövetni, mert nagyon elfogult lesz. A mai világban azért ez már egy üzleti vállalkozás, ahhoz pedig, hogy ez jól működjön, egy kiváló szakember kell, aki visszafogott és megfontoltan hozza meg a döntéseit. Azért, hogy a Fradi, mely persze örökké lesz, legyen is örökké! Ne történhessen olyan, hogy a Fradi, egy mi is a neve? Ja, egy Bőcs ellen játsszon az NB 2-ben. A fiamat cukkoltam is ezzel, hogy még a végén itt fog játszani a Fradi Őrbottyán ellen, a végén még mi leszünk a Csomád. Szóval én úgy gondolom, nem lennék jó elnök, de ha semmiképpen nem találtok nálam jobbat, akkor én olyan szakemberekkel venném körül magam, hogy ne tévedjek túl nagyot. Ettől függetlenül, egész biztos elrontanám, de azért arra ügyelnék, hogy húsz évre előre gondolkodjak. Például, nagy hangsúlyt helyeznék a mostani öt évesekre. Ráadásul egész biztos, kitaposnám a kormányból a pénzt. Ez tömegsport! Régen volt 5-10 kölyökcsapata a Fradinak, volt miből válogatni. Nagyon sok tehetséges gyerek nőtt fel. Szerintem ilyen saját „gyártmányokat” kéne csinálni, mert a magyar focit nyugodtan össze lehet mérni a brazil focival. Tudom, nem most pillanatnyilag, bár ha megnézzük az U 20-as válogatottat, akkor optimistábbak is lehetünk. Vagy nézzük meg a Debrecent. Mert lehet, hogy szerencsésen, de odajutott valahova. Ráadásul úgy kaptak ki négy góllal, hogy jól játszottak. Mert az ellenfél, be kell látni nagyon profi volt, de a Loki jó volt. Így ki lehet kapni. Nem az történt, ami egyébként történni szokott, hogy kinézek és nem hiszem el mi megy. Mert akkor miért nem én focizok? Öreg koromra, ha kapok egy labdát, én is el tudom rúgni valahova. Vagy oda ér, vagy nem, de ha gyorsan lepasszolom, akkor nagy baj nem lehet. Miközben régen ez a játék nem erről szólt. A Flóri kapott egy lasztit, felnézett és azt látta, csak hárman vannak előtte. Három ilyen nagy szekrény. Addig csavargatta őket, míg valahol csak elmaradtak és máris egyedül volt. Ma meg azt látom, hú de sokan vannak, akkor hátra adom. Hú itt is sokan vannak, akkor még hátrébb és már a kapusnál is van a labda. Ez engem annyira tud idegesíteni! Mert bár tudom, hogy kell a taktika, meg ez stratégia, de én úgy látom, az ellenfelet agyon kell vágni. Mégpedig góllal. Akkor meg mit nézzek hátra? Előttem van két ember, ha nem tudom őt megetetni, ha nem tudom őt átverni, akkor hagyjuk a fenébe az egészet. Akkor mindjárt az elején mondjuk meg, hogy nem megy ez, figyelj, jobbak vagytok. Lejattolunk és elmennek haza a három ponttal. Megisszuk a sört és vége. Mert olyan rossz nézni, amikor esetlenkednek, mint például a válogatottnál legutóbb. Néztem, és azt mondtam, ez gyalázat.

– Mi lenne a megoldás?
– Támadni kéne, legfeljebb a védelem bekapna közben négyet. Annyi baj legyen, de elől meg rúgjunk ötöt. Régen erről szólt a foci. A Flóri például nem nagyon nézett hátra. Nem érdekelte őt, hogy hátul mi van. Ott a kapu, oda kell berúgni a bogyeszt, akkor arra megyünk. Legfeljebb felrúgták, vagy benyomtak neki egyet, de ő arra ment, amerre kell.

– Mikor voltál utoljára Fradi meccsen és mikor tervezed a következőt?
– Hát, be kell valljam már rég. Egy Újpest-Fradi volt a Megyerin, de nem éreztem igazán jól magam, mert beindult a lila mag és elkezdtek beszólogatni, hogy Te is egy … Fradista vagy és ezt nem értettem igazán. Mert attól én miért vagyok rossz, hogy Fradista vagyok? Be kell valljam azt sem értem, hogy miért rossz ember az, aki Újpesti. A fiammal lementünk Fehérvárra egy meccsre, ahol győztünk 2-1-re. Közben bemondták, hogy vezet az Újpest. Azonnal indult a dal, hogy állé állé állé ó… Én meg nem értettem, hogy hogyan kerül ide az Újpest? Jött a válasz, mert rúgtak egy gólt. Na és, ahhoz nekem mi közöm? Mi rúgjunk hármat, ő meg annyit rúg tőlem, amennyit csak akar. Nekünk nem ez a dolgunk! Mi azért jöttünk ide, hogy a saját csapatunkat buzdítsuk! Vagy például egy MTK-Fradi meccsen kint voltunk és zúgott a „még egy zsidó, még egy zsidó.” Elsőre azt sem értettem mit kiabálnak. Aztán mikor megértettem, akkor láttam csak, hogy cserélt az MTK. Így már értem, vicces is, de ez így nem jó! Én a hajrá Fradiért jöttem! Nem azért jöttem, hogy megdögöljön az ellenfél. Be kell gyalulni a földbe, ki kell tömni őket, de az nem megy, hogy Újpesti c…! Nekem a sportesemény arról szól, hogy hajrá Fradi! A többi engem nem is érdekel!

– A kérdés másik fele az, hogy mikor jössz ismét közénk?
– Na ez jó kérdés, mert az a baj, hogy mikor a meccsek vannak, akkor mi koncerteken vagyunk. Ezért tudunk kevésszer menni. Nyáron például ez megoldhatatlan, inkább a tavasz az, amikor még bele szoktak férni nekem a meccsek.

– Kedvenc játékosod?
– Nekem egyértelműen a Flóri! Én ott leakadtam, bár amit a Nyílék csináltak, az nekem még nagyon tetszett. Ráadásul attól függetlenül, hogy Dózsás volt, a Törőcsiket is nagyon szerettem.

– Mit kaptál Te a Fraditól az évtizedek alatt?
– Általában reménységet, mert az amit úgy hívunk, hogy Fradi-szív, az működik. Most, hogy viccesen mondjam, a Seria A-ban vagyunk, ez megint egyfajta reménységet ad. A másik, hogy már gyerekként felnyitotta a szememet. Helyükre kerültek a nemzeti gondolatok és érzések bennem. Az embernek jól esik magyarnak lennie. A zöld a magyarság színe, a fehér pedig a tisztaságé. Nekem egy lelkületet és reménységet adott, hogy lehet létezni ebben a világban.

– Téged nem tudlak elképzelni a lelátón nyakkendőben és csendesen. Dinamikus kiabálós szurkoló vagy?
– Igen, az vagyok, de én csak a csapatomnak tudok drukkolni. Rendkívül tud bosszantani, ha valami nem sikerül, ilyenkor én is úgy látom, mint a közönség nagy része, hogy ezt még én is jobban megcsináltam volna. Mert fejben nagyon jó vagyok! Aktívan focizok a mai napig, és ott is, ha valami nem sikerül, már mondom is, fejben pedig megvolt, csak nem értem oda időben. A labda pedig pattog, meg annyi baj van ezzel a labdával…

– Nagyon sok az alvó Fradista, aki még ma is Fradi-drukkernek vallja magát, de már nem követi úgy az eseményeket, mint régen. Hogyan lehetne ezeket az embereket felébreszteni?
– Ez összefügg azzal, amit eddig is mondtam már, hogy az utánpótlásra kéne jobban támaszkodnia a Kárpát medencében. Mert, ha azt mondom a magyarokra, akkor itt még valaki gondolkodni kezd rossz irányba. Én a Kárpát medencében élő emberekre gondolok, akiknek a túlnyomó része magyar. A focit államilag támogatni kéne, mert például az én lelkemet is egy gyönyörű gól, az egy évig rendben tartja! Vannak olyan gólok, melyek valóban helyre teszik az ember lelkét és erősítik a nemzeti öntudatot is. Mi, magyarok megérdemelnénk, ha egy picit előkelőbb helyet foglalnánk el a világban, de ez csak akkor lehet, ha az utánpótlás nevelésében változások lesznek. A tömegsportot nagyon erősíteni kellene. Mikor gyerek voltam, mi lementünk 9-10-kor a grundra és ötig-hatig rúgtuk a bőrt.

– Hol laktál gyerekkorodban?
– Kőbányán, fent a Harmat utcában. A sörpincék vannak arrafelé, a Billt is abból az időből ismerem. Szóval, mi reggeltől estig fociztunk. Én a mai napig hetente kétszer lejárok kergetni a lasztit. Baráti társaság jön össze, ahol én vagyok a legöregebb, de nem a leglassabb!

– Igen, aki minden mozgásban részt vesz, sőt, még korcsolyázni is megtanul…
– Hú, mit szenvedtem vele!

– Estél is nagyokat?
– Mint az állat! Nagyon kikészítette a térdeimet. most megyek síelni, na az a másik ellenségem. A térdem nagyon utálja, de nincs esélye! Csúszkálunk, és mikor délben bemegyünk ebédelni, akkor egy nagy hólabdát összegyúrok, míg eszünk addig jegelem. Ettől függetlenül bedurran mire hazajövünk. Amúgy honnan tudtátok, hogy Fradista vagyok?

– Deák Bill Gyula mesélte nekünk.
– Akkor jó, már azt hittem a BM tartja számon és rajta vagyok a fekete listán.

– Eddig még minden énekestől megkérdeztem, hogy tervezi-e egy Fradi dal, vagy induló megírását?
– Ezt én még nem terveztem. Pedig kétszer háromszor már megkerestek, hogy figyu, írtam egy nagyon jó szöveget, egy Fradi indulót. Na, akkor én megláttam a szöveget, ami aranyos volt és kedves, de maradjunk a szövegnél, az egy szöveg volt. Nagyon nehéz műfaj Fradi indulót írni, sőt bármilyen indulót nehéz írni. Mert ha igazi indulót akarsz, akkor akaratlanul is bele nyúlsz az ősök történetébe, és akkor könnyen rád süthetik, hogy fasisztoid ez a dolog. Bár igazán azok voltak az indulók, sőt még az ötvenes években, a kommunista indulók is jók voltak zeneileg. „Miénk e föld, erdők mezők, kalásza, virága nékünk terem.”
Tehát nehéz kérdés ez.

– Nagypályán is fociztál?
– Persze. Elmesélek egy történetet. Ez abból az időből való, mikor még az Őrbottyán öregfiúkban fociztam. A nagypálya az elég gyilkos dolog. Remekül futottam. Focizni nem olyan jól tudok, de nagyon szeretek. Szóval egyszer csak jött egy ilyen keresztbe ívelés, a labda 3-4 méterre előttem, a védő már mögöttem, mondom, szevasz. Futottam, mint az őrült, csak mentem előre teljes lendülettel. Mire elértem a tizenhatosig, én úgy elfáradtam, mint az állat. Akkor gondoltam rúgok egyet ebbe a labdába. Én a kapusig nem megyek tovább, hogy esetleg elgurítsam mellette, mert odáig már biztos nem jutok el. Az erő, ami most van bennem, az egy rúgásra elég. Egy kicsi rúgásra, nem nagyra. Mögöttem már hallottam a védő lihegését, ekkor belerúgtam a labdába, jobban mondva a labdába és a földbe. A kapus futott ki elém, én meg ahogy belerúgtam a földbe, a labda szépen ívesen megemelkedett és erőtlenül behullott a kapuba a kapus feje felett. Mindenki ünnepelt, hogy mekkora gól! Egyedül két haverom mondta, hogy menj már Feró, hát nem volt erőd. A többiek meg mondták milyen okos gól, átemelte a kapus felett. Én meg csak lihegtem, és mikor láttam, hogy bent van a labda, már mondtam is, hogy mekkora focista vagyok!

– Melyik világ a jobb? A régi, melynek elnyomása alatt éltél, vagy a mostani műanyag világ?
– Mindenképpen a mostani világ mellett teszem le a voksot, még akkor is, ha ez visszafejlődés. Azt a rendszert semmiképpen nem kívánom vissza, miközben pedig nosztalgiázom. Most is arról beszélgettünk, hogy ott még volt tömegsport, meg volt futball. Most lehet kapni az üzletben színes televíziót, nem kell jattot adni az eladónak, hogy egyáltalán kapjak. Mégis le kell tenni az új világ mellett a voksot. Annak ellenére, hogy nem ilyennek álmodtuk meg. Én egy naiv ember vagyok. Úgy gondoltam, hogy a rendszerváltozás után majd Fradisok, MTK-sok, Dózsások, Honvédosok és mindenki jöjjön, és építsük fel a nemzet érdekében, egymással összeölelkezve, az igazi nagy magyar sportot. Aztán pillanatokon belül valahogy szétdaraboltak bennünket. Nekem örömet okoz, ha egy magyar csapat nemzetközi sikereket ér el, a Debrecen bravúrjának is örültem. Az U-20-as sikerek is lelkesítettek.

– Életutad és a Fradi közönségének sorsa között nekem egy nagy hasonlóság tűnik fel elsőre. A Fradi közönségét is megpróbálták elnyomni az „átkosban” és téged is. A ferencvárosi közönség sem mentes a balhéktól és a Te életpályád sem. A Fradi szurkolói is szókimondók, Te is. Feltűnt már neked ez a párhuzam?
– Még nem tűnt fel, de örülök neki, hogy mások is ilyen radikálisak. Most, hogy felhívtad a figyelmemet erre a párhuzamra, próbálom megfejteni, hogy ez miből adódik. Szerintem a Fradi közönsége is sokszor akaratán kívül kerül balhés helyzetbe. Nekem nagyon sokszor olyan összetűzéseim voltak, hogy megkérdeztek valamiről és én azt hittem, hogy teljesen őszintén elmondhatom a véleményemet. Én ekkor elmondtam. Meg is volt a következménye, halálra sértődtek. Azt hittem megváltom a világot, a világot pedig hazugsággal megváltani nem lehet! Én nem tudok úgy beszélni őszintén, hogy az mindenkinek jó legyen. Például, hogy X vagy Y rossz futballista. Na de ő MTK-ás. Ja, bocs! Akkor jó. Az egész más! Mert ugye a Fradistát azt le lehet cikizni. A párhuzam itt van meg, a Fradi tábor is akaratán kívül kerül bele helyzetekbe, és én már sokszor azt sem tudom, hogy amikor nézem a kemény magot, akkor az a manus ott tényleg Fradista? A mai világban már minden és mindenki gyanús. Márai ezt nagyon jól mondta, ha valaki nagyon üvölt, hogy ő mekkora magyar, akkor egy picit visszalépek, mert ugye ezt érezni és megélni kell, de nem kiabálhatjuk túl! Ilyenkor én már nem tudom eldönteni, hogy esetleg őt küldték valahonnan a mi táborunkba? Esetleg megfigyelő? Vagy, neki súgták, hogy mit kell tenni, és utána viszi a többit is? Nagyon jól emlékszem rá, a könyvemben is benne van, hogy egy koncerten szokás szerint mondtam, „hogy a gondolat előtt a szó csak térden állhat”. Ekkor kezdtük el a „Térden állva” című nótát és letérdelt a közönség. Hét ember maradt állva, de fiatalok voltak azok is. Mind a hét ember benézett középre és ott valaki intett nekik, hogy le! Akkor mind letérdeltek. 79-ben mikor ezt láttam, akkor azt mondtam, én meghülyültem. Mit figyelnének rajtam, üldözési mániám van. Miért figyelnének itt engem heten? Aztán a megfigyelési papírokban, amit végül mostanában kikértünk, kiderült, hogy még ez a buli is benne van. Le van írva az a hét ember, aki állva maradt. Persze mind csak álnévvel. A hét személyből négy nyomozó volt, három meg ilyen megfigyelő. Akkor elgondolkodtam, hogy hányan lehettek ilyenek, akik miközben a leghangosabban kiabálták, hogy Feró és a Rice a király, beépített emberek voltak.

– Mi alapján választottál neveket az együteseidnek? Az első ilyen érdekesség azt hiszem a Zárvatermők neve volt.
– Abban az időben minden zenekarnak angol neve volt. Mondjuk, az én első zenekaromnak is angol neve volt, ez volt a Richmond Heads. Azért adtuk ezt a nevet, mert a Rolling Stones a Richmond nevű városrészből indult el. Mi akkor még véletlenül sem Beatles, hanem a vagányabb, botrányosabb Rolling Stones mögé álltunk. Aztán a következő zenekaroknál már magyar neveket választottunk. Ez ilyen tudatalatti volt. Éreztük, hogy nekünk magyar név kell. Mi közöm nekem az angol nevekhez? Akkor jött a „Zárvatermők” és kérdezték, hogy az meg mi? Mondtam, lehetett volna „Kis haszontermelők” is, vagy esetleg „Szól a pöri”, de ez lett. Emberek, nem ez a lényeg, hanem, hogy magyar név legyen!

– Hogy kerültél a Beatrice-be?
– A Rice egy női zenekar volt. Én akkoriban a sörgyár ifi csapatában játszottam és megkeresett a Fradi. Viszont kiderült, hogy egy héten öt edzés van. Akkor döntenem kellett, hogy a nőket, vagy a focit választom és én döntöttem. Győztek a nők! Az nekem akkor képtelenségnek tűnt, hogy iskola mellett egy héten ötször van edzés. Mondom, akkor megyek inkább és hajtom a csajokat, mert nekem marha fontos, hogy valami történjen ez ügyben. Pedig milyen nagy volt, hogy azt mondhattam, megyek a Fradi ifibe! Szóval a csajok pedig meghívtak maguk közé, hogy énekeljek dalokat. A Beatrice akkor slágerdalokat játszott. Akkor én elmentem közéjük és én képviseltem a Black Sabbath-tól az idegbeteget, mert ugye ezeket játszani kellett. Jimmy Hendrix dalokat játszottam velük, összesen négy vagy öt dalom volt. Én voltam a rockvonulat ebben a glamúrban. Aztán a csajok összevesztek és kikoptak, pedig nagyon jó volt velük utazgatni, hiszen a nőknek még az illatuk is más. Aztán összevesztek és ketten maradtunk. Ezek után már egy fiúcsapat állt össze.

– Végül pedig nem maradt más kérdés, mit üzennél a Fradi szurkolóinak?
– Egy mondatot csupán. Optimistán bele a reménytelenségbe!

– Az FTC Baráti Kör és a Fradi szurkolói nevében, boldog születésnapot kívánok neked!
– Köszönöm szépen, öröm volt számomra ez a beszélgetés. Hajrá Ferencváros, Hajrá Fradi!

Istenes Tibor
A beszélgetés ideje: 2010. január 7.