2024. december 21. szombat

Még mindig Nyilasi Tiborról …

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. január 19.

… mert Ő az, akit nem lehet megunni!

Tegnap, a születésnapján a köszöntőnk lényegi része egy videoösszeállítás volt.

Ma, egy kicsit statikusabban, számokkal és szavakkal is méltatjuk ezt a nagyszerű pályafutást. Bartók Ferenc vette elő Nagy Béla könyveit.

A Kezdet

1965-ben kezdett focizni, a margitszigeti Úttörőstadion labdarúgó szakkörében. A felvételi abból állt, hogy a labdát fejjel és lábbal kellett emelgetni. Tibi megfelelt…

1966. február 23-án érkezett el számára a nagy nap, ekkor kapta meg ugyanis élete első játékosigazolását. 14 hónappal később pedig lejátszotta élete első meccsét. Az Úttörőstadion csapatában 68 mérkőzésen 124 gólt szerzett.

A Profi

1973. május 19-én mutatkozott be a Ferencvárosban egy Komló elleni bajnoki mérkőzésen a Népstadionban. A 76. percben Engelbrecht Zoltán helyett cserélte be Csanádi Ferenc. Ezt követően 10 évig volt a ferencvárosi közönség kedvence, ez idő alatt két bajnoki-, valamint két kupagyőzelmet szerzett a Fradival. Az Üllői útról 28 évesen 58 válogatottsággal a háta mögött az Austria Wienhez szerződött, ahol három bajnoki címet nyert. A válogatottal részt vett az 1978-as argentín, valamint a 82-es spanyolországi világbajnokságon.

1981. augusztus 18. Csehszlovákia – Európa válogatott 4-0
Nyilasi a második félidőben játszott. A Ferencvárosnak ő a negyedik labdarúgója, aki szerepelt az Európa-válogatottban. Előtte csak Lázár Gyulát, dr. Sárosi Györgyöt, valamint Albert Flóriánt érte ez a nagy megtiszteltetés.

Aranycipő helyett Ezüstcipő

1981. június 13. Utolsó előtti forduló, Ferencváros-Pécs. A hangosbemondó közli, hogy a Kaposvár már 2-0 vezet a Vasas ellen, így az utolsó fordulótól függetlenül a Fradi már bajnok. A nézőtér tombol, pedig a pályán pillanatnyilag nem történik izgalmas esemény. Ezrek tudatják a hírt a játékosokkal. Nyilasi a magasba emeli a kezét, persze nincs nála a labda. Percekkel később berúgja a második gólját, a bajnokságban a harmincadikat. A szpíker felemeli a hangját: „Nyilasi aranycipős, Európa idei mesterlövésze!” A kispadról bekiabálnak Tibornak, aki a hírre, miszerint a német Rumenigge már nem előzheti meg – a bolgár rivális sajnos kiesett mindenki tudatából – vad vágtába kezdett a pályán. Az ügy pikantériája, hogy a bolgár Szlavkov az utolsó fordulóban érdekes módon sok gólt rúgott és végül egy találattal megelőzte Nyílt.

Az Edző

Nyilasi 1990 és 1994 között 180 alkalommal, míg 1997-98-ban 73-szor ült a Ferencváros kispadján. Irányításával a Fradi 253 alkalommal lépett pályára és 146 meccset győztesen fejezett be.

Sikerei játékosként:
Magyar bajnok (1976,1981)
MNK győztes (1974, 1976, 1978)
Gólkirály (1981)
Európai Ezüstcipős (1981)
Osztrák bajnok (1984, 985, 1986)
Osztrák kupagyőztes (1986)
Osztrák gólkirály (1986)
Válogatott mérkőzések száma/gól 70/32

Sikerei edzőként:
Magyar bajnok (1992)
MK-győztes (1991, 1993, 1994)
Szuper-kupa győztes (1993)

Első bajnoki mérkőzése: 1973. május 19. Népstadion: FTC-Komló 1-0

Első nemzetközi mérkőzése: 1973. augusztus 15. Abidjan: FTC-Elefántcsontpart 6-1

Első mérkőzése az Üllői úti stadionban: 1974. június 1. FTC-MTK 2-1

Első bajnoki gólja a Fradiban: 1974. augusztus 31. Üllői út: FTC-Csepel 3-1

100. gólja. 1979. február 14. Üllői út: FTC-Spartacus 10-1

Utolsó gólja a Fradiban: 1983. június 4., Békéscsaba: Békéscsaba-FTC 0-1

Kitüntetései

1994-ben Göncz Árpád, köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta

Bécsben a gólkirályi címe után a város díszpolgára (Pro Urbe) lett

A IX. kerületben, Ferencváros „kis díszpolgárává” választották

Idézetek:

„A középpályát ennek a fiúnak találták ki, aki a mélyből úgy indít, hogy ő maga legyen ott a befejezésnél, s ha megfelelően kapja vissza a labdát, akkor a kapuig megállíthatatlan. A modern labdarúgás megtestesítője, arról nem is beszélve, hogy nagyszerű alakja van, magassága a kapu előtt jól érvényesül.”

(Mario Corso, az egykori világhírű olasz labdarúgó 1977-ben mondta ezeket Nyilasiról, amikor hónapokon keresztül tanulmányozta játékát.)

A tatai edzőtárborban tudtam meg, hogy az 1980-as játékom alapján én kaptam a legjobb ferencvárosi labdarúgónak járó Toldi-vándordíjat. Már ezért is érdemes volt újra nekifeküdni és a pályán bizonyítani – a közönség szeretetét visszaszerezni. Nagyon nagy boldogság volt az egykori híres játékostól, Toldi Gézától a trófeát átvenni. Ez is arra kötelez, hogy minél többet adjak. A jó játék mellett a szurkolók, statisztikusok a gólokat jegyzik a legszívesebben.

(Nyilasi Tibor)

Első bajnoki meccsének statisztikája

1973. május 19.
Népstadion
FTC-Komló 1-0
Gól: Szőke
Géczi – Vépi, Páncsics, Megyesi – Juhász, Bálint – Szőke, Branikovits, Ebedli, Mucha, Engelbrecht. Csere: Nyilasi, Tátrai

Utolsó bajnoki meccsének statisztikája

1983. június 11.
Csepel
Csepel-FTC 1-1
Gól: Szokolai
Zsiborás – Szántó, Judik, Rab, Takács – Ebedli, Nyilasi, Rubold – Murai, Szokolai, Pogány. Csere: Kvaszta

Első nemzetközi góljának alakulása

1974. augusztus 10.
FTC-Telstar 5-0
„A 15. percben Nyilasi a 16-os előtt három holland játékost is mesterien kicselezett, aztán a kifutó kapus mellett 12 méterről elegánsan a bal sarokba lőtte a labdát.”

Első NB1-es góljának alakulása

1974. augusztus 31.
FTC-Csepel 3-1
„Rohamozott a Ferencváros. A 36. percben Szabó jobb sarokra tartó lövését szögletre ütötte Lévay. A beadás után Szabó ügyesen továbbított Nyilasihoz, aki 12 méterről a jobb felső sarokba lőtte a labdát, 1-1”

Az FTC-ben összesen 381 mérkőzésen szerepelt. (243 bajnoki, 65 nemzetközi, 73 hazai díjmérkőzés)
Góljainak száma 220 (131 bajnoki, 89 egyéb)
Bajnokcsapat tagja: 1975-76, 1980-81
Kupagyőztes csapat tagja: 1974, 1976, 1978
Gólkirály: 1980-81-ben 30 góllal – ezzel európai Ezüstcipős
A Toldi-vándordíjat háromszor nyerte el: 1981, 1982, 1983
A magyar válogatottban 70 alkalommal játszott (FTC 58, Ausztria 12)
Európa válogatott: 1981. augusztus 18. Prága: Csehszlovákia- Európa-válogatott 4-0
Az FTC örökös bajnoka (1981)

Nyilasi „gólözönök” bajnoki mérkőzéseken

1979. március 14. Tatabánya: Tatabánya-FTC 1-5
G.: Nyilasi 4

1980. augusztus 9. Üllői út. FTC-Dunaújváros 8-0
G.: Nyilasi 3
Ezen a meccsen Nyilasi szerezte az FTC történetének 5000. gólját

1980. október 26. Üllői út: FTC-Bp. Honvéd 4-2
G.: Nyilasi 3

1980. november 29. Üllői út: FTC-Kaposvár 6-2
G.: Nyilasi 3

1983. május 22. Győr: Rába ETO-FTC 3-3
G.: Nyilasi 3

Nyilasi „gólözönök” az FTC nemzetközi mérkőzésein

1975. október 1. Üllői út: FTC-Z Brno 7-1 KK
G.: Nyilasi 3

1979. június 3. Raiding: Raiding-FTC 1-23
G.: Nyilasi 6

Ugye, hogy nem lehet megunni?

Az összeállítást készítette: Bartók Ferenc

Felhasznált források:
100%Fradi. III. évfolyam 2. szám
(Az újság forrása: Nagy Béla: Nyilasi album)

Nagy Béla: Fradisták: Az FTC Labdarúgói 1900-1980

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? Nyilasiék bajnokcsapatától – a „Zöld Sasok” kupagyőzelméig

Nagy Béla: Fradi Futballkönyv

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? 666-an zöld-fehérben 1901-1997

Nagy Béla: Fradi Futballévszázad

Nagy Béla: Fradi Karácsonyi Könyv

Fotók:
Hoppe Pál – Szabó Ferenc : A Nyíl (1984)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Dányi Gyula írta:

    Tisztelni kell minden olyan magyar labdarúgó pályafutását aki említésre méltó momentumokkal tette emlékezetessé a címeres mezt.
    Nem csak azért mert európai ezüst cipős lett ,hanem mert a kor akkori legmeghatározóbb játékosa volt,karizmatikus egyéniségével több tucat gyerek Nylasi ” akart lenni a grundokon.

    Hozzászólás ideje: 2012. január 8. 10:08

HOZZÁSZÓLÁS