2024. december 21. szombat

Fradi-naptár: 02.03. – 02.04.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. február 3.

hetikoszonto_0203-0204
Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni a hét közepén, az előttünk álló két napon?

A héten „apró lépésekkel” haladunk, már ami az évfordulós napokat illeti.

2010. február 3-tól 4-ig

2010. február 3. szerda:

1. Ezen a napon lesz 71 esztendős Novák Dezső, aki játékosként négy (1961/62, 1964, 1967, 1968), edzőként háromszor (1980/81, 1994/95, 1995/96) volt bajnok a Fradival. Játékosként 1961 és 1972 között 405 mérkőzést (251 bajnoki, 137 nemzetközi, 17 hazai díj) játszott, amelyeken 96 gólt (57 bajnoki, 39 egyéb) lőtt, nagyon sokat 11-esből, mert ő volt a kiemelkedő képességű csapata elsőszámú tizenegyesrúgója. Tagja az 1965-ben VVK-t, 1972-ben pedig MNK-t nyert csapatnak. Kétszeres olimpiai bajnok (1964, 1968), 1960-ban bronzérmes, csakúgy, mint az 1964-es EB-n. A-válogatottságainak a száma 9. Edzőként két periódusban, 1980 és 1983, majd 1994 és 1996 között ült a kispadon, összesen 334 alkalommal.

Egy esztendővel ezelőtt, a 70. születésnapja alkalmából közölt cikket, ezekkel a szavakkal vezette fel az írója (Balaginho): „Egy írót a regényei, egy költőt a versei, egy zeneszerzőt a komponált művei, egy tudóst a tudományos munkái, egy sportolót a sporteredményei minősítenek.” E tekintetben Novák Dezső igazán nagyot alkotott.

Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!

2. 52 esztendővel ezelőtt ezen a napon hunyt el Weinber János, aki még a XIX. században, 1888-ban 01.13-án született, az ősi és hősi idők FTC-jének volt az egyik szívembere, korának legjobb fedezetjátékosa. Weinber II néven vált ismertté, hiszen bátyja, József viselte a Weinber I nevet. 1906 és 1914 között 239 mérkőzésen szerepelt (111 bajnoki, 89 nemzetközi, 39 egyéb hazai), 9 gólt szerzett (4-et bajnokin). Három alkalommal játszhatott a magyar válogatottban.

2010. február 4. csütörtök:

1. A magyar labdarúgás egyik nagy legendája, Grosics Gyula ezen a napon ünnepli a 84. születésnapját. Legutóbb tavaly, december 5-én örültünk egy nagy sikerének, amikor megkapta a Prima Primissima díjat. Nem volt rég, érdemes most is elolvasni Istenes Tibor szubjektív élményekkel is megtűzdelt megemlékezését.

És nagyon örülünk annak, hogy, 2008. március 25-én egy hivatalos nemzetközi mérkőzésen, ki ne emlékezne, a Sheffield United ellen, vele kezdődhetett a Ferencváros összeállítása.

Gyula bácsi, boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!

2. Ezen a napon lenne 66 esztendős dr. Páncsics Miklós, aki azonban sajnos már harmadik éve nincs köztünk. Egy esztendeje így írtunk róla, ahol a pályafutása számadatait is felsoroltuk.

Most csak egy aktualitásra hívjuk fel a figyelmet. Születésnapján, délelőtt 10 órakor fogják felavatni a Farkasréti temető 19/1-es parcellájában a sírkövét. Aki el tud menni, ott is tiszteleghet az emléke előtt.

Mert az emlékét mindörökre megőrizzük!

3. 2006. február 4-e fekete betűkkel íródott az FTC történelemkönyvébe, ezen a napon halt meg Dalnoki Jenő. A Fradi-szív legendás megtestesítője 1932. december 12-én született Budapesten.

A közismerten kemény, de a sportszerűség szellemét mindig betartó balhátvéd több mint három évtizedet töltött az Üllői úton. Első bajnoki mérkőzését 1950-ben játszotta. A klub történetének első futballista olimpiai bajnoka (1952, Helsinki), az FTC örökös bajnoka (1974). A Ferencváros neve ezalatt több ízben változott, de ő mindig hű maradt a csapathoz, összesen 439 mérkőzésen szerepelt (283 bajnoki, 132 nemzetközi, 24 hazai díjmérkőzés). Összes góljainak száma 21, ebből 9 bajnoki mérkőzésen.

Részben klubhűsége miatt is, a válogatottban csak 14 alkalommal jutott szóhoz. Két olimpián szerepelt, Helsinkiben (1952), majd Rómában (1960) az arany-, illetve bronzérmes együttesben. Játékosként két (1963, 1964), edzőként egy bajnoki cím (1976) fűződik a nevéhez. 1965-ben VVK-t nyert a Ferencvárossal.

Később az ifjúsági válogatott kapitánya is volt. Edzői pályáját Tatabányán folytatta, majd újra az életét jelentő egyesületben, az FTC-ben fejezte be. Régi könyvek, ritkaságok szenvedélyes gyűjtője volt, Petőfi költészetének nagy hódolója.

A Ferencváros történetében edzőként ő dirigálta a legtöbb meccsen a csapatot – 397 díjmérkőzésen ült a Fradi kispadján. Legjelentősebb sikerei közül kiemelkedik az 1975-ös KEK szereplés melyben veretlenül jutott csapata a döntőbe, az 1975/76-os bajnoki cím, és két MNK-győzelem. 1985-ben mesteredző lett. Később a Fradi hetilap olvasói mindenidők legjobb ferencvárosi edzőjének választották.

A fentebbi sorokat egy évvel ezelőtt is leírtuk, abban az írásban idéztünk Gellei Imrétől is, amit most is érdemes minden Fradistának elolvasni, ennél szebben nehéz megemlékezni Dalnoki Jenőről.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Felhasznált források:
Novák Dezső
Kép: Nagy Béla: Fradisták (1981)
Adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 3. (2002)

Weinber János
Kép és meccsadatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 1. (2000)

Grosics Gyula
Kép: www.ftc.hu

dr. Páncsics Miklós
Kép: Nagy Béla: Fradisták (1981)

Dalnoki Jenő
Kép: Nagy Béla: Fradisták (1981)
Adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 3. (2002)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS