A mérkőzésekről az aktualitásokkal foglalkozó sajtó akár Fradista, akár nem, azonnal tudósít. Ezeket a tudósításokat a műfajból adódóan átlengi a tárgyilagosság, a szakzsargon, no meg a szubjektum. Ez utóbbi természetesen az újságíróra vonatkozik, sohasem a résztvevőre.

Gondoltuk, itt is újítunk.

Ha már szubjektum, akkor legyen az a résztvevő, a játékos szubjektuma. Hogy vélekednek ők a mérkőzésről. Elsőként Ferenczi Istvánt, a csapat kapitányát kérdeztük. Az elsőséget azzal vívta ki nálunk, hogy épp a meccs előtt jelent meg exkluzív interjúja. Kivívhatta volna azzal is, hogy gólt lőtt és ha csak néhány torokból is, de zengett a „Pista, Pista…” kórus.

– Mesélnél nekünk a mérkőzés közbeni érzéseidről?
– Az első gól után el voltam keseredve, de nem adtuk fel. Be kell látni, valóban akár nyerhetett is volna a Haladás. Annál nagyobb viszont az örömöm, hogy ennek ellenére egy gyengébb játékkal, de mi gyűjtöttük be a három pontot, ami nagyon fontos!

– Mennyire voltál feszült a meccs kezdete előtt?
– Hála Istennek, nem jellemző rám, hogy stresszelnék a mérkőzések előtt, soha nem voltam egy izgulós típus. Viszont nagyon vártuk már az első meccset, mert hosszú volt a szünet, ki voltunk éhezve a bajnoki rajtra. A játék azért hagyott kivetnivalót maga után, nem fognám én ezt annyira a pályára, mert a talaj az a Halinak is mély volt, nem csak nekünk. Nagyon jól megszervezték a védekezést és a kontratámadásokat, jól felkészültek belőlünk. Azt is be kell ismerni, közelebb álltak a győzelemhez, de ez már ilyenkor nem számít, ez már történelem.

– Közvetlenül a mérkőzés után azt nyilatkoztad, hogy ennyire gyengén még nem játszott a csapat. Ennek szerinted mi az oka, a jövőben miként lehet ezen változtatni?
– Ehhez kőkeményen hozzájárult a Haladás játéka, nagyon szervezett volt a védekezésük. Hét-nyolc ember állt a tizenhatos környékén és nem nagyon tudtunk kibontakozni. Voltak lehetőségeink, de sajnos túlnyomó részben nem ez volt a jellemző. A Szombathely amint labdát szerzett, azonnal befutotta és megjátszotta az üres területeket, mi pedig lassabban zártunk vissza. Ezekből a Hali kialakított néhány ziccert. Ebből a meccsből is le kell vonni a következtetéseket és készülni kell a következő merkőzésre.

– Mikor odaálltál a tizenegyeshez, egyértelműnek tűnt, hogy be fogod rúgni. Ez így is történt. Előre el szoktad dönteni, hogy hova rúgod, vagy rögtönzöl?
– Most egyértelműen eldöntöttem, hogy hova fogom rúgni, de nem oda rúgtam. Mikor nekifutottam, az volt a tervem, hogy középre rúgom. Futás közben észrevettem, hogy a kapus nem mozdul el középről és az utolsó pillanatban változtattam. Sajnos a Honvéd ellen nem volt ennyire tiszta a fejem és kihagytam, most sokkal jobban koncentráltam.

– Milyen volt az új játékosok hangulata a mérkőzés után?
– Nagyon jó volt a hangulat, mert azt ők is érezték, hogy ez nem volt egy egetverő játék, lehetett volna jobb is. Viszont mindenki azonos véleményen volt abban, hogy most már mindegy miként játszottunk, a legfontosabb, hogy nyertünk és ez összekovácsolja a társaságot. Amúgy is az ilyen nehéz meccseket csak egy jó csapat tudja hozni.

– A húszból, amit Elding kettőtök nevében bevállalt, már kettő meg is van. Jól kezdtetek, ha tartjátok ezt a meccsenkénti átlagot, akkor az már nem is húsz, hanem harminc.
– Én nem matekozgatok ezekkel a számokkal, ha minden nyögvenyelős mérkőzésünket így tudnánk hozni, akkor arra Ámen! Elsősorban viszont foglalkozzunk mindig a kövekező meccsel, és akkor nem lesz gond.

– A gólodnál gondolom hallottad, hogy a zártkapu ellenére a neved kiáltása nem maradt el.
– Ahhoz képest, hogy nem voltak szurkolók nagyon hangosak voltatok, nagyon jó érzés volt!

– Gratulálok, és sok sikert a Zalaegerszeg ellen!
– Köszönöm a biztatást!

Istenes Tibor

A felhasznált képet köszönjük az FTC Press munkatársainak.