2024. december 21. szombat

Fradi-naptár: 02.27. – 02.28.

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. február 27.

hetikoszonto_0227-0228
Kit lehet köszönteni, kiről emlékezhetünk meg a hét utolsó két napján?

2010. február 27-től 28-ig

2010. február 27. szombat:

78 éve ezen a napon született csapatunk egykori edzője Sárosi László. Meglepetést keltett, amikor 25 esztendeje, 1985 tavaszán, őt, a piros-kék vérű, ős-Vasas embert (ötszörös bajnok a Vasassal) kérték fel a csapat vezetőedzőjének, hogy megmentse a szégyenszemre a kiesés szélére sodródott, ifjú játékosokból álló Fradit. Azért őt, mert edzőként bebizonyította, szereti a kihívásokat és rendre meg is felel azoknak. Fényes sikerei voltak a 70-es évek elején az utánpótlás válogatottal, majd a Haladás kispadján mutatkozott be NB I-es edzőként, a szombathelyiek ma is jó szívvel emlegetik, öt évet töltött ott. Utána a Volán, majd az MTK következett, ugyancsak eredményesen. Sárosi László küldetését a Fradiban is sikeresen teljesítette, a neki jutott 12 bajnoki mérkőzésen, ezzel be is jegyezte magát a Fradi történelemkönyveibe. Akkor is azt mondták, most is azt írjuk: köszönjük!

Boldog születésnapot kívánunk!

Mai csapatunk játékosa is ünnepel ezen a napon, Fitos László 23 éves lett. Mégis, mai csapatunk egyik rutinos tagja. 18 esztendősen, még 2005-ben mutatkozott be a Fradiban, azóta 22 NB I-es (a jogtalan kizárás előtti és a mostani szezonban) és 55 NB II-es meccset játszott, 1 NB I-es és 5 NB II-es góllal. Születésnapján felhívtuk…

Azért itt is boldog születésnapot kívánunk, a csapattársaknak pedig azt, hogy győzelemmel ajándékozzák meg!

Lázár Gyulára is emlékezünk, aki ezen a napon hunyt el, éppen 27 esztendeje, 72 éves korában.

Tizenhárom esztendőn keresztül játszott a Ferencvárosban, nem kevesebb, mint 511 mérkőzésen (273 bajnoki, 199 nemzetközi és 39 hazai díjmérkőzés), amelyeken 39 gólt szerzett (12 bajnoki). Ötször volt bajnokcsapat tagja (1931/32, 1933/34, 1937/38, 1939/40, 1940/41), a Magyar Kupát négyszer emelhette fel (1933, 1935, 1942, 1943) és egyszer a Középeurópai Kupát is (1937).

1931 és 1941 között kihagyhatatlan tagja volt a magyar válogatottnak is, ahol 49-szer szerepelt, 1 gólt szerzett. 1938-ban a párizsi világbajnoki döntőben is játszott.

1937.06.20-án játszhatott a Közép-Európa – Nyugat-Európa válogatott meccsen is, amelyet játékával 3:1-re a közép-európaiak nyertek meg.

2010. február 28. vasárnap:

1921-ben, 89 éve ezen a napon született Szabó Ferenc, aki 1946.09.29-től 1951. decembe 24-ig összesen 199 mérkőzést játszott a csapatunkban (144 bajnoki, 37 nemzetközi, 18 hazai díj), 49 gólt szerzett (25 bajnoki, 24 egyéb). Csatárként kezdett, majd hátvédként is nagyot alkotott, a sokat emlegetett 1948/49-es jubileumi bajnikcsapatban Rudas Ferenc állandó hátvédpárja volt. Egy alkalommal a magyar válogatottba is bekerült. Idős koráról nincs információnk, nem tudjuk, életben van-e még.

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy segítségül hívjam az olvasókat. Látható, hogy ezeken az oldalakon igyekszünk megemlékezni mindenkiről, aki valaha is elérte azt a sikert, hogy Fradi játékosnak vallhatta magát. Adatbázisunk azonban messze, nagyon messze van a tökéletestől. Még a futballban is, ahol pedig nagyon sok Nagy Béla művet átlapozunk, a többi sportágról nem is beszélve, ahol egyelőre a Fradi olimpiai- világ- és európabajnoki címet nyert sportolóira koncentrálunk. Ha valaki segíteni tud a Fradi egykori és mai sportolóinak „dátumfigyelésében”, az kérem, tegye meg. Hozzászólásában írja le, kit hagytunk ki, milyen sportágban volt a sportolónk, mikor született vagy éppen halt meg. Ily módon terebélyesedhet a Fradi-család dicsőségére ez az adatbázis. Előre is köszönöm.

Felhasznált források:
Sárosi László
Kép: Nagy Béla: Fradi nosztalgia 1.(1999)
Adatok: Sárosi László wikipedia bejegyzés

Fitos László
Kép: www.ftc.hu
Meccsadatok: www.hlsz.hu

Lázár Gyula
Kép és adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000)

Szabó Ferenc
Kép és adatok: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS