Egy királyt köszöntünk ezen a napon a születésnapján, akit már valóban megkoronáztak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a kép, ahol fején az ifjú szurkolóitól kapott, aranypapírból készült korona, két kezében pedig a hódolat rekvizitumai, a torta és a virág. Az utóbbi időben aggódunk e király miatt, hiszen Dzurják Csöpi kórházban van. Felhívtuk!

Felhívtuk, hogy köszöntsük a születésnapján és felhívtuk, hogy átadjuk a Fradisták millióinak szeretetét, hogy tudassuk vele, nincs egyedül, olyan erő van mögötte, amely keveseknek adatik meg. Ő pedig pályafutása alatt góljaival, emberségével sokszorosan kiérdemelte ezt az erőt.

– Az első pár szó, amivel köszöntlek, ugyanaz, mint amit az olvasók felé már leírtam. Az FTC Baráti Kör, a Fradisták megszámlálhatatlan sokasága nevében kívánunk neked teljes gyógyulást, hogy még sok Fradi sikert ünnepelhessünk együtt!
– Nagyon szépen köszönöm! Nagyon örülök, hogy gondoltok rám. Bár kórházban vagyok, de nap mint nap érzem, nem vagyok egyedül és ez hihetetlenül sokat segít a gyógyulás felé vezető úton.

– Öröm hallani, hogy így fogalmazol. Most éppen hol tartasz ezen az úton?
– Hála Istennek, az eredmények biztatóak. A kemoterápiára jól reagált a szervezetem, a teljes gyógyuláshoz csontvelőátültetésre lenne szükségem. Jelenleg vizsgálják a legközelebbi hozzátartozóimat, ki lehet a donor. Itt is biztató eredményeket hallani, úgy hogy van alapja a gyógyulásba vetett hitnek.

– Hisszük, tudjuk, hogy így lesz! Csöpire, minden Fradista Csöpijére szükség van még az Üllői úton. Mikor jelent meg az életedben a Fradi?
– Szokták mondani, hogy bizonyos dolgokra születünk. Én Fradistának születtem. Emlékszem, már óvodás koromban verekedtem a Fradiért, mikor valaki rosszat szólt.

– Hol kezdődött a pályafutásod, ki az aki felfedezett?
– Nagyon könnyű egy nevet megemlítenem, ő Sárközi Gyula. Jászberényben, abban az iskolában, ahová jártam, a kézilabdát preferálták, így én is kézilabdáztam. 16 esztendősen az NB II-ben játszottam.

– Bocsánat, hogy közbevágok, milyen poszton?
– Irányító átlövőként lőttem a gólokat.

– Sejtettem! De kérlek, folytasd a focistává válás történetét!
– Sárközi Gyulánál tartottam, aki a futballistákhoz vitt, úgy érezte, lábbal is tudok gólokat rúgni, nem csak kézzel dobni. Nagyon jó közösségbe kerültem, később rajtam kívül NB I-es játékos lett Pecha Laci vagy éppen Rostás Sanyi is. Nyúlánk tizenévesként az volt az elsődleges feladatom, hogy erősödjek, ezért hogy rendszeres játéklehetőséget kapjak, kölcsönadtak az alsóbb osztályban szereplő Jászárokszállásra, ahonnan, amikor Sárközi Gyula lett a Jászberény első csapatának az edzője, azonnal visszarendelt. Valahogy így kezdődött.

– És a Fradi?
– Az maga volt a csoda. előtte már Diósgyőrben bemutatkoztam az NB I-ben, de egy Fradistának a Fradiban játszani, az vissza nem adható érzés.

– Emlékszem, milyen csapat volt az. Belülről, hogy élted meg?
– Úgy, ahogy kívülről is látszott. Azt nem lehet eltagadni a pályán, hogy a játékosok a pályán kívül is barátok, élnek-halnak a Fradiért. A miénk ilyen csapat volt, egy hihetetlen közösség. A civil életben is kerestük egymás társaságát, gyakran családostól együtt szilvesztereztünk vagy éppen nyaraltunk. Mindenki a barátom volt és az ma is. Bánki Dodi, Kincses Sanyi, Dukon Béla, Limperger Zsolti, Szántó Gabi, Topor Anti és szinte vég nélkül lehet folytatni.

– A pályán kivel értetted meg magad a legjobban?
– Na látod, az előbb Fischer Palit nem is említettem. Vele tényleg legendás kettőst alkottunk, éreztük egymás gondolatát is a pályán. Persze, ehhez kellett a mögöttünk játszó, előbb említett Urak ténykedése is, akik maximálisan kiszolgáltak minket a középpályáról.

– Honnan ered a Csöpi becenév?
– Még Jászberényben kaptam, amikor a csapathoz kerültem. Hosszú, nyúlánk gyerek voltam, akit ennek kapcsán kezdtek becézgetni, először Hosszúpuskának, majd egy ellentétpárral Csöpp embernek, aztán ebből alakult ki a Csöpi.

– Ha már így belemerültünk, egy pár szót szólnál az edzői pályádról is, hiszen nem akárhol edzősködtél, példának okáért Albániában vagy éppen a Maldív-szigeteken.
– Igen. és nagyon örülök, hogy ilyen helyekre eljuthattam, hogy a miénktől egészen eltérő kultúrákat is megismerhettem. Nagyon jól éreztem magam Albániában is. El kell mondanom, hogy amikor Temesvári Miklóssal Diósgyőrből odakerültünk, sokkal jobb körülmények fogadtak minket, mint amit idehaza tapasztaltunk. Úgy a pálya infrastruktúráját, mint a számunkra biztosított lakást illetően. A Maldív-szigetek pedig azon túl, hogy egy nagyon egzotikus hely, szakmailag is sokat adott. Az első évemben bajnok és kupagyőztes lettem a csapatommal, amit korábban mindenki lehetetlennek tartott. Sajnos, egy év után elfogyott az anyagi erő, a csapat szétszéledt. Azért becsületből még megnyertük a szuperkupát és felkészültünk az Ázsia-kupára. Utána elköszöntem és hazajöttem.

– Elmondom, hogy a beszélgetés illusztrálására találtam egy nagyon aranyos képet, amely egy aranypapírból készült koronával a fejeden, virággal és tortával a kezedben készült a Fradi öltözőjében. Emlékszel, milyen körülmények között?

– Ifjú szurkolók jöttek be a Vasas elleni mérkőzés előtt, és köszöntöttek a gólkirályság alkalmából. Akkor még nem volt ez matematikailag biztos, de a kedvességük annyira jól esett, hogy azon a meccsen is lőttem kettőt, amivel ténylegesen gólkirály lettem.

– Nagyon köszönöm a beszélgetést! Virtuálisan újra átadom a képen is látható virágcsokrot és tortát a Fradi koronázott gólkirályának, a mi Csöpinknek! Újra, mert ezt nem lehet eleget mondani, teljes gyógyulást és jó egészséget kívánunk, mert tudjuk, hogy neked ez lehet a legnagyobb ajándék.

– Köszönöm, érzem a felém áradó szeretetet, ami segít a gyógyulásban. Hajrá Fradi!

Simon Sándor