2024. november 26. kedd

Szurkolók a jelenből: beszélgetés Hevesi Tamással

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. március 6.

Folytatjuk gyorsan népszerűvé és keresetté lett rovatunkat. Kihasználva, hogy a magyar zenésztársadalom a népessége mellett igencsak nívós, no meg, hogy sokan közülük Fradisták, ebben a körben maradtunk. Balázs Fecó, Deák Bill Gyula, Nagy Feró, Vörös István, Dörner György (az egyetlen eddigi nem zenész) és Pataky Attila után Hevesi Tamás osztotta meg velünk gondolatait.

Tamásról sokan tudják, hogy a zene mellett a foci, azon belül is a Fradi a mindene. Mondhatjuk, nem volt nehéz dolgunk.

– Személyed elválaszthatatlan a Ferencvárostól. Mióta fonja át lelked a Fradi iránti szeretet és hogyan váltál Fradistává?
– Én már Fradista családba születtem, mindenki Fradi szurkoló volt. Emlékszem, gyermekkoromban a bátyámmal kaptunk két gombfocicsapatot. Mérges is voltam, mert az idősebb jogán a bátyám kapta a Fradit, nekem meg csak a Vasas jutott. Nagy rangadókat játszottunk egymás ellen, de szerencsére bátyámból kikopott a gombfoci szeretet, így enyém lett a Fradi is. Az még az Albert, Branikovits, Géczi féle nagyon értékes csapat volt, megőriztem mind a mai napig! A Ferencváros iránti szeretetet gyermekkoromtól fogva belém plántálták. Aztán az élet egyszer csak úgy hozta, hogy az egyik koncertemen, sok-sok évvel később, úgy húsz éve, arra lettem figyelmes, hogy a közönség soraiban, ott állt ifjabb Albert Flórián, akkor ismerkedtünk meg egymással és azóta is kitűnő barátságban vagyunk egymással. Egyre jobban megismertem a csapatot, innentől kezdve kezdtem kijárni a mérkőzésekre, mert előtte csak akkor voltam, mikor Gyulán, a szülővárosomban járt a Fradi. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy az élet megadta, hogy dolgozhatok is itt.

– Elég korán kapcsolatba kerültél mind a sporttal, mind pedig a zenével. Például már 14 évesen megírtad nagysikerű szerzeményedet, a Jeremyt. A sport vagy a zene szellemisége érintett meg előbb?
– Azt gondolom, hogy a kettőt nem lehet elválasztani. Az én életemben is úgy alakult, hogy párhuzamosan megy a kettő egymás mellett. A sportban is nemes küzdelemben le akarod győzni az ellenfelet, jobb akarsz nála lenni. Ez a zenében is így működik, jobb dalt kell írjál mint a konkurenciád. A zenében és a sportban is a természetes rivalizálás uralkodik. Ehhez elengedhetetlen, hogy csak és kizárólag becsületes eszközöket használj.

– Mivel már gyermekkorodat átszőtte a sport és a zene, ezért kérlek, mesélj nekünk életed mindkét területéről!
– Eleven, izgága gyerek voltam, a szülői követelmény pedig a jó tanulmány volt. Ez volt az első helyen, de nagyon örültek a szüleim, hogy mellette nagyon érdekelt a sport. Ez így van a mai napig is, például kevesen tudják rólam, hogy nagy salak-motor őrült vagyok. Az ember gyermekkorából hozza magával a gyökereket, Gyulán van salakmotor pálya és OB1-es csapat is! Majdnem minden Grand-Prix-t megnézek éjszakánként a televízióban. Először tornázni kezdtem, majd egy nagyon keveset kézilabdáztam is, de Gyulán mindig is nagyon jó atlétikai szakosztály volt, így atletizálni kezdtem. Az atlétika, minden sportágnak az alapja. Ez nekem olyan alapokat adott, hogy gyakorlatilag mind a mai napig ebből élek mikor futballozom. A csontozatot, az izomzatot genetikailag örököljük,de amit fiatalon edzésekkel fejleszthetsz azt később kamatoztatni tudod a sportban és a futballpályán is. Egyszer csak meguntam az atlétikát, mert nagyon magányos sportágnak éreztem, kőkemény edzésekkel és lemondásokkal jár, sokszor el sem tudja képzelni az ember, hogy egy kisebb eredmény mögött is micsoda munka áll.

Azután elkerültem Gyuláról, Szentesen felvettek a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma szakára. Szentesen nem volt igazán atlétikai élet, vízilabdázni, kézilabdázni vagy futballozni lehetett. A vízilabdához nem sok közöm volt, így természetesen a focit folytattam, de már egyesületi szinten. A kollégiumot azonban nem bírtam és másodikban „hazafelvételiztem”. Vissza is vettek és sportosztályba kerültem. Itt atlétizáltam még, érmeket is nyertem, de 16 évesen eldöntöttem, nem csinálom tovább. Az atlétikával párhuzamosan folyamatosan fociztam, például grundokon, a Gyulai Népligetben („Népi”-ben). Érdekes, hogy már akkor is a „Népi” vonzásában voltam. Ahol füves terület volt, ott ledobtunk két táskát és már ment is a foci. Aztán tesi órákon is heti egy alkalommal volt egy olyan óra, amikor csak fociztunk. Az osztály ezen kívül kijárt még az úgynevezett Lenin-gödörbe. Képzelheted, a szocializmus alatt, itt volt egy tíz méteres Lenin szobor. Ekkora szobrot életünkben nem láttunk, miközben Lenin volt vagy 160 centis. A szobor előtti aszfalton fociztunk két padra. Az osztályt kettéosztottuk, így az egyik a „Tudatlanok”, a másik a „Balsors” csapata lett. Minden adatot vezettünk, írtuk a gólszerzőket, osztályoztuk a játékosokat, írtuk a meccs legjobbját, véresen komolyan vettük ezeket a párharcokat.

Később mégiscsak visszamentem Szentesre és onnantól kezdve már csak a futball maradt. Nem voltam még 18 éves, mikor Gyulán bemutatkozhattam az NB 2-es csapatban és Kocsis Lajos mellett futballozhattam baloldali középpályásként. Mikor felkerültem Budapestre, akkor játszottam mindenféle csapatban. Megyei első osztályban, jónéhány csapatban Pest Megyében.

A zene ezzel párhuzamosan mindig ment mellette. Megjelent az első lemezünk a „Névtelen Nulla” nevű zenekarommal. Névtelenek voltunk és nulla volt a tudásunk, ezért lett ez a neve az együttesnek. Az első dalunk volt a „Diadal” (Csíkos napernyő) aztán a második slágerünk a „Jeremy”. Nagyon kis korom óta zenét tanultam. Először komolyzenét, kürtöltem, hegedültem, később zongorázni tanultam meg. Nagyon sok hangszeren játszom mind a mai napig, nagyon sok hangszerem is van. Nagyapám citerázni tanított, nagybőgőztem, brácsáztam, de az igazi szerelem az a gitár volt. 1980-ban jelent meg az első kislemezünk, 1987-ben pedig az első nagylemezünk.

A zene és a sport párhuzama folyamatos volt, soha nem kellett szétválasztani. Ez a mai napig így működik, amikor egy edzést levezényelek, vagy túl vagyok egy stresszes meccsen, amikor is adrenalin buborékok járnak az emberben le és fel, akkor meccs után több órára használhatatlanná válok, akár nyerünk, akár nem. Viszont rá egy pár órára, kifejezetten jól esik egy szép zenét hallgatni, vagy alkotni. A sport a fizikai, a zene a szellemi igényeimet elégíti ki, de vannak átfedések, mert azért az edzés a fizikai fáradtság mellett szellemi fáradtság is.

– Kalandos fiatal éveid voltak, bejártad Európát, majd később álmaid földrészére is eljutottál, Ausztráliába. Bejártad Ausztrália utcáit és zenéltél, míg egy milliárdos felfedezett és szerződést ajánlott. Miért döntöttél mégis a hazatérés mellett?
– Azért, mert hazám csak egy van. Egy pillanatig nem akartam ausztrál állampolgár lenni, ha az akartam volna lenni, már az lennék. A mai napig, ha bemennék a követségre, valószínűleg egy pár hónapon belül meglenne az ausztrál állampolgárságom, mert van egy olyan kritérium, amit úgy hívnak, hogy különleges tehetségek vízuma, amit azok kapnak, akiket nem lehet ausztrálokkal helyettesíteni. Amit én képviselek az egy szellemi termék, amit beviszek az ország területére, kultúrájába, amiért én gyorsan megkapnám az állampolgárságot. Nagyon szeretem azt az országot, csodaszép, de minden embernek egy hazája, egy történelme, egy kultúrája, egy nyelve van. Az összes többi már csak ezüstérmes lehet. Egy pillanatig nem fordult meg a fejemben, hogy itthagyjam a hazámat. Rossz szemmel is nézem azt a kiáramlást, ami ma az országunkban zajlik, mert pont azoknak kell elmenniük ebből az országból, akik tenni akarnak valamit, mert itthon sem anyagilag, sem erkölcsileg nincsenek támogatva. Ezért sajnos külföldön honfitársainkkal, magyarokkal találkozhatunk, akik kint nem boldogok egyáltalán. Csak a megélhetés miatt mennek ki. Persze van egy olyan kisebbség, aki azt mondja, hogy nem is akar hazajönni, de mélyen a szívükben nem így gondolják! Az 56-os disszidensek közül is sokan hazajöttek, de sajnos most is arra a szintre jutottunk, mint akkor – köszönhetően az országunk vezetőinek – … ! Ami ebben az országban zajlik, az felháborító! A világon mindenütt őrzik a saját értékeiket, mi meg mindenünket kiárusítjuk és elengedjük azokat, akik tenni akarnak…! Meddig mehet ez így?

– Fiatalon, 18 éves korodban, kántorként kerested a kenyeredet a labdarúgás mellett. Vallásos vagy?
– Igen, római katolikus vallású vagyok, édesanyám templomokban énekelt. Édesapám református vallású volt és piarista gimnáziumba járt. Nálunk az teljesen normális volt, hogy minden szobában ott volt a kereszt. Ritkán jártam templomba, de azért a nagyobb misékre elmentünk. Hit nélkül nem lehet élni! Ezt elképzelni sem tudom. Valamiben hinni kell, nyilván ez mindenkinél más és más, de a lényeg a hit. Úgy gondolom, nem feltétlenül csak az állandóan templomba járó ember lehet hívő. A vallás összekötheti az embereket, sokan ennek az ellenkezőjét próbálják bebeszélni nekünk, de ez nem igaz. Én például, el tudom fogadni a másik ember vallását, mert nem az a lényeg, hanem hogy hisz valakiben, valamiben. A hit útján a szeretet, a békesség, a belső harmónia és a másik elfogadása természetessé válik. Érdekes, hogy amikor a világ olyan részén járok, ahol borzasztó a szegénység, ott példaértékű a hit. Ezekben a szegény országokban, sokkal boldogabbak az emberek.

Menj ki Németországba, milyen hideg emberek jönnek veled szembe? Ugyanez a helyzet Angliában is. Állítsd ellenpéldának egy szigetlakó esetét. Nincs mása, mint egy bozótvágó kése, még ruhája is alig. Abból él, hogy a kókuszt levágja, és abból készít mindent. Egyszerűen sokkal gazdagabb mint mi… A mosolyuk, a szeretetük elképesztő…! Ez sajnos főleg a szegény országokra igaz, mert ők másban gazdagok. Európa és a világ pedig a racionális gazdagságra vágyik, formatálni akar, és arra vezet, hogy lélekben legyél gyenge, mert akkor könnyen irányíthatóvá válsz… és ez a céljuk.

– Mi áll hozzád közelebb, a mikrofon vagy a kispad?
– Ez egy nehéz kérdés. Most, hogy több mint egy fél évig nem edzősködtem, elvonási tüneteim voltak. Én nem vagyok egy otthonülő típus, aki nem csinál semmit. Kijártam meccsekre, kijártam edzésekre, nem csak itthon, hanem külföldre is. Heti négyszer-ötször futballozom. Játszom a Fradi old boys-ban, a Fradi öregfiúkban, ez óriási megtiszteltetés nekem. Olyan játékosok között rúghatom a labdát, mint Koch Robi, vagy az öregfiúkban is, de nem sorolom a neveket, mert tudjátok, kikről beszélek. A Fradi legendái, mert én úgy hívom őket, hiába fiatalok. Borzasztóan nagy élmény ilyen futballistákkal játszani, még kisebbségi komplexusom is van közöttük. Én nem játszottam NB 1-ben, nem voltam válogatott, csak ifjúsági területi válogatott labdarúgó voltam. Volt egy-két eredményem, ami örök emlék marad. Például megválasztottak egy moszkvai nemzetközi tornán a legjobb játékosnak, kaptam egy Paul Breitner Adidas-cipőt 1983-ban… De mégis az egyik legnagyobb sikeremnek azt tartom, ami nemrég történt velem. Borzasztóan örülök, hogy sikerült egy győztes gólt szereznem a Hegyvidék ellen. Sikerült megfordítanunk a meccset, ők vezettek 1-0-ra, a szünetben álltam be, és kis Flóri barátomtól kaptam a gólpasszt. Ez életem egyik legemlékezetesebb pillanata. Mert mondhatják, hogy ez csak öregfiúk, de én a Ferencváros csapatában győztes gólt tudtam rúgni. Ez nekem hatalmas élmény, látjátok most is mekkora örömmel mesélem! Ezen kívül kispályán is játszom 3-4 csapatban, különböző helyeken, hetente négyszer minimum futballozom. A futballról szól az életem. Ma is, ha hazamegyek, két dolgot nézek a tévében. A híradót és a focit. Naponta gyakorlatilag két-három meccset biztos megnézek…

– Úgy látom Te is maximalista vagy…
– Ez nem szerencsés tulajdonság, de az vagyok. Én nem tudok valamit csak úgy ímmel-ámmal csinálni, akkor csinálja meg más. Edzőként is, játékban is, mindenben maximalista vagyok. Az már más kérdés, hogy mennyire sikerülnek a dolgok. A futball azért csodálatos játék, mert nem mehetsz biztosra. Nincs benne biztos győzelem. Nem merném azt mondani, hogy ha a Barcelona játszana mondjuk a Kőrösladánnyal, és ezer meccsből ezerszer nyerne a Barcelona. Lehet, hogy csak 999-szer. Lehet, egyszer sok lenne náluk a sérült és nem menne be semmi, a kapufáról minden kipattanna, a Kőrösladánynak meg óriási mákja lenne. Ez benne van a futballban. Nem tudod kijelenteni, hogy ez egymillió százalék, hogy győzelem lesz. A futball ettől csodálatos játék. Kosárlabdában, kézilabdában, vízilabdában, kisebbek az ilyen szintű meglepetések. A világ legszebb játékának tartom a focit. Edzői oldalról teljesen máshogy látom ma már a focit. Régen csak néztem, ma már látom is.

– A Fradi család aktív tagja vagy, együtt lüktetsz ezzel a közösséggel. A szív dobog, de a test néhány tagja még álmát alussza. Az FTC Baráti Kör egyik célja, hogy felébressze ezt a csoportot. Mivel lehetne életet lehelni ezekbe az emberekbe?
– Ez nehéz kérdés. Itt ülünk egy székházban, ahol a falak mesélni tudnának a sikerekről és a kudarcokról is, de főleg a sikerekről. Elindult egy gazdasági folyamat, ami nyilvánvalóan megváltoztatta az egész Ferencváros egyéniségét. Ebbe a nagy családba most bejöttek külső, távoli emberek, akik nem családtagok. Ez olyan, mint egy nagy családnál, ülünk az asztalnál és van mondjuk tizenkét szék. Még négy széket be kell hozni, mert mától tizenhatan leszünk, de ők nem vér szerinti családtagjaink, viszont fontosak nekünk. Ezt a négy embert nem tudod testvéredként és családtagodként fogadni soha… vagy nagyon-nagyon hosszú idő után …talán… !

Válasszuk ketté! Először is, borzasztó nagy dolog, mert megmenekült a Ferencváros. Nélkülük már lehet, nem is lenne miről beszélgetnünk, a Rieb Gyurinak nagyon sokat köszönhetünk, hogy Ő behozta ezt a befektető csoportot. A másik nagy dolog, hogy kultúráltan nyúltak a klubhoz. Voltak olyan aggályok, hogy nem is maradhat majd meg a színünk, lebombáznak majd mindent. A szkepticizmus beindult az emberekben, bevallom bennem is.Tehát szkeptikus vagyok, de a szkeptikusok közül azért még az optimistábbak közé tartozom, mert reményeim szerint, nincs olyan szemét ember a világon, aki meg merné tenni, hogy ezt a klubot lerombolja és utána itthagyja. Ezt nem tudom elképzelni. Ilyen hangok is vannak, de én azt gondolom, nem lehet célja egy üzletembernek, hogy valamiből ne pénzt húzzon, az ingatlanon kívül azért itt még más érték is van. Sőt elsősorban nem az ingatlan a fő érték itt, hanem a Ferencváros, mint brand, mint márkanév. Ide, ha bejön valaki és végigsétál a múzeumon, megnézi a serlegeket és az okleveleket, akkor rácsodálkozhat, hogy hoppá! Hol is vagyok?

Hogyan lehetnénk mégis nagy család újra? Nekem az nagyon tetszik, hogy az emberek ismét kezdenek büszkék lenni arra, hogy ennek az országnak a szülöttei vagyunk. Ez az egyetlen út, hogy Magyarország visszakanyarodjon arra a pályára, amiről letérítették. Liberális beállítottságú emberek azt akarják, hogy Magyarország globalizálódjon és olyan legyen mint a többi. Irányítható, egy kolomp elől és menjenek a birkák utána. Ezt mi nem engedhetjük meg! Nem is fogjuk, és ez nekem nagyon tetszik. A magyar nemzet legnagyobb értékei közé tartozik a labdarúgás, a labdarúgáson belül, pedig a legnagyobb érték a Ferencváros. Folyamatában nézve a dolgokat, sokat köszönhetünk az angoloknak, hogy ez a legenda tovább élhet. Nagyon nagy szerencsénk, hogy angolokkal állunk szemben, mert ha olaszok vagy görög lennének, már rég összeomlott volna a várunk (lásd: Sopron, Honvéd, Vasas…). Az angolokra kevésbé jellemző a korrupció, mint az előbb említettekre.

A mai világban a Ferencváros, egy nem rossz modellben működik. Azt nem mondom, hogy jó a modell, mert például nem tetszik, ahogy az utánpótlásunk működik. Sajnos a Honvédé, a Győré, a Felcsúté százszor jobb, és még folytathatnám a sort. Ordító hiba, hogy ismét arra gondolunk, jövőre megint igazolunk 6-8 játékost. Miért nem a sajátjainkat építjük be? Mert sajnos nem túl vaskos az utánpótlásunk. Nehezen beépíthető játékosaink vannak, mindig lesznek tehetségeink, de sajnos nem elegen. Amint felbukkan egy tehetség, már jön is a manager és gombokért már viszik is a gyereket. Ez lenne a legfontosabb feladat, rendbe kéne tenni az utánpótlást és ezt a folyamatot azonnal megállítani! A Fradi család akkor alakulhat újjá, ha ezt mindenki a saját csapatának érzi. Új Albertekre, Nyilasikra, Ebedlikre, Lipcseire van szüksége a Fradinak, ráadásul ez gazdaságilag is sokkal jobb üzleti modell. A világon mindenhol a saját akadémiákra támaszkodnak a klubok és ragyogó üzleti konstrukcióban működnek. Ez lehet a követhető példa! Jelen pillanatban ez egy összevásárolt csapat, koncepciótlan, toldozott-foldozott. Tavaly azt mondták, ez ideiglenes, majd megerősítjük. Egy-két hónap múlva majd beszélgessünk róla megint, miként is alakult ez az erősítés, de remélem nem lesz igazam. Az, hogy most a Haladást szerencsével legyőztük, ők meg az üres kapuba sem tudtak betalálni, ez engem nem győzött meg. Jobb csapatok ellen ez nagyon kevés lesz…

Azért vagyok szkeptikus, mert nem látom az építkezést. Azt látom, pillanatnyi megoldásokat alkalmazunk. Van valahol egy felszabadult játékos? Hoppá, nézzük meg! Semmi koncepció nincs. Aki ide bejön, ajánl egy játékost, és aki éppen tetszik, azt leigazoljuk. A nagy család abból lesz, ha mindenki érezni fogja, hogy ez a Ferencváros! Egy nemzeti érték! Majd ha a szurkoló a mi magyar gyerekeinket fogja látni játszani, és az látja, hogy ide öröm kijönni, akkor lesz ismét igazi család. Tele van az ország alvó Fradistával, ők akkor fognak kijönni, ha azt érzik, hogy épül a csapat! Ismerem a Fradi tábort. A legnehezebben kezelhető. Nehezen fogadnák el, hogy idén mondjuk csak nyolcadikok leszünk, de elfogadnák, ha ebben koncepciót látnának.

Oké, ha fiatalítunk, nem lesz rögtön eredménye… ezt mindenkinek el kell fogadnia!? Viszont két-három év múlva ez a csapat már sikereket hozhat! Az is igaz, hogy a szurkolóknak is sokat kellene tanulniuk, mert azzal, hogy valakit el akarnak távolítani és nem szurkolnak, a csapat issza meg a levét! Hogyan lehet annak a csapatnak ártani, aki a mindenem és a szurkolója vagyok…?! (bedobálás, petárdák, széktördelés stb.) Az angol szurkolás nekem nagyon tetszik. A Liverpool erre a legjobb példa. Minden egyes játékosnak van dala, legalább egy. A Gerrardnak van három, és mikor látnak a játékostól egy szép megoldást, elkezdik énekelni. Az egész stadion azt énekeli. Attól nem leszel Fradi szurkoló, hogy verekszel egy jót. Ettől még nem leszel nagy csávó. Attól sem lesz senki nagyobb szurkoló, hogy petárdát és esetleg üres üveget dob a pályára. Ezektől mind rosszul vagyok. Angliában is előfordul, hogy összemegy a két tábor, de nem a meccsen. Nem a stadionban! Ott azt érzed, ide jó volt kijönni.

– Miként vélekedsz róla, hogy pont szülőhelyeden, Gyulán jött létre a Grosics Gyula Katolikus Futball Akadémia, amit Kiss-Rrigó László hozott létre? Mennyire követed figyelemmel az ott végzett munkát?
– Gyulán egy vagy két éve voltam utoljára, ezért nem igazán követem az ottani eseményeket. A szüleim sajnos már nem élnek, nincs már meg a szülői ház sem. Ezáltal már nincs akkora kötődésem a városhoz. Azonban nagyon szeretem, mert a szülővárosom, és ha arra megyek, jobban ver a szívem, de az akadémiáról nem tudok sokat. Magyarországon vannak akadémiák, de közel sem annyi, amennyire rámondják. Az, hogy veszek az edzőnek 20 db 90 forintos kínai pólót, meg rányomtatom, hogy ez xy nevű futballakadémia, attól az edző még nem lesz akadémia szintű, a gyerek meg nem akadémia szintű oktatást és nevelést kap. Az akadémia amúgy nagyon jó dolog, de viccesnek tartom, hogy van 70 Pro-licences edző az országban, és ebből 8 dolgozik. Ezek az emberek áldoztak erre nem kevés pénzt és időt, a legmagasabb szintű diplomájuk van, akkor miért nem dolgozhatnak? Én a másodosztályban is kötelezővé tenném a Pro-licencet, ha az a cél, hogy minél jobb és nagyobb tudású edzők dolgozzanak a csapatoknál…!

– Pro-licences edző vagy. Mi késztetett arra, hogy elvégezd a tanfolyamot és edző legyél?
– Én még sok évvel ezelőtt csöppentem bele a lány futsalba. Akkor elkértem Mucha Józsitól a Lorenzo nevű, akkori spanyol futsal-kapitány két vastag szakkönyvét és felkészültem. Először Szekszárdon, aztán Szentesen voltam edző, második helyezett lett mindkét csapatom az NB1-ben. Akkor már érlelődött bennem, hogy itt van a Fradi és nincsen női labdarúgás egyáltalán. Azt gondolom, a női labdarúgás nem lenézendő, sőt, inkább becsülendő! Megmondom, miért. Kevesen játszanak sajnos, viszont ki kell jönni egy edzésre, és meg kell nézni, hogyan dolgoznak, edzenek. Se pénz, se posztó. Mindenki full amatőr, itt nincsen semmilyen pénz. Hatalmas szeretet van ezekben a lányokban a labdarúgás felé. Tanulás mellett csinálják és nem fizetségért. Nem profik, még azt sem követelheted meg, hogy ott legyen az edzésen. Visszatérve a kérdésre, úgy sodródtam bele ebbe az egészbe, hogy egyre többet akartam tudni a labdarúgásról. Minél többet tudtam meg, annál jobban láttam, hogy milyen keveset tudok. Ez olyan mint a házépítés. Egy edző sosincs kész. Persze vannak olyan edzőkollégák, akik úgy gondolják, hogy ők parádés edzők és ők már mindent tudnak, de én nem ilyen vagyok. Minden nap tanulok, és ha most lemennénk a kocsimhoz, akkor jelen pillanatban is találnátok benne szakkönyvet. Ebéd közben előveszem és akkor is olvasgatom. Minden nap úgy kelek fel, hogy még semmit nem tudok és rengeteget kell még tanulnom, hogy az évek alatt ez bölcsességgé tudjon majd átformálódni. Rengeteg meccs kell, rengeteg tapasztalat, ebből nekem még kevesebb van.

– Mi motívál Téged ebben?
– Az motivál, hogy imádom ezt a játékot. Az motivál, hogy a győzelem az nem sok, hanem a MINDEN! Látni azt, hogy az általad összerakott csapat győz. Ez egy óriási élmény, sőt lehet, furcsa amit mondok, de élmény negatív értelemben, mikor kikapunk. Utána viszont még nagyobb a motiváció, mert javítani akarok!

– A REAC mellett dolgoztál férfiakkal, a Fradi mellett pedig a női csapat edzője voltál és vagy. A női lélek egy férfinak sokszor maga a talány. Te hogyan találod meg a hangot velük és mennyivel másabb egy férfi csapatot irányítani, mint egy nőit?
– A REAC-ot irányítani ahhoz képest, ami egy női csapat irányításával jár, mondhatom teljesen más volt. Van az a vicc, hogy a munka után a nőgyógyász bemegy a kocsmába és felsóhajt, végre arcok! Egy női amatőr futballcsapatból átmentem egy profi férfi futballcsapathoz… elképesztően más. Nyilván nekik ez a munkahelyük volt. Követelhettem, ha azt mondtam, hajnal három óra tizennégy perckor tartok edzést, akkor hajnal három óra tizennégy perckor ott kell lenni mindenkinek. A lányoknál nem tudsz ilyen kemény lenni, mert dolgoznak, tanulnak, amatőrök. Nem is lehet összehasonlítani. Nagyon nehéz a lányokkal, erre születni kell. Ez egy külön szakma. Érezned kell, hogy mikor legyél apa, mikor barát, mikor edző, mikor tanár, mikor testvér. Ezt nagyon kell érezned. A fiúknál sokkal egysíkúbb lehetsz. Határozottan lehet követelni, ez a szabály, aki betartja az jó, aki nem, az mehet.

A nőkkel sokkal nehezebb. Állandóan előjön valami lelki probléma, ha a barátjával összeveszik, az a baj, ha a barátnőjével, az a baj. Letörik a körme, az a baj, szőke lesz a barátnője és mennyivel jobban néz ki, az a baj, állandó viaskodásban van az ember, ez egy állandó hullámzás és ugye van huszonkét játékosod. Aztán rendet kell tenni a klikkek között, hogy összetartás legyen, mert klikkek azok mindig vannak. Nagyon nehéz, de ettől függetlenül imádom őket! Amit itt a nulláról felépítettünk, az úgy gondolom, nagyon nagy dolog! Első évben azonnal feljutottunk az NB 1-be. Van a semmiből már 100 igazolt játékosunk, a felnőtt válogatottba négy, az U19-be öt játékost, az U17 -es csapatba 8 válogatott játékost adunk!

– Milyen emlékek vannak benned a REAC-edzősködésed idejéről, hogyan értékelnéd az ott végzett munkádat?
– Csodára szerződtem, azt hittem minden úgy lesz, ahogy azt megbeszéltük Kutasi Róberttel. Először is óriási megtiszteltetés volt ez a számomra, és köszönöm Forgács és Kutasi uraknak, hogy egyáltalán képbe kerülhettem. Azonban megvolt a fogadtatásom is, hogy na, „jött egy énekes”. Én egész életemben ezt a keresztet hordom a hátamon, hogy én nem érthetek a futballhoz, mert énekelek. Sajnos nem teljesültek azok az átigazolások, amelyeket terveztünk, akkor több esélyünk lett volna arra, hogy sikeresebbek legyünk. Mikor már szóba kerültem, többször megnéztem a REAC-ot. Tudtam róluk, hogy feltűnően lassú csapatuk van. Sok koros játékos szerepelt az együttesben, akikben már nincs meg az a tűz, viszont nagyon jó szemléletűek voltak, volt köztük még nagyon jó futballista is. Csak ahhoz, hogy bennmaradj az NB 1-ben, ahhoz gólokat kellett volna rúgni. Ahhoz csatárok kellenek és nem feltétlenül a Torma-Nyerges páros, mert ők mindketten belső csatárok. A szélen nem volt igazi támadónk a Kőhalmin kívül. Ő volt az egyetlen, akiben sebesség volt, csel volt, de benne meg nem nagyon volt gól. A REAC-cal az lett volna jó, ha kontrajátékot tudtunk volna alkalmazni. Egy jól megszervezett védelemmel és elől gyors játékosokkal, akikkel meg lehetett volna csinálni ezt a taktikát. Sajnos az igazolások nem úgy jöttek össze, ahogy azt az elején megbeszéltük, így egy olyan kerettel kellett dolgozzak, ami bár futballozni tudó játékosokból állt, de lassú volt. Sokpasszos játékot felépíteni egy jobb csapat ellen, azért az nem túl könnyű. Mivel a kontrához nem voltak megfelelőek a játékosaim képességei, ezért ezt kellett csinálnom. Nem akarom levenni magamról a felelősséget, biztos hibáztam én is. Nagyon sokszor még így is nüansznyi dolgokon múlott az, hogy nem mi nyertünk.

– Mi a legnagyobb élményed, ami a Ferencvároshoz köthető?
– Nyilván az Anderlecht elleni hazai győzelem, vagy például a Newcastle elleni. Gyerekkoromból pedig a Dózsa elleni 7-1-es győzelmünk. Csodálatos élmények voltak még a kettős rangadók is.

– Kik a kedvenc játékosaid?
– Rögtön az első helyen Flóri bácsi van. Nagyon keveset láttam már őt játszani, inkább DVD-ről és videókról. Borzasztóan tetszett a Szokolai-Nyilasi páros és Ebedli Zoli. A későbbiekben nagy kedvencem volt Telek Manci, aki hihetetlenül intelligens játékos. Nyilván a két szerb, a Zoran és a Goran mellett sem mehetünk el, mert ők még az én fejemben is be tudtak kerülni a Fradi családba. A mai csapatból a legnagyobb játékintelligenciával rendelkező játékosunk egyértelműen Lipcsei Peti. Abból a csapatból Lisztes Krisztián és kis Flóri voltak azok számomra, akik legendává váltak!

– A női labdarúgás honlapján látható az őszi tabella. A férfiak most biztos szívesen cserélnének veletek, mert a Fradi itt a harmadik, míg az Újpest az utolsó helyen áll. Most kétirányú a kérdésem, mert nem csak a férfiakra, hanem a hölgyekre is vonatkozik. Mit vársz a tavaszi szezontól?
– Az U17-ben másodikok vagyunk, utolsó az Újpest… de bajnokok leszünk! A felnőtt csapatnál pedig harmadikok, de ott is az utolsók a lilák. Azt gondolom, nagyon nehéz lesz a felnőtt csapattal. Három csapatról beszéljünk, van a felnőtt, az U17 és az U15. Van nekünk még U13-as előkészítő csapatunk is, csak ott még nincs bajnokság. Az U 15-ös csapat az én kezeim között bajnok lett. Rúgtunk 76 gólt és egyet kaptunk, az is öngól volt. Huszonhat csapat közül, talán nem volt ez olyan nagyon rossz eredmény! Azóta egyszer másodikak lettek, de tavaly megint mi lettünk a bajnokok, Dörnyei Balázs kollégám munkájának köszönhetően!. Idén úgy gondolom, megint bajnokok leszünk. Tavaly lett kötelező az U17, rögtön meg is nyertük a bajnokságot. Jelenleg második helyen állnak, de biztos vagyok benne, hogy megnyerik a bajnokságot. Az U17-ből három játékost már át is emeltem a felnőtt csapatba, tehát amiről beszéltem, abban én nem csak vizet prédikálok, hanem be is tartom, hozom fel a fiatalokat. A felnőtt csapat jelenleg a harmadik helyen áll, itt vagyunk a legnehezebb helyzetben, mert a Femina rettentően megerősödött és velük kezdünk szombaton. Világnézetként pedig csak annyit mondanék, a világ összes fuballpályája zöld-fehér. (Még nem láttam lila-fehér pályát…) A magyar zászlóban benne van a zöld és a fehér szín… a keverék színeket nem találom…!

A fiúknál természetesen előrelépést várok én is. Gondolom, ez a csapat jobb lesz valamennyivel, de be kell valljam, nem voltam elhasalva attól a játéktól amit láttam. Attól, hogy Máltán megvertünk néhány csapatot, még nem lettünk világverő csapat. Nagyon szűknek látom a csapatot, mert túlságosan középen focizunk. A szélek a két szélső védőnknek vannak megnyitva, Csizmadiának és Stockleynak. A Csizmadia még belépegetett, de a Stockley már kevésbé. Ráadásul Stockley jobb lábas a baloldali védelemben… hogy fog ő beadni a baloldalról? Nagyon pontatlanok voltak a beadások, és bár a Pista és az Elding is nagyon jól fejel, de gyakorlatilag megint odajutottunk, hogy ívelgetünk. Most 4-1-3-2-ben játszunk, ami egy rombusz középpálya, egy védekező középpályással, három támadóval. Az tetszett, hogy váltogatták a posztokat, voltak átforgások, a két ékünkkel nincs semmi probléma, mindketten gólérzékenyek. Nem szabad viszont abba a hibába esni ismét, hogy majd berúgjuk nekik, ők meg majd megoldják valahogy. A Csizmadiának és a Stockleynak – nálam Kulcsárnak – mélységből jobban fel kell menniük a támadásokkal, elfutva a vonal mellett az alapvonal irányába és keményen, a földön kellene középre tenni a labdákat. A második hullámban Shaw-ban azért van gól, bár én Tóth Bencét szívesebben látnám ott… vagy aki éppen játszik, mert ez elmondható Rósáról is. Elding és Pista elviszi a védelmet és a mögötte érkező következő hullám, a földön visszapasszolt labdára érkezik, akkor azt mondom rendben. Ellenben mi a Hali ellen középen futballoztunk nagyon. Egy erősebb csapat ellen így helyzetünk sem lesz. Ennek a játékrendszernek egyébként az a hibája, hogyha a széleket lezárják, amit könnyen megtesznek ma már, pláne, hogy sokan játszanak ma már 4-2-3-1-et. A két szélső támadó középpályás simán lezárja a szélét és akkor nem fog tudni belépni a játékba Csizmadia és Stockley, és már meg is halt a támadó játékunk.

Ennek ellenére úgy gondolom, előre fogunk lépni, de helyezésszámot ne várjatok tőlem. Az optimistábbak az első hatba várják a csapatot, de én egy meccs után még nem tudom ennyire megítélni. Most vannak játszó játékosok a csapatban, bár azt nem értem igazán, hogy Tóth Bence miért nem tud odakerülni, nálam ő játszana a Shaw helyett. Ebben a játékrendszerben a két ék mögötti játékosnak jól kell tudnia rúgnia, a Bence pedig jobban rúg, mint Shaw. Ráadásul a Bence tempósabb is, a cselezőképessége is jobb, Shaw lassabb. Nagyon szeretem a Palit, de ő már sajnos túl van a pályafutása csúcsán.

– Álmaink és vágyaink célokká való átformálása visz előrébb mindannyiunkat az életben. Hogyan tervezed a jövődet?
– Zeneileg teszem a dolgomat, én egy egyszerű zenész vagyok. Megtisztel, hogy nagyon sok helyre hívnak, a 2010-es év jobbnak tűnik már most, mint az előző. A 2009-es év egy nagyon gyenge év volt a hazai zenei életben, sajnos megsínylette ezt a komoly gazdasági helyzetet. Természetesen ez igaz rám is, nem beszélve arról, hogy nekem egy fél év kiesett a REAC miatt, mert akkor nem nagyon tudtam koncerteket vállalni. Megjelent az új lemezem, „Egy új világ” címmel, a lemez kritikus a mai politikai élet felé. Örülök neki, hogy a rádiók játsszák a dalaimat, már az új lemezről is. Az egész országban hallható „A megint egy nap” című dalom, ami egy picit dekadens, mondhatnám szomorú, hiszen a refrén első mondata az, hogy ” utálok mindent, főképpen önmagam…” Ez pontosan arról szól, hogy 2009-ben mit kaptam ettől az országtól. Azt kaptam, hogy utáld magad, utáld az országot és menj melegebb éghajlatra. Gyurcsány Ferenc ezt ki is mondta, hogy el lehet innen menni. Én ezt kaptam, nem véletlenül szeretik ezt a dalt az emberek. A lemez címe pedig „Egy új világ”, ami nem véletlen, hanem egy üzenet. Egy új világot várok, mert ez a hazudozás, az ország lerablása és kiárusítása, ezt kikérem magamnak csak egy egyszerű énekesként. Nem politizálok, nem állok oda zászlót lengetni, de véleményem van a világról, ami kemény és markáns. Erről szól a lemez is.

– Mit üzensz a Fradi szurkolóinak?
– Legyünk minél többen, legyünk egységesek és fogjunk össze! Ennek az országnak a legnagyobb hibája, a szétszakadás. Ebben a nemzetben nagyon kevesen vagyunk, a legfontosabb az lenne, hogy a saját eszméinkre, értékeinkre legyünk büszkék és becsüljük meg. Mi nem járhatunk kevesen a meccsre, mert ezzel mondjuk, majd megbüntetjük a vezetőséget. Ezzel nem a vezetőséget büntetjük meg, hanem az imádott csapatunkat. Legyünk minél többen a meccseken, segítsük egymást! Itt külön megköszönném, ha valaki a női labdarúgásnak segítene, mert sajnos az angol vezetés úgy döntött, hogy a futsal és a női labdarúgás nem kap támogatást. Ismét ott tartunk, hogy ha kimerül a kassza, akkor nekem kell a saját pénzemből fenntartani a Ferencváros női szakosztályát. Hol tart a világ? Tehát, ha bárki az adója egy százalékát nekünk ajánlaná, az tudna nekünk segíteni.

Bankszámlaszám : 12010628-00113887-00100009

Én speciel ingyen dolgozom az együttesnél, de a többi edzőnek van fizetése. Nem beszélve az útiköltségekről, egy buszút vidékre kb.150 000 forint. A játékvezetői díjakat is be kell fizetni, ami 100.000 Ft/hó. Irtózatos pénzeket elvisz és ezt én csináltam öt évig a saját pénzemből. Köszönjük, ha valaki úgy gondolja, szeretné segíteni azt hogy a Ferencvárosnak ilyen sikeres női labdarúgó-szakosztálya megmaradhasson! „Bajban ismered meg a másikat…” elv alapján mikor bajban van a csapat, akkor kell segíteni s nem akkor, mikor minden rendben van és bajnokok vagyunk!

Szurkoljunk, legyünk minél többen! Most ez a csapatunk, ennek kell szurkolnunk, de ha sokan leszünk akkor a csapat is jobban szerepel, mert higgyétek el, nagyon sokat számít a szurkolótábor! Ne a balhéktól, hanem a szurkolástól legyünk hangosak. Ezáltal még több pénzcsatorna nyílik meg, ami által még jobb csapatunk lehet! Hajrá Fradi!

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A beszélgetés ideje: 2010. március 2.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Lizi írta:

    Nagyon tartalmas és sokszínű interjú! Nagyon kedvelem ezeket a beszélgetéseket!
    Sok új új dolgot megtudtam Tamásról. Nemcsak nagyszerű énekes, hanem profi szakember és hatalmas Fradista.
    Kedvem lett dalokat hallgatni tőle és ezután az interjú után biztosan még többet fogom hallgatni a számait!. 🙂
    Gratulálok az interjúhoz! Nagyon szeretem ezt a sorozatot, mindig izgatottan várom ki lesz a következő beszélgetőtárs! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. március 8. 11:40

  2. Franto írta:

    Csak csatlakozni tudok Lizihez!
    Nagyon jó olvasni ezeket a beszélgetéseket! Sajnos manapság ritkaság az ilyen tartalmas, őszinte interjú ezekkel a nagyszerű művészekkel.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 8. 16:20

HOZZÁSZÓLÁS