2024. december 22. vasárnap

Bemutatjuk soros ellenfelünket: Nyíregyháza Spartacus

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. március 12.

Folytatjuk a mérkőzésre hangolást, Bartók Ferenc összefoglalója után – immáron szokás szerint – részletesebben bemutatjuk ellenfelünk történelmét.

A Nyíregyháza Spartacus története – sok más mai első osztályú csapathoz hasonlóan – nem folytonos, vannak benne megszűnések, átalakulások, nehéz kibogozni a jogfolytonosságot. Gondban is vagyok, ha a jelenlegi klub alapításának az évét akarom meghatározni. A klub hivatalos honlapján az szerepel, hogy 1959-ben a Spartacus és az Építők fúziójaként alakult meg az új egyesület, a Nyíregyházi Spartacus. Ugyanitt azonban visszautalnak egészen 1928-ig, mint a nyíregyházi minőségi labdarúgás létrejöttéig.

Nyíregyházán a kezdetektől fogva több futballcsapat létezett, a NYVSSC, azaz a Nyíregyházi Vasutas Spartacus Sport Club 1928-ban alakult meg. Piros-kék színekben pompáztak, címerük több is volt:

A II. világháború után többszöri fúzió miatt gyakorta nevet váltott az egyesület, így emlékeznek meg a már említett 1959-es alapítási dátumról is, mint Nyíregyházi Spartacus. Ennek ellenére a csapat 1980-ban, amikor először jutott az élvonalba, azt mégis NYVSSC névvel tette. A lényeg mindebből az, hogy ebben az évben lett először NB I-es, ahol akkor 1984-ig szerepelt. Az első NB I-es meccsen a Szpari a DVTK-t fogadta, ahol a hazaiak nyertek 2:0-ra. Ekkor 20 ezer szurkoló látogatott ki a stadionba, ennél 5 ezerrel voltak többen, amikor a Fradi vendégszerepelt ott, mindmáig ez a nézőcsúcs.

Aztán 1992-ben sikerült újra a feljutás kiharcolása, de megint csak rövid ideig, egy idény erejéig. A következő első osztályú periódus 1998-ban kezdődött, mikor ismét bajnokok lettek a másodosztályban. Ez a szakasz 2000 őszéig tartott, majd jött a hullámvölgy, mígnem 2003 nyarán a csapatot fenntartó Nyírség-Spartacus Kft.-t a város megszüntette. Ekkor vette át a Szpari szerepét az addig Nyíregyháza Kertváros néven működő együttes, amely a városi stadionba költözött, és nevet váltott: Nyíregyháza Spartacus Football Club lett az új név. A klub vállalta a Szpari hagyományainak ápolását, és a minőségi foci képviseletét.

Eddigi tíz NB I-es szezonjukban a legjobb helyezésüket rögtön a bemutatkozó évükben érték el, amikor hetedikek lettek.

A bajnoki osztályok közötti hullámvasutazásban rengeteg edzőt „elfogyasztottak”, úgy tűnik, az elvárások mindig nagyobbak voltak, mint az eredmények. Olyan edzők dolgoztak a csapat mellett, mint (a teljesség igénye nélkül) Temesvári Miklós, Kovács Imre, Dalnoki Jenő, Ubrankovics Mihály, Buús György, Sándor István, Burcsa Győző, Garamvölgyi Lajos, Várhidi Péter, Gálhidi György, Tajti József.

Az idei szezont megelőzően a Ferencvárossal utoljára a számunkra gyászos emlékű 2006/07-es szezonban játszottak az NB II Keleti csoportban, melyet akkor ők nyertek meg, feljutva az NB I-be, ahol helyüket azóta is őrzik. Akkor két döntetlen eredmény született, a nyáron Nyíregyházán 3-1-re nyertek, most itt lehet az alkalom a méltó revansra.

Mérkőzéseit a Nyíregyházi Városi Stadionban (közkeletű nevén Sóstói Stadionban), mely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb sportpályája, játssza, a stadion 11.500 néző befogadására képes (ebből 5.500 az ülőhely). A stadiont 1958-ban adták át. A stadion ekkor egyszerű, ún. földstadionként épült meg. A labdarúgópálya köré felhúzott földtöltésekre épített lelátók már ekkor is elavultnak számítottak, ezért a stadiont a következő 40 évben folyamatosan renoválni kellett. A stadion több alkalommal apróbb bővítéseken esett át, javarészt a környékbeli nagyvállalatok felajánlásai révén, de átfogó rekonstrukcióra az Orbán-kormány által indított stadionprogramig nem került sor. Ekkor (1999-2002 között) épült meg a stadion nyugati oldalán a 3.400 fő számára helyet biztosító, FIFA-szabványnak megfelelő teljesen fedett lelátó. Azóta a másik oldalt is modernizálták. A labdarúgópálya körül futópálya található, amely a sportklub atlétikai szakosztályának nyújt lehetőséget a sportolásra. A stadion környezetében találhatóak a Spartacus edzőpályái.

Kevés olyan játékos van a futballtörténelemben, akik mindkét csapatnak játékosai voltak. Hiába, a Fradinak nem Nyíregyháza a bázisa. A kevesek közül feltétlenül meg kell említeni az azóta elhunyt Nagy Norbertet, aki a Stadler és az ugyancsak balhátvéd Kiss Györgyöt, aki a Dunaferr érintésével került a Fradiba. Fordított utat járt be a csatár Fülöp Zoltán, aki aztán több vidéki csapatban is előfordult, a legemlékezetesebb alakítása Siófokon volt. A közelmúltban pedig Tímár Krisztián volt az a játékos, aki mindkét helyen szerepelt, sőt 2005-ben Nyíregyházáról igazolt a Fradiba.

Az összeállítást a Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapjának (www.szpari.hu), a http://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%ADregyh%C3%A1za_Spartacus_FC wikipedia és a www.magyarfutball.hu/hu/ bejegyzéseinek felhasználásával készítette:
Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS