2024. november 25. hétfő

Beszélgetés Balog Zoltánnal

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. március 12.

Az utóbbi időben megszokott rend szerint folytatódik a „Kedvenceink…” sorozat. Szerencsére egyre többen várják, igyekszünk kiszolgálni az igényeket. Mai beszélgetőtársunk a Fradi egyik legrégibb aktív játékosa: Balog Zoltán.

Balog Zoltán 1978. február 22-én Békésen született. Békéscsabán kezdett futballozni, 1992-től 1998-ig volt a békéscsabaiak igazolt játékosa. Húsz esztendősen Belgiumba szerződött, a Royal Antwerp játékosa lett. Egy esztendő múltán hazajött, rövid ideig a BVSC, majd az alacsonyabb osztályú Cegléd következett. Innen hívta a tehetségekre jó szemmel figyelő Csank János a Fradihoz 2000-ben. Az első nagy Fradi-korszak hét esztendeig tartott, volt benne siker (két bajnoki cím – 2000/01, 2003/04 – két kupagyőzelem – 2003, 2004 – ezüstérmek – 2001/02, 2002/03, 2004/05 – hat válogatottság 2005-ben) és rettenet, hiszen mi másnak lehetne nevezni a 2006-os jogtalan kizárást az NB I-ből. 2007/08-ban egy évad erejéig Dániába, a Viborg csapatához szerződött, majd onnan hazatérve, műtétből felépülve 2009 elejétől lett újra a Fradi profija.

– Békés megyében láttad meg a napvilágot, itt töltötted gyermekkorodat is. Mesélj, kérlek erről az időszakról, mikor érintett meg a labda varázsa és hogyan kerültél első csapatodba?
– A labda már egész kis gyerekkoromban elvarázsolt. Az iskolában pedig szünetekben az első dolgunk volt, hogy gyorsan két csapatra osztódtunk és a 10-15 perces szünetet, végigfociztuk. Itt azért meg kell, említsem, hogy első osztályos koromtól hetedikig én néptáncoltam. Mivel azonban sporttagozatos iskolába jártam, szinte minden sportban kipróbáltam magam. Az iskolacsapatban természetesen fociztam is. Elsősorban megyén belül, de országos versenyekre is eljutottunk. Aztán hetedikes voltam, mikor volt egy tehetségkutató verseny, „A bácsi kérem hol lehet itt focizni?” Édesapám elvitt ide, mert az iskolaválogatottban többször gólkirály voltam, és úgy gondolta megállnám a helyem. Érdekesség, hogy ekkor még csatárt játszottam. Akkor én ott felhívtam magamra a figyelmet, és a Békéscsaba egyik edzője szólt, hogy gondolkozzak el a lehetőségen, mert lenne helyem a csapatában. Ekkor nagyon boldog voltam, de mégis nagy dilemmába kerültem, hogy mit válasszak, a táncot, vagy a focit. A nyolcadikat már egy fociosztályban kezdtem, majd a Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat. A középiskola már nem csupán a sportról szólt, ott tanulni is kellett. Tőlünk is követeltek, még ha valamivel elnézőbbek is voltak, mint a többiekkel. Tizenhét éves voltam, amikor az első csapatban bemutatkozhattam.

– Ekkor már védőként játszottál?
– Az ifi válogatottban jobb oldali középpályást játszottam, de már hátrébb voltam, mint előtte. Békéscsabán pedig az ellenfél legjobb játékosára ráállítottak és nekem követnem kellett mindenhova. Aztán itt a Fradinál rám is ragasztották, hogy Illés-specialista vagyok, mert eleinte itt is elláttam ezt a feladatot. Békéscsabán egy elég jó csapatba kerültem be, együtt játszottam Csató Sanyival is. Ekkor a Csaba, ha jól emlékszem ötödik volt, csak később kezdődött ott a futball haldoklani, amikor elfogyott a pénz.

– Mennyire volt nehéz, a néptáncból fizikálisan a fociba átszokni?
– Nyilvánvalóan, ha előtte csak fociztam volna, akkor az izomzatom is úgy fejlődött, úgy alakult volna a labdarúgáshoz. A táncnál nem azok az izomcsoportokat használják és nem olyan keményen, mint a focinál. Ebből fakadóan nagyon sokat küzdöttem sérülésekkel, leggyakrabban izomproblémáim voltak. Itt fájt, ott fájt, a terhelést nem bírta az izomzatom, voltak nehézségeim. Persze kamatoztatni is tudtam, mert az ütemérzék a fociban is nagyon fontos.

– Amíg egy gyermekből felnőtt labdarúgó válik, rengeteg edző teszi rá a „névjegyét”. Te kit, vagy kiket emelnél ki edzőid közül, ebből az időszakból?
– Akit mindenképpen ki kell emeljek, az Pásztor József, aki egy legenda volt Békéscsabán. Igaz, hogy ő nem a gyermekévekben adott a pályafutásomhoz sokat, de ő hozott fel az első csapathoz és ő volt az első meghatározó edző az életemben. Aztán meg kell, említsem később Csank Jánost, mert neki is nagyon sokat köszönhetek és Garami Józsefet, akit szintén nagyon jó szakembernek tartok, csak elismeréssel tudok beszélni a munkájáról. Rajtuk kívül mindenképpen szólnom kell László Csabáról és Gellei Imréről, aki alatt nagyon jó hangulat volt az öltözőben. Ő mind szakmailag, mind emberileg fel tudta a csapatot rázni. Most pedig nyilvánvalóan Short következik a sorban. Vele egy meccsen játszottam együtt, egy ligakupa mérkőzésen. Mindenki azt kérdezte, hogy egy ilyen koros játékos fog játszani a Fradiban? Aztán egy ember nem ment el mellette! Persze biztos megkopott már a gyorsasága, de ember nem fejelte le és senki nem futotta le. Mikor még a Rósa Dini nem volt itt a csapatnál, akkor én Shorttal voltam párban az edzéseken. Futásban én mindig ott voltam az első háromban, ő pedig ennek ellenére mindig ott jött velem, nem maradt le. A mai napig olyan fizikuma van, hogy hihetetlen. Short most lett játékosból edző. Nyilvánvaló, hogy más a kapcsolata a játékosokkal, mint aki már régebb óta van a szakmában. Mikor kinevezték edzőnek, az első mérkőzést még elvesztettük, de egyre jobban érezhető volt a csapaton az ő személye. Mind a pályán, mind az öltözőben oldottabb lett a hangulat. Most Máltán is nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a csapatot összekovácsolják. Nem csak az volt a lényeg, hogy edzünk orrvérzésig, hanem próbáltak olyan programokat összehozni, hogy csapatként tudjunk működni. Ezeken a programokon, például a gokart versenyen, nem volt klikkesedés, nem különültek el a hazai és a légiós játékosok, hanem mindenki küzdött mindenkiért.

– Mikor és hol mutatkoztál be először felnőtt csapatban?
– Az első mérkőzésem egy Magyar Kupa volt, ha jól emlékszem Kabán játszottunk. Az első NB I-es meccsem, pedig a Győri ETO ellen játszottam, a Békéscsaba színeiben. Akkor még élt szegény Knézy Jenő, ő kommentálta a mérkőzést. Nekem a kedvenc riporterem volt. Többször visszanéztem azt a mérkőzést, és a hangja most is itt cseng a fülemben. Különösen jó érzés visszagondolni rá, mert szinte végig dicsérte a teljesítményemet. Ahogy visszaidézem a hangját, még mindig belebizsergek.

– Békéscsabáról Belgiumba szerződtél. Belekóstoltál a légiós élet világába. Milyen volt távol otthonodtól és barátaidtól beilleszkedni egy másik futballkultúrába, és miért jöttél végül haza?
– Nem volt egyszerű a beilleszkedés, mert túl fiatal voltam. Mostani fejemmel már bánom, hogy nem törekedtem a további légióskodásra, de 18-19 évesen egyedül kerültem ki. Volt kint egy magyar srác, de a családom, a barátnőm, a barátaim mind itthon voltak, nekem pedig nem nagyon sikerült a beilleszkedés. Az edzések azok parádésak voltak, egyből 3-4 kiló izmot magamra szedtem. Aztán sorozásra haza kellett jönnöm és megkértem a csabaiakat, hogy arra a pár napra, hagy edzhessek náluk. Három hónapja voltam ekkor kin, és az edzésen játék volt. Én meg le és fel mentem, akkor döbbentem rá, mekkora a különbség a kinti és a hazai edzés között. Az itteni játékosok szinte álltak, míg én oda- és vissza rohangáltam, nem tudtam elfáradni.

– Csank János kifejezett kérésére igazolt le a Fradi. Megismerhetted módszereit és egyéniségét is. Mi a véleményed róla, mint edzőről és emberről?
– Emberileg és szakmailag is elismerem őt! Sokan kritizálták, hogy nagyon nagy hangsúlyt fektet a védekezésre, és nem játszat látványos focit. Nyilván az ő csapatai a védekezésből építkeznek és a pontrúgásokból. Azt vallotta, hogy a jó támadás alapja a jó védekezés. A labdát meg kell szerezni, és akkor abból lehet felépíteni a támadást. Emberileg egy igazi úriember volt. Mindig megtartotta a két lépés távolságot mindenkivel, bár azért próbált poénkodni, meg elég komoly beszólásai is voltak. A játékos csak kapkodhatta az éles odamondás után a fejét. Persze ő meg jókat nevetett a bajsza alatt.

– Ferencvárosi éveid után, ismét légióskodásra adtad a fejed, ezúttal Dánia volt a célállomás.
– A Petivel mi tartottunk ki a legtovább a csapat mellett, de úgy éreztem, váltanom kell. A sok probléma és gond már lenyomott minket. Adódott egy lehetőségem és akkor jó volt kiszakadni ebből a ránkrakódott nehézségekből. Nagy tanulság volt számomra, hogy belekóstolhattam egy idegen ország futballkultúrájába. Hazajöttem egy év múlva és mindenkinek az volt a véleménye, hogy beértem. Elmaradt a játékomból a szertelenség. Nyilván ma sem ismerek elveszett labdát, de régen sokszor belementem olyan helyzetekbe, aminek sérülés lett a vége. Az ember mindig mindenből tanul. Idősebb is lettem, de előnyömre vált a kint töltött idő.

– Az újabb hazatérés, elég nehézkesen kezdődött. Három hónapig nem játszhattál mérkőzéseken, tulajdonképpen csak edzéseket látogattál. Ez alól maximum a ligakupa mérkőzések jelentettek kivételt. Nem kerestek más csapatok ebben az időszakban?
– Nem kerestek. Elég rosszul sült el a hazajövetelem. Fájt a hasfalam és kint is csak kezeltek, de igazán nem tudták, hogy mi a valós probléma. Itthon sem találták először a probléma okát. Több orvosnál is jártam, aztán kiderült, hogy lágyéksérvem van. Megműtöttek és megkértem a Csató Sanyit, hogy segítsen nekem, próbáljon meg felépíteni. Engedélyt kértünk erre a klubtól és persze Bobbytól is. Annyi feltételt szabott, hogy csak miután a csapat végzett, én akkor kezdhetem el az edzéseimet. Az első két hét az kőkemény volt. Ugyanazokat a feladatokat csináltam, amit az első csapat, csak más azért amikor a csapattal csinálod a feladatokat és más amikor ezt egyedül teszed. Aztán a vége felé már Bobby is látta, hogy milyen kemény munkát végzek és szólt, hogy látogassam a csapat edzéseit. Akkor azt írta a sajtó, hogy próbajátékon vagyok, de ezt nekem senki nem mondta. Az én elsődleges szempontom az volt, hogy erőben utolérjem magam, és ha lesz rá lehetőségem, akkor beverekedem magam a csapatba. A ligakupára megkérték az ideiglenes játékengedélyemet és utána felgyorsultak az események. Rövidesen le is ültünk tárgyalni és alá is írtam a szerződésemet.

– A védősor minden posztján szerepeltél már, igazi jolly-jokernek számítasz hátul. Melyik az általad leginkább kedvelt poszt és miért?
– Miután visszajöttem Dániából, bennragadtam középen. Ezen a poszton nagyon kevés hibával tudtam játszani. Innen sokkal jobban át lehet látni a játékot, ezt szeretem a leginkább. Lehet, hogy hiányzik a magasságomból öt centi ehhez a poszthoz, de ezt ki lehet egészíteni, hiszen ruganyos mozgású vagyok. Olvastam olyan kritikát is, hogy lassú vagyok. Én ezt nem érzem így. A pihenőkre úgy megyünk el, hogy egy futótesztet csinálunk. Ebben van egy ingateszt is, és mikor visszajövünk, akkor ismét. A gyorsasági teszten ott voltam az első háromban.

– Ki vette észre, hogy bedobásoknál taktikát lehet építeni a képességeidre, és tavasszal miért nem láthattuk ezeket a beadásokkal felérő partdobásokat?
– Már gyerekkoromban sokszor éltek ezzel a képességemmel, még Békéscsabán. Sok gól született ezekből és ezt hoztam magammal. Ezzel Csank mester is tisztában volt, mert már a Csabában is megmutattam, hogy tudok nagyot dobni. Később mikor a Ceglédben játszottam, és a Videoton volt az ellenfelünk, ahol Csank volt éppen az edző, ott is bizonyítottam ilyen irányú képességeimet. Most viszont inkább hátul maradok, hogy ne bomoljon meg a védekezésünk. Egy gyors kontránál könnyen előfordulhatna ebből probléma. Persze azért sajnálom is, mert sok esetben szöglettel felérő egy ilyen alkalom.

– A szurkolók megszokták, hogy a Fradiban, igazi Fradi érzelmű játékosok játszanak. Ezek közé sorolnak téged is. Mit jelent neked a Fradizmus, mint eszme ?
(Zoli ekkor a nyakához nyúlt és mosolyogva, büszkén elővette a nyakláncát, amin ott díszelgett a Ferencvárosi címer.)
– Nehéz ezt elmondani, mert ezt elsősorban megélni kell. Ezt mindenkinek éreznie kell. Itt mikor kifutsz a pályára, és tele vannak a lelátók, majd pedig teljes erővel buzdítanak, az felemelő érzés. Egyértelműen a közönség a tizenkettedik játékosunk. Az ország nagy része Fradista, bárhova elmegyek, felismernek. Ráadásul nagyon megtisztelő egy olyan klubban játszani, ahol ennyi legenda tette le a névjegyét a történelem során. Számomra megtiszteltetés és felemelő érzés, hogy egy ilyen klubban, az ország legnépszerűbb csapatában kétszázötven mérkőzést lejátszhattam! Sajnos üres lelátók előtt jubiláltam, de remélem a Nyíregyháza elleni meccsen már sokan lesznek a szurkolóink. A kérdéshez visszatérve, számomra a Fradizmus a három E betű, ami úgy látom, most kezd visszajönni. Az erő az mindig jelen volt itt a klubéletben, de az erkölcs és egyetértés, pluszban pedig az összetartás, az annak ellenére, hogy sok légiósunk van, a csapaton belül egyre fényesebb.

– A csapatból kivel, kikkel találod meg leginkább a hangot?
– Valójában mindenkivel megtalálom. Most érzem azt leginkább, hogy csapatban kezdünk létezni. Például elmegyünk közösen BL meccset nézni. Mikor ezt kitaláltam, arra gondoltam, egy csapatépítő programnak jó lehet, és ha öten-hatan leszünk, már az is jó. Aztán meglepődtem, mert mindenki mondta, hogy igen jövök és a végén összeírtam úgy huszonnégy nevet. Ez volt az első ilyen szervezésem és mindjárt majdnem az egész csapat ott volt. Nyilván ez a létszám, később már kopott, mert a Ligakupa miatt kettévált a társaság, de így is szép számmal mentünk meccset nézni. Hogyha mindenképpen ki kell emeljek valakit, akkor az a Rósa Dini, akivel most edzésen is párban vagyok. A régebbiekkel meg természetes a jó viszony. Lipcsei Petivel, Dragival, hiszen velük együtt vagyunk már egy pár éve, de azt kell mondjam a csapatból mindenkivel közvetlen a kapcsolatom. Ami még az összetartást erősíti, hogy megyünk majd ki Justin esküvőjére Máltára a nyáron. Nyilván nem lesz ott mindenki, de szerintem sokan leszünk.

– Születésnapodat a Baráti Kör társaságában is megünnepeltük. Ennek kapcsán találkozhattál a hatvanas évek nagy legendáival is, sőt fantasztikus közös fotók is születtek a múlt és a jelen játékosairól. Milyen érzés volt a Fradi legendákkal együtt ünnepelni?

– Nem is gondoltam, hogy ennyi legenda ott lesz. Nagyon megtisztelő volt számomra közöttük lenni, nagyon sokat lehet tőlük tanulni mind a mai napig.

– Lejátszottunk két meccset a tavaszi fordulókból. Hogyan értékelnéd ezt a két meccset, és ez alapján mit vársz a hátralévő mérkőzésektől?
– A Szombathely ellen még érződött, hogy idény eleji a formánk, de ez egyre jobb lesz. A Zalaegerszeg ellen már sokkal jobbak voltunk játékban. A Haladás ellen közrejátszott még az a hangulattalan közeg is, ami a zártkapus mérkőzés miatt vett körbe minket. Nézők előtt egyből jobban is ment a játék, csak sajnos balszerencsésen sült el a vége. Előre mindenki aláírta volna, hogy négy ponttal induljunk. Most viszont mindenki bosszankodik rajta, hogy ott hagytunk két pontot, de ne legyünk telhetetlenek, ezért szép a foci, egyszer ad, máskor pedig elvesz. Nem szabad bosszankodni, én azt mondom ez csak jobb lesz. Egyre jobban összeérik majd ez a társaság. A célunk az első hatba kerülés, és ha mindenki hozza amit tud és eddig már hozzá is tett a csapat játékához, akkor nem lehet gond. Agresszív kemény céltudatos játékkal elérhetjük a kitűzött célt, jövőre pedig jöhetnek a nagyobb álmok.

– A nyáron lejár a szerződésed. Szeretnél hosszabbítani?
– Természetesen szeretnék! Ez a tíz év nem múlt el nyomtalanul. Szeretem a Fradit, itt töltöm a napjaimat, ez a második otthonom. Nagyon bízom benne, hogy a játékommal rászolgálok a vezetők további bizalmára és leülnek velem tárgyalni a hosszabbításról. Én még nem vagyok öreg játékos, jelenleg harminckét éves vagyok és nagyon sok játékos ebben a korban éli a fénykorát. Azt mondják, mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Én még jócskán érzek magamban annyi erőt, hogy egy pár évet elfocizzak itt az első osztályban.

– Meddig tervezed az aktív pályafutásodat és mik a céljaid, pályafutásod befejezése után?
– A Dinivel már most beadjuk a jelentkezésünket edzői képzésre a B licencre. A TF-en pedig már végeztem két éve Rekrációs Sportmanageri szakon. Nyilván aki ennyi évet eltöltött a sportban, az nehezen tud elszakadni. Nehezen tudom azt elképzelni, hogy teljesen más vonalon induljak el az életben. Szeretnék vállalkozni is, de azt még nehéz most megmondani, hogy mibe lesz érdemes pénzt fektetni akkor, amikor befejezem a pályafutásomat. Elsősorban azonban a foci mellett szeretnék maradni.

– Köszönjük ezt a jó hangulatú beszélgetést és kívánunk neked az FTC Baráti Kör és Fradi drukkerek nevében eredményes jó szezont!
– Köszönöm, hogy megkerestetek, HAJRÁ FRADI!

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A beszélgetés ideje: 2010. március 11.

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. Arányi József írta:

    Köszönjük Tibu és Mónika !
    Nem tagadva elfogultságomat, óriási öröm számomra, hogy ilyen szeretendő, tiszteletre méltó, szerény és nagyszerű emberek a mi fiaink. Nagyon fontos, nemes és
    szép feladatot hajtotok végre ezzel a riport sorozattal. Mégegyszer, köszönöm.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 12. 08:28

  2. fradizoli írta:

    Nagyon szuper interjú! Nekem a Zoli az egyik legnagyobb kedvencem a csapatból, szóval nagyon megörültem, amikor megláttam az interjút! Nagyon szeretem ezeket a beszélgetéseket a játékosokkal! 🙂
    Remélem szerződést hosszabbítanak a vezetőink Vele!
    Zolinak utólag is szeretnék Boldog Születésnapot és Névnapot kívánni!
    Köszönjük az interjút! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. március 12. 12:14

  3. Szlavicsek Béla írta:

    Sziasztok!
    Ha így folytatjátok a riportsorozatot az összes játékost megismerhetjük testközelből.
    A bulvár, igaz hogy a magánéletükön keresztül ad számadást a személyes életükről, de mégsem ezen a szálon fut, amelyen ti interjúitok. Remek játékosok és nem utolsó sorban remek emberek. Így tovább!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 12. 18:07

  4. Szanicza Mihály írta:

    Azért szomorú ezt így utólag vissza olvasni.. Mit érezhet most:S
    „Sajnos üres lelátók előtt jubiláltam, de remélem a Nyíregyháza elleni meccsen már sokan lesznek a szurkolóink.”

    Hozzászólás ideje: 2010. március 16. 18:45

  5. DT írta:

    Mindig is tudtam, hogy BZ egy fantasztikus ember!!! Nagyon jók az interjúk!
    Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 17. 10:59

HOZZÁSZÓLÁS