2024. december 22. vasárnap

Születésnapi beszélgetés Kökény Beával

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. március 12.

A Ferencvárosi Torna Club nem csak a labdarúgókból áll. Persze ők a legnépszerűbbek, ahogy a történelem folyamán mindig, de a Fradi család élénken figyeli a többi sportág sikereket elérő sportolóit is. Így vagyunk ezzel mi is, a Baráti Körben minden sportágnak és képviselőjének helye van. Érzékeltetni kívánjuk ezt azzal, hogy nem csak focistákról emlékezünk meg, nem csak őket köszöntjük. Ma egy kézilabdás legendánk ünnepli a születésnapját, Kökény Bea. Őt hívtuk fel, hogy köszöntsük és egy pár szót váltsunk vele.

– Az FTC Baráti Kör, a sportot és a kézilabdát szerető Fradisták nevében is kívánok neked nagyon boldog születésnapot!
– Nagyon szépen köszönöm! Nem mondom, hogy nem lepődtem meg. Jólesik az ilyen odafigyelés.

– Kökény Beát nem lehet elfelejteni, arról nem is beszélve, hogy ma is aktívan teszel a Fradi kézilabdáért, mondhatni a reflektorfény nincs messze tőled.
– Azért ez más, mint amikor még játszottam…

– Tudod, komolyan gondoljuk, hogy beszélünk a többi sportágról is, erre pedig a legjobb alkalmak az ilyen ünnepiek. Hogy vannak a gyerekek?
– Köszönöm a kérdést, remekül. Elevenek, sokat mozognak…

– Csak mozognak vagy már sportolnak is?
– A kisfiam már igen.

– Vív vagy kézilabdázik?
– Kézilabdázik, nagyon szereti a labdát. De most megelőzök egy kérdést. Nem a Fradiban, az Elektromosban játszik.

– Nocsak! Miért?
– Mondhatnám, azért mert így az elejétől követheti az anyja pályafutását, ugyanis én is egy kisebb csapatban, az Építőkben kezdtem el játszani, onnan igazolt le a Fradi. De nem ez az ok, ennél sokkal egyszerűbb, amikor elkezdte, a Fradiban még nem volt a fiúknak ilyen kis korban lehetőségük játszani. Ma már van, de egy hét éves gyereknél az nem úgy van, hogy egyik pillanatról a másikra ki lehet szakítani egy közösségből, amelyet ráadásul nagyon szeret.

– Szerintem jó volt az első párhuzam. Azt hiszem, mindenki nagyon elégedett lenne, ha a kisebb csapat után nála is jönne a Fradi és ott ugyanolyan eredményes lenne, mint az édesanyja volt. De ha már itt tartunk, te miért az Építőkben kezdtél játszani?
– A nővérem az MTK-ban játszott, azt a csapatot vette át az Építők, automatikus volt, hogy én is őt követtem, oda jelentkeztem.

– Beszéljünk a leányodról is! Ő miben elégíti ki a mozgásigényét?
– Ő táncol, nagyon élvezi. Később meglátjuk, lesz-e kedve a sporthoz is. Az biztos, nem erőltetjük, ahogy a fiunk esetében sem tettük.

– Ugorjunk egy nagyot! Most kihagyjuk a játékospályafutásod, no nem azért mert nem lehetne róla beszélni akár órákat is. Pár szóval inkább a máról, a mai vezetői feladatról kérdezlek. Hogy állunk?
– Nagyon nehéz időszak van mögöttünk, amelyet a csapat eredményessége is megérzett. Tizenhét esztendő után szorultunk le a dobogóról. Azon dolgozunk mindannyian, hogy ez egy kivételes helyzet maradjon, jövőre újra a dobogón lehessünk. Az adósságok negyedét már rendeztük, jó esély van arra, hogy 2011-re ebből a szempontból is rendeződjenek a viszonyaink, onnantól pedig csak a játékra lehet koncentrálni.

– Az újra dobogó az aranyat is jelentheti?
– Elméletileg igen, de a realitás az, hogy a Győr most nagyon előttünk van. Ott a tőkeerős szponzor mellett az önkormányzat is aktívan támogatja a csapatot, mi erről egyelőre csak álmodhatunk. Álmodunk, de nem teszünk le róla. Folyamatos a támogató szponzorok keresése is, de az önkormányzatnál is lobbizunk. Néhány éven belül újra aranyesélyes Fradit szeretnénk.

– Milyen most a hangulat a csapaton belül?
– A Magyar Kupában szerzett ezüstérmünk úgy gondolom, egész jól helyretette az évünket, a játékosok önbecsülését, hiszen az adott helyzetből ki tudták hozni a maximumot. Fiataljaink folyamatosan fejlődnek, meggyőződésem szerint nagy értékei lesznek a kézilabdának.

– A kérdés csak az, mindezt a Fradiban érhetik-e el, nem járnak-e úgy, mint Zácsik Szandra?
– Meggyőződésem, hogy nem. Folyamatosan tárgyalunk, hosszútávú szerződéseket kötünk és úgy gondolom, ők is érzik, ez más közeg. Ebben a viszonylag kevés sikert hozó bajnokságban is megtapasztalhatták, milyen érzés a Népligetban, teltházas Fradi-közönség előtt játszani.

– Mi a helyzet a világsztárokkal, tudunk majd közülük is igazolni, amint most éppen a Győr teszi?
– Most a saját tehetségeink megtartására összpontosítunk. Jövőre visszatérhet Zácsik Szandra, aki jó úton halad a sztárság felé. Aztán, ha a terveink szépen beérnek, tárgyalhatunk másokkal is. Mert a nemzetközi sikerek eléréséhez szükség van nemzetközi klasszisokra is.

– Én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, hiszen a ma nemzetközi klasszisaival a múlt egyik világklasszisa fog tárgyalni, akinek a neve ma is jól csengő márka a szakmában. Köszönöm, hogy a rendelkezésünkre álltál és válaszoltál a kérdéseinkre.
– Azzal fejezem be, amivel elkezdtem, én köszönöm, hogy gondoltatok rám, örömmel válaszoltam, mint ahogy a későbbiekben is fogok, ha találkozunk.

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

3 hozzászólás

  1. Lizi írta:

    Boldog Születésnapot kívánok Beának!
    A focista fiúk után a kézis lányok a legnagyobb kedvenceim!. 🙂
    Beának sok sikert kívánok a vezetői székben. Ha már legalább feleannyira sikeres lesz vezetőként, mint amilyen sikeres játékos volt, nagy jövő előtt áll a kézi csapatunk! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. március 12. 13:00

  2. SZALAI TAMÁS NYERGESÚJFALU. írta:

    NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK.ÉN IS NAGYON BÍZOM BEÁBAN,MÁR VÁROM,HOGY ÚJRA BAJNOKESÉLYES CSAPATUNK LEGYEN,MINT AZ Ő IDEJÉBEN.REMÉLEM A SZPONZOROK EGYRE TÖBBEN A LÁNYOK MELLÉ ÁLLNAK.A GÁBOR NAGYON JÓ VÁLASZTÁS VOLT EDZŐNEK,SO FIATAL TEHETSÉGET NEVELT KI A CLUBNAK,AKIK KIMONDOTTAN JÓL JÁTSZOTTAK.(DAJKA,ZSIGMOND NÉMETH,SZÁDVÁRI)SZUCSÁNSZKI A (CSÚCS)PASTROVICS,KENYERES ÉS A FIATALOK MELLÉ JÓ LENNE HA VISSZAJÖNNE ZÁCSIK,SZAMORÁNSZKY,.LE KELLENE IGAZOLNI VINCZÉT,TILINGERT,EGY BALKEZES ÁTLÖVŐT,PASI MELLÉ EGY KAPUST.NAGYON ÖRÜLÖK,HOGY VÉGRE JÓ KEZEKBEN VAN A KÉZILABDA.TOVÁBBI BOLDOG SZÜLINAPOT,SOK SIKERT A CSAPATTAL. EGY IZIG-VÉRIG FRADI DRUKKER!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 12. 17:27

  3. Roland írta:

    Boldog Születésnapot kívánok Bea!Remélem a vezetői székben is olyan sikerekben lesz részed mint sportpályafutásodban.Jó kezekbe került a vezetői és Gábor személyében az edzői szék.Tartsátok egyben a csapatot.További sok sikert kívánok.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 13. 16:23

HOZZÁSZÓLÁS