2024. november 26. kedd

Fradista gondolatfoszlányok március 15-én

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. március 15.

Korábban vallottam már arról, fradista vagyok, magyar vagyok és keresztény vagyok. Mi sem természetesebb, hogy nem mehetek el szó nélkül március 15-e mellett. Abból az aspektusból sem, hogy a Fradit története során gyakran említették, mint a nemzet csapatát. Itt az alkalom, hogy erre a feledésbe merülő tényre egy kicsit emlékeztessünk.

Egy olyan nemzeti ünnepen, amely szimbólummá tudott válni a nemzet életében. Tisztelegnünk kell a márciusi ifjak előtt, akik hitet adtak ennek az országnak, hogy a szabadság nem veszhet el senki számára. Hitet és programot adtak, úgy lázadtak, hogy megmutatták a jövőbe vezető utat. Hitük és tettvágyuk mint a vihar söpört végig az országon, mögéjük állt nemes és jobbágy, akiknek mind fontos volt a szabadság, a magyarság! A forradalmat és szabadságharcot ugyan leverték, de ez a hit, örökké megmaradt a magyarban. 162 év múlt el, mennyi minden történt azóta a nemzettel. Volt szabad is, volt újra rabigában. Ma elvileg megint szabad! De hiszünk még az igazi szabadságban? Hiszünk még a nemzet erejében? Hiszünk még önmagunkban?

Petőfi Sándorról és március 15-ről természetesen mindenkinek a Nemzeti dal jut az eszébe, amikor valósággal kirobbant belőle a szabadság követelésének vágya, szavaival lángra tudta gyújtani az egész nemzetet. Én most mégis egy korábbi, 1847. februárjában írott versét idézem, amely nagyon jól jellemzi azt a helyzetet, amelyből 1848 tavasza sarjadt.

MAGYAR VAGYOK

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

Miért e sorokat idézem? Egy gondolatkísérlet miatt! Ha a magyar és a nemzet szavak helyére a fradistát a fradizmust helyettesítjük, nem mozdul meg bennünk valami? Nem ijesztő a hasonlóság? Én mindenesetre analógiát vélek felfedezni, ijesztő analógiát Petőfi akkori magyarságféltése és a ma fradiféltése között.

Én ma is aggódom a nemzetért, aggódom a Fradiért. Ugyanakkor hiszek benne, ahogy Petőfi és a márciusi ifjak győzelemre tudták vinni a szabadság iránti olthatatlan vágyukat, 1848. március 15-én kitörhetett az, ami mélyen mindig is ott volt a szívekben, a Fradi szabadsága, jövője iránt érzett vágy, hit sem hiábavaló. Ahogy a nemzetet, úgy a Fradit sem lehet legyőzni. Mert a magyar emberek szívében akkor is ott lakozik a nemzettudat, ha aktívan nem kiabálják naponta világgá, de belül megélik. Ugyanígy a fradisták szívében akkor is benne él a fradizmus, ha aktívan nem vesznek részt a napi harcokban, csupán aggódva figyelik azokat. Ők ugyanis sokan, nagyon sokan vannak és ahogy a népek tengere fel tudott támadni, úgy a Fradiért aggódók sem fogják örökké aludni az álmukat. Ha kell, fel fognak támadni és győzelemre viszik az ügyet, a fradizmus igaz ügyét, hogy ne csak a dalban éljen: „Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz!”

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

1 Hozzászólás

  1. Helios írta:

    Kedves Sanyi!
    Meghatottan olvastam vallomásodat a hazáról, a Fradiról , a márciusi ifjakról,az összefogás fontosságáról. Minden szavaddal egyetértek,mint hasonló gondolkodású ember.Bizakodjunk a mielőbbi változásban,úgy szeretett hazánk,mint féltett csapatunk esetében.
    Csakazért is „HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ FRADI!”

    Hozzászólás ideje: 2010. március 16. 15:24

HOZZÁSZÓLÁS