2024. december 21. szombat

Rendhagyó beszélgetés Tököli Attilával

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. március 21.

Miért rendhagyó? Több okból is:

mert a Paks játékosaként beszélgettem vele a Fradi elleni mérkőzésről,

mert nem játszhatott ezen a mérkőzésen,

mert nem csak a meccset értékeltük.

Nemsokára lesz egy esztendeje, hogy Tököli Attilával először beszélgettem. Akkor is a Paks játékosa volt, ám akkor még a Fradi nem lehetett ellenfél, hiszen az NB II-ben szerepelt. Hogy miért, azt már annyiszor kitárgyaltuk. Attila akkor a Fradival kapcsolatos érzéseiről, emlékeiről vallott nagyon őszintén.

Engedtessék meg nekem, hogy itt is leírjam, mekkora megtiszteltetésnek vettem azt a beszélgetést, még nagyobbnak azt, hogy kapcsolatunk azóta is megmaradt. Így előre készülhettem az újbóli találkozásra, ismét Pakson, de mégis másképp. Hisz fradistaként, a Fradi sikeréért szorítva érkeztem az „atomvárosba” a történelem első Paks-FTC bajnoki mérkőzésére. Attila pedig, bármily szép emlékeket őriz magában a Fradiról, ezúttal nem osztozhatott az én érzéseimben, a meccs utáni örömömben. Ezzel együtt készséges volt, állt rendelkezésemre néhány mondat erejéig, pedig elég sokan keresték.

– Kezdjük az egy héttel ezelőtti történéssel. Hogy is volt az a sárga lap, ami miatt most a lelátóról kellett végignézned ezt a mérkőzést? Szövegeltél?
– Nem beszéltem, egy a meccseken gyakran előforduló fault volt a kezdőkörben a labdáért vívott harcban. Ráadásul nem sokadik, hanem első alkalom. Ez azonban a bírónál azonnal sárgát ért. Ott csak egy sárga volt, ám a bajnokságban az ötödik, így ki kellett hagynom ezt a meccset.

– Sajnálod?
– Hogyne sajnálnám, hisz játékos vagyok, a játék a mindenem. Szerettem volna játszani, a csapatomon segíteni.

– Valószínű, tudtál is volna, hisz nem vagy rossz formában. Jól látom?
– Érzem a játékot, a gólok is jönnek, sajnos a győzelmek maradtak el. Így nincs értelme az én játékomról külön elmélkedni.

– És a mai meccsről?
– Nem volt jó. Nem azért, mert nem sikerült pontot szereznünk, hanem mert mást vártam. A Fradinak gyakorlatilag egyetlen nagy helyzete volt, ám azt kihagyta. Kapott viszont ajándékba két gólt a védelmi hibák után. A Paks sem tudta azt hozni, amit vártam, vártunk.

– Az első gólt is védelmi hibának tudod be?
– Igen, mert tudtuk, hogy pontrúgásokból különösen veszélyes a Fradi, erre készültünk is. A gól pedig szöglet után született.

– A meccs végének témájáról, a vitatott, meg nem adott tizenegyesről mi a véleményed?
– Ahonnan én láttam, nem lehetett megítélni, így nem tudok saját, egyértelmű véleményt mondani. Az tény, hogy a játékostársaim, akik a közelben voltak, egyértelműen állították a kezezés tényét, amit azonnal vitattak is a bírónál.

– Mi lesz veletek ezután a bajnokságban?
– Nem lesz könnyű, de megyünk tovább, remélem, az eredmények is jönnek.

– Tököli Attilának mennyi még a tovább? Azaz meddig folytatod?
– Addig mindenképp, amíg jól érzem magam a pályán. Most ez van, remélem, még sokáig ez lesz.

– A Fradit hogy látod?
– Csatárszemmel nézem. Ebből a szempontból van még hová fejlődni. Ha nem jönnek a használható labdák, akkor a legnagyobbak is értékelhetetlen teljesítményt nyújtanak, ki vannak téve a kritika kereszttüzének. Jelenleg pedig elég kevés elől a használható és megjátszható labda.

– Köszönöm őszinte válaszaid, köszönöm, hogy újra időt szakítottál rám. Ugye nem baj, ha most ellenérdekeltek vagyunk és azt mondom, hogy nem bánom azt, ahogy ez a mérkőzés alakult, sőt az kifejezetten az örömömre szolgált.
– Miért lenne baj! Ezért nevezheted magad Fradi szurkolónak.

Simon Sándor

(Fotó: www.paksNET.hu)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

6 hozzászólás

  1. fradizoli írta:

    Nagyon sajnálom, hogy Töki nem nálunk rúgja a labdát, de ettől függetlenül továbbra is nagyon kedves a számomra. Hajrá Töki, mindent bele!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 21. 11:39

  2. Tököli írta:

    Köszi Sanyi!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 21. 11:39

  3. eagleeye írta:

    „Ha nem jönnek a használható labdák, akkor a legnagyobbak is értékelhetetlen teljesítményt nyújtanak, ki vannak téve a kritika kereszttüzének. Jelenleg pedig elég kevés elől a használható és megjátszható labda.” – jó lenne ebben fejlődni, Pista is hasonlót nyilatkozott a meccs után…
    A Fradi történelmének egy szeletében Attilára épült a csapat (és játéka) , azt hiszem, ez mindent elmond róla.
    A mai napig szégyellem magam azért, mert „valaki” megütötte.Az az egyik legnagyobb szégyenfolt talán a Club történetében.De inkább a szépre emlékezem: ami eszembe jut – gólok, futószalagon… 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. március 22. 07:45

  4. tibu1 írta:

    Eagleeye!

    Tököli Attila szenzációs játékos, ma is bőven elférne a csapatunkban. Az ő idejében azonban volt egy Gera Zolink is, aki fantasztikus labdákkal szolgálta ki a társait.
    Ma még egy alakulgató csapatunk van, ha jól alakulnak a dolgaink, akkor a hatodik helyre valóban oda is érhetünk.
    Idén ennyi van ebben a csapatban, de szeretnünk kell őket, mert ez a mi zöld-fehér családunk! Ráadásul sokkal jobbak mint ősszel, a fejlődés tisztán látszik az együttesen.
    A Töki elleni atrocitás, sajnos szégyenfolt marad rajtunk. A baj csak az, hogy csupán mi, akik nem voltunk ott, akik soha nem is tennénk ilyet szégyenkezünk. Akik pedig ezt tették, fel sem fogják mit is tettek igazán.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 22. 08:02

  5. sznico írta:

    Nyil óta Ö volt a minden igényt kielégitó klasszis csatárunk.Ebbe a mai csapatban is bérelt helye lenne. Kár hogy nem nálunk játszik.Az a tipusu játékos akiért az ember mindig szivessen jár mecsre.Talán egyszer újból köztünk leszel.Tudod Töki egy igazi Fradistánál a remény hal meg utoljára.Tehát reménykedünk.!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 22. 15:18

  6. Gabesz027 írta:

    Hello

    Töki a valaha volt legnagyobb csatár kedvencem.

    Hajrá Töki!!!

    Hajrá Fradi!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 15:22

HOZZÁSZÓLÁS