Schultz Levente ma ünnepli 33. születésnapját. „Mi újság?” című rovatunkban ezért őt hívtuk fel, hogy röviden beszélgessünk.

– Egy pár szót mondanál nekünk a pályafutásodról? Az minden Fradi szurkoló előtt tudvalévő, hogy te a Ferencvárosban nevelkedtél, a Fradi az anyaegyesületed.
– Tizennégy évesen kerültem fel Szegedről és az akkori serdülő egyben Horváth Api bácsi lett az edzőm. Aztán egy évig Szűcs Lajossal, majd az ifi A-ban Vincze Gézával dolgoztam. Ezután felkerültem a tartalék csapathoz, Rubold Péter kezei alá. Innen már tizennyolc éves koromban gyakran az első csapat edzéseit látogattam. Ekkor Novák Dezső volt a csapat vezetőedzője. Nagyon szép időszakot élt meg a Ferencváros ezekben az időkben, hiszen ekkor kerültünk be a Bajnokok Ligájába. Fejlődésem érdekében egy évre kölcsönadtak Békéscsabára, ami ugyan egy évről szólt, de fél év után Varga Zoltán kérésére visszahívtak. Ekkor kezdtem el játszani a felnőtt csapatban, tavasszal minden bajnoki mérkőzésen pályára léptem. Varga Zoltán után Nyilasi Tibor lett az edzőnk és számomra ez volt a legjobb szezon, Bicskei Bertalan még a válogatott keretbe is meghívott. Aztán Marijan Vlak, Simon Tibor páros következett, de nekem sajnos eltört a lábam. Természetesen ezután jött egy hosszabb kihagyásom, majd Poklepovicsnál ismét eltört, ekkor a másik lábam, pont a születésnapomon. Csank Jánosnál, már nem tudtam visszaverekedni magamat a csapatba. A bajnokságot megnyertük, de én 24 évesen, a szezon után elmentem Siófokra.

– Ezek után megfordultál még a Vasasban, majd egy rövid ideig Honvéd játékos lettél. Hogyan kerültél külföldre?
– A Honvéd után először Ausztriába mentem az SV St. Margarethen együtteséhez, majd ezután két évet Németországban az SV Wacker Burghausenben játszottam. Az osztrák csapat amatőr volt, ide azért kerültem, mert a Honvéd után elegem lett az itthoni viszonyokból. Nem is szépen váltunk el, akkor még az olasz tulajdonos volt ott és engem az akkori időszak eléggé megviselt. Viszont végül is jót tett, mert helyrerázódott az önbizalmam. Innen kerültem a német harmadosztályú Burghausenbe. Itt nagyon jól éreztem magam. Ez már egy profi csapat volt, rengeteg mérkőzéssel, utazással. Nagy különbségek a csapatok között nem voltak, minden a fizikai alapokra épült. Amikor mi játszottunk például a Bayern Münchennel, a mi csapatunkon, nyomát sem lehetett látni a fáradtságnak. A Bayern persze jobb csapat volt, rengeteg helyzetet dolgozott ki, de nem az lett a vége, hogy kitömtek minket, mert elfáradtunk a hatvanadik percben. Kondícióban ugyanúgy bírtuk végig. Az én csapatom, ahol játszottam, amúgy is előtte esett ki a Bundesliga 2-ből, tehát totál profi körülmények közé érkeztem, minden ami a focihoz kell, adott volt. Nagyon jól éreztem magam ennél a klubnál.

– Pályafutásod következő állomása Zalaegerszeg, most is ennél a klubnál futballozol.
– Szerettem volna Németországban maradni, volt is érdeklődő, de nem volt még semmi konkrét, amikor a mester hívott Zalaegerszegre. Ezért úgy döntöttem, hogy 32 évesen már nem kockáztatom meg, hogy várok és végül hoppon maradok. Nagyon jól érzem magam most is, a mesterrel már korábban is dolgoztunk együtt, elég jó csapatba kerültem. Nekem annyi a pechem, hogy az én posztomon nagyon kiélezett a harc. Itt nagyon sok jó játékossal rendelkezik a klub. Jó lenne több játéklehetőséghez jutni, hiszen általában csak csereként lépek pályára. Fizikálisan és egészségileg is rendben vagyok, várom a lehetőséget.

– Elég sok csapatba elkeveredtél, a Fradi mennyire maradt meg a szívedben?
– Természetesen megmaradt teljes mértékig. Aki csak egyszer is pályára lépett az Üllői úton zöld-fehér mezben, annak ez örök emlék marad. Ráadásul én Szegedről már úgy kerültem fel, hogy édesapám Fradista volt, tíz évesen felhozott egy Fradi meccsre, tizennyolc évesen pedig már itt futhattam ki a nézők elé Fradi szerelésben. A Fradi nekem mindig is a szívem csücske marad, ez egyértelmű! Aki serdülő korában a Ferencvárosban kezd futballozni, még ha el is távolodik a focitól, akkor sem tudja ezt az élményét elfelejteni. Ennek a klubnak olyan varázsa van, hogy az beleivódik az ember szívébe.

– Meddig láthatunk még a pályán, mikorra tervezed a pályafutásod végét?
– Jelen pillanatban nagyon jól érzem magam a bőrömben, fizikálisan és egészségileg is teljesen rendben vagyok. Egy évet mindenképpen szeretnék még játszani. Készülök az aktív pályafutásom végére is, a B licences papírjaim megvannak és nyáron szeretném az A licences edzői diplomát is megszerezni. Vannak még terveim a labdarúgással kapcsolatosan.

– Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést és az FTC Baráti Kör, valamint a Fradi szurkolók nevében boldog születésnapot és sok sikert kívánok!
– Nagyon szépen köszönöm, nagyon jólesik, hogy megkerestetek! Sok sikert nektek és a Fradinak is!

Istenes Tibor