2024. december 22. vasárnap

Most akkor mi van?

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. március 24.

Kérdezem a Ligakupában felvett méretes zakó láttán. Tény, a zakó túlzott méretű, nem is áll jól. Mi lehet a megoldás?

Kergessük el a szabót? Ez nem megoldás, szerencsére másnak sem ez jut az eszébe. A szabó ugyanis érti a dolgát, korábban nem volt problémánk vele. Igaz, ruháit eleddig az ellenfélnek gyártotta, akiken szerintem egyész tűrhetően néztek ki ezek a darabok. Most egy zakót mi próbáltunk fel. Nem jött be. Vessük le és mondjunk le erről a az öltözékről.

Félretéve az asszociatív hasonlatot a tény az, beleszaladtunk egy az eredményt tekintve kiadós verésbe Szombathelyen. Tudom, sokan csak ezt látják, hiszen a közvetítő tévétársaság egy kissé furcsa játékot játszik a nézőivel. Vagy nem is ő? Inkább azok, akik ezt a csatornát elosztják? Mert ezt az adót ebben az országban nagyon kevés háztartásban lehet fogni. Én azon kevesek közé tartozom, akiknél bejön, ebből adódóan személyes élményeim is vannak a meccsről.

Mit láttam? Az első félidőben például egy az előző heti Ligakupa csapatnál sokkal jobban játszó Fradit. Pedig ugyanaz volt az ellenfél, ráadásul most nem az Üllői úton. A pálya szinte felbillent, működött a letámadás, a Haladásnak esélye is alig volt átjönni a félpályán. A helyzetek is megvoltak, ám vagy a szenzációsan védő kapus vagy a kapufa mentett. A futball örök „farkastörvénye” azonban most is érvényesült. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, az ellenfél szinte egyetlen helyzetét gólra váltotta. Hogy védelmi hiba volt, az szinte nem is érdekes, ma már erre is készülni kell, hogy csapatunk védelme bizony sebezhető. Apró gond, hogy nem csak ebben az összeállításban. Ezt mindenképp korrigálni illene.

A második félidő eleje sem hordozta magában a vész lehetőségét, csak egy tanulságot. A magyar bírók bizony kiszámíthatatlanok. Van úgy, hogy még azt is figyelik, kiről jut el a labda az amúgy lesen levő ellenfélhez, hiába is lenget oly bőszen a partjelző, ahogy azt a szakma magyar képviselőitől megszokhattuk. Ez a bíró figyelt és felülbírált. Emlékszünk? Ugyanez Zalaegerszegen egy másik szaktársának nem jutott eszébe. De ez nyilván csak a véletlenek összjátéka. A csapat nem roggyant meg, ment tovább, még időben szépíteni tudott. Minden adott volt egy Fradihoz méltó huszáros hajrához. Erre nem telik el egy perc és ugyanaz a partjelző, akit korábban felülbírált a főnöke, ezúttal mérlegelt vagy ki tudja mit csinált. Egy nyilvánvaló helyzetben elnézte a lesvonalat, elfelejtette felemelni a zászlaját. Az is lehet, korábbi hirtelen mozdulatától megrándult a karja, nem tudott már vele újabb lendítő mozdulatot tenni. A játékvezető most hitt neki, gondolta csak nem alázza meg kétszer egy meccsen? Hisz akkor elmenne a kedve az egésztől, partjelző pedig oly kevés van. Ilyen bonyolult szabály ez a les. Valahogy mindig nehéz értelmezni. Nem fogadom el azt az érvelést sem, hogy ott a pillanat törtrésze alatt kell dönteni, mert ez nem igaz. Ez az a szabály, aminél egészen egyszerűen csak jól kell helyezkedni, az utolsó védővel vonalban, pluszban pedig felemelt fejjel figyelni a játékot, hogy észleljük, mikor hagyja el a labda a passzoló játékos lábát. Ez az, ami már túl összetett a magyar partbíróknak. Vagy a vonalukat vizslatják leszegett fejjel és a labdától függetlenül lengetnek, vagy pedig ha a labdát nézik, nem érnek oda a vonalba. Lehet, ezért van Magyarországon olyan sok téves ítélet? A meccs itt eldőlt, a Fradi szemel láthatóan feladta, a negyedik gól már amolyan szükségszerű következmény volt.

Most akkor mi van?

Minden bizonnyal csökkentek az esélyeink, hogy ebben a szezonban eggyel több mérkőzést játsszunk, hiszen távolodik a csoportelsőség. Tragédia? Miért lenne az? Nem lehet, ha az edzőink az értékén kezelik a mérkőzést. Úgy látom, ez maximálisan igaz. Miért? Mert tisztában lehetnek azzal, hogy akik hétről-hétre kimaradnak az első csapat keretéből, azok joggal maradnak ki. Sok olyan poszt van, ahol csak létszámban van meg a keret, a minőségben nagy a különbség az amúgy is játszó javára. Ezzel együtt az eltiltottak számára kiváló alkalom a játékban maradásra. Ehhez képest az az esetleges egy meccs hiánya (a Ligakupa döntője) már nem oszt nem szoroz, a célt így is elérik a sorozattal.

A Sport M technikája előtt le a kalappal. Hatalmas erőket megmozgatva szolgálják ki a nézőiket. Fantasztikus volt látni, hogy a szünet első perceiben már kész is volt a statisztika, a labdabirtoklás aránya 48-52 %, ami kifejezetten kiegyenlítettnek mondható. Csak mondható, hiszen látni nem láttam, mert mint már említettem az első félidőben a pálya szinte felbillent. Nem csak szerintem, hanem a szakértő szerint is. Ehhez képest ilyen számot kihozni bravúr. Kíváncsi lennék ennek a technikai részleteire. Nyilvánvalóan nem a kamerák kereszttüzében dolgozó számítógépek adják ki ezt az eredményt, hiszen nincs annyi kamera, a számítógépről már nem is beszélve. A mai magyar futball sebességét ismerve azt vélem, valaki vagy valakik stopperrel mérik a játékban töltött időt, amely alapján százalékot számítanak. De akkor miért nem mutatják az abszolút időeredményt is, mennyi ideig volt játékban a labda. Lehet, mégsem a stopper a technikai csúcseszköz? Akkor meg mi? Tán valakinek a hasa? Amire lehet ütni, hiszen a nézőnek sincs stoppere? Meg különben is, oly kevesen nézik, hogy ez még radikálisabban csökkenti a reklamáció esélyét. Én sem reklamálok, csak egy kicsit értetlenkedem, mivel érzékszerveim mást jeleztek. Ugyanazok az érzékszervek, amelyek egy nemzetközi meccsen viszonylagosan jól érzik meg a később bemutatott statisztikai mutatókat. Ott működik, itt nem. Ennyi!

Ha már kérdeztem a címben, válaszolok is, hiszen nem kvízjátékot indítok. Szerintem nem történt semmi különös. A csapat játszott egy „tétre menő” edzőmeccset, ahol az edzők pontosan láthatják, kire számíthatnak a valódi tétért menő meccseken. Eddig amúgy is azt hiányoltuk, hogy nem voltak erősebb ellenféllel edzőmeccseink. Az MLSZ-nek és az őszi teljesítménynek hála, most vannak. Ennyit ér a Ligakupa! Aki azt mondja, a győztes pénzt is kap, az előbb mondja meg, hogy mennyit. Én is kíváncsi lennék rá, hiszen ennek már lassan három hónapja nyilvánosnak kéne lennie, valahogy azonban nem fontos a szervezők számára a nyilvánosság. De miért is lenne az, ha ezt a szervezetet MLSZ-nek hívják?

Nincs semmi gond, a csapat ezt vasárnap be is bizonyíthatja, sőt be is kell bizonyítania. Az ellenfél ugyanis a Vasas, amelyik csak Magyarországon lehet újra Vasas a vele történtek után. De nem ezért kell legyőzni, sokkal inkább a 2006 nyarán történtek miatt. Amikor ők a pályán kiestek, ám helyettük a 6. helyen végzett csapatot száműzték az NB II-be. Ezt nem lehet elfelejteni, akkor sem, ha magukat vétlennek vallják a történtekben. Mi nem tudjuk soha elfeledni, mi örökké emlékezünk erre. Csekélyke gyógyír csak egy vasárnapi fényes győzelem lehet. Most, aztán legközelebb is mindig!

Hiszem, a csapat tagjai akár zárt kapuk mögött is tudják a kötelességüket és ennek megfelelően fognak az első perctől az utolsóig játszani, küzdeni. De nem lehetnek zárt kapuk mögött! Nekünk is ott a helyünk, hiszen az igazi kárvallottak mi vagyunk. A jelen csapatunk többsége csupán hallomásból ismerheti a történteket. Tudnak róla, de nem a bőrükön érezték annak hatásait. A bőrükön azt kell érezniük, amikor a kárpótlásra váró szurkolók ezreinek szédítő hangokánjától megremegnek a stadion falai, csak akkor tudhatják meg, nekünk Fradistáknak mit jelent ez a meccs.

Hajrá Fradi!

Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. zöldi írta:

    Sajnos nem láttam a meccset, mert nincs nálunk ilyen csatorna. Ne bánkódjunk, verjük meg a Vasast, az a fontosabb! Nyáron meg bele kell nyúlni a pénztárcába és alaposan be kell vásárolni!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 24. 08:01

  2. rexter írta:

    alapjaban veve igaza van a szerzonek. pusztan csak egy reszletrol felejtett el megemlekezni: het, azaz 7 idegenlegios volt a palyan! 1 kivetellel mindegyik itt van mar lassan 3/4 eve, es SEMMIT, de SEMMIT nem tettek le az asztalra!! Kikapnak 4-1 re egy Haladastol???? Hat konyorgom akkor mar jatszon inkabb az nb3-as csapat, Nyilasiek, az U19, azokban legalabb lehetne fejlodesi potencial, Az osszes palyara lepo idegenlegiost legkesobb nyaron elzavarnam, habaertol mamicsig! de szivem szerint inkabb most, mert csak fogalaljak a helyet! 1dul schembri a kivetel, de o is csak epphogy, neki is illene mar villantania azert vmi miert is fizetjuk… Remelem nyaron az osszel mar csak Svabot, Kulcsart lesz lehetosegunk latni Fradi mezben, esetleg Schembrit, mert a tobbire egyszeruen SEMMI szuksegunk, es hihetetlen pazarlas oket itt tartani!!! Shaw es Lipcsei mellett remelem Drago is visszavonul!

    Az igy elzavart, visszavonult 8 jatekos helyere meg igazoljunk mar vegre 4-5 jo kepessegu jatekost, VEGRE EGY JO KAPUST, plusz egy JO CSATART,
    es akkor jovore mehetnuk a bajnoki cimert. De ha ilyen lesz a cserepad mint a tegnapi csapat, akkor az tragikus lesz!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 24. 11:01

  3. Gabesz027 írta:

    Sziasztok.

    Osztom rexter véleményét, ez minden, csak nem csapat. Mindig is a pozítivan gondolkozók táborába tartoztam, de úgy gondolom, hogy a fél keretet el lehetne zavarni.

    Nincs kifogás, nem érdekel, hogy edzőmeccs, vagy ligakupa. A Ferencvárosnak minden körülmények között, minden pályán győzelem a cél. Aki erre nem képes az mehet amerre lát.

    Üdv.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 24. 11:32

  4. bockor írta:

    Nem láttam a meccset, de nem is bánom. Elhiszem, hogy túlzott a gólkülönbség és az sem lep meg, ha a bíró valóban nem velünk volt.
    De abban Rexternek és Gabesznek teljesen igaza van, hogy botrányos légiósaink vannak. A 2 spanyol srác, Adnan és Mamic is rettentő gyengék. Haberrel nekem nincs gondom, Shawt kifejezetten kedvelem, – Ő megtette amiért anno igazoltuk – de már nem kéne erőltetni. Schembri nálam az üdítő kivétel, Neki már a kezdőben lenne a helye.
    Egy pár szót a „Szabóról”.
    Sanyi bátyám, én evvel a szabóval nagyon szívesen leülnék sörözni, mert nagyon szimpatikus fickó.Viszont nem Vele varratnék öltönyt, maximum a lepedőm szélét szegetném be Vele. Teljesen alkalmatlan a keret a rászabott taktikára és nagyon nehezen nyúl a színesebb cérnákért, anyagokért. Adnant erőlteti, miközben ott ül a padon Schembri…

    Hozzászólás ideje: 2010. március 24. 17:47

  5. 4everftc írta:

    En ugy gondolom hogy Shembrit a derbikre tartogattak – meglepetes szeruen bevetni – addigra formaba is lendeulhet – esetleg – es meglepetest okozhat a dozsanak a debrecennek es vidinek is mozgasaval

    Hozzászólás ideje: 2010. március 26. 00:37

HOZZÁSZÓLÁS