2024. november 26. kedd

Szurkolók a jelenből: beszélgetés Kóbor Jánossal

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. március 25.

Örömmel tölt el minket, hogy sorozatunkat már hiányolják. Kérdezik, vajon ki lesz a következő riportalany. Ilyenkor örülünk, hogy érdemes volt belekezdenünk, érdemes ezt folytatni. Soha nem áruljuk el előre, ki lesz a következő, igyekszünk mindig olyan embert keresni, aki életművével már bizonyított mindannyiunk számára. A most közölt beszélgetésben maximálisan teljesítjük ezt az elvárást és örömmel tölt el bennünket, hogy a széles közönség számára is nyilvánvalóvá tehetjük, hogy a beszélgetőtársunk a Fradi-család tagja, aki nem más mint a legendás OMEGA frontembere, Kóbor János.

– Hatalmas a népszerűséged, mégis kevesen tudják csak, hogy Fradista érzelmeid vannak…
– Mi mindig is nagyon büszkék voltunk arra, hogy a 70-es években amikor az Omegának hihetetlenül nagy tábora volt, akkor vele párhuzamosan a Fradi volt a másik tömegeket megmozgató tényező. Annak viszont soha nem voltam híve, hogy harsogva demonstráljuk, nekünk bizony zöld a vérünk. Én nem azzal szeretnék magamnak figyelmet generálni, magamat reklámozni, hogy ezt hangoztatom, erre nincs szükségem. A Fradista érzelem a belső ügyem, hozzáteszem nagyon fontos belső ügyem.

– Hogyan lettél Fradi szurkoló? Már Fradistának születtél, vagy azzá váltál?
– A családi hagyományok alapján, akár már eleve Fradistának is születhettem volna, de mivel én a háború kellős közepén születtem, az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy ezzel törődjenek. Születésemkor épp a sztálingrádi csata zajlott, a magyar bajnokság pedig szünetelt. Ekkor a sport, a kultúra, egy más színvonalon zajlott. Az első Fradi, amire emlékszem, az a Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor féle bajnokcsapat. Akkoriban azonban még nagyon kicsi voltam. Amikor én először elkezdtem komolyabban érdeklődni a foci iránt, addigra a Rákos- éra már szétverte a Fradit. Megváltoztatta a nevét és a színét, így akkoriban én már a Kinizsinek szurkolhattam. Aztán jöttek a válogatott sikerei. Helsinkiben olimpia bajnokok lettünk és azt lehet mondani, erre az időszakra tehető az én focira való fókuszálásom is. Természetesen kívülről fújtam az Aranycsapat összeállítását, ami viszont a Honvédra és a Bástyára épült. Azt nem mondhatom, hogy amint megszülettem zöld volt a vérem, már csak azért sem, mert a Kinizsi színe piros-fehér volt. A nagyapámnak volt egy jó szokása, hogy bekötötte a Nemzeti Sportot, a Sporthírlapot és én így összekötve, évfolyamokban olvasgathattam. Ma is fejből vágom, hogy 1928-ban Fradi a bajnok, negyedik a Sabaria. A bajnokcsapat: Amsel, Takács I, Hungler, Obitz, Bukovi, Furmann, Rázsó, Takács II, Turai, Szedlacsek, Kohut. Nagyapám pedig fennhangon magyarázta, hogy ezek a bitangok tönkretették a Fradit, elnevezték Kinizsinek. Apám szólt rá, hogy ne nagyon hangoztasd ezt, mert a Fradi nevet sajnos még kiejteni sem volt szabad.

Először a nagybátyámmal mentem mérkőzésekre. Az igazi nagyok, akkoriban a Honvéd és a Bástya csapataiban játszottak, nekem pedig gyerekfejjel, olyan szimpatikus névnek tűnt a Bástya. Figyeltem is a csapat eredményeit, amit persze otthon nem fogadtak kitörő örömmel. A nagybátyám ettől függetlenül kivitt a Hungária körútra. Egy Bástya-Vasas meccs volt, ahol a Vasas győzött 2-0-ra, én meg lógó orral mentem haza. Akkor az iskolában már megjegyezték az osztálytársaim, hogy figyelj, a Bástya az ÁVÓ csapata. Én azt sem tudtam mi is az ÁVÓ, de kérdésemre, csak a „Jobb, ha nem is tudod!” választ kaptam. Lényeg, hogy felvilágosítottak, nem is baj, hogy megverte őket a Vasas. Apám ekkor úgy döntött kézbe veszi a dolgokat. 1953-ban, kivitt a fatribünös lelátóra, egy Kinizsi-Dózsa meccsre. Előtte Honvéd-Vasas meccs volt, ahol a Puskás akkora gólokat rúgott a Vasasnak, hogy öröm volt nézni. Aztán felvonult a pályára a Kinizsi és a Dózsa és a szívemben akkor minden eldőlt. Ahogy felzúgott ott húszezer ember, hogy hajrá Kinizsi, hirtelen nem is tudtam, hogy hova kerültem én. Előtte a Honvédnak is tapsoltak, mert a taps járt annak a csodálatos csapatnak, de ahogy megszólalt a tömeg amikor a Kinizsi megérkezett, az elementáris erővel hatott. Aztán sajnos nyert a Dózsa 5-3-ra, de engem akkor ott már ez nem tántorított el. Mert mit ér a futball, ha nincs ez a körítés? Aztán úgy éreztem, mese nincs, ebbe nekem is be kell szállnom. Az osztálycsapatunk középcsatára lettem. Nálunk nem T betűs csatársor volt, hanem K betűs. A közelünkben levő pályán játszott a Dohánygyári Kinizsi nevű NB 2-es együttes. Szimpatikus volt a Kinizsi név miatt és amúgy is közel volt a lakásunkhoz, tehát itt kezdtem el fejleszteni a bennem lappangó tehetséget. Aztán jött 1954, ami életem egyik legszomorúbb napja volt a berni döntő elvesztése miatt.

– Az Omega együttes rengeteg értékes dallal ajándékozott meg bennünket. Mégis kiemelnék közülük egyet, melyet ha Fradista áthallással hallgatunk, akkor egy érdekes üzenet tárulhat elénk. Olvasóinknak természetesen bemásoljuk a dal szövegét, melynek már címe is eléggé szívszorító: „Az utolsó zöld levél”.

Sorsod az üldözötteké
Búcsúzó nyár.
Te vagy az utolsó zöld levél,
Aki még bújkál.

Zord hatalom tör rád,
Bújj maradék zöld ág,
Tél jön fenyegető,
Hogyan vészeled át?

Kiben a fájdalom kihajt,
Maga boldog,
Valahogy át kell, hogy mentsd magad
Ez a dolgod.

Légy az, aki lennél,
Nincs nehezebb ennél
Őrizd meg, ami él
Fagyos éj közepén.

(A számot megkerestük, a beszélgetés elején meghallgatható.)

– A Ferencváros a történelemben mindig átmentette magát ezeken a zord teleken. Így lesz ez most is?
– Ahogy ezt most így felolvastad, valóban tökéletes a párhuzam. Ezt Fradista megrendelésre sem tudtuk volna jobban megírni. El kell fogadnunk, hogy más volt a helyzet a húszas-harmincas években. Akkor nagyon el voltak kényeztetve a szurkolók. Volt a bajnokságot 100%-os teljesítménnyel teljesítő Fradi, a Dél-Amerikát verő Fradi, ami egy hatalmas dolog volt. Azt hiszem a magyar focinak is az egyik legnagyobb időszaka volt az ötvenes évek mellett. A mai foci már nem arról szól, mint azokban az időkben, de ez nem csak a focira igaz, hanem az élet minden területére. Most a totális pénzhatalom lett úrrá a világon. Ahol nincs pénz, ott nincs foci. Én ennek nagy ellenzője vagyok, mert nem szeretem, ha valami, legyen az akár eszme, vagy pénz, mindenen uralkodjon. Ma viszont mindent a pénz dönt el.
Sajnos viszont ebben a pénzközpontú világban kevés esélyt látok arra, hogy egy olyan csapatot lehet összeállítani Magyarországon, mint például a Chelsea. Akiket amúgy pont ezért nem szeretek. Ők ennek a pénzvilágnak az emblémái. Magyarország ma nincs ebben az anyagi helyzetben. Lehet, hogy jönnek befektetők, de én nem tudom megítélni a mostani befektetőnket sem. Elvileg jónak látszik, de ez azért ez nem egy Abramovics szintű invesztálás. Arra, hogy a BL táblára felkerüljünk, talán van esélyünk egy megfelelő befektetéssel, csak jó lenne, ha nemcsak a pofozógép szerepét játszanánk el, mint legutóbb a Debrecen. Nem akarom én őket bántani, mert szép dolog az is, hogy ide eljutottak, de majdnem minden meccsen megtömték őket. Arra nagyon kevés esélyt látok, hogy a nyolc, vagy a tizenhat közé magyar csapat a közeljövőben bejusson. Sajnos ez igaz a Fradira is. Most az a legfőbb problémám a Fradival, hogy nem tudom elsorolni a kezdő összeállítást, pedig a mostani csapaton kívül nem tudsz olyan Fradit mondani nekem, aminek nem fújom azonnal a kezdő tizenegyét. Nyilasiék után kezdtem elveszteni a fonalat. A Tibivel még nagyon jóban voltunk, emlékszem pont mikor időszakosan abbahagyta a focit, kiállítottunk mi mint Omega egy csapatot. A Vasas öregfiúkkal, újságírókkal és a színészválogatottal minden évben volt egy négyes torna. A Tibi volt a mi edzőnk és ott láttam, hogy mennyire iszonyatosan jól tud futballozni. Akkor még én is jobb állapotban voltam fizikailag, mert a negyvenes éveimet tapostam, de nem lehetett mellette elmenni.

– Hogyan lettél atléta, annak ellenére hogy fociztál?
– Az én labdarúgó pályafutásom elég hamar befejeződött, mert az egyik edzésünkön odajött hozzám egy atlétaedző és azt mondta, figyelte a mozgásomat, biztos, hogy futballista akarok lenni? Akkoriban nálam nyitott kapukat döngetett, mert a berni bukás miatt csalódott voltam, ezzel szemben a magyar atléták sikeresek voltak. Az atlétika szimpatikus volt nekem, mint versenysport, csak nem éreztem azt a játékosságot benne, ami alapján egy gyerek eldönti, hogy na akkor én hosszútávfutó leszek. Aztán az edző rábeszélt, hogy menjek le egy fociedzésem előtt. Le is mentem, futottam egy hatvan, egy száz és egy négyszáz métert. Lógott a nyelvem rendesen, mert ha valakivel meg akarják utáltatni az atlétikát, azzal futtatni kell egy négyszáz métert. A hosszútáv az más dolog, de a négyszáz az még elvileg sprint. Nézte az óráját és szólt, hogy a hatvan méteres eredményem, nagyon jónak számít, 7.8 másodperc tornacipőben minden felkészülés nélkül, tizennégy évesen. A száz méter már nem volt annyira jó, mert annak már nem bírtam a végét. A focihoz sem lett volna rossz ez az eredmény, de az edző hatással volt rám, eldöntötte, hogy gátfutó leszek. Az atlétikában volt egy ellenérzés a foci iránt, mert az igazi sportnak a tornát, az úszást és a futást tartották. Ez abból adódott, hogy akkoriban a futballisták még nem voltak ennyire atlétikusak, mint manapság. Aztán később ez a hatvanas években már módosult, és azért abban az időben a hazai bajnokság versenyben volt a nyugati versenyekkel. A Dorogi Bányász, vagy a Salgótarján is egy komoly csapatnak számított. Visszatérve a maiakra, mindig van egy csapat, amelyik valamilyen szinten kilóg a többi közül. Az utóbbi időkben ez a Debrecen volt, de most ide sorolnám már a Videotont is, időnként kitör a Győr, viszont sajnos elég régen nem beszélhetünk ebben a vonatkozásban a Fradiról.

A bajnokságunk viszont egyenletesen gyenge. Én még így is megnézem a magyar meccseket, de gondolj bele, milyen megnézni egy Chelsea-Inter meccs után egy Pápa- Kecskemétet? Ezek után meg is értem, hogy a magyar gyerekekben nincs az a kirobbanó vágy a futballra. A magyar foci a grundoktól lett az ami. A Pál utcai fiúk szemlélet az ötvenes években még megvolt. Ez a mi grundunk, mi itt focizunk. Hat-hét éves kortól, mezítláb vagy tornacipőben, de kergették a labdát. Ezt játékszeretetből tették, reggeltől estig. Ma ugyan elviszik a szülők a gyerekeket egy egyesülethez, de ez nem ugyanaz. Ott ezt a gyerekek lelkesedésből tették, ma az egyesületnél pedig kötelességből. Ez egész más már sajnos. Emlékszem mi átfociztuk 56-ban október 23-át. Az Á-sok elleni visszavágónk volt és este nyolckor mentem haza, mert semmiképpen nem akart végetérni a meccs. Ugyanis két góllal kellett volna nyernünk. 12-12-nél, aztán mikor már nem láttunk semmit, hazamentünk. Szüleim meg is kérdezték mikor hazamentünk, hogy hol voltatok? Normálisak vagytok ti? Nem hallottátok, hogy mi történt? Mi nem foglalkoztunk semmivel, mert a labda elvarázsolt minket.

– Mit jelent számodra a Fradizmus mint eszme?
– A Fradizmust egy hatalmas dolognak tartom, ha valaki valóban őszinte szeretetből, lelkesedésből éli meg. Egy belső indíttatásból kialakult Fradizmus, vagy mondhatnám ezt egy együttes szeretetére, vagy akár az Omegára is, becsülendő. A Fradi és az Omega között ez egy párhuzam, aminek nagyon örülök, hogy az életünkben kialakult. Ez viszont nagyon nehezen működik, ha nincs mögötte teljesítmény. Nem véletlen, hogy mi is akkor voltunk a legnépszerűbbek, amikor a csapat mögött rettenetesen nagy munka állt. Egyértelmű, hogy a Fradi közönsége is a 20-as, 30-as évek nagy Fradiján alakult ki. Aztán az Alberték idején ez csak erősödött, a Nyílék idején pedig kitartott. Most nagyon nehéz, de még így is kialakulhatna egy jó csapat. Ma már ingyen nem lehet elvárni, hogy valaki szívét, lelkét kitegye a pályára, mert egy jó játékos azonnal elmegy egy olyan helyre, ahol ezt meg is tudják fizetni. Egy olyan Fradit, amiért érdemes lelkesedni, ezért nagyon nehezen lehet összehozni ilyen körülmények között.

– Családodon belül vannak még Fradi drukkerek?
– Nálunk a családon belül mindenki Fradi drukker volt. Viszont ez már nálam elakadt, nem öröklődött. Talán azért, mert nem tudtam a mai helyzetben az érzésemet elmagyarázni. Az én gyermekem már abban a korszakban nőtt fel, amikor láthatott Manchester Unitedet, Real Madridot, ő már ehhez viszonyított.

– Az FTC Baráti Kör és az Omega együttes jó kapcsolatának már múltja van. 1986-ban, volt egy közös rendezvényünk is, ahol Benkő László képviselte az Omega együttest. László lebilincselő érdekességgel beszélt a könnyűzene világáról, az Omegások Fradi és sportszeretetéről. Ma is szóba kerül az együttes az együttes tagjai között a Ferencváros?
– Természetesen igen, de sajnos most annak is örülnünk kellett, hogy a Fradi visszakerült az NB 1-be. A fociszeretet nem múlt el, engem minden sport érdekel mind a mai napig. Odaragadtam a tévé elé most a téli olimpiánál is. Amit ma a sportolók tudnak, az fantasztikus. Ez már szinte nem is hasonlít a régi sportágakra. Ez szerintem a futballnál is így van. Gondoljunk csak a teniszre, meg kell nézni egy régi meccset és egy mait. Az van az emberben, ha a régit szemléli, hogy így még én is elteniszezgetek ma is. Vagy ott van például a lesiklás. Én már gyakran oda sem merek nézni, közel kétszázzal jönnek le a lejtőn. A fociban is a végletekig ki van tolva az emberi teljesítmény határa. Ezt csak az tudja megérteni, hogy mi folyik ott a pályán, aki valamikor maga is sportolt. Ma már mérhető a pályán végzett futás irama és mennyisége, hihetetlen milyen munka van egy-egy mérkőzésben. Én erre ott jöttem rá a saját bőrömön, amikor a Schumiékkal együtt fociztam. A Varga Zoli szólt, hogy figyelj, te atléta voltál. Adok egy hosszú labdát, te befutod, aztán beadod. Na akkor jöttem rá, hogy nem bírom már tüdővel. A színpadon még elmegy, de amikor egy labdát el kell érjek, ott nincs mese!

Na meg a Forma 1-es versenyzők azért fiatalok voltak, huszonévesek, nem tudtam velük már versenyezni. A Varga Zoli valóban adott egy gyönyörű labdát, csak az volt a bökkenő, hogy aki velem szemben állt, az a Juhász Roland volt. Minden erőmet összeszedtem, aztán csak hopp, és már meg is volt az izomszakadás. Melegítés nélkül léptem pályára, mert a Balatonról jöttem fel. A Flóri szólt is, hogy melegítés nélkül akarsz felmenni a pályára? Mondom, most jöttem a Balcsiról, egész nap vitorláztam. Ezek után még két alkalommal mentem, de már csak öt perceket vállaltam. Ebben a korban ezt már nem lehet csinálni, itt derül ki igazán, hogy a futball milyen gyilkos. Nem véletlenül vannak ezek a halálesetek. A hosszútávfutás az más, mert egyenletes. Mint egy gőzmozdony, csak megy az ember, tudja, mit bír. A foci ezzel a kibírhatatlan oda-vissza rohangálásával, állandóan futni teljes sebességgel 30-50 métert, embert próbáló. Ezt csak az tudja értékelni, aki egyszer ezt belülről végigcsinálta nagypályán. Mert még a kispálya is megtévesztő, ha nem bírod, akkor egy kicsit lazsálsz. Amúgy is, kell tíz métert futni? Nem nagy dolog. Na viszont 30-50 méteres sprinteknél, olyan igénybevétel van, amit munka nélkül nem lehet megcsinálni. Ezek mögött a teljesítmények mögött, iszonyatos munka van.

– Mi lenne a az első lépésed, ha holnaptól Te lennél a Fradi tulajdonosa?
– Megmondom őszintén, nem tudom, ehhez én nem értek. Ide olyan személyek kellenek, akik értenek ehhez. Azt mondjuk nagyon sajnálom, hogy a Flóri vagy a Nyíl nem lett a Fradi vezetője. A Tibiben még a mai nap is meglenne ez a képesség. A mai játékosok közül pedig Lipcsei Peti az a meghatározó egyéniség, akiből később akár egy jó vezető is lehetne. El tudom képzelni, hogy az angol vonal nem lesz rossz, de akkor hozzák haza Gera Zolit, mert ha van pénz, akkor még őt is lassan haza lehetne csábítani. Ma már egy csapat összerakása egyértelműen pénzkérdés.

– A labdarúgást ezerféle taktikával és játékstílussal lehet játszani. Hozzád melyik stílus áll a legközelebb?
– Egyértelműen a gólratörő játék. Az aranycsapat például nem rendelkezett egy betonvédelemmel, de nem tudott annyi gólt kapni, hogy annál két-hárommal ne lőjön többet. Kaptak négyet, rúgtak hetet. Ez a jó felfogás a futballban, nem pedig az, hogy ne tudjanak nekünk gólt rúgni. A védekező focinál unalmasabb nincs, már az olaszok sem ezt játsszák.

– Az Omega együttes sokak kedvence ma is. A labdarúgásban is keres magának az ember kedvenceket. Neked ki, vagy kik voltak a kedvenceid és kit emelnél ki a maiak közül?
– Nincs mese, nekem a Flóri! Azért egy aranylabdás futballistát, aki a nemzetközi világban is elismert, aki olyan gólokat tudott rúgni, mint ő, azt ilyenkor nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ő, ha megkapta a labdát, vagy jó helyre adta, vagy egyedül elindult és áttört a védelmen. A Flóri szerintem egyértelműen a Fradi legnagyobb egyénisége. Sárosiról azért nem merek szólni, mert ugyan sokat hallottam róla, de nem láttam élőben, ezért nem is tudok róla véleményt formálni. A régiek közül Rudas Ferencet még láttam, de már csak a felépülése után, nem pedig a fénykorában. Budait, Kocsist és Czibort is csak a Honvédban láttam játszani. Akit én a Fradiban láttam játszani és egyértelműen a legjobbaknak tartom őket, az a Flóri és a Nyíl. A későbbiekben pedig kimagaslott a Gera Zoli. Ő a mai napig nagyon sokat tudna tenni a Fradiért. Tőle nagyon várom már, hogy hazatérjen, mert még egy pár évet tudná segíteni a csapatot. A Nyíltól ezt már nem lehet elvárni, de néha azért elnézve a többieket még ebben is kételkedem. A mostani csapatból Ferenczit nagyon kedvelem. Amikor őt leigazoltuk, elismerően mondtam, hogy na ez igen! Ő egy nagyon jó adottságokkal rendelkező csatár. Őt már nem szabad elengedni innen.

– Kilátogatsz még a stadionba vagy tévén követed a mérkőzéseinket? Mikor láthatunk újra a lelátón?
– A televíziós technika akkorát fejlődött, hogy kényelmi okokból inkább ezt választom. A hangulatot ugyan nem lehet visszaadni, de például, ha kimegyek egy meccsre, nem lehet kényelmesen eljutni a stadionhoz. Autóval nem lehet megállni, körülményes a beengedés, a magyar futballpályák nem alkalmasak erre. Mikor a Schumiék itt voltak, kötelességem volt kimenni a Hungaroringre is. Kétszer is voltam Forma 1-es versenyen, de azt sem tudtam, mi történik. A nagy bennfentesek szóltak, hogy most jön a Häkkinen. Azt sem láttam, milyen színű autó száguldott el egy szempillantás alatt előttem. Aztán bementünk a boxba és ott volt tévé. Akkor könnyebbültem meg, hogy végre látom, mi történik. Ma, amikor negyven kamerával vesznek egy mérkőzést, a tévé jobban visszaadja a részleteket. A mérkőzésnek viszont elveszik a hangulata, ez igaz. A nagy kivetítők megoldanák ezt a problémát, de nálunk nincsenek ilyen pályák még. A modern pályákon extra VIP lehetőségek is vannak, de üvegkalitkából sem szeretném nézni a mérkőzéseket, mert díszpinty sem szeretnék lenni. Akkor inkább otthonról nézem. A közönséggel együtt nézni a mérkőzést az jó dolog, ott jó lenni, csak sajnos nagyon el vagyunk maradva ebben is nyugattól, a mi pályáink elavultak.

– Milyen stílusú szurkoló vagy? Csendes, vagy heves vérmérsékletű?
– Már gyerekkoromban magával ragadó volt minden Kinizsi mérkőzés. Ott nem lehetett csendesen szemlélni a küzdelmeket. Úgy érzem, ez a helyes viselkedés egy futballpályán. A szurkolónak így kell viselkednie. Mással nem tud segíteni, csak a hangjával. A bedobott sörösüveg nem segít, csak a biztatás! A focistáknak pedig szárnyakat ad, ha érzik a tömeg szeretetét és lelkesedését. Ennek ellenére én különösebben nem vagyok ilyen típus. Persze volt olyan is, hogy az iskolával kötelezően elvittek minket egy Tottenham-Vasas meccsre és mi direkt megtanultuk, hogy miként kell buzdítani a Tottenham csapatát. Nem sok értelme volt, mert a Vasas akkor még olyan erőt képviselt, hogy simán lemosta őket. A szurkolásra visszatérve, egyértelmű, egy szurkolónak már a nevében is benne van, szurkolnia kell. Az ellenfelet úgy gondolom, meg kell becsülni, mert nélkülük nincs kit legyőzni. A nagycsapatokat pedig még inkább, mert ellenük szép a győzelem igazán! Persze a zrika még belefér, az nekem is tetszik, jó őket bosszantani. Nem gyalázni, azzal nem értek egyet, de a bosszantás vicces zrikálás a lelátó része. Ebben a Kalap volt nagy. Az Omega és a Fradi közötti összefonódás része volt, hogy amikor a nyári szünetben nem voltak meccsek, a Kalap a nagy Omega-turnék aktív részese volt. Mindig jött a nyári turnétervekért és ő minden Omega bulin ott volt. Ahogy a Fradi közönsége között hangulatot teremtett, pont úgy az Omega közönsége között is. Ugyanabban a szerelésben, amiben Fradi meccsre is járt, kiabálta, hogy hajrá Fradi, hajrá Omega!

Akkoriban ő kimehetett egy Honvéd vagy egy Dózsa meccsre is, senki nem bántotta, maximum zrikálták, hogy na hogy álltok? Ez így volt helyes. Az Omega Klubba a Fradi játékosok nem nagyon jártak le. A Varga Zoli lejárt, de a Rákosi és a Fenyvesi nem nagyon járt le. A Flóri is csak alkalmanként. Viszont a Dózsa játékosai állandóan ott voltak. Az volt a rend, hogy az első sorokban ültek, hátrébb pedig lehetett táncolni. Az érdekes az volt, hogy még így is ültek le egymás mellé, hogy Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai, Zámbó. Nem volt egymással semmi bajunk, pedig ők tudták, hogy mi Fradisták vagyunk és mi is tudtuk, hogy ők kicsodák. Más világ volt akkor. A Fradistákat elsősorban a hokisok képviselték az Omega Klubban.

Na, az sem volt kis dolog, egy Fradi-Dózsa hokimeccs a Kisstadionban. Ott is voltunk mindig. Ott majdnem kiegyensúlyozott volt a szurkolók aránya. Több volt ugyan a Fradi drukker akkor is, de azért a Dózsások sem voltak kevesen.

– A tavaszi szezonból lejátszottunk három mérkőzést, egyet megnyertünk, kettőt döntetlenre hoztunk. Elégedett vagy?
– Egy Fradi szurkolónak minimum a három győzelem az elvárása a három meccsből. Döntetlennel egy Fradista nem lehet elégedett. A Barcelona ellen talán elégedett lennék egy döntetlennel, mondjuk ott is csak Barcelonában. Az Üllőin csak a győzelem lenne elfogadható!

– Véleményed szerint, hol végez a tabellán csapatunk?
– Sajnos nem fogunk fényes helyen végezni, a hatodik hellyel már elégedett lennék, azt mondanám, kezd összerázódni a társaság. Több ennél nem várható el. A Videoton, a Győr és a Debrecen erősebbnek tűnik nálunk, a többi csapat hasonló szinten van, mint mi. Az Újpest nem áll rossz nevekből, de nem jó a csapatuk.

– Kérdeztelek már a kedvenceidről, a Fradival kapcsolatosan. Most arra lennék kíváncsi, melyik a kedvenc Omega lemezed?
– Nem szeretem az Omega lemezeket, mert mindig úgy érzem, hogy ezt jobban is meg lehetett volna csinálni. Nem tudom úgy hallgatni, mint más lemezeket. Más lemeznél hallom a végeredményt, a sajátunknál is hallom, hogy ez ugyan a végeredmény, de biztos, hogy ez így a legjobb? A kedvencem az a Rolling Stones, a Pink Floyd pedig a második. Minket nagyon sokszor a kelet Rolling Stones-ának tituláltak, főleg Lengyelországban és Németországban. Ez jó érzés volt számunkra, pedig nem ugyanaz a stílus, egész más világ és egész más körülmények jellemezték a két együttest. Egy azonosság van ezekkel a nagy együttesekkel, hogy amint a Beatles és a Rollig Stones is, úgy mi is 1962-ben alakultunk. A kontinensen nagyon kevesen alakultak ennél korábban.

– Hogy született meg az Omega név?
– Mi egy ideig név nélkül zenéltünk. Aztán a Műszaki Egyetem megnyitotta a klubját és egy pályázaton elnyertük, hogy hétvégeken mi lehetünk az állandó zenekar. Akkoriban még kézzel csináltak plakátokat és kérdezték, hogy mit írjanak rá, mi a nevünk? Mi meg elmondtuk, hogy nekünk nincs nevünk. Emlékszem, szeptember 23-án az első bulira mentünk fel a várba a Benkő Lacival és már ki volt plakátolva, hogy Vár-klub Hess András tér, minden szombaton játszik az Omega együttes. Meg is kérdeztem a Lacitól, hogy nem mi játszunk, hanem az Omega? Mentünk fel, a rendezők beengedtek, és ott kérdeztük, hogy mi is ez az Omega? Aztán elmagyarázták, hogy mi nem mondtunk nevet, de nekik ki kellett írni mindenképpen valamit, így lettünk Omega. Akkor még furcsálltam is, hogy hogyan lehet ilyen nevet kitalálni? Aztán kiderült, hogy nem olyan rossz név ez, mert a világ minden pontján ki tudják mondani. Persze ehhez nekünk nem sok közünk volt, így adódott. Ezt a nevet később megtöltöttük tartalommal, és arra azért büszkék vagyunk, hogy rajtunk kívül a Népstadiont csak a Puskás töltötte meg többször.

– Mindannyian álmokkal és tervekkel készítjük elő az előttünk lévő, még meg nem élt időszakainkat. Milyen célokat tűztél ki magad elé, merre tart Kóbor János, és merre tart az Omega?
– Így a hatvanhetedik évemben, csak azt tudom mondani, hogy a hetvenedik felé. Az nyilvánvaló, hogy nagy sportkarrier már nem áll előttem, a terveim között ez már nem szerepel. Az álmaimban viszont sokszor előtör az a gátfutó, aki annakidején voltam. Sajnos már nem fogom tudni a Fradit sem erősíteni lent a zöld gyepen, a sakk meg nem vonz.

Az Omegával is sajnos hasonló a helyzet, azt a teljesítményt már nem lehet elvárni tőlünk, amit a hetvenes, nyolcvanas években hoztunk. Ez egy kicsit hasonló ahhoz, amikor a Puskás az öregfiúk meccsen megkapta a labdát és a nagy pocakja mellett negyvenről betalált a kapuba, de hát azért az már nem a csúcsformája volt. Azt állítom, hogy azért viszont mi még vagyunk olyan kondiban, hogy még egy nagy durranás bele fog férni. Most már az ötvenedik évi jubileum közeledik a csapatnak lassan. Ez egy nagy koncertet még megérdemel, de azt már nem lehet elvárni tőlünk, hogy felülmúljuk az eddigi teljesítményünket.

Jelenleg épp egy könyvet írok erről a közel hetven évről, amiből természetesen a Fradit sem tudom kihagyni. Ezen kívül dolgozom egy olyan saját elképzelésű lemezen, amin az általam megálmodott verzióban lesznek ott olyan dalok, ahogyan azt én szeretném. Ez nem kimondottan Omegás produkció lesz, de természetesen lesznek, akik az Omegából is a segítségemre lesznek ebben. Megpróbálok egy olyan anyagot összerakni, kerül, amibe kerül, feldolgozva az ötven évet, hogy reményeim szerint ezt az egyet még én is szívesen meghallgatom majd.

– Mit üzensz a Fradi szurkolóinak?
– Egy csapatnak igazán csak a tábora tud erőt adni. Kívánom, hogy a Fradi tábora növekedjen. Arról pedig meg vagyok győződve, hogy nem csak az a Fradi közönség létezik, amelyet a médiában szapulnak. Persze van ilyen része is, de róluk is sokkal rosszabbakat írnak, mint amilyenek valójában. Mai napig is egyeseknek jó belerúgniuk a Fradi szurkolóiba. Ezek után meg nem szabad csodálkozni azon, ha ennek részükről megjön az ellenválasza. A focit kísérik érzelmek és indulatok. Ezt megfelelően kell tudnia kezelnie annak, akinek ez a feladata és kötelessége. Nem feltétlenül az a megoldás, ami annakidején volt a Kisstadionban Omega koncerteken, hogy a tizenéves gyerekekre kiküldtek egy szakasz lovas rendőrt. Minek? Erre persze egyértelműen az volt a válasz, hogy borítsuk fel a villamost! Mikor az embert inzultálják és irritálják, akkor ez az ellenreakció. Ezt nem így kell megoldani. Sajnos ma az az imázs alakult ki, hogy a futballpályán csak a rendbontás van. Ez pedig nem igaz. Csak a média folyamatosan ezt emeli ki. Ennek van hírértéke. Voltam Németországban is mérkőzéseken és ott nem irritálták tömeges felvonulással a rendfenntartók a közönséget. Amikor balhé volt, akkor valahonnan előjöttek és megoldották a helyzetet, de nem erőt demonstrálni voltak ott, nem hergelték a közönséget. Az ember automatikusan háborúban érzi magát, mikor meglátja ezt a hadsereget. Sisakokban egyenruhába vonulva megjelennek, de minek? Ezt a kérdést egész biztos, hogy nem jól kezelik! Persze az igazi békének egy jó Omega és egy jó Fradi a kulcsa és akkor minden rendben van. Ezt sajnos a szurkoló csak remélni és várni tudja, mert helyettünk sem tud a közönség számokat írni.

– Köszönjük, hogy elfogadtad a kérésünket és ilyen tartalmasan elbeszélgettél velünk.
– Én köszönöm, hogy megkerestetek! Hajrá Fradi és bízom benne, hogy jönnek még jobb idők is ránk!

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A beszélgetés ideje: 2010. március 17.

A sorozat eddig megjelent interjúi:
Balázs Fecó
Deák Bill Gyula
Nagy Feró
Vörös István
Dörner György
Pataky Attila
Hevesi Tamás

A végére ugorhat és hozzászólhat.

13 hozzászólás

  1. rexter írta:

    wow ez igen, mennyi tortenet, erdekesseg! nagyszeru interju, koszonjuk, hajra Fradi!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 09:24

  2. trebla77 írta:

    Nagyon elkényeztettek bennünket, köszönjük!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 09:50

  3. sznico írta:

    Ha ilyen kaliberü szurkolókat meghivnának tiszteletböl egy egy mecsre talán a mostani rossz hanulat is enyhülne a pályán.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 15:10

  4. Franto írta:

    Mit is mondhatnnék?! Megható, felemelő, hatalmas büszkeség – Omega!
    Azt hiszem így nyilatkozni, megnyílni, kitárulkozni Kóbor Jánost, a „Régi csibészt” még nagyon kevésszer, vagy talán sosem láthattuk, olvashattuk!

    Minden elismerésem (újból) a tietek Moncsi és Tibu, de természetesen Kóbor Jánoséi mert ahhoz, hogy ilyen nagyszerű legyen ez a riport ő is kellett… !

    off
    Az öszes eddigi, de a jövőbeli beszélgetőpartnereket is micsoda dolog lenne együtt látni a stadionban mondjuk az utolsó, Szentély búcsúztató meccsen…

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 15:34

  5. Roland írta:

    Szimpatikus a Meckyvel való cikk,kösz Tibu!Reméljük az OMEGA 50 születésnapján 2012 ben újra nagy csapatunk lesz!HAJRÁ FRADI!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 25. 21:05

  6. 4everftc írta:

    Koszi az irast – beinditotta a nosztalgia „hullamjaimat” – Omega es a Fradi a 70-es evekben – EXTAZIS -EXTAZIS – ha lehetne mar holnap ujra vegig csinalnam

    Egyszer a nap úgy elfáradt
    Elaludt mély, zöld tó ölén
    Az embereknek fájt a sötét
    P megsajnált, eljött közénk
    Igen, jött egy gyöngyhajú lány,
    Álmodtam vagy igaz talán
    Így lett a föld, az ég, zöld meg kék, mint rég
    Igen, jött egy gyöngyhajú lány,
    Álmodtam vagy igaz talán

    A hajnal kelt, ó hazament
    Kék hegy mögé, virág közé
    Kis kék elefánt mesét mesél
    Szép gyöngyhaján alszik a tény
    Igen, él egy gyöngyhajú lány,
    Álmodtam vagy igaz talán
    Gyöngyhaj azóta rég édenkertben él
    Igen, él egy gyöngyhajú lány,
    Álmodtam vagy igaz talán

    Mikor nagyon egyedül vagy
    Lehull hozzád egy kis csillag
    Hófehér gyöngyök vezessenek
    Mint jó vándort fehér kövek
    Igen, hív egy gyöngyhajú lány,
    Álmodtam vagy igaz talán
    Ránk vár gyöngye mögött, ég és föld között
    Igen, hív egy gyöngyhajú lány,
    Álmodtam vagy igaz talán
    Ránk vár gyöngye mögött ég és föld között
    Igen, hív egy gyöngyhajú lány,
    Álmodtam vagy igaz talán

    Hozzászólás ideje: 2010. március 26. 01:06

  7. Szlavicsek Béla írta:

    Sztankay-ról úgy tudom Fradista. Nem csináltok vele valamikor egy interjút?
    Hogy tudjátok elérni ezeket a hírességeket? Nagyon bennfentesek lehettek.
    Lehet veletek az egyik meccs előtt összefutni?

    Hozzászólás ideje: 2010. március 26. 13:46

  8. moncsi1 írta:

    Szlavicsek Béla!

    Általában ott vagyunk minden mérkőzésen! Egy előzetes egyeztetést követően akár össze is futhatunk… Addig is köszönjük kedves soraid! 🙂 I.M.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 26. 18:18

  9. tibu1 írta:

    Kedves Béla!

    Az eddig általunk megszólaltatott hírességekben volt egy közös dolog.
    Egyikük sem hordta fent az orrát, nem játszották meg magukat.
    Viselkedésük maximálisan EMBERI volt.

    Velünk pedig természetesen lehet találkozni, gyakran látogatjuk a Fradi edzéseit. Egy ilyen alkalom után, a vendégem vagy egy bambira! 😉

    Hozzászólás ideje: 2010. március 26. 18:19

  10. Tündérlala írta:

    Kóbort régóta példaképemnek tartom, mert egy lehengerlő ember, és ráadásul olyan a zenéjük, mint a Stonesnak! Hatalmas ez az egész!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 26. 18:53

  11. Szlavicsek Béla írta:

    Köszi, hogy válaszoltatok, ezt nem hitem volna. 🙂
    Akkor majd találkozunk meccs előtt valamikor.
    De előtte e-mailt írok a Baráti Körös e-mail címre, az jó lesz?

    Hozzászólás ideje: 2010. március 26. 20:00

  12. tibu1 írta:

    Természetesen minden levelet, amit a Baráti Körös email címre küldenek, megkapunk. Ott egyeztethetünk.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 26. 20:08

  13. greendream írta:

    Minden jót Mecky! Élmény volt! Greens forever!

    Hozzászólás ideje: 2010. augusztus 17. 18:17

HOZZÁSZÓLÁS