Lipcsei Péter sok tekintetben alkotott rendkívülit a Ferencvárosban. Minden Fradista órákat tudna mesélni tetteiről csak a saját emlékeire hagyatkozva. Most épp arra készül, hogy egy elérhetetlennek tartott rekordot döntsön meg. Ezen a tavaszon minden esélye megvan, hogy a múltnak adja át dr. Sárosi György Fradiban játszott mérkőzéseinek hihetetlenül magas számát. Ismerve a mai futballviszonyokat, amikor már az is csoda, ha valaki 3-4 éves szerződést köt és azt kitölti, ennek a számnak a közelébe sem lehet kerülni. Petinek is kellett hozzá húsz esztendő. Ugye, így leírva szinte hihetetlen? De attól szép, hogy igaz!

Itt a Baráti Kör oldalán is egyedülálló, hisz az első olyan játékos, akivel másodszor készül hosszabb beszélgetés. Először tavaly februárban készült vele interjú, most pedig újra. Fogadják szeretettel!

– A Ferencváros körül mindig felkorbácsolódnak az érzelmek. Mikor jól megy a csapatnak, akkor azért, mikor pedig rosszul, akkor természetesen ez a kiváltó ok. Sorolhatnám az érzelmi tartalmú szavakat, amelyek a Fradival párosulnak, mint például a Fradi-szív, a Fradizmus, a Fradiszerelem, de nem érnék a végére, ha minden ilyen jellegű szót le szeretnék írni. Számodra, aki megéltél itt keserű napokat és ismered a dicsőség mámorát is, mit jelent a Fradizmus mint eszme és hogyan éled meg Fradizmusodat a hétköznapokon?
– Soha nem titkoltam, hogy amikor a Fradihoz kerültem, akkor még Vasas szurkoló voltam, tehát nem születésem óta vagyok Fradi drukker. Viszont amikor ideigazoltam, akkor megtapasztaltam, hogy ez valóban egy igazi család. Ezért a klubért érdemes az embernek az életét odaáldoznia. Ez a családias légkör teljesen magával ragadott, mind a játékosok, mind a szurkolók részéről. Ez olyan szinten belém ivódott, hogy nem tudnám magamat elképzelni másik csapatnál, csak a Ferencvárosban. Nagyon remélem, hogy lesznek még ilyen játékosok, akik így gondolkodnak. Persze, aki megüti azt a szintet, hogy egy külföldi csapat leigazolja, az ne utasítsa vissza a megkeresést, bátran menjen ki légiósnak. 3-4 évet töltsön el külföldön, de utána jöjjön vissza a Ferencvárosba. Nagyon remélem, hogy sokan fognak így gondolkodni. Én is így tettem és nekem elég volt az a négy külföldi év. Jó lenne, ha a Fradizmus igazi szellemisége már az idén visszatérne, mert az utóbbi két-három év az nem nevezhető ezen eszme tökéletes megélésének.

– A Fradizmus nemzedékről nemzedékre szállt, így jutott el hozzátok is. Ti még részesei voltatok, vagytok ennek a Fradizmusnak. Tovább tudtátok adni a következő generációnak ezt az érzésvilágot, vagy lelkünk vitrinében fog csupán díszelegni ez az érzés a ti aktív pályafutásotok befejezésével?
– Jelen pillanatban, a mai keretben ez nagyon nehéz kérdés, mert a 25-ös keretben 8-9 magyar játékos van, a többi külföldi. Sajnos így ezt nagyon nehéz továbbadni. Azt mondom a családomon belül sokkal könnyebb helyzetben vagyok, mert a kisfiam játszik az U12-ben és ő, azt kell mondjam, fanatikus. Minden mérkőzésen labdaszedő és nagyon reménykedem benne, hogy a korosztályán belül és által ezt a fanatizmust át lehet adni. Remélem, nagyon sok gyerek lesz, aki megszereti a Ferencvárost.

– A Ferencváros mindig híres volt arról, hogy kimagasló játéktudású, legendává váló játékosokkal rendelkezett. Te már az aktív pályafutásod alatt a Fradi emblematikus figurájává váltál. Milyen érzés volt ezt megélni és hogyan tudtad kezelni ezt a súlyt?
– Az én pályafutásom akkor indult be igazán, amikor Nyilasi Tibi 92-ben előrébb rakott egy sorral. Az első évben még emberfogót játszottam, amit ezen a poszton kellett, azt úgy gondolom teljesítettem, de ez nem volt még olyan látványos. Aztán amikor Tibi előre hozott a középpályára, én akkor váltam azzá az emberré, aki végül is a pályán lettem. Az egy szenzációs év volt, megnyertük a bajnokságot és nekem is jól ment a játék. Akkor volt a brémai szereplésem, amikor kettőt rúgtam, plusz a Levskinek oda-vissza ugyancsak kettőt, tehát hat gólt rúgtam a KEK-ben, ami nem rossz teljesítmény. Akkoriban volt, hogy elszaladtak velem az indulatok és azt gondoltam, én bármit megtehetek. Ekkor Nyilasi Tibi engem meg tudott állítani. Nagyon jól jött, hogy jó útra tudott terelni. Aztán amikor megszülettek a gyermekeim, az automatikusan párosult nálam a felelősség érzésével. Tudtam, hogy nem viselkedhetek úgy a pályán, mint ahogy előtte egyszer-kétszer viselkedtem. Ezt így idősebb fejjel már máshogy csinálnám, az akkori cselekedeteket már megbántam.

– Látsz ma a fiatalok között olyan labdarúgót, aki a későbbiek során esetleg ilyen legendává válhat?
– Nagyon bízom ebben. A jelenlegi keretből Tóth Bencét tudnám kiemelni, talán ő az utódommá válhatna, de rajta kívül Kulcsár Dávid is nagyon tehetséges, vagy az éppen sérült Fitos Laci is meg van áldva tehetséggel, Megyeri Balázs úgyszintén. Ők azok, akik most nagyon a csapat közelében vannak. Belőlük még lehet valami, de ehhez nagyon sok munka kell, alázattal kell lenni mind a csapat, mind a Ferencváros iránt.

– Egyre jobban megy a játék. A lelátóról is feltűnik, hogy mérkőzésről-mérkőzésre jobb teljesítménnyel rukkolsz elő. Ezért már bátrabban merek kérdezni a nehezebb időszakodról is, amikor Bobby mellőzött a csapatból. Azt hogy élted meg a mindennapokban, mi vitt tovább akkor, mikor sokan szerintem a helyedben már feladták volna?
– Az elején nagyon nehéz volt, mert egy olyan ember került közénk, aki nem foglalkozott senkivel, csak a saját dolgával. Nagyon nehéz volt ezeket a pillanatokat megélni, plusz ugye jött a sérülés is, ami után nagyon nehéz volt felállni. Szerencsére ott volt mellettem a családom, a feleségem, aki tartotta bennem a lelket, azt mondta neked ezt folytatnod kell tovább és együtt majd megcsináljuk. Hála Istennek ezt meg is csináltuk, most itt vagyok és semmi fájdalmat nem érzek. Az akkori időszak bevallom keserves volt, de én inkább hazamentem és próbáltam magamban feldolgozni ezeket a nehézségeket. Az edzéseken és a mérkőzéseken mindent megtettem, hogy bizonyítsak. Aztán ez a végén elég egyértelmű lett, mert számolgattak százalékokat, hogy mi volt akkor amikor én nem játszottam, és mi, amikor pályára léptem. Amikor én pályára léptem, akkor jobbak lettek a százalékok, tehát a mutatók engem igazoltak. Aztán ezt az úriembert elküldték és teljesen megváltozott a szemlélet a csapaton belül. A Ron Reid – Craig Short páros teljesen más gondolkodást képviselnek. Igaz, ők is Angliából jöttek, de Craig lejátszott úgy 500-600 mérlőzést a Premier Ligában, ő teljesen másképp kezeli a játékosokat. Nem csak az idősebbeket, a fiatalabbakat is.

– Erőnlétileg, hogy érzed magad? Kívülről valóban úgy tűnik, hogy egyre jobb formába lendülsz.
– Végigcsináltam a felkészülést. Az első hét maradt csupán ki, amikor vádlisérülésem volt. Azóta végig edzésben vagyok. Az igazi erőnlétet, valójában úgyis a játék adja meg. Bajnoki mérkőzéseken kevesebbet játszom, de a Liga Kupán végig szóhoz jutok. Erre a kis időre megpróbálom a maximumot nyújtani, becsülettel végigcsinálni az edzéseket és ha lehetőséget kapok, akkor megpróbálok jól játszani, aztán májusban már úgyis vége.

– Gera Zoltán sokáig csapattársad volt itt a Fradiban. Tudvalevő, hogy jó kapcsolatot ápoltok egymással. Az is nyilvánvaló, hogy Zoli életének alapja az Istenbe vetett hite. Mennyire gyakorolt rád hatást az ő személye? Beszélt neked a hitéről vagy ezt a témát inkább nem érintettétek?
– Gerzsonnal a mai napig nagyon jó viszonyban vagyok. A múlt héten is beszéltünk, amikor a Juventusnak vágott kettőt. Azonnal gratuláltam is neki. Mikor Paksra mentünk, akkor a buszon is beszéltünk telefonon. Én nagyon tisztelem Gerzsont, hiszen tudjuk, hogy nagyon nehéz gyerekkora volt, ahogy azt is, hogy ez a hit változtatta meg. Én azt mondom, hogy ha ez jó útra terelte, akkor csinálja. Az, hogy jó úton jár, onnan is látszik, hogy a feleségét is innen ismerte meg. Született egy nagyon szép kislányuk, azt pedig, hogy ő ebbe a közösségbe jár, el kell fogadni. Mikor mi edzőtáborokban voltunk, akkor egy szobában voltam vele. Itt beszélgettünk ezekről a dolgokról. Én maximálisan támogatom és tisztelem a hitéért, de én nem csatlakozom ehhez a közösséghez. Zolit én úgy fogadom el ahogy van, és ő is elfogad engem olyannak, amilyen vagyok.

– A tavaszi szezon végeztével szögre akasztod a sok sikert megélt cipődet. Azonban most még hétről-hétre pályára lépsz együttesünkben. Ezzel párhuzamosan azonban elkezdted a felkészülést az edzői pályára is. Mennyire nézed más szemmel a mérkőzéseket mióta az edzői szakmát tanulod?
– Elvégeztem az A és a B licenszet is, jövőre elkezdhetem a legmagasabb lépcsőfokot, a Pro licenszet is. Bajnoki találkozókon, amikor a kispadról látom a mérkőzéseket, akkor már valóban más szemmel nézem, mint egyébként. Szakmai szemmel figyelem a történéseket, ami jó is, mert két–három évet minimum tanulnia kell az embernek ahhoz, hogy jó edző legyen. Szeretnék én is jó és sikeres edző lenni, ehhez pedig az edzőimtől ami jó, azokat meg kell tanuljam, ami pedig esetleg rossz volt, azt el kell hagyjam. Sok mindent tanultam az edzőimtől. Feltétlenül szeretnék úgy viselkedni a játékosaimmal, ahogy a trénereim viselkedtek velem. Szeretném, ha minél több tehetséges játékos bontakozna majd ki a kezem alatt és mindenféleképpen egy pozitív dolog lenne, ha ezek a játékosok a Ferencváros első csapatáig jutnának.

– A klubhűség a pénzközpontú világunkban kihalófélben lévő tulajdonság. Te egyike vagy azoknak az utolsó mohikánoknak akik még ismerik és meg is élték ezt a fogalmat. Szerinted lesz ebben követőd vagy teljesen elfelejthetjük ezt a nemes és hűséges magatartást?
– Ez nagyon nehéz kérdés, mert most már egy angol tulajdonosunk van, és ide a játékosok már nem azért érkeznek, mert büszkék arra, hogy a Fradi mezét magukra húzhatják, hanem mert nem férnek be azokba a klubokba, ahol játszottak és itt több lehetőséget kapnak. A másik céljuk, hogy megpróbáljanak kiemelkedni a magyar NB 1-ből és akkor könnyebb továbbállni.

Azonban látok még erre esélyt, mert vannak tehetséges játékosaink, mint a már említett Tóth Bence, Megyeri Balázs és akiket még említettem. Ők, ha kellő esélyt kapnának, akkor feltétlenül maradnának. Az anyagi biztonság megteremtéséhez azonban nekik is ki kell menniük külföldre, de mikor hazatérnek, akkor remélem hűségesek lesznek a Ferencvároshoz. Ez egy vágy, de sokakkal beszélgettem már, akik azt mondták ilyen az életben többet már nem lesz, hogy valaki 16 évet tölt el ennél a klubnál. Meglátjuk, én bizakodom.

– Így utólag visszanézve, elcserélnéd-e a Portóban töltött időszakodat a Bajnokok Ligájában való szereplésért a Fradival?
– Nagyon nehéz választani, mert természetesen akkor nagyon rossz volt. Pont akkor mentem el, amikor megnyertünk mindent és a csapat bekerült a BL-be. Én is játszottam BL meccseket a Portóval, így a BL szereplés szerencsére nekem is megvan, de azt a hangulatot az biztos, hogy semmivel nem lehet utánozni, mert itt fellépett egy Real Madrid, egy Ajax és egy Grasshopers. Láttam a felvételeket és még azokról is átjön, hogy megőrültek az emberek itthon. Ugyanakkor nagyon jól éreztem magam Portugáliában, egy világhírű klubnál játszhattam. Részese voltam egy portugál bajnoki aranynak. Nehéz választani, de talán, ha nem játszottam volna a BL-ben a Portóval, akkor azt mondom igen, felcseréltem volna.

– Szerinted fog még a Ferencváros kezdőjében a Dragóner és a Lipcsei név elhangozni az utánatok következő korszakokban?
– Bízom benne. Együtt játszanak a gyerekeink az U12-es korosztályban, és azt mondom a gyerekben nagyon megvan ez a fanatikus Fradizmus. Volt már csábítás két más csapattól is, de ő azt mondta, hogy Isten őrizz! Ő csak a Ferencvárosban szeretne futballozni. Mi a feleségemmel visszük őket edzésre, jó helyen vannak a Népligetben. Meglátjuk, úgyis el fog dőlni 3-4 év múlva 16-17 évesen, hogy lesz-e belőlük futballista. Aztán, ha esetleg mégsem, akkor legalább az embernek tiszta a lelkiismerete, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy ő futballista legyen. Erőltetni nem erőltettük egyik gyereket sem. A kicsi csinálja és majd meglátjuk. Én nagyon bízom benne, hogy egyszer látom őt a Fradiban játszani, akkor lennék a legboldogabb.

– Te hogy ítéled meg őket a tehetségük szerint?
– Úgy gondolom, mindkét gyerek tehetséges, azonban más karizmákkal vannak megáldva. Az én fiam védőt játszik, a Dragié pedig csatárt. Két különböző adottságokkal rendelkező gyerek. Filip villámgyors, és ez a mai futballban mindenképpen előny. Az én gyermekem pedig a hátvédsorban van, és onnan minden labdát elfejel, elrúg. Ő inkább hátul játszik, de mindketten tehetségesek.

– A mérkőzések és az edzések fizikai fáradtsággal járnak, sőt a mérkőzéseken még szellemi értelemben is ki lehet merülni. Számodra mi okoz feltöltődést, szabad idődben miben tudsz a legjobban kikapcsolódni?
– Szabadidőről valójában csak nyáron beszélhetünk, amikor leállnak az edzések és olyankor elsősorban csak a családdal vagyok. Lábteniszezni és teniszezni szoktam a barátaimmal. Nyáron kikapcsolódás közben nem szoktam a futballal foglalkozni, szeretünk elmenni egy-két hétre a családdal nyaralni. Kétszer is voltunk például Törökországban, ezáltal nagyon fel tudtunk töltődni. A vizet nagyon szeretem, ezért mindenféleképpen víz mellé szoktuk tervezni a nyaralásainkat. A hétköznapokon azonban nem sok időm van, mert ha hazamegyek, utána viszem a gyereket edzésre, amikor viszont hazaérünk hét-fél nyolc körül, akkor már nincs idő igazából semmire. Azt kell mondjam viszont, hogy jól érzem magam, mert látom a gyerekeket és tudom tanulni közben a szakmát is.

– Következő ellenfelünk az a Vasas, amely csapat, amikor minket kitiltottak az NB 1-ből, potyautasként mégis indulhatott az első osztályú bajnokságban. A szurkolók számára azóta a Vasas elleni mérkőzések érzelmileg hangsúlyosabbak, mint a többi találkozó. Ezt ti játékosok is így élitek meg, vagy ez nektek ugyanolyan mérkőzés mint a többi, ahol persze szintén csak a győzelem az elfogadható eredmény?
– Ez nekem is érzelmi kérdés, és nem azért mert gyerekkoromban Vasas szurkoló voltam. Azt én már elfelejtettem akkor, amikor idekerültem. Inkább azért, mert engem is bosszantott az, hogy a Vasas kiesett, az NB 2-ben kellett volna folytatniuk és helyette ők indulhattak az első osztály küzdelmeiben. Minket a hatodik helyről zártak ki, ami azért volt bosszantó, mert mi nem estünk ki! Én akárhol járok, ezt mindig elmondom, hogy minket kizártak az NB 1-ből. Engem ez a dolog méginkább felpaprikáz, tehát biztos mondani is fogom a játékosoknak ezt a mérkőzés előtt. A gond inkább az, hogy a magyar játékosok ezzel tisztában vannak, de a külföldiek nem. Lehet, miután elmagyarázzuk nekik, akkor átérzik majd ennek a súlyát, de az is előfordulhat, hogy egyik fülön be, a másikon meg ki is megy az információ. Engem viszont bosszant és hergelni is fog, tehát ha szerephez jutok akkor ez mindenképpen bennem lesz. Amíg futballozok, addig biztos, pláne hogy milyen módon tették ezt velünk! Mert azért mellettünk 5-6 csapatot ki lehetett volna zárni ilyen indokokkal az akkori NB 1-ből.

– Mennyire látod optimistán a Fradi jövőjét, szerinted merre tart a Ferencváros a XXI. században?
– Most egy helyben állunk. A hírek ellentmondásosak, a stadion építésével kapcsolatosan is csend van, pedig arról volt szó, hogy 2012-re kész lesz. A két edző érkezésével úgy gondolom, a csapat jó kezekben van. Short és Reid az edzéseken és a felkészítésben maximálisan profik. A problémát én még mindig a játékosokban látom, úgy érzem minőségi játékosokat kell hozni ahhoz, hogy a Ferencváros ott legyen a dobogón.

– Amikor minőségi játékosokat említesz, akkor hazai vagy külföldi játékosokra gondolsz?
– Úgy gondolom, hogy ha már külföldi játékost hoznak, akkor minőségit hozzanak. Az Elding játéka nekem tetszik, a szerb védőnkben ugyancsak van anyag, a Dohertyben is látok fantáziát, de én úgy gondolom, hogy ennyi. Ezzel nem akarok senkit megbántani, én így látom. Abban az esetben, ha nem tudnak külföldről minőségi játékost hozni, akkor inkább játsszon a magyar játékos. Ez azonban nem az én asztalom, ezt a vezetők és az edzők dolga eldönteni, ha én lennék a vezetőedző, akkor én ilyen elvek szerint gondolkodnék.

Ki volt a pályafutásod során az a személy, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a játékstílusodra?
– Nyilasi Tibit és Bobby Robsont emelném ki feltétlenül, de azt gondolom Tibi elsőbbséget érdemel, mert ő volt az, aki az NB 2-ben felfedezett és ő hozott ide a Ferencvárosba. Aztán még meg kell említenem Garami Józsefet és Gellei Imrét is. Ezeket az embereket én mind nagyon nagyra tartom!

– A stílusodat nekik köszönheted, vagy ez az egyéniségednek a tükröződése a pályán?
– Természetesen alapból volt bennem egy tehetség, amit belőlem sikerült kihozni. Ebben Nyilasi Tibinek volt a legtöbb munkája. Ő meglátta, hogy több van bennem, mint egy egyszerű védőben és azzal, hogy felvitt a középpályára, ki tudott jönni belőlem az amivé végül váltam.

– A szezon végétől hogyan képzeled el a jövődet a Ferencvárosban? Beszélgettél már erről a vezetőkkel, vannak erre már konkrét tervek?
– Kaptam egy ígéretet arra, hogy az NB 3-as csapatot megkapom jövőre és akkor ott elkezdhetek dolgozni. Ezt az ígéretet a máltai edzőtáborban kaptam, addig azonban még sok víz lefolyik a Dunán, de remélem, ez így is fog alakulni.

– Valahol már nyilatkoztad, hogy régóta készülsz az edzői szerepre. Még naplót is vezettél az edzőid módszereiről.
– Igen, ebben benne van úgy 7-8 év, de csak a felkészülési időszakok. Írtam a külföldi és a hazai időszakokat is. Lejegyzeteltem a felkészülést Csank mesternél, Garami Józsefnél, de ezt még Bobby Davisonnál is írtam. Egyszer lehet, előveszem majd és ebből fogok edzéseket tartani.

– Miben látod a különbséget a magyar és a külföldi módszerek között?
– A különbséget egyértelműen a mentalitásban látom. A gondok a fejekben vannak. Én például a Csank mesternél többet edzettem, mint Portugáliában. Kint egy-másfél órás edzések voltak, de sokkal intenzívebbek. Az elején úgy mentem edzésekre, hogy le volt tűrve a sportszáram és nem volt rajtam sípcsontvédő sem. Aztán kétszer-háromszor odavágtak és megkérdezték, hogy akkor minek jöttél ki? Aztán már én is sípcsontvédővel mentem ki, mert az edzéseken kötelező volt úgy harapni, mintha bajnoki mérkőzésen lettünk volna. Az edzéseken tudtad bejátszani magad a csapatba. Itt meg azért előfordult, hogy bárhogy teljesítettél az edzésen, biztos lehettél a hétvégi szereplésedben a bajnokin. Persze nem a mostani érára gondolok, mert az edzések most ugyanolyanok, mint amikor külföldön voltam. Másfél órásak, de kemények.

– Akkor mint edző, majd Te is ezen elvek szerint fogsz dolgozni?
– Abszolút! Szeretném megtartani azokat a jó szokásokat, amiket az edzőimtől ellestem. Hibázni biztos fogok én is, ami nem baj, mert a hibáiból tanul az ember, de úgy gondolom, mindenféleképpen játékosfejjel fogok majd gondolkodni. Ettől még edzői szemmel fogom nézni őket, de sok mindenben én is partner leszek, hiszen elég sokat futballoztam ahhoz, hogy megértsem a játékosokat.

– Vasárnap lesz a születésnapod. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, és minden jót kívánunk az FTC Baráti Kör és a Fradi szurkolói nevében!
– Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm szépen!

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A beszélgetés ideje: 2010. március 25.