2024. december 22. vasárnap

Varga Zoltánért égtek és égnek a gyertyák

Szerző: moncsi1 Bejegyzés ideje: 2010. április 13.

Tegnap este egybegyűltünk az Üllői úton, hogy megemlékezzünk a napokban tragikus hirtelenséggel elhunyt legendás labdarúgóról, Varga Zoltánról. Az elsők közt érkeztünk a székházba, így még akkor láthattuk a Springer szobornál felállított emlékhelyet, amikor még nem volt tömeg. Monumentális, fekete szövettel borított paraván emelkedett a teraszig, előtte Zoli gyászkeretbe foglalt fényképeivel.

Körös–körül hófehér virágok díszelegtek, apró mécsesek voltak a gyászolóknak előkészítve, amit három lángoló fáklya segítségével gyújthattak meg. Nem sokkal utánunk megérkeztek a vezetőség tagjai, a volt legendák, a játékosok, és a média képviselői is. Hat óra előtt pár perccel megkezdtük a megemlékezést.

Varga Zoltán hozzátartozói, Az FTC Zrt. vezetősége, a játékosok, majd az utánpótlás képviselői után, mi is elhelyeztük az ideiglenesen felépített kegyhelynél koszorúnkat. Halk gyászzene szólt, mi mégis szívünkben néma csenddel emlékeztünk a Legendáról. Nem sokkal ezután megindultak a szurkolók is kegyeletüket leróni, ezzel zárult a megemlékezés.

A gyertyagyújtásról készült fotókat, az FTC Zrt.  sajtóreferensének szíves engedelmével közöljük.

Varga Zoltán temetése 2010.április 16-án, pénteken 15:00 órakor lesz Budapesten a Szent István Bazilikában.

Istenes Mónika

A végére ugorhat és hozzászólhat.

5 hozzászólás

  1. Herkules írta:

    Nagyon szép lehetett, sajnos nem tudtam ottlenni. Béke poraidra, Zolikám!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 14:23

  2. Janokiraly írta:

    Kiváló játékosunk voltál,nem feledünk!
    R.I.P.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 14:57

  3. Roland írta:

    Méltó volt a megemlékezés,leróttam Én is a Tiszteletem.Hajrá FRADI!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 15:26

  4. zöldi írta:

    Nagyon szép megemlékezés volt. Nyugodj békében Zoli!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 19:04

  5. szépasszony írta:

    szívbemarkoló volt a tegnapi megemlékezés,soha nem feledünk zoli! FERENCVÁROS MINDÖRÖKKÉ!!!!!!!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. április 13. 19:11

HOZZÁSZÓLÁS