Az interjúsorozatban, amit elindítottam ezeken az oldalakon, nem titkolt célom volt, hogy a Ferencváros nagy családjának minél több tagját megszólaltassam. Játékosokat, edzőket, vezetőket. Voltak, akik játékosok és edzők is voltak egy személyben, olyan azonban eddig nem akadt, aki ezt a kettősséget, mint játékos és vezető vallhatta magáénak. Eddig, hiszen olyan emberrel beszélgethettem, akinek élete egybeforrt a Fradival. Szurkolhattunk a játékosnak, betegségében félthettük az embert, hogy később a Ferencváros egyik legérdekesebb és legígéretesebb korszakában, a Várszegi-féle Fotex-érában, mint vezető találkozzunk vele. Mai beszélgetőtársam: Szeiler József.

Szeiler József Budapesten született, 1965. november 3-án. Kortársaihoz képest viszonylag későn, tizennégy lett igazolt labdarúgó, mégpedig a Vegyiművek csapatában, ahol 16 évesen már a felnőttek között védett. Ekkor igazolta le a Fradi, ahol „visszalépett” a korosztályába és végigjárta az utánpótlás ranglétrát. A nagy pillanat, amikor a Fradi első csapatában is bemutatkozhatott 1984-ben, 19 évesen jött el a számára egy barátságos nemzetközi mérkőzésen. A bajnoki bemutatkozás azonban további hat évet váratta, 1990-ben, pont a 25. születésnapjára kapta ajándékba, hogy aztán 1997-ig összesen 160 mérkőzésen őrizhesse a Fradi kapuját a góltól. Ezen idő alatt háromszoros bajnok (1991/92, 1994/95, 1995/96) és háromszoros kupagyőztes (1993, 1994, 1995), utóbbi három évben a szuperkupát is elnyerte a csapattal. 2000-től 2003-ig pedig a Labdarúgó Kft. majd később Rt. első embere volt.

– Sok mindenre szeretnék majd ebben a beszélgetésben kitérni, hiszen nem akármilyen korok tanúja és aktív részese, sok esetben alakítója lehettél …
– … bátorítalak is, nyugodtan tegyél fel akár rosszindulatú kérdéseket is. Örülök a lehetőségnek, hogy válaszolhatok. Rajtad múlik, milyen lesz ez az interjú. Várom a kérdéseket.

– Köszönöm a megelőlegezett bizalmat, élni is szeretnék vele. Bár, nem hiszem, hogy rosszindulatú lennék, nem rám vallana. Maradjunk annyiban, kíváncsi leszek. El fogunk érni a sokakat érdeklő vezetői korszakodhoz is, azonban tartsunk sorrendet. Kezdjük a legelején. Tudjuk, Fradista voltál mióta eszedet tudod. Hogy alakult ez ki? Család, barátok, ismerősök?
– Az első emlékeim az általános iskola kezdetéhez kötnek. Ott és akkor gyakorlatilag mindenki Fradista volt. Az arány úgy nézett ki, hogy húsz fiúból egy volt Újpest-, egy Vasas-, a többi Fradi-szurkoló. Szegény dózsás srácot minden Fradi-meccs után összevertük. Még egy „dózsás verekedésre” emlékszem. 10 éves voltam, amikor a Fradi 8-3-ra kikapott a Dózsától, a meccset mutatta a TV. Egy baráti házaspár nálunk vendégeskedett, amelynek hölgytagja egy eléggé nagyszájú Dózsa-szurkoló volt, nos a végén őt is összevertem. Aztán estére belázasodtam…

– … nem lehet mondani, hogy nem dolgozott benned a stressz…
– … nem bizony, így a szívemre vettem. Valahogy így kezdődött a máig tartó rajongásom a Fradi iránt.

– Mikor voltál először fradimeccsen?
– Körülbelül ezidőtájt. Egy Fradi-Zalaegerszeg meccs volt, 1-0-ra nyerünk Pusztai László góljával.

– Ki vitt ki a mérkőzésre? Édesapád?
– Nem, ő már öt éves koromban meghalt. Erzsébeten laktunk, ahol nagyon sok Fradi szurkoló volt. A szomszéd lépcsőházban volt egy bácsi, aki meccsrejáró volt, az ő fülét rágtam, hogy vigyen ki. Hatott, mert elvitt, bennem pedig nagy elhatározás született.

– Nocsak! Micsoda?
– Már akkor eldöntöttem, hogy én a Fradinak és a magyar válogatottnak a kapusa leszek.

– Álljunk meg egy szóra! Már gyerekkorban kapus szerettél volna lenni? Nem góllövő csatár? Miért?
– A keresztapám alacsonyabb osztályokban védett vidéken. Amikor velem labdázott nyaranta, és én rugdostam neki, akkor ő nagyokat pózolva fogta meg a labdát, ami nekem nagyon imponált. Ekkor kezdődött a vonzalmam a kapu iránt.

– Hol és mikor lettél igazolt játékos?
– Tizennégy éves koromig én csak iskolai csapatokban fociztam. Akkor mentem el a Budapesti Vegyiművek csapatához. Másfél év után, tizenhat évesen már a felnőtt csapatban védtem a BLASZ I-ben, ott fedeztek fel a Fradinak.

– Ki volt az a jó szemű megfigyelő?
– Éppen a napokban írtatok róla, Szigeti Feri bácsi. Ő látott egy meccsen és beajánlott a Fradiba. A Vegyiművekben Kerekes Jenő bácsi, azaz Guriga volt az edzőm az ifiben, aki néhány mérkőzésen játszott is a Fradiban, így boldog volt, hogy oda igazolhatok. 1981-ben, decemberben történt mindez, ahol a Népligetben volt egy egymás közti játék, ott védtem. A végén Albert Flóri bácsi hozta az átigazolási lapot, hogy írjam alá. Nem sokat tétováztam.

– Tinédzser voltál, milyen alkatod volt? Értem ezalatt, magas voltál?
– Nem voltam magas növésű, ezzel szemben nagyon ruganyos. Édesanyám magasugró volt, talán tőle örököltem ezt az adottságot.

– Milyen gárdába kerültél? Ismerhetünk valakit közülük?
– Az első csapatom az Ifi III volt, Horváth Api bácsi edzette. Társaim közül ismert labdarúgó lett Répási Laci és Zsivótzky Gyula. Később az Ifi I-ben Vincze Géza idején játszottam Haáz Ferivel és Deák Sanyival.

– Az Ifi I és a felnőtt bajnoki bemutatkozás között szokatlanul hosszú idő telt el. Mi volt ennek az oka?
– Az Ifjúsági Európa Bajnokság megnyerése után 1984-ben indult a juniorbajnokság, ahol az ifiből kiöregedettek, így én is játszhattam, nem is rosszul. Mondhatom, életem egyik nagy formájában voltam, amikor jött az első súlyos sérülésem. Eltört a csuklóm, amit műtöttek, nyolc hónapot kellett kihagynom, közben még az is kérdés volt, tudom-e majd rendesen használni a kezem. Felgyógyultam, a juniorbajnokság utolsó két meccsén újra védtem, és Bicskei Bertalan ismét behívott a világbajnokságra készülő ifiválogatottba, Petry Zsolt mögé. A nyári felkészülést végigcsináltam, amikor egy súlyos autóbalesetet szenvedtem. Az autónk, egy Dacia berobogott egy ZIL teherautó alá. Én hátul ültem, az előttem levő ülés csapódott nekem. Lábtörés, kéztörés, vesezúzódás, agyrázkódás, csukló és hüvelykujjtörés, ezek voltak a diagnózisok. Újabb egy év kihagyás, az orvosok megint azt mondták érdemes elgondolkodnom a folytatáson. Nem tudtak elrettenteni, kitartottam, küzdöttem, visszajöttem. Azonban az a két év nagyon hiányzott. Az újbóli formábalendülés érdekében 1986-ban kölcsönadtak.

– Állomáshelyeid?
– Elsőként a Volán SC, ahol akkor Bálint László volt az edző az NB II-ben. Fél évig tartott, nem volt az igazi, hiszen a csapat elég idős volt, nem találtam sem a helyem, sem a közös hangot a játékosokkal. Onnan a Pénzügyőrbe kerültem, Bozsik Petivel egy csapatban játszottam, jól sikerült, felzárkóztunk. Innen Veszprémbe kerültem 1988 januárjában, még mindig az NB II-be. Az utolsó öt meccsre kerültem be, részese lehettem a feljutásnak. Glázer Róbert szerette volna, ha ott maradok, de 1988 nyarán Zsiborás Gabi sérülése miatt visszahívott a Fradi. Veszprémben első számú kapus lehettem volna, a Fradiban ezt senki sem garantálta, nem is lettem az, Józsa Miki mögött a padot koptattam két évig, úgy hogy egyetlen percet nem játszottam. Akkor azonban ez számomra nem volt kérdés, hívott a Fradi, nem mérlegeltem, jöttem.

– Eljött a várva várt premiered is, bemutatkozhattál bajnokin is…
– … nem is akármilyen napon, hiszen pont a 25. születésnapomon állított be Nyilasi Tibi. A Volán ellen játszottunk, 1-0-ra nyertünk, jól ment a védés. Utána azért be-bekerülgettem néha a csapatba.

– Ekkor már nem Józsa Miki, hanem Balogh Tonó volt a vetélytársad, a bajnokság évében őt favorizálta Nyilasi Tibi. Milyen volt a viszonyotok?
– Nagyon jó. Irigység, féltékenység annak ellenére nem volt köztünk, hogy mindkettőnk célja ugyanaz volt, bekerülni a csapatba. Az edzéseken megfeszültünk, aztán az edző döntött, ki védjen. A másik elfogadta ezt a döntést. Mint ahogy később is, amikor ez a kettős hármassá bővült, hiszen Horváth Dezső személyében egy harmadik kiváló képességű kapusa is lett a Ferencvárosnak. Mai szemmel hihetetlen az a kapusbőség, ami akkor ott nálunk volt. Azonban hozzá kell tenni, hogy nekem 1992 év végén megint más gondom volt, mint hogy védek vagy nem védek, hiszen ekkor diagnosztizálták a rákos daganatot bennem.

– Hogy benned milyen életerő munkált, azt láthattuk a korábbi sérüléseid utáni felállásnál is. Ezt hogy győzted le?
– Meg akartam gyógyulni, mert én még védeni akartam. Leányom kicsi volt még, fel kellett nevelnem. Nem volt kérdés, hogy meg kell gyógyulnom. A családomon és a barátaimon kívül óriási segítséget kaptam a Fraditól is. Nyilasi Tibi vezetésével az egész csapat maximálisan velem volt, naponta adták egymásnak a kilincset a kórházban, a pályán pedig talán értem is futballoztak. Anyagilag is segítettek, szinte hihetetlen, de ekkor is játékos-státusban voltam, a meccsprémiumokat is megkaptam. Számomra ez egy hihetetlenül nagy dolog volt.

Akkoriban még nem a kemoterápia volt az elsődleges gyógymód, hanem a műtét. Átvágták az egész hasfalamat, úgy vizsgálták meg a szervezetemet, kutattak a káros sejtek után. Persze, megint azt mondták, ilyen műtét után lehetetlen lesz védenem. Én azonban addig mentem, míg megtaláltam azt az orvost, aki segíteni is tud. A Dél-pesti Kórházban Kisbenedek főorvos volt ez az ember, aki biztatott és azt mondta, a visszatérésem csak rajtam múlik. Nos, ezen nem múlhatott. Hatalmas elszántság és dac dolgozott bennem, ennek eredményeképp négy hónap múlva újra én voltam a Fradi kapusa. Ez sem volt akármi, de az is nagy elégtételt okozott, amikor visszamentem a kórházba azokhoz az orvosokhoz, akik korábban nem hittek bennem, ekkor ők nem hittek a szemüknek.

– A visszatérés nem is akárhogy sikerült, hiszen 1993 őszén egyértelműen te lettél az első számú kapus…
– Valóban, abban a szezonban egy meccs kivételével én védtem minden bajnokin, tele voltam önbizalommal. Teljesült a gyerekkori álmom, fogadalmam.

– Ha már újra a gyerekkort említed, példaképed volt?
– Ezen így nem gondolkodtam. De Zsiborás Gabi mindig közel állt hozzám. Hozzá távoli rokoni szálak is fűztek, másodunokatestvérek voltunk. A Fradi előtt még kérdeztem is tőle, hogy kerülhetnék én is oda. Ő csak annyit mondott, védjél jól és oda fogsz kerülni. Mégsem nevezném őt példaképnek, sokkal inkább egy határtalan tisztelet volt bennem az irányában.

– A példakép kérdést csak úgy közbevetettem, térjünk vissza 1994 tavaszára, amikor Te voltál az első számú kapus. Ám jött egy edzőváltás, Nyilasi Tibor ment, Novák Dezső jött és Te újra a padon találtad magad. Mi történt?
– Az egy szörnyű időszak volt. Nem csak nekem, Balogh Tonónak is. Mindketten elbizonytalanodtunk, ugyanis Novák Dezső azzal jött, hogy mindenképp szeretne egy kapust igazolni. Röpködtek a nevek, már akkor szóba került Hajdú Attila, de Brockhauser István, Végh Zoltán ugyanúgy képben volt, mint az akkor még nagyon fiatal Király Gábor. Mit mondjak? Nem volt egy önbizalomnövelő lépés. El is bizonytalanodtunk, Novák Dezső gyakran cserélgetett minket, ami kapusposzton nem egy jó ómen. Tény, ilyen állapotban egyikünknek sem az lett a legjobb szezonja, annak ellenére, hogy bajnokok és kupagyőztesek lettünk. Úgy érzem, abban az évben mindketten kicsit tönkrementünk. Mintegy igazoltuk Novák Dezsőt, hogy valóban szükség van még egy kapusra.

– Jött is 1995-ben Hajdú Attila, aki a BL hősévé vált. Irigyelted?
– Nem jó szó az irigység. Attila nagyszerűen védett. Én titkon reméltem, hogy többször szóhoz juthatok majd, például amikor már minden hajó elment és tét nélküli meccset játszottunk Amszterdamban az Ajax ellen, talán védhetek tíz percet, hogy én is részese lehessek a BL-csoportkör élményének. Ez nem adatott meg. Egyértelműen második kapus voltam. Tonó akkor már nem volt velünk, ő feladta azt a harcot. Én azonban éreztem, jönnek még nagy meccsek a számomra is. Erősítette bennem ezt az érzést az az egy bajnoki meccs is, amit abban a szezonban védhettem. Mintegy tizenöt ezer ember kórusban követelte, hogy állítsanak be a kapuba a szezon végén egy Pécs elleni bajnokin, ami végül meg is történt.

– Jól érezted a nagy meccseket, jöttek. Persze immár új edzővel, Varga Zoltánnal. Olympiakos, Newcastle…
– Már Novák Dezső betett a csapatba Hajdú Attila sérülésekor, majd Mucha Józsi bácsinál és Varga Zolinál én lettem a kezdő. A Newcastle ellen fantasztikus volt, az a meccs visszahozta a BL-csoportmeccsek hangulatát.

– Mégis nemsokára végetért a karriered. Miért döntöttél úgy?

– Ahogy addigi pályafutásomban szinte mindig, amikor kezdtem elkapni a fonalat, ment a védés, akkor valami közbejött. Akasztón, a Stadler ellen megsérültem, egy teljesen ártalmatlan helyzetben a velem szemben álló csatár, amikor elfutott mellettem, véletlenül rálépett a kezemre. Tudtam, itt a vég. Mondtam is a többieknek, nekem ez volt az utolsó meccsem a Fradiban. 1997 nyarán Varga Zolit küldték el, és a visszatérő Nyilasi Tibornál, nem elsődlegesen Tibi miatt, azok a játékosok, akik Vargánál játszottak, nemkívánatosak lettek. Ekkor ment el Zavadszky Gabi, Hrutka Jani, ekkor kerültem én is a kispadra. Én elmenni nem akartam, a pályafutásom végén a Fradiból akartam visszavonulni. Legnagyobb meglepetésemre 1997 őszén, újra Akasztón, egy meccsre megint játszhattam, amikor a bemelegítésnél Udvarácz Milán megsérült. Na, az lett valóban az utolsó meccsem..

– Mesélj egy kicsit Varga Zoltánról, milyen volt vele a munka?
– Óriási. Kezdem ott, hogy sem előtte, sem utána én olyan rúgótechnikájú futballistával, mint ő, nem találkoztam. Sokan voltak, akik egy bizonyos rúgásfajtát, külsővel, vagy belsővel nagyon tudtak. Zoli volt az egyetlen, aki bármiben otthon volt. Lehetett jobbal, ballal, külsővel, belsővel, csüddel, sarokkal, állított labdával, levegőből, droppal, ő úgy tudta megrúgni a labdát, hogy csak ámultunk, bámultunk. A fanatizmusa, a maximalizmusa is hihetetlen volt, kompromisszumot nem ismert. Ez lett a veszte is. A futballban ugyanis mintegy húsz játékos alkot egy csapatot, húsz különböző ember. Van aki, csendben mindent megcsinál, van ki hangosabb, van ki bohémabb. Mindegyikhez másképp kell viszonyulni, egyiket simogatni, a másikat rugdosni, az egyikkel szépen beszélni, a másikkal káromkodni. Ez nem működött nálunk, óhatatlanul kialakultak a válaszvonalak. És persze olyanok is voltak, akik erre kívülről rásegítettek, mert az érdekeik úgy kívánták.

– Az előbb említetted a pályafutásod végét. Úgy tervezted, ahogy alakult?
– Dehogy. Lement az 1997-98-as szezon, 1998 nyarán készültünk az új bajnokságra. Emlékszem, a Népligetbe mentünk bentlakásos edzőtáborba és ott a szállodánál szembesültem vele, hogy az én nevem nem szerepel a listán. Kérdeztem Páncsics Miklóst, hogy van ez? Azt mondta, a szakvezetés döntése. Mentem Nyilasi Tiborhoz, aki mondta, nem szakmai döntés. A kör bezárult, mehettem volna amerre látok. Havasi Mihály, aki akkor már menedzser volt, ajánlotta az Újpestet és a Nyíregyházát.

Újpest szóba sem jöhetett, Nyíregyházára nem akartam menni, meg sem próbáltam. Amit sajnálok, hogy az Energie Cottbushoz sem mentem próba játékra, pedig oda is hívtak. Az az igazság, hogy sokan mozogtak akkor a Fradi környékén, aktív volt az úgynevezett Fradit Féltők Társasága is, akik arra biztattak, ne menjek sehova, rövidesen eljön az idő, amikor szükség lesz a hozzám hasonló ősfradistákra. Edzettem a csepeli Szabadkikötőnél és vártam a csodát, de nem gondoltam arra mi vár rám.

– Ekkor kezdtél el tanulni?
– Nem, azt már 1992-ben az első betegségemnél, a lábadozás időszakában. Elvégeztem egy tőzsdei tanfolyamot és elkezdtem a Testnevelési Egyetemen a sportmenedzseri szakot. Eredetileg az edzőit kezdtem volna el, de az akkor nem indult. Később rájöttem, jól van ez így, hiszen ez nekem sokkal jobban áll. 1998-ban már rendelkezésemre állt a tőzsdei oklevél, közeledtem a sportmenedzseri képzés végéhez, sőt korábbról volt egy felsőfokú vendéglátóipari képesítésem is.

– Nyelveket is beszéltél?
– Akkor angolul konyhaszinten, még nem volt nyelvvizsgám, azóta lett. De hogy folytassam a 98-as sztorit, azon az őszön elhelyezkedtem egy tőzsdei cégnél, amely néhány hónap után becsődölt, ami azt eredményezte, hogy anyagilag is a padlóra kerültem. Gondolom, ezek a történések is közrejátszottak abban, hogy újra kiújult a betegségem. Megint megműtöttek, újra egy nagy műtét volt, ami után már kemoterápiával is kezeltek. Legyengültem, de hála Istennek jól reagált a szervezetem. Több hónap lábadozás után a Varga Zoli hívott még Dunaújvárosba, amit már nem vállaltam. Sokkal inkább a civil életemre készültem. Elkezdtem a TF-en a labdarúgó szakedzőit és a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán a pénzügyi vállalkozói szakot.

– Vendéglátás, tőzsde, sportmenedzser, vállalkozás. Szép gyűjtemény! Mihez kezdtél vele?
– Értelemszerűen a sport állt hozzám a legközelebb, ezért az MLSZ-nél kopogtattam, ahol Berzi Sándor akkori főtitkár ajánlott is egy állást. A válogatott körüli marketinges ügyekkel kezdtem el foglalkozni.

– Mi volt a feladatod?
– A szponzorokkal való kapcsolattartás, a válogatott meccsek előkészítése. Volt egy rövid időszak, amikor a sajtósok is hozzám tartoztak, én szerveztem a sajtótájékoztatókat. A legnagyobb élményem 2000 szeptemberében az olaszok elleni meccs volt, ahol egy elég látványos műsorral sikerült előrukkolnunk. Az volt a hattyúdalom.

– Amennyiben?
– Szeptember 3-án volt a mérkőzés, én pedig szeptember 1-től már a Fradiban voltam a Labdarúgó Kft. ügyvezető igazgatója.

– Mint a villám, úgy érkeztünk vissza a Fradihoz. Pedig hogy készültem, hogy majd egy felvezető kérdéssorral vezetem be ezt az érdekfeszítő témát. Erre tessék! Hogy történt, ki keresett meg kicsodát?
– Még 2000 tavaszának a végén megkeresett Torgyán József…

– … bocs, hogy közbevágok. Ki ajánlott neki?
– A már említett Fradit Féltők Társasága nevében Takács Tibor. Torgyán behívatott, beszélgettünk és munkát ajánlott. Megkérdeztem, mi lenne az. Amiket mondott, abból az derült ki, hogy akkor csak látszatmunkát kellett volna végeznem, inkább az arcom kellett volna. Mondtam, én a szponzorokkal is szeretnék foglalkozni. Torgyán doktor mondta, ez a Szabadi úr feladata. Erre megköszöntem a lehetőséget és elváltunk. Pár hónappal később újra hívott Torgyán doktor, és egész mást ajánlott. Ezúttal nem marketinges, hanem az ügyvezetői posztot ajánlotta fel, mert neki elege lett az addigi történésekből, legfőképp a centenáriumi gálameccs megszervezése körüli blamából. Kérdeztem, mikor kell választ adnom, azt mondta azonnal. Döntöttem, elvállaltam, hiszen 1995 óta valami hasonlóra készültem.

– Hogy ízlett az új munka?
– Őszintén mondom, soha életemben nem aludtam olyan jól, mint abban az első néhány hónapban. Hihetetlenül sokat dolgoztam, amit viszont élvezettel csináltam, hiszen ismét beteljesült egy régóta dédelgetett álmom, így a jóleső fáradtság után jöhetett az alvás. Alkotni lehetett, aminek szinte azonnal meglátszott az eredménye.

– Akkor már Csank János volt az edző. Vele milyen volt a kapcsolatod?
– Vele is, a pályaedzőjével Vass Lászlóval is nagyon jó, mindvégig korrekt. Én nem szóltam bele az ő munkájukba, ők sem akartak az enyémbe. Amikor odakerültem a bajnokság alapszakaszában az ötödik helyen álltunk, majd két vereséggel a nyolc csapat közül a hetedik helyre estünk vissza. Ekkor átalakítottam a premizálási rendszert, mert az, gyakorlatilag csak az első helyet díjazta volna, lejjebb pedig semmi. Abban a helyzetben azt mondtam, érjen kevesebbet az első hely, ám alatta mindegyiknek legyen tétje, tudja a játékos, miért hajt és hogy áll éppen. A válogatottnál eltöltött időszakomból való ismeretség okán sikerült szponzorokat is állítanom a csapat mellé, így kissé anyagilag is rendbe jöttünk. Hogy ennek tudható-e vagy nem, ki tudja, de tény, elkezdtünk egyre feljebb jönni a tabellán, és az alapszakasz végére már harmadikok voltunk.

– Amely előtt történtek egész jó kis igazolások. Azokat Te intézted?
– Hrutka Jani és Szűcs Lajos hazahozatala Kaiserslauternből az én munkám eredménye, mint ahogy Pinte Attila szerződtetése is. Ez volt az első, egyben az utolsó alkalom is, hogy magam kezdeményeztem ilyen igazolásokat, hiszen azok javaslattételi joga a mindenkori edzőé volt.

– Hrutka Janinál egy kicsit kellemetlenkedem. Említed, hogy volt részed a hazahozatalában. Azonban később kiderült, az ő bére vállalhatatlanul magas volt, később még Várszegi Gábor számára is, a klub meg rogyadozott. Hogy történt? Miben érzed magad felelősnek?
– Hrutka éppen akkor egy peres ügyben állt a Kaiserslautern csapatával, nem kis összegre, egy millió márkára. Azt mondta, addig ő nem akar jönni, amíg az le nem zárul, mert jó esélyei voltak a nyerésre, addig azonban nem játszhat. Ha a játéklehetőség érdekében lemond a perről, azt csak akkor teszi, ha a Fradinál is megkapja azt a pénzt, amit a perrel nyert volna. Hazajöttem, tájékoztattam Torgyán doktort, hogy mi az ár. Ő azt mondta, az lehetetlen, alkudjak. Tovább beszélgettem Janival, végül megegyeztünk az összegben, ami itthoni mércével valóban sok volt. Többen is leírták már, hogy mennyi, talán Hrutka Jani is, így mindenki tudja mennyiről volt szó. Ezt három év alatt kellett megkapnia részletekben, a fizetését is beleértve. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy olyan fizetési konstrukcióban állapodtunk meg, hogy fél évig a teljes összeghez viszonyítva elenyésző pénzt kell neki kifizetnünk, csak a fizetését, utána indul be a teljesítés. Tettem ezt azért, mert az volt az elképzelésem, hogy egy jó Hrutkára szükség van a Ferencvárosban, ha játszik és jól játszik, akkor a piaci értéke nő, volt is rá nemzetközi kereslet akkoriban. Tehát, ha legkésőbb a nyáron eladjuk, akkor kereshetünk az üzleten, miközben segített is a csapatnak. Az elképzelés egyik fele bejött, Hrutka nagyszerűen játszott azon a tavaszon, bajnokok lettünk, az értéke valóban emelkedett. A másik fele hibádzott, nem tudtuk eladni. Volt a Wolverhamptonnál, de nem lett belőle szerződés. Ez hiba volt, mert minden kötél szakad alapon, de el kellett volna adni. Ezt a döntést utólag megbántam, mert ha eladjuk, akkor rengeteg későbbi feszültséget és támadást megspóroltam volna.

– Említed a feszültségeket. Csapaton belül is volt feszültség Rudi bére miatt? Illetve később közted és Hrutka között?
– Csapaton belül már csak azért sem volt feszültség, mert szinte hihetetlen módon ez a bérkérdés nem tudódott ki. Ma sem tudom, ki szivárogtatta ki. Köztem és Jani között sem éreztem feszültséget, legalábbis a magam részéről nem. Én őszintén odaálltam elé és elmondtam, el kell adnunk, mert a bére túl nagy teher a klub számára, úgy különösen, hogy azt valóban, még a későbbi tulajdonos sem vállalta. Hogy ő érzett-e irányomban feszültséget emiatt, azt nem tudom, tőle kell megkérdezni. Tény, az adott helyzetben ő nem nagyon ambicionálta az eladását, amihez hozzájárult, hogy meg is sérült, a köztünk levő megállapodás értelmében pedig így is a pénzénél volt, talán egy kicsit ő is elkényelmesedett. Végül ugye kölcsönbe adtuk, hogy legalább a fizetésrészét átvállalják.

– Ne szaladjunk annyira előre. Maradjunk még a bajnokságnál. Történt egy s más, például végetért a Torgyán-éra, előrelépett Furulyás János. Te hogy élted meg ezeket a változásokat, mennyiben változott a munkád?
– Érdekes történet. A Torgyán-Szabadi féle lemondásról én úgy értesültem, hogy kaptam Torgyán doktortól egy levelet, miszerint ők azonnali hatállyal megválnak a klubtól és felkér, hogy vegyem át az irányítást…

– Az egész klubét?
– Igen, nem is tudom, hogy gondolta. Hiszen a klubnak van alapszabálya, vannak ilyenkor alkalmazandó szabályai. Eszem ágában nem volt ilyet elfogadni, a futballal kapcsolatos teendőkhöz is kitöltötték a napjaimat. Túlságosan is. A szabályok szerint összehívott közgyűlésen végül Furulyás János lett az elnök, nekem maradt a futball, amelynek anyagi ügyei viszont egyik pillanatról a másikra mélypontra jutottak. Elsősorban azért, mert a Torgyánék által a Fradihoz hozott szponzorok ki akartak hátrálni a reklámszerződéseikből. Ezek egy részét végül sikerült megmenteni, ami dicsekvés nélkül mondhatom, az én érdemem is.

– Hogyan?
– Védhető produktumokkal. Magyarországon először én alkalmaztam a forgatható reklámtáblákat, amelyek még ma is megvannak a pálya körül. Ezeken folyamatosan megjelentek a cégek, tehát a korábban leírt megállapodásnak volt valós alapja, azok nem minősültek fiktív szerződésnek, teljesítés nélküli támogatásnak, ahogyan azokat a sajtó is igyekezett beállítani. Persze a nagyságrend így sem maradhatott az eredeti, annak mintegy 20-30 százalékára esett vissza. Mindezzel együtt még ma is úgy gondolom, azok a cégek akkor nagy butaságot követtek el. Nem számoltak a Fradi, egy jól működő Fradi valós reklámerejével. Kimutathatóan másfél millió szurkolója volt akkoriban a Fradinak, nem beszélve arról, hogy minden meccsünket közvetítette a televízió. Kérdem, mi a valós reklámérték, ha nem ez?

– Sokan írták, sokan gondoltuk, akkoriban ez politikai döntés is volt …
– Abszolút, ennek a Fradi is az áldozata lett. Minden korábbi gond egy csapásra előjött. És itt kezdődtek el nagyon érdekes történések is…

– Tudtam, hogy a beszélgetés legizgalmasabb részéhez értünk, minden mellékmondatoddal egy új irányt hozol. De ígérem, nem szólok közbe egy ideig, hallgatlak…
– Ilyen idők voltak! Akkor történt, hogy a Demján Sándor vezetett Magyar Labdarúgó Liga részéről elindultak azok a törekvések, hogy minden magyar futballcsapatnak tulajdonost kell találni, szerezni. Az egyik MLL rendezvényen volt egy nagyon érdekes beszélgetésem Muszbek Mihállyal, aki megkérdezte, mi az én elképzelésem a Fradiról. Egy rózsadombi öreg villához hasonlítottam a Fradit, amelynek az alapjai rendben vannak, mert igen erősek, de a felépítménye romos állapotban van, ami miatt a szomszéd éppen csak telekáron akarja megvenni. Mondtam, hogy feladatomnak azt tartom, hogy ezt a felépítményt egy kicsit rendbe hozzam, kicsinosítsam, hogy ezáltal a villa a valódi értékén legyen értékesíthető. Ma is itt van a fülemben Muszbek válasza: „Pedig akkor járnál jól, ha előkészítenéd a telekáron történő eladást.” Akkor nem is értettem, ezt hogyan gondolja, hogy mondhat ilyet nekem, nem tudja, hogy én hogyan gondolkodom, én nem üzletember vagyok, én Fradista érzelmű ügyvezető vagyok. Annyira nem értettem az egészet, hogy onnantól kezdve próbáltam tartani a három lépés távolságot, bár nem sokkal később jött a megvilágosodás, miért is mondta Muszbek Úr ezeket a szavakat, miért történt mindez.

– Ha jól emlékszem, a nyomás ettől nem csökkent.
– Nem bizony, sőt egyre nőtt. Nem sokkal később, Torgyán elnök úrék lemondása után felhívott Muszbek, hogy Demján Sándor beszélni kíván velem. Kácsor Attila, a klub akkori gazdasági igazgatója társaságában elmentem Demjánhoz.

– Ott adta elő a vételi ajánlatát?
– Igen, és azóta megjelent egy-két nyilatkozat a részéről ezzel kapcsolatban, amire muszáj reagálnom, mert vannak benne olyan részletek, amit tisztázni kell.

Demján Sándor megkért, hogy készítsem elő a Ferencváros eladását, Csányi Sándorral együtt ugyanis 500 millió forintért tulajdonosok lennének. Ott előttünk hívta fel az irodájából a Csányi Urat, hogy akkor a megbeszéltek szerint ő tájékoztatja rajtam keresztül a Ferencvárost az 500 millió forintos adás-vételről. Tudni kell, hogy akkor már készen volt klubon belül az a koncepció, hogy mintegy 2,4 milliárd forintból lehetne konszolidálni az egész klubot, gyakorlatilag az, ami később megvalósult. Mondtam neki, lehetetlent kér, hiszen csak a szakosztályok tartozásai 700-800 millióra rúgtak. Ha az FTC elfogadja ezt az ajánlatot, a labdarúgás megmenekül, a többi szakosztályt tömörítő klub pedig ott marad 200-300 milliós tartozással, ami egyértelműen a megszűnésüket jelentette volna. Demján Sándor azóta azt is nyilatkozta, hogy az 500 milliót ő megfejelte még egy öt évig évente másfél milliárd forinttal, a Fradi erre 7,5 + 0,5 azaz nyolc milliárdra mondott nemet. Nos, az emlékeim szerint a tárgyaláson az 5×1,5 milliárd, számszerűsítve nem hangzott el. Ami egyébként nem is lényeges, mert arról valóban szó volt, hogy a labdarúgás fejlesztésére rendkívül sok pénz lesz, arra nem lesz gondom, a leggazdagabb magyar futballklub ügyvezetője lehetek. Indoklásul felsorolta a nagy magyar cégeket, MOL, OTP, Paksi Atomerőmű, Magyar Fejlesztési Bank, Magyar Posta, akik szponzorálni fogják majd a csapatot. Megjegyzem, később ugyanezek a cégek bukkantak fel Újpesten. Leegyszerűsítve az ajánlata az volt, őt nem érdekli az FTC, mint egyesület, csak a Fradi futball. Ha így nem bírnak tovább élni az FTC szakosztályai, akkor megszűnnek, az nem lehet, hogy mindig a foci tartja el a többi szakosztályt, mint például a BL idején. Mondtam neki, ezt az ajánlatát rossz helyre címzi, erről én nem tudok dönteni. A klubnak megvannak a szabályai, az elnöksége, ahol döntenek. Ráadásul pont azok, akiknek a megszűnését mondaná ki, ha ezt az ajánlatot elfogadnák. Ráadásul az elnökségi ülésen én, mint a Labdarúgó Kft. ügyvezetője még csak szavazati joggal sem rendelkezem, csupán tanácskozási joggal vehetek részt. Álljak eléjük, hogy írjátok alá a halálos ítéleteket, hogy én még jobban éljek?

– Mi volt a reakció?
– Az, hogy őt nem érdekli a többi szakosztály, én próbáljam meg előkészíteni azt, amit ők kérnek.

– Mit tettél?
– Tájékoztattam Furulyás Jánost, de a többi szakosztály elé ki sem álltam ezzel.

– Utána mi történt a ligában?
– Taktikát váltottak, elkezdtek agyba-főbe dícsérni, milyen fantasztikus fiatal, ambíciózus sportvezető vagyok, milyen nehéz helyzetben milyen jó döntéseket hozok, jó csapatot csinálok. Arra ambicionáltak, hogy további 150-200 millió hitelt vegyek fel, amelyből sokkal könnyebben tudok dolgozni. Bejutunk a BL-be, újra dől a pénz, abból majd kamatostul visszafizetünk mindent.

– Ez volt az elhíresült reorganizációs hitel?
– Igen. Ez a hitel viszont egy jól kitalált csapda is volt egyben. Magyaráztam nekik, hogy nem olyan egyszerű a képlet, ahogy ők felvezetik. A BL csoportkörbe jutást a magyar viszonyok között sok pénzzel sem lehet garantálni, ott Liverpool, Manchester szintű csapatok jöhetnek ellenfélnek, mint ahogy később a ZTE-nek jött is. Felveszem a hitelt, aztán nem tudom visszafizetni. Említettem a csapda szót, kicsit kifejtem: a Fradi akkor egy 75 millió Ft-os alaptőkéjű Kft. volt. A felvett hitel visszafizetésére a fedezet elsősorban a televíziós jogok, illetve a játékosok értékesítéséből származó bevételek volt. És itt jött a fekete leves: ha ezek nem fedezték volna a teljes hitel határidőben történő visszafizetését, akkor belépett egy harmadik biztosíték: a fennmaradó kötelezettség tőkeemelést jelentett volna az adott sportvállalkozásban, tehát a hiteladó, a törzstőke és a hitel arányának megfelelő tulajdonrészt szerzett volna az FTC Labdarúgó és Sport Kft-ben. Számokkal lefordítva, hogy ez mindenki számára érthető legyen: addig is vettünk fel 100 milliós nagyságrendben hitelt, hiszen a FVM által intézett pénzek nagy része nem jött meg, így napi gondjaink voltak. De ha például további 200 millió forint hitelt felvettem volna, abból rendeztem volna a még meglévő tartozásokat, vettem volna játékosokat, hogy bejussak a BL-be, de ez, például egy szerencsétlen sorsolás miatt mégsem sikerül, és a hitelből csak 100 milliót tudok visszafizetni, akkor gyakorlatilag, 100 millióért a hitelező ölébe pottyan a FTC Kft közel 57 %-os tulajdon joga.

Ez papíron az MLL lett volna, ők azonban nyilván kijelölték volna az új tulajdonost. Ezek a tárgyalások, ez a kötélhúzás jellemezte mindvégig a tavaszunkat, amelynek végén bajnokok lettünk. Folyamatosan presszionáltak minél nagyobb hitel felvételére. Érthető, hogy a nagyon nagy kockázat miatt ezt nem tettem meg, onnantól kezdve pedig, főleg a Fotex színrelépése után, egyértelműen ellenség lettem a liga szemében, és értelemszerűen velem együtt a Fradi is. Keresztbe tettek, ahol tudtak, a legésszerűbb kéréseket sem teljesítették.

– Mondanál példát?
– Többet is! Három sarkalatos kérdéskört feszegettem állandóan a ligatanácsüléseken, amelyeket a Fradiban eltöltött időszakom alatt soha nem tudtam elérni. Hogy nem voltak sátántól valók, azt az is bizonyítja, hogy azóta, mindháromban történtek előrelépések, nekem azonban akkor a javaslataimat figyelembe sem vették. Mielőtt közbekérdeznél, kezdem is sorolni. Az első a bajnokság befejezése. Nonszensznek tartottam, hogy állandóan úgy akarták növelni a mérkőzésszámot 40-44 bajnoki mérkőzést kellett volna játszani a csapatoknak, miközben annak a tárgyi feltételei nem voltak meg, csupán a bajnokság végének elhúzásával lehetett megoldani. Nálunk például 2001-ben, június végén fejeződött be a bajnokság, miközben a következő évi kupaküzdelmek selejtezői már júliusban megkezdődnek. Ebben az évben, ennek negatív hatása igen élesen kijött, természetesen a mi hátrányunkra. Idehaza június 23-án volt az utolsó forduló, miközben a BL selejtezőinek sorsolását június 21-én tartották. Mivel a bajnokságról az utolsó, Debrecen elleni mérkőzésünk döntött, a sorsolás időpontjában még nem lehetett tudni, ki a magyar bajnok. Mi az elmúlt 5 év viszonylag sikeres nemzetközi szereplésének köszönhetően 16 úgynevezett koeficiens ponttal kiemeltek lettünk volna a sorsoláson, a Dunaferr BL újoncként 6-tal, nem. A vagylagos helyzet okán csak a 6 pontot fogadta el az UEFA, azaz minket sorsoltak egy erősebb csapathoz, és nem hozzánk egy gyengét. Nem mindegy!

Ma pedig már május végén véget ér a bajnokság.

A második kérdéskör az átigazolási időszak hossza volt. Miközben szerte Európában augusztus végéig lehetett igazolni, nálunk, júliusban lejárt az átigazolási időszak. Hogy lehet így kupára erősíteni? Ha továbbjut a csapatom és kihasználom a nemzetközi átigazolás lehetőségeit, tovább erősítek, a jó pénzért erősítésnek hozott játékos nem játszhat a magyar bajnokságban fél évig. Ki az a felelőtlen vezető, aki így mer igazolni? Állandóan kértem, hogy változtassunk ezen, ám állandóan leszavaztak Túl ésszerű volt, ezt sem fogadták el, csak akkor, amikor már nem a Fradit érintette.

A harmadik nagyon égető problémám, hogy el szerettem volna érni, stadionokon belüli államilag finanszírozott rendőrségi jelenlétet, amely más, sokkal jobb hátterű focival rendelkező országokban is működött, pl. Németországban, vagy Olaszországban. Folyamatosan mondtam, csak ezzel lehet hathatósan elejét venni a stadionon belüli rendbontásoknak, viszont a kluboknak óriási anyagi teher a rendőrség kifizetése. A biztonsági szolgálatok nem képesek biztosítani a rendet, nekik csak „jegyszedő és tájékoztató” feladatokat szabadna adni, ha intézkedni kell, akkor szóljanak az erre kiképzett rendőröknek. Még a gondolattól is elzárkóztak, azt mondták ez a Fradi problémája, neveljük meg mi a szurkolókat.

Ehhez képest ma, a kiemelt mérkőzéseken nem a klubok pénztárcáját csökkenti a rendőrségi jelenlét.

– Az ellenszél ellenére bajnok lett a csapat, sőt a BL-selejtezőben sem kapott verhetetlen ellenfelet, kiesett…
– Valóban, a Split verhető ellenfél volt, de abban a körben messze nem a legkönnyebb. Említettem, ha elfogadják a kérésemet és az utolsó fordulókat annyival előrébb hozzák, hogy a sorsolás előtt kiderül, ki a bajnok, akkor nem minket sorsolnak más csapathoz, adott esetben a Splithez, hanem hozzánk sorsolnak a gyengébb kalapból. Érdekes egybeesés, de azzal, hogy mi kikerültünk abból a kalapból, a helyünkre éppen a Split került. Nem szeretnék elméleteket gyártani, lehet ez a párosítás sem lett véletlen. Az átigazolási időszak anomáliái, az említett pénzügyi nehézségek, és a rövid idő miatt igazolni sem tudtunk a rendkívül rövid idő miatt. Két 0-0-s döntetlennel kiestünk, Splitben elbuktuk a 11-eseket.

– És jött a Fotex, jött Várszegi Gábor. Hol kezdődött ez a kapcsolat, ki kezdte ezt a kapcsolatot?
– 2001 májusában a Hungária körúton játszottunk bajnokit az MTK ellen. Kikaptunk 5-2-re, de ez nem tartozik a tárgyhoz. Sokkal inkább az, hogy a meccs előtt Fülöp Ferenc, az MTK igazgatója egy fogadást adott a részünkre. Ott volt Várszegi Gábor is, akivel életemben akkor találkoztam először. Beszélgettünk, Várszegi megkérdezte tőlem, hogy is áll most a Fradi anyagilag. Elmondtam neki a már a ligánál is említett 2,4 milliárdos koncepciót, amelyet részletekben is lehet teljesíteni. Várszegi Fülöpre nézett és megkérdezte, megér-e a Fradi évi 600 milliót? Fülöp Ferenc őszintén elmondta, hogy a Fradiban van potenciál, sőt igazi üzleti potenciál csak benne van. Abban maradtunk, hogy ennek a beszélgetésnek a nyomán írásban is küldjem el a kapcsolódó anyagokat. Mivel akkor azonban Udo Harms Úron keresztül az angol International Media and Sport Company-val bíztató tárgyalásokat folytattunk, (IMS) az egész elfelejtődött. Az IMS-sel történő tárgyalások azonban, az egyik ottani vezető halála után néhány hét múlva megrekedtek, míg Fülöp Ferenc ismét felhívott, hogy na, mi lesz az anyaggal? Én elküldtem neki, néhány nap múlva pedig jött egy telefon, hogy Várszegi Gábor Úr vár minket egy beszélgetésre. Oda már Furulyás Jánossal mentem, aki viszont csak ott ismerte meg személyesen is a Fotex első emberét. Elmondta, hogy az átküldött anyagot a szakértőivel megvizsgáltatta, lát lehetőséget az üzletre, ami mint köztudott 2001 nyarán létre is jött. A szerződések létrejöttében döntési jogköröm nem volt, nem is lehetett, én csak szignóztam azokat.

– Torgyán és Furulyás után ügyvezető maradtál Várszeginél is. Mennyiben változott a munkád? Ő irányított?
– Köszönöm a kérdést, mert abban is benne van, hogy én nem Várszegi kreálmánya vagyok, amit oly sokszor rám sütöttek. Ügyvezető maradtam, annyival jobb helyzetben, hogy nem a létért kellett küzdeni, hanem el lehetett kezdeni építkezni. Szó sincs arról, hogy Várszegi Gábor irányított volna, teljes felelősséggel, önállóan végeztem a munkámat.

– Te tárgyaltál a kiszemelt játékosokkal, edzőkkel? Te küldtél el játékosokat vagy éppen edzőket?
– A játékosokat a mindenkori edző választotta ki, ő nevezte meg, kikkel szeretne együtt dolgozni. Erre először igazából Garami Józsefnek nyílt lehetősége, hiszen amikor a Fotex tulajdonos lett, Csank Jánossal már túl voltunk az átigazolási szezonon…

– Mielőtt folytatnád. Elhangzott a két edző neve. Csank János, a bajnokcsapat edzője, akit az ősz végén felállítottak, ezek szerint felállítottál és Garami Józsefé, aki érkezett. Ezek is önálló döntéseid voltak?
– Csank Jánosnak 2001 nyarán lejárt a szerződése. Még a hosszabbítás előtt kérdeztem Várszegit, van-e valami ellenvetése ellene. Akkor sem személyekben beszélt, hanem elveket mondott. Például, csak olyan szerződést írjak, amely teljesítményfüggő. Ha valaki nem hozza az előre elvártakat, amit az aláírása előtt ő is ismer, akkor bármilyen ellenszolgáltatás nélkül meg lehessen válni tőle. Az is elv volt, hogy a Fradinál hosszú távon majd igyekezzünk olyan edzőket alkalmazni, akik tudnak az utánpótlással is foglalkozni, korábban ott is értek el eredményeket. Várszegi Gábornál mindvégig kiemelt szerepe volt az utánpótlásnak, amit azt hiszem, azóta is bizonyított, kár hogy nem a Fradiban tudta igazán beteljesíteni. Ezen elvek alapján írtuk alá Csankkal azt szerződést, hogy amennyiben fél év után nincs a csapat dobogós helyen, minden következmény nélkül felbonthatjuk a szerződést. Ez történt. Garamira pedig azért gondoltam, mert maximálisan megfelelt az utánpótlással kapcsolatos elvárásoknak és éppen szabad volt. A játékosokkal kapcsolatban pedig az volt a feladatom, hogy az elém tett névsor alapján letárgyaltam a feltételeket, megállapodtam a fizetésekről.

– Mi volt a keret kialakításának a vezérelve?
– Azt az egyszerű tényt sohasem hagytuk figyelmen kívül, hogy a Ferencvárosban mindig kell játszania minimum 3-4 húzóembernek, akik arcai a csapatnak, mesterei a játéknak. Ezért úgy a hazai, mint a nemzetközi piacon csak ilyen játékosokat kerestünk.

– Az üzlet nem is indult rosszul, hiszen Garami mester első fél évében a csapat majdnem teljesítette a lehetetlen küldetést, óriási hátrányból majdnem sikerült a bajnoki címvédés. De csak majdnem. Ezt a második helyet akkor a szurkolók is sikerként értékelték. Nem úgy, mint egy évvel később, 2003-ban. Nem konkrétumot kérdeznék, hanem arra kérlek, a folyamatra mutass rá!
– A csapat megerősítése 2002 nyarán valóban jól sikerült, az értékek megtartása mellett újabb húzóemberek jöttek. Valós elvárás volt a bajnoki cím, hogy aztán megerősödve a BL-t vehessük célba. Mindig előjön ez a bűvös két betű, a BL. Nem véletlen, hiszen egy tulajdonosnak akkor térül meg igazán a befektetett pénze. De ez a „pénzlehetőség” mások előtt is ott lebegett. Nem beszélek rébuszokban, a szurkolók egy részére, és azoknak, a különböző biztonsági szolgálatokkal való kapcsolatára gondolok. Hogy ez pontosan hogyan, mikor kezdődött nem tudom, mindenesetre mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy ez egy olyan probléma lesz, ami végigkísér egész ferencvárosi munkám során, és amit a mai napig nem sikerült megoldani. Valakik nem engedik megoldani! Olyan nincs, hogy csak akkor van rend, ha annak biztosítását az garantálja, aki egyébként a rendbontásért is felel. És ez is egy hosszabb történet.

Kezdjük ott, hogy amikor 2000-ben átvettem a csapat irányítását, akkor még a sportesemények rendezője nem a labdarúgó kft, hanem a létesítmény fenntartója volt, így ők is szerződtek a rendezvény biztosítására. Ez nagyon kényelmes volt így, hiszen sem a szervezői munka, sem az anyagi oldal nem minket terhelt. Sajnos azonban 2000 ősszel, a Sporttörvény a sportvállalkozások feladatába sorolta a rendezvények biztosítását, én pedig, nem is tudtam, mit veszek a nyakamba. A Labdarúgó Kft-nek. sokáig az In-kal Security volt a biztonsági szolgálata. Így a biztosításért kötött szerződést megörököltem, de végig éreztem, hogy itt valami nem stimmel. Menet közben kiderült, hogy a rend fenntartását, valamiért olyan áron teszik, ami számukra teljesen előnytelennek bizonyult, a díj a kialakult piaci árak alatt volt, ráadásul, a korábbi gyakorlatnak megfelelően abból a pénzből még a szurkolók bizonyos csoportja is részesült. Aztán az is kiderült, hogy a szurkolók, az idegenbeli mérkőzésekre is kaptak pénzt. Én ezt nem tartottam helyesnek, és mindenképpen meg akartam szüntetni, de már a kezdetekkor kiderült, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, túlságosan sok ember érdekét sértem ezzel. „Meg is találtak” rövid idő után azzal, hogy itt emberek ebből élnek, ez jelenti számukra az egzisztenciát, úgyhogy jobb lesz, ha én ebben nem nyúlok bele. Az In-kal-nak is kezdett terhessé válni a dolog, ráadásul anyagilag sem érte meg nekik, ezért csak indokot kerestek a szerződésből való kihátrálásra. Találtak is. Azt hiszem a Juventus rádióban volt egy hosszabb beszélgetésem Kikivel, és ott sok mindenről szó esett. Kérdezte például, hogy a nemrégiben átadott beléptető kapuk mire jók, én pedig azt mondtam, hogy egy ilyen félkész dolog, kamerák, megfigyelő rendszer nélkül legfeljebb arra elég, hogy a szurkoló nem tud úgy bejönni, hogy egy biztonsági embernek ad egy ötszázast. Természetesen én ezt általánosságban értettem, de az In-kal, vezetőjének, Lasz Györgynek ez a kijelentésem, mely szerinte sértette cége hírnevét, és egy 2001 szeptemberében történt Győr elleni mérkőzésen történt szurkolói rendbontásra történő hivatkozás, éppen elég volt, hogy többé nem vállalják a stadion biztosítását. Az utána, következő néhány nap, maga volt a rémálom. Ahogyan ugyanis híre ment, hogy nem lesz In-kal, állandóan csörgött a telefonom, innen-onnan kaptam a különböző hívásokat. A lényeg mindig az volt, ha mi vigyázhatunk a rendre, nem lesz balhé. Csak kapkodtam a fejem, néztem a telefonkagylót, és arra gondoltam, hogy ahelyett, hogy szponzorok után szaladgálnék, játékosokkal tárgyalnék, ilyen ügyekkel kell foglalkoznom. A telefonokon kívül fenyegetéseket is kaptam, az autóm kerekein rendszeresen kiszúrták a gumikat, a környékbeli gumisok belőlem éltek. Végül aztán a sok jelentkező közül, kipróbáltunk néhányat, de sohasem lett nyugalom. Az új cégek is folyamatosan be lettek fenyegetve. Ez általában úgy történt, hogy az új biztonsági szolgálat első mérkőzésein, mindig szervezett balhé történt. Aztán csak azt lehetett látni, hogy a biztonsági szolgálat alvállalkozójaként, ezek az emberek mindig újra és újra feltűnnek. Ráadásul kénytelen voltam egy olyan kompromisszumba is belemenni, hogy az idegenbeli mérkőzéseket egy, a szurkolók egy része által alapított szolgálat biztosította. Én ezt alapjában véve nem tartottam járható útnak, de végül is egy hivatalos cégről volt szó ezért azt gondoltam, hogy próbáljuk ki. Sajnos a félelmem beigazolódott, a biztonsági szolgálat csak a pénzt vette fel, a balhék ugyanígy megmaradtak. Ezért is szorgalmaztam mindvégig a rendőrségi jelenlétet. Igenám, de a rendőrség olyan árakat adott egy-egy felkérésre, ami nagyrészt vállalhatatlannak bizonyult. Ha meg mégis kifizettük és a nézőtéren történt valami, a rendőrök csak nézték. Akkor meg minek fizessünk? Nem volt igazán felelőse a kérdésnek, mindenki a másikra mutogatott. Végül az Expol felé is ez a gondolatmenet sodort, hiszen azt a céget volt rendőrök alapították, gondoltam itt nem lehet gond. De bebizonyosodott, a probléma azóta sem oldódott meg. Az ellenérdekeltek mindig megcsinálták a balhét.

És nemcsak erről volt szó. Folyamatosan jöttek a csoportok vezetői és tárgyalni akartak, a biztonsági kérdéseken kívül a kereskedelemről is, például sálak és egyéb szurkolói relikviák értékesítéséről, ami után jutalékot vártak volna.

Ebben én nem voltam partner, ebből egyenesen következően ellenség lettem, és ezek az emberek mindig megpróbáltak valahogyan befeketíteni.

– Nem tehettél róla? Például akkor, amikor Simon Tibi halála után leszedettél egy olyan transzparenst, amit az ő emlékére tettek ki?
– Sajnos ez is ebbe a történetbe illik. Az volt a tény, hogy a 16-os szektor szélén volt egy szponzorfelirat, aminek elhelyezését a szponzor kifejezetten arra a helyre, a szögletzászló közelébe kérte. Az a bizonyos transzparens ezt a feliratot takarta ki, meccs közben pedig én kaptam a telefont a szponzor képviselőjétől, hogy intézkedjek, hisz nem azért fizet, hogy ne látszódjon. Elkezdtem szaladgálni, és úgy tűnik rossz embernek szóltam. Ugyanis csak azt kértem a securitys mellénybe öltözött munkatárstól, hogy menjen oda és kérje meg a fiúkat, hogy ideiglenesen vigyék egy kicsit beljebb a transzparensüket 15-ös szektor felé erre a mérkőzésre, és én ígérem, hogy a következő hazai meccsre már nem ugyanide kirakhatják, a reklámtáblára végleges megoldást találok. Erre az emberünk odament és azt mondta, a Szeiler megtiltotta a transzparenst, mert azt előtte nem engedélyeztették. Így én a szemükben már Simon Tibi emlékét is megszentségtelenítettem.

– Milyen volt egyébként a viszonyod Simon Tiborral?
– Na látod, ezt eddig nem sokan kérdezték tőlem. Annak ellenére, hogy teljesen más habitusú emberek voltunk, tiszteltük egymást. Tibiben nem lehetett nem észrevenni és szeretni azt a minden határon túl lobogó fanatikus szeretetet, amivel a Fradi iránt volt. Amúgy is az a véleményem, hogy minden labdarúgócsapat öltözőjében szükség lenne egy olyan játékosra, mint Simon Tibor. Aki ha kellett, szétverte a berendezést, csak hogy nyomatékot adjon a lelkesedésének, a többiek felrázásának. Mellette, körülötte mindig történt valami.

Volt egyébként az előbbihez hasonlító másik eset is. Egy havas meccsen, ahol esélyünk sem volt a pálya és a nézőtér letakarítására, kértem a ligát, halasszuk el a meccset, mert nem garantálható a biztonság. Természetesen süket fülekre találtam. A meccsen pedig elkezdtek a lelátón hógolyózni. Mentségükre legyen mondva, csak egymást dobálták. A bíró jelezte felénk, hogy amíg csak ott dobálnak, őt nem zavarja, de ha a pályára is, akkor lépni fog. Szóltam megint egy biztonságisnak, mit tesz isten, megint rossznak, menjen oda és szóljon nekik, hogy csak egymással hógolyózhatnak. Odament és közölte, ha folytatják a hógolyózást a Szeiler kitiltatja őket.

– Hallatszik a hangodon, hogy még ma is felkavarnak az események. Mi lehetett volna a megoldás?
– Például az biztos nem, ami az én időmben is folyamatosan történt. Fizettek a szurkolóknak, hogy ne legyen balhé. Az egyik alkalmazottam a saját szemével látta, hogy az egyik fővárosi rangadó előtt, a beléptetésnél egy pénzköteggel áll a biztonsági szolgálatunk egyik vezetője, és az egyik vezérszurkoló egymás mellett, és a vezérszurkoló megmutatja, hogy kinek kell az 5-10 ezer forintot adni azért, hogy csendben maradjon, rendesen viselkedjen. Vagy azért, hogy ne? Ahogy az érdekeik diktálták. Ilyen időket éltünk és ahogy az eseményeket elnézem, ma is ilyen időket élünk. A megoldásról kérdezel. Említettem már az akkoriban kimutatott másfél milliós fradista számot. Ha ez a tömeg összefog, ha nem hagyja leszalámizni magát, ha egyesek nem a saját anyagi érdekeiket tolják a Fradi érdekei elébe, akkor nem járt volna így a Ferencváros. Sajnos ezek a „szurkolóink” nem látták át, hogy az ellenfeleink csak erre vártak, tapsikolva örültek az események ilyetén alakulásának. Mert az a folyamat, ami a ligában ellenünk elindult, az tovaterjedt a magyar futballvalóságban. A potenciális ellenfeleknek érdekévé vált a Fradi „kicsinálása”, hiszen egy ellenféllel, mondhatjuk a legnagyobb ellenféllel kevesebb volt a küzdőtéren. Azt hiszem, felfogták, ha a Fotex sikerrel jár, olyan csapat alakul ki az Üllői úton, amelyik ellen esélye sem lehet a többi magyar csapatnak, mert a Fradi célja onnantól csak a nemzetközi piac. Ez a tudat pedig régen látott egységfrontba tömörítette az ellenfeleket. Nemhogy nem voltak szolidárisak a Fradival, hanem aktívan asszisztáltak a Fradit gyengítő lépésekhez, intézkedésekhez. Sokan még ma is gyűlölködve szidják a Fotexet, Várszegi Gábort. Csak elfeledkeznek a tényekről. Ha igazak lennének az állításaik, miszerint Várszeginek és a Fotexnek nem is volt szándéka a Fradi felfuttatása, sőt épp az ellenkezője, akkor mivel magyarázzák, hogy abban az időben Magyarország vitathatatlanul legjobb futballistáit hozta a Fradihoz? Nem a hozzá érzelmileg közelebb álló MTK-hoz, hanem a Fradihoz. Mivel magyarázzák, hogy Magyarországon először indított el futballcsapathoz köthető internetes tartalmat, indított el újságot, sőt mi több, televíziót? Hozott forgalomba a Fradi márkanévvel ellátott termékeket? Hozott a csapathoz nemzetközileg is elismert szponzorokat? Egyszerű válasz az, hogy üzleti megfontolásból, persze, hogy abból. Mert felfogta, hogy ebben nagy üzlet van, amelyet ki tud használni. Ez volt az a tipikus eset, amikor a tulajdonos üzleti érdeke egybeesett a szurkolók érzelmi érdekeivel. Erre, ahelyett, hogy támogatták volna, nem, nem őt, hanem a csapatot, elfordultak tőle, megtámadták őt, mint tulajdonost, eltaszítva maguktól a csapatot is. A fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték, aztán sajnálkoznak a gyerek állapotán. Álságos magatartás ez.

– Most csak azért szólok közbe, hogy ne monodráma legyen ebből a beszélgetésből, tartsuk fönn azt a látszatot is, hogy én is itt vagyok. Sok mindenre rávilágítottál, aminek kicsúcsosodása az a bizonyos 2003. május 30-i este volt, amikor fradista verte az ellenfél mellett a sajátjait is. Ma már tudjuk, mit vesztettünk igazán azon az estén. Sok mendemonda kering arról, hogy mi lett volna a Fradi sorsa, ha bajnok lesz, milyen játékosokat várhattunk volna. Megosztod ezt most velünk?
– Akkor már jó ideje több játékossal komoly tárgyalásban álltunk. A teljesség igénye nélkül mondom a neveket is, például Torghelle, Simek, Zavadszky, Füzi. De a legnagyobb fogás a cseh válogatott egyik ásza, Patrick Berger lehetett volna Liverpoolból. Supka Attila ajánlotta őt, akinek nagyon jó cseh és szlovák kapcsolatai voltak. Elmondta a játékos igényeit, amit teljesíthetőnek véltünk, annál is inkább, mert a szponzori háttér is jelezte, a bajnoki cím esetén az alaptámogatáson felül is besegít az erősítésbe. Tettük volna mindezt úgy, hogy az alapcsapatunk értékeit természetesen megtartjuk. Ez lett volna a jelen. Ám már akkor gondoltunk a jövőre is. Az Euroleasing révén Németh Krisztián és Hrepka Ádám is edzett már néhány napot a Fradiban, a tulajdonos itt képzelte el a jövőjüket. Az ominózus 2003. május 30. után ezek hiúsultak meg.

– Ha már a jövőt és az utánpótlást említed. Oda mennyi pénz jutott volna?
– A teljes utánpótlás 2003-tól nyarától került volna az akkor már FTC Zrt. fennhatósága alá. Addig az időpontig az egyesület több tízmillió forint támogatást kapott az utánpótlás labdarúgók után, így nem lett volna értelme addig átvenni, hiszen ez a pénz elveszett volna. 2003-ban a Fotex azonban hozta az Euroleasinget, mint főtámogatót, évi 40 millió forinttal. Ehhez másik 40 milliót maga adott volna. Ez a 80 millió több volt akkoriban, mint sok NB II-es csapat évi költségvetése. És ez csak az utánpótlásé lett volna. Tárgyaltunk az akadémiai rendszer beindításáról. Szinte kész volt a megállapodás a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolával ez biztosította volna a kollégiumot és az oktatási hátteret, a népligeti szakmai bázis pedig adott volt, a fejlesztésére ugyancsak készültek a tervek.

– Amik ugye meghiúsultak. Mondják, Várszegi Gábor csak erre az alkalomra várt, esetleg ő provokáltatta ki az eseményeket, hogy ki tudjon lépni…
– Már bocsánat, de ez egy képtelenség, őrültség, hogy ne használjak szalonképtelen szót, szavakat. Aki ki akar lépni, az nem invesztál a jövőbe, nem épít fel egy ilyen csapatot, nincsenek hosszú távú elképzelései. Azt pedig talán csak nagyon kevesen tudják, hogy a Fotex vissza akarta adni az akkor már részvénytársaság formájában működő csapat tulajdonának egy részét a szurkolóknak azzal, hogy tőzsdére viszi a csapatot. Az volt a terv, hogy a stadionrekonstrukcióra szánt összeget kiegészíti a részvények eladásából befolyt összeggel, és abból egy 25 ezres stadion építünk fel.

Az egy másik kérdés, hogy az események elgondolkodtatták, pont a jövőre vonatkozóan.

– Azonnal döntött?
– Dehogy! Ez is egy óriási dezinformáció, és csak azok terjesztették, aki eleve sem akarták őt itt látni. Az ellene irányuló személyes támadások a legkevésbé érdekelték, azzal gyakorlatilag tisztában volt, hogy lesznek ilyenek. Ami elgondolkodtatta, egyrészt az, hogy ilyen esemény megtörténhetett másrészt, hogy mi lesz a jövőben. Több hónapig vacillált, mi legyen a megoldás, közben több kört is megfutottunk, hogy milyen segítséget kaphat a csapat annak érdekében, hogy ilyen eset többé ne legyen. Végül azért nem folytatta, mert nem látott garanciákat arra nézve, hogy itt valami megváltozik. Világosan látszott, ellenfeleink örülnek, hogy ezek az események bekövetkeztek, magunkra maradtunk. Érezte, hogy a befektetett pénze enyhén szólva sincs biztonságban. Érzékelte a Fradi elleni hatalmas hazai egységfrontot is, amiről már ugyancsak beszéltem. A labdarúgás vezetői ott tettek keresztbe, ahol tudtak. Elég megnézni a kirótt büntetéseket, azok mértékét. Senki nem volt hibás csak az FTC Zrt. és én. Vagy el tudott volna vonatkoztatni attól, hogy a többszörösen beígért és beharangozott állami stadionrekonstrukció nálunk nem valósult meg? Helyette Újpesten építettek új stadiont. A futballfejlesztéshez ígért kormányzati támogatásról nem is beszélve. A véleményem szerint azonban még így is meggyőzhető lett volna a folytatásról: Meggyőzhető lett volna, ha látja, hogy az FTC, mint klub, vagy a szurkolók a csapat mellé állnak, az erkölcsi támogatásáról biztosítják, de sem Furulyás János, sem a klubvezetés semmilyen lépést nem tett. Végül ezek vezettek oda, hogy felbontották a szerződést.

– Várszegit támadják, a részleges kereskedelmi jogok megtartása miatt is…
– Nézd, én úgy gondolom, nem szabadott volna eljutni addig a pontig, hogy Várszegi Gábor azon gondolkodik, hogyan lehet ezt a dolgot visszacsinálni. Véleményem szerint az utóbbi idők egyik legnagyobb hibája volt a Fotextől elválni, mindent meg kellett volna tenni azért, hogy maradjon. A tények pedig a részleges kereskedelmi jogokkal kapcsolatban: Fotex közel 1,8 milliárd forintot fizetett a Ferencvárosnak, a privát szférából ilyen formában szerintem ennyit még senki nem költött a magyar sportra. Ennek ellentételezéseként azokat a jogokat tartotta meg, amelyek a Fotex regnálása alatt jöttek létre, vagyis addig nem voltak.

Ezek nem olyan jogok, amelyekből általában a nagyobb csapatok számottevő bevételt érnek el.

Ezzel azt akarom mondani, hogy olyan jogok vannak, maradtak az FTC Zrt. tulajdonában, amelyekből az igazán nagy nyereség érhető el, ha valaki kihasználja ezeket. Csak valóban élni kell a meglévő lehetőségekkel, gyártatni és árusítani a szurkolói kegytárgyakat, harcolni, hogy a Fradi minél nagyobb televíziós bevételt könyvelhessen el, stb.

Azt is el kell mondani, hogy a Fotex birtokában lévő részleges kereskedelmi jogok, mint például az internetes tartalomközlés, újság, televízió létrehozása, a Fradi névjeggyel forgalomba hozott kereskedelmi termékek kialakítása, nem kis költségbe került, abban a helyzetben, amiben az FTC az utóbbi időben volt, egyáltalán nem biztos, hogy ezekkel bármit is kezdeni tudna. Azt is hozzá kell tenni, ezek a jogok hatványozottan olyanok, amelyek nagyban függnek a csapat eredményességétől.

Ezek után mindenki döntse el, hogy megértek-e annyit a részleges kereskedelmi jogok, hogy a szakosztályok életben maradtak, a csapatot nem lehetett eltüntetni vagy megtörni, és végül mégiscsak sikerült egy új tulajdonost találni, akinek e jogok nélkül is értéket jelentett a Fradi.

Meggyőződésem egyébként, és remélem előbb utóbb ez be is következik, ezek a jogok a jövőben úgy kerülnek hasznosításra, hogy az a Fotexnek, a Ferencvárosnak, és így közvetve a szurkolóknak is örömet és hasznot hoz majd, hiszen ez minden fél érdeke.

– Pedzegetjük a Fotex kivonulását, ami után nem sokkal neked is távoznod kellett. Mi volt ennek a közvetlen kiváltó oka, hiszen ahogy érintettük is, több vezetőt túléltél már a pozíciódban?
– Bár én a jövőmet is ezen a pályán és a Fradiban képzeltem el, tovább képeztem magam, letettem a középfokú angol nyelvvizsgát, és elkezdtem a negyedik diplomámért tanulni a Budapesti Kommunikációs Főiskola üzleti kommunikáció szakán, az a többfrontos harc, amit vívtam a ligával, a szövetséggel, a szurkolók bizonyos csoportjával, elfárasztott. A liga és a szövetség személy szerint engem is tett felelőssé a Debrecen elleni botrányért, holott korábban elmondtam már, milyen intézkedések megtételét kértem pont az ilyen történések elkerülése végett. Gyakorlatilag kinevettek.

Azzal is tisztában voltam, hogy ezek az ellentétek, a szurkolói rendbontások nem fognak eltűnni, vagy csillapodni. Mindehhez járult, hogy Furulyás János is taktikázni kezdett az új tulajdonossal kapcsolatban, megemlítette, hogy esetleg új menedzsmentet akar az új tulajdonos. Éreztem, hogy ez nem jó irány, emlékezhetünk is, mi lett ennek a vége. Mivel aggályaimat fejeztem ki, ez a bizalmi háttér is megrendült. Amikor a sorsomról döntöttek 2003 végén, volt egy mondásom, amit azóta is büszkén vállalok és amelyet arra a kérdésre adtam válaszul egy újságírónak, hogy mit gondolok, mi lesz a sorsom a Fradinál? Ez így szólt, „Két jó dolog történhet velem, a jövőben: 1.Vagy én leszek az FTC Zrt. vezérigazgatója 2. vagy nem én leszek az FTC Zrt. vezérigazgatója.”

A történelemben vannak már olyanok utánam, akik elirigyelték ezt a mondásomat.

– Tudjuk, a második jó dolog történt meg veled, amit ezek szerint nem bánsz. Én pedig nem bánom, hogy éppen te lettél a beszélgetős sorozatomnak az éppen soros alanya. Nagyon sok újat hallottam tőled, remélem, az olvasók ugyanezt fogják érezni a riport elolvasásakor. Folytathatnánk még sok kérdéssel, példának okáért mi a véleményed az utánad történt eseményekről, az azóta végzett munkádról, a családodról, de ezek már egy újabb beszélgetés ugyancsak tartalmas témái lehetnének, talán egyszer azt is összehozzuk. Köszönöm szépen az őszinteséged, köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget, hogy ilyen hosszan és tartalomban elmondhattam, mi is történt, hiszen a Ferencváros futballcsapatát vezetni egyáltalán nem veszélytelen üzem. A további kérdéseket illetően pedig a jövőben is készséggel állok majd a rendelkezésetekre.

Simon Sándor
A beszélgetés ideje: 2010. április 9.