Régóta ismertük egymást. Ő a pályán varázsolt, én a nézőtéren gyönyörködtem a játékában. Csodáltam, zseniális futballista volt, felejthetetlen élményeket szerzett számomra is. Emlékezetes gólok lábbal, fejjel, utánozhatatlan cselek.

Én is, mint sok-sok Varga-rajongó, nehezen éltem meg a mexikói lépését, de utólag boldogan gondoltam arra, hogy a két utolsó hazai bajnoki meccsén szemtanúja lehettem a Tatabányának lőtt négy, illetve a Bp. Honvédnak lőtt egy góljának. Ezt követően kutattam a róla szóló híreket, majd hazatérése után kerestem a vele való személyes találkozás lehetőségét.

Erre csak 2008 júniusában a könyvnapon került sor. Egy hatalmas vihart követően mentem el a Vörösmarty térre, és kihasználva az eső utáni csendesebb érdeklődést, dedikáltattam Varga Zolival az újonnan megjelent könyvét, beszélgettünk a múltról és a Fradi nem túl bíztató jelenéről. Közvetlen, barátságos volt. Aláírattam vele a korábban beszerzett róla szóló könyveimet is, majd megmutattam neki diákkori gyűjteményemet. Egy 2 forint 80 filléres, A4-es formátumú sima füzetbe ragasztottam be a róla szóló újságcikkeket és –képeket. Érdeklődve lapozta át a „kincsemet”, amit még értékesebbé tett számomra azzal, hogy valamennyi képet ellátta névjegyével. Közös fotók is készültek rólunk, amiket azóta is nagy becsben tartok. 2009. január 1-jére, a születésnapja alkalmából szerettem volna vele egy riportot készíteni, de ez a tervem sajnos meghiúsult. Így csak egy születésnapi köszöntőt tudtam írni, amelyet februárban, a Király utcai dedikálási alkalmat kihasználva tudtam átadni neki a közös fotókkal együtt, a sajátjaimat pedig – természetesen – aláírattam vele. Zoli szemmel láthatóan örült az újabb találkozásnak, valószínűleg érezte az öreg szurkoló rajongását.

2010-ben – szerencsére – kétszer is sikerült találkoznunk. Varga Zoli eljött az FTC Baráti Kör összejöveteleire. Jókedvű volt, felszabadultan viselkedett, beszélgetett a régi barátok, játszótársak társaságában. Sikerélmény volt számomra, hogy sikerült közreműködnöm a közismerten jó három barát, Varga Zoli, Rátkai Laci, Horváth „Api” régóta hiányolt találkozójának létrehozásában.

A február 22-én összejövetelen – kezdeményezésemre – egy fénykép erejéig összeállt a csodálatos csatársor: Friedmanszky, Varga, Albert, Rákosi, dr. Fenyvesi. Micsoda nevek, micsoda ötösfogat! Talán Szőkével a jobbszélen ismertebb a csatársor, de mivel ő nem tudott jelen lenni, Frici bátyám vállalta a posztot. Érdekesség, hogy 1961-ben, Varga Zoli első mérkőzésén, a Dunav Rusze ellen is Friedmanszky Zoltán volt a jobbszélső. Valószínűleg akkor még senki nem sejthette, hogy ez a felvétel lesz az egyik utolsó, lehet, hogy a legutolsó Varga Zoltánról. A képeket azóta mindenkinek átadtam, Zolinak csak elektronikusan tudtam elküldeni, a következő szöveggel:

„Kedves Zoli!

Nagyon örülök, hogy megint tudtunk találkozni. Küldök néhány képet, amelyek számomra nagyon értékesek! Még remélni sem mertem, hogy valaha Varga Zoltán és Albert Flórián között állhatok egy fényképen. Számomra Ti voltatok a legnagyobbak, annak ellenére, hogy még Puskásékat is láttam játszani. De ők nem voltak FRADISTÁK!!!
Hajrá Fradi!”

A visszaemlékezésemben említett fotók közül szeretnék néhányat felajánlani a Fradi-tábor, a Varga Zoltánt kedvelők számára, a következő megjegyzéssel:

Varga Zoli! Nyugodj békében, baráti körben! Emlékedet megőrizzük!

Budapest, 2010. április 20.

– SzB –

A képek:

Varga Zoltán portré

Varga Zoltán dr. Springer Miklós és Rudas Ferenc társaságában

A három jó barát: Rátkai László, Varga Zoltán, Horváth „Api” László

Egy legendás csatársor: Friedmanszky Zoltán, Varga Zoltán, Albert Flórián, Rákosi Gyula, dr. Fenyvesi Máté