2024. december 21. szombat

Baráti Körben: 2010. április

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. április 26.

Az idő repül és ez nem csak napok, hanem a hónapok terén is igaz. Újra egybegyűlt az FTC Baráti Kör, ahol ismételten baráti hangulatban beszélgethettünk szeretett klubunkról.

A baráti beszélgetés előtt azonban, Hélisz József főtitkár számolt be arról a sajtótájékoztatóról, amelyre Takács Tibor és Csengő András meghívására tették tiszteletüket. A sajtótájékoztatón részt vett Rudas Ferenc, Albert Flórián, Török Lajos és Kaszás Pál is.

Ezen a rendezvényen egy olyan dolgot mutattak be, amit el is lehetett fogyasztani, a Fradi sört.

Ezután Rudas Ferenc bemutatta a Baráti Körnek Csengő Urat, majd átadta neki a szót.

Csengő Úr elmondta, hogy megtisztelő számára, hogy meghívást kapott a Baráti Kör összejövetelére. Hollandiában született, ott is nőtt fel, de a szülei természetesen magyarok, akik 56-ban mentek ki Hollandiába. Tizenegy éves kora óta, nagy Fradi drukker. Magyarországon, a kétezres évek elejéig, a Heinekennél dolgozott, marketing és kereskedelmi igazgatóként, majd egy éves hollandiai tartózkodás után, a Pécsi Sörgyárhoz került. Elmondta, hogy a sör bevételeiből, a Ferencvárosi Torna Club is részesül. Ez a pénz, a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Társaságon keresztül fog a klubhoz eljutni. Minden liter Fradisör után, a Hagyományőrző Társaság kap 10 Ft-ot és ez a pénz, jut el a klubhoz. Kiemelte, hogy számára ez nem gesztus, hanem mint Fradi szurkoló, kötelességének érzi, hogy ezt megtegye.

Takács Tibor elmondta, hogy amíg a Fotexnél voltak a jogok, addig a Fradi nem részesült a sör után semmilyen részesedésben. Csengő András megvásárolta ezeket a jogokat és önszántából, önzetlenül úgy döntött, hogy a Fradit literenként tíz forinttal fogja támogatni.

Ezután Raffa György számolt be róla, hogy szombaton temették el Pozsonyi Lajost, ma délután pedig Rajkai Lászlót búcsúztatták, a jégkorong szakosztály két volt válogatott játékosát, illetve edzőjét. A Baráti Kör és a Hagyományőrző Társaság tagjai is ott voltak ezeken a gyászszertartásokon és ezt a szakosztály nevében is megköszönte mind a Baráti Körnek, mind pedig a Hagyományőrző Társaságnak.

Hélisz József főtitkár felkérésére, egyperces néma gyásszal emlékeztünk Pozsonyi Lajosra, Rajkai Lászlóra és Varga Zoltánra.

Ellátogatott a körünkbe Zsiga László és felesége is, akik az FTC Múzeumban végzett munkájukról számoltak be. László beszéde után, nagyon jó személyes beszélgetések alakultak ki. Az idő most is hamar elrepült, egy hónap múlva azonban ismét találkozhatunk.

A Baráti Körből Istenes Tibor tudósított

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. trebla77 írta:

    Rá kell szokni a sörre, de remélem az alkoholmentes sör is hamar megjelenik.
    Gondolom beindúlnak a reklámok is.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 27. 15:53

  2. sznico írta:

    Nem vagyok nagy sörös ,de régebben mindig fradi sört vettem ajándékba barátaimnak ismeröseimnek mindegy ,hogy kinek szurkoltak.Aztán én is bojlottáltam.Most megin ez lessz a egyik ajándékozási lehetöségem.Csak minnél több helyen árulják.

    Hozzászólás ideje: 2010. április 27. 17:16

HOZZÁSZÓLÁS