2010. április 30-án este hét órakor az Üllői úti Albert Stadionban: Fradi – Újpest. Ahol sok minden eldől.

Nem, nem akarok pluszterheket rakni a játékosok vállára, mert ezt a terhet mindenkinek el kell viselnie, aki magára veszi a Fradi mezét. Tudnia kell, mit jelent ez. Az előjelek szerint a játékosaink tudják is ezt. Az idősebb magyarok nemegyszer megtapasztalhatták, a fiatalabbak vágynak rá, hogy még sokszor megtapasztalják, a külföldiekbe pedig sikerült átplántálni az érzést.

Az angol játékos tudja, hogy ez a meccs felér egy sheffieldi, manchesteri, londoni városi derbivel. A szerb is tudja, hogy ez egy Crvena Zvezda – Partizán hangulatát idézi. Azt nem tudom, Jamaicában mi a nagy derbi, ők ketten mire asszociálnak, de merem remélni, nekik is megpezsdül a vérük, mintha egy jó reggae zenét hallanának. Hitem szerint fognak is csodát hallani, a szurkolókon nem fog múlni.

Sok szurkoló ugyanis jószerivel csak erre a meccsre vár. Mondhatni mindegy neki mi történik előtte, mi történik utána, a lényeg abban a kilencven percben mi történik. Csak egyetlen eredmény elfogadható, a GYŐZELEM! A győzelem, amely megszépíti az eddigieket, reményt ad a jövőre. A győzelem, amely idézheti a dicső régmúltat, a régi idők hangulatát. A győzelem, amelyhez mérhetjük magunkat.

A szurkolók elvárják, kívánják, akarják ezt a győzelmet. Ezért mindent megtesznek, ha kell belehajszolják a játékost. Persze csak azt a játékost lehet belehajszolni, aki átitatódott ezzel az érzéssel, aki tudja mit jelent ez. Aki ettől a győzniakarástól nem görcsöt, hanem szárnyakat kap. Mert van olyan érzés, ami nem blokkolhat, ami inspirál. Hallottunk már blokkoló szerelemről vagy blokkoló barátságról? Ezek csak előre mutathatnak. A Fradisták számára az Újpest legyőzése az ilyen érzések közé tartozik.

Nagy nap lesz! Összekovácsolódhat csapat és szurkolótábora. Ne hagyjuk elveszni ezt a tán utolsó esélyt. Hajrá Fradi!

Simon Sándor