Ahogy közeledik a szezon vége, úgy nő azon játékosaink száma is, akikkel sikerült beszélgetnünk, gondolataikat közvetítenünk. Nagyon reméljük, ezek az interjúk nem csak most, a mában szolgálhatnak érdekességgel, hanem később is egy korképet is adnak majd 2010 tavaszának a Ferencvárosáról. Aktuális beszélgetőtársunk a csapat egyre népszerűbb kapusa: Megyeri Balázs.

– A sport, gondolom, már gyermekkorodban átszőtte az életedet, hiszen egy igazi sportcsaládba születtél.
– Igen, ennek köszönhetően elég korán megismerkedtem különböző sportágakkal. A szüleim kézilabdáztak, amiből kifolyólag már egész kisgyerekként lejártam a meccseikre. Aztán a focihoz is így adódott a lehetőség, mert az anyukám csapattársának a férje a Goldball egyik alapító tagja volt, és általa kerültem be egy válogatóra. Aztán annyira megtetszett a foci, hogy azt gondoltam, nekem ezt kell választanom. Később, úgy tíz éves korom körül, lementem kézilabda edzésekre is és egy ideig párhuzamosan űztem a két sportot. Aztán végül a foci mellett maradtam, mert úgy éreztem, hogy ez jobban fekszik nekem.

– A kézilabdában is kapus voltál?
– Nem, dehogy! Ott a kapuba be nem állnék!

– A Goldballban kezdted a labdarúgást. Mesélnél erről a klubról?
– 1994-ben alakult, én pedig a második nagyválogatón kerültem az együtteshez. Ezen a válogatáson megfeleltem, így kerültem oda a csapathoz. Eleinte a 89-es, illetve a 90-es korosztály volt csak. Nagyon szeretettem itt játszani és nagyon sokat köszönhetek az egyesületnek. 2003-ig folyamatosan itt játszottam, azt hiszem, a mi korosztályunk volt a legsikeresebb. Sikereinket nem csak Magyarországon értük el, hanem külföldön is szép eredményeket könyvelhettünk el. Ez pedig nagyon jó visszajelzés az embernek arra, hogy még inkább megtetsszen számára ez a sportág.

– Úgy tudom, elsőre nem nagy lelkesedéssel álltál a kapuba.
– Igen, nem volt nagy kedvem beállni a kapuba. Az első évben nem is voltam még a kapu közelében sem. Aztán úgy adódott a lehetőség, hogy egyszer nem volt kapusunk. Ekkor beálltam, és annyira megtetszett, hogy ott is ragadtam. A tévében külön figyelemmel kísértem a kapusokat. A végén már kifejezetten kértem, hogy a kapuban maradhassak. Igaz, az elején ez nem volt teljesen zökkenőmentes, mert ügyetlen voltam, és nem volt sok sikerélményem. Szerencsére azonban jó kezekbe kerültem. Megtanultam az alapokat és innentől már élvezetem, hogy a kapuban állhatok.

– Mezőnyjátékosként, milyen poszton játszottál?
– Abban a korban még nem voltak kifejezett posztok, szerettem elöl is lenni, majd később hátrébb kerültem a védelembe.

– Tóth Bencével játszottatok együtt a Goldballban?
– Nem, mert ő egy évvel idősebb nálam, én pedig végig a saját korosztályomban játszottam. Kivéve az utolsó éveket, amikor két korosztállyal is feljebb védtem. A Bence nem is volt sokáig ott. Azt hiszem fél évet, vagy talán egy évet töltött a Goldballban, így elkerültük egymást.

– Innen az utad, már a Fradiba vezetett. Miként történt az ideigazolásod?
– A Golballban sajnos volt egy kis vita a vezetőségben és szétszéledt a csapat. Sokan elmentek az MTK-ba, de jöttek a Fradiba és más klubokba is. Nálam a csapatválasztás nem volt kérdéses, de úgy éreztem, hogy a lehetőségeim is jobbak lesznek itt.

– Az itt eltöltött idő után egy évet szerepeltél a Bristol Citynél. Mennyivel másabb a külföldi labdarúgóvilág?
– Ezzel azt hiszem, nem fogok túlozni, de Angliában az egyik legprofibb a miliő. Ott annyira máshogy ítélik meg a labdarúgást, hogy az már szinte hihetetlen! Fantasztikus az a profizmus, ami ott körülveszi már az utánpótlás csapatokat is. Azt kell mondjam, hogy jobb érzés ott már az utánpótlás szintjén is játszani. Nagyon jók a pályák és a körülmények, csak a labdarúgással kell törődnie az embernek. Nagyon pozitívnak éltem meg ezt az angliai kitérőmet, nagyon sokat tanultam azon idő alatt.

– Ez a szemlélet és hozzáállás átjött a Fradiba is?
– Valamilyen szinten igen. A felnőtt csapatnál nyilvánvalóan. A stáb nagy része angol és jó pár angol játékossal is rendelkezünk. Ez a stílusunkon is látszik és abszolút profi a menedzsment.

– Manapság milyen tulajdonságok jellemeznek szerinted egy profi hálóőrt?
– Amit a modern fociban a kapusok kapcsán feltétlenül kiemelnék, az a lábbal való játék. Ez a mai modern játékban nagyon fontos egy kapusnál. Erre mindenképpen nagy hangsúlyt kell fektetni. Aztán a beadásokra való felkészültség is fontos, valamint nagyon lényeges még a dinamika. Nyugat-Európában körülnézve szembesülhetünk vele, hogy mit is kell tudnia egy modern hálóőrnek. Rengeteg kapus van, akitől sokat lehet tanulni. Amit még ki kell emeljek, az a helyezkedés. Ez rettentően fontos, hisz a technikát bárki el tudja sajátítani, de nem mindegy, hogy egy adott szituációban hol állsz. A helyezkedésen nagyon nagy hangsúly van.

– Ehhez érzék kell? Nem lehet begyakorolni?
– Valamilyen szinten lehet, mert ha az ember figyelemmel kíséri a nyugat-európai meccseket, azon belül is a kapusokat, akkor abból rengeteget lehet tanulni. A tanultakat pedig kamatoztatni lehet akár az edzésen, akár a meccsen. Egy mérkőzés utáni elemzésből, hogy hol álltál és hol kellett volna állnod valójában, nagyon sokat lehet tanulni. Tehát ezt el is lehet sajátítani, de kell hozzá egy adottság is.

– Egy fiatal kapus számára melyik a követendő út? Kimenni egy külföldi profi bajnokságba vagy pedig itthon érvényesülni és később már kész kapusként belevágni a légióséletbe? Főleg úgy, hogy azt hiszem, itthon a kapusképzés különösen jó.
– A kérdés jó! Nyilvánvaló, hogy ha az ember hétről-hétre az NB I-ben tud játszani, az jó. Fiatalként nagyon sokat segíthet a rutin megszerzésében, ha itthon rendszeres játéklehetőséghez juthat egy kapus. Ebben az esetben jobban megéri maradni, mint kimenni külföldre. Ott jobbak a körülmények, ami által magasabb színvonalon lehet edzeni, de a meccsszituációkban sokkal többet lehet fejlődni. Itt rutint lehet szerezni és később akár első számú kapusként lehet külföldre igazolni. Aki kimegy egy utánpótlás csapathoz, az akár eljuthat a felnőtt csapatig is, de ott már nehéz a csapatba kerülni. A Liverpoolnál például olyan hálóőr van, aki spanyol válogatott, ráadásul fiatal. Egy szintig el lehet jutni, de utána már nagyon nehéz. Az NB I-ben védeni vagy pedig ott az utánpótlásban, az még mindig lényeges különbség.

– A kapusok általában véve babonás embereknek számítanak. Neked is vannak szokásaid, melyeket minden pályára lépésed előtt betartasz?
– Nincs túl sok, de azért van. Az egyik ilyen, hogy minden meccs előtt meghallgatom a „Minden héten háborúból” az Al Pacino-s részletet. A középkezdésnél pedig mindig a gólvonalon van a jobb lábam. A kulacsomat pedig soha nem én viszem ki a pályára, hanem mindig odahozza valaki hozzám.

– Most mezt is váltottál…
– Ennek nincs különösebb jelentősége, megtetszett és úgy gondoltam, legyen egy ilyen is. Nagyobb lesz a választékom, cserélgetem a mezeimet.

– Ki a sportolói eszmény- és példaképed?
– Mindenképpen kiemelném Federert, aki az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb sportember a számomra. Illetve, ha labdarúgót kell mondjak, akkor az Peter Schmeichel, akire kiskoromban felnéztem mindig. Tőle próbáltam ellesni a legtöbbet. A mostani labdarúgásból pedig Hugo Llorist tudnám kiemelni a Lyonból, aki 23 évesen francia válogatott és szerepelt a BL elődöntőben is. Két-három éve figyelem és nagyszerű teljesítményt nyújt.

– Milyen vezérelveket követve éled az életedet?
– Vannak kitűzött céljaim, amiket szépen felépítve szeretnék elérni. Szeretek álmodozni, de szeretek dolgozni is az álmaimért. Munkamániás ember vagyok, szeretek küzdeni azokért a célokért, amiket kitűzök magamnak.

– Megemlítetted az álmaidat. Álljunk meg itt egy percre. Milyen álmaid vannak?
– Nap, mint nap azon dolgozom, hogy egyre jobb és jobb legyek. Nyilván ez majd elválik, hogy mire is lesz elég, de szeretnék egy kiemelkedő kapus lenni itt Magyarországon. A Fradiban is szeretnék maradandót alkotni, és bár még nem tudom, mit hoz a jövő, de szeretném magamat kipróbálni külföldön is. Bízom benne, hogy minél magasabb szinten tudok majd bizonyítani.

– Kakas László, kiemelkedően jó kapusedzőnek számít Magyarországon. Te személyesen tapasztalhatod munkáját, napi kapcsolatban vagytok. Milyen véleménnyel vagy róla?
– Én is kimagaslóan jó kapusedzőnek tartom, illetve emellett még egy jó barátnak is. Ebben az időszakban, mióta a kezei alatt dolgozom, nagyon sokat tanultam. Minden edzésen tud újat mondani, és az a tapasztalat, amivel ő rendelkezik, nagyon nagy előny a számomra is. Az ő személye egyértelmű garancia a fejlődésemre. Ez több mint munkakapcsolat, teljesen barátias a kapcsolat köztünk. Nincs az a távolságtartás, ami a játékos és az edző között szokott lenni. Mindent tudunk egymásról, ismerjük a másikat. A kapusokra amúgy is jellemző szokott lenni, hogy sokkal közelebb állnak egymáshoz. Egymást segítik, hiszen a kapusnak szüksége van a kapusedzőre, neki pedig a kapusra, akivel akár kimagasló eredményt is el tud érni.

– Egy meccsen akár az is motivál, hogy az edződért küzdesz?
– Nyilván egy meccs az más. Én személy szerint nem ezeken gondolkodom ilyenkor, hanem minden külső tényezőt próbálok kizárni. Az sem fordul meg a fejemben, hogy ezt most magamért, vagy másért teszem. A meccs után azonban sokszor sok mindent köszönhetek neki, mert például, csinálok egy olyan védést, amit előtte már átbeszéltünk.

– Milyen élmény volt bemutatkozni a Ferencváros felnőtt csapatában?
– Mivel már gyerekkoromban is Fradi drukker voltam, nem vártam ennél jobban semmit. Magyarországon belül, nem is tudtam volna elképzelni, hogy máshol mutatkozzak be. Szerencsére a sors is úgy akarta, hogy idekerülhettem. Felemelő érzés volt. Már a bemelegítésnél alig vártam, hogy kezdődjön a mérkőzés. Hatalmas öröm számomra, hogy bemutatkozhattam és hogy szerepelhetek a Fradiban.

– Nem volt benned nagy drukk a meccs előtt?
– Szerencsére olyan alkat vagyok, hogy egyáltalán nem izgulok. Nincs bennem sem drukk, sem egészségtelen izgalom, abszolút higgadt típus vagyok.

– Egy kapus számára, elengedhetetlen dolog a bizalom. Csapattársaidtól fiatal korod ellenére megkapod ezt a bizalmat?
– Mind a szakmai stábtól, mind a játékosoktól megkapom ezt a bizalmat. Köszönettel tartozom nekik, hiszen az idősebb játékosok is befogadtak, és tőlük is sokat tanulok. Azt hiszem, ebből a szempontból is jó kezekben vagyok.

– A focin kívül mi az, ami még lázba tud hozni és tűzre tud lobbantani?
– A videójáték, de ebben is a foci. Valójában viszont az összes labdás sportágat szeretem. Nemrég voltam a Veszprém-Barcelona kézilabda mérkőzésen, mert attól, hogy a kézilabdát már nem űzöm, pontosan ugyanúgy szeretem, mint régen. Minden labdás sport megmozgat, az amerikai focit is imádom, amikor csak tehetem, nézem. Azt mondhatom, hogy sportőrült vagyok. Szeretem űzni is, meg szeretem nézni is.

– Mivel hangolódsz egy mérkőzésre?
– Különösebb rituáléim nincsenek. Próbálok odafigyelni a folyadékbevitelre és a táplálkozásra.

– Mivel töltöd a szabadidődet?
– Szeretek a barátaimmal lenni illetve a barátnőmmel. Mindenre vevő vagyok, szeretek nagyokat sétálni, beülni egy kávézóba, filmeket nézni, mindenre nyitott vagyok, csak meg kell hozzá találni a megfelelő partnereket.

– Mit jelent neked a válogatott?
– Tizenöt éves korom óta az utánpótlás válogatottakban szerepelhetek, ami úgy érzem egy óriási dolog. Felemelő érzés az, hogy egy országot képviselhetek és a célom természetesen az, hogy előbb-utóbb az U 21-es csapatban is pályára léphessek, majd pedig a nagyválogatottságig is szeretnék eljutni. Az ajtó nyitva áll, csak le kell rakni azt a teljesítményt, amivel majd egy idő elteltével oda is lehet kerülni.

– Kulcsár Dávidot is kérdeztem már Egervári Sándorról, hiszen ti az ő munkáját is elég közelről megtapasztalhatjátok. Most nálad sem hagyom ki ezt a kérdést, pár szóban jellemeznéd a kapitányotokat?
– Egy nagyon felkészült edzőnek ismertem meg, amit bizonyított az U20-as VB-én is. Ahogy feltérképezte minden egyes ellenfelünket, azt hűen tükrözték az eredmények is. Szakmailag azt hiszem, hogy egy topedző Magyarországon, illetve emberileg is becsülendő. Nagyon közel áll a csapathoz és nagyon szeret minket, ami visszaköszön szerintem a pályán látottakban is. Csak pozitívumokat tudok mondani róla.

– A jelenlegi csapatból kivel találod meg leginkább a hangot, van-e olyan társad, akivel szívesen töltöd a szabadidődet is?
– Kulival (Kulcsár Dáviddal) rendszeresen együtt töltjük a szabadidőnket illetve a fiatalabbak közül Bencével, Fitivel (Fitos Lacival) jó barátok vagyunk, de gyakran jön közénk a Ferenczi Pista is. Ő szereti a fiatalok társaságát, szeret velünk lenni. Azonban mindenkivel jó viszonyban vagyok, nincs olyan játékos, akivel ne beszélgetnék.

– A szurkolótáborok általában a kapuk mögött helyezkednek el, ezért a kapusok egy közvetlenebb élmény részesei lehetnek. Mennyire befolyásolja a teljesítményedet a bIztatás és ellenkező esetben, amikor az ellenfél szurkolói vannak mögötted, mennyire zavar a jelenlétük?
– Én teljesen próbálom kikapcsolni az agyam és csak a pályára koncentrálok. Nyilván itt a Fradi pályán, a tábor előtt állva nem lehet őket nem hallani. Amikor előttük állhatok, az egy fantasztikus érzés és ösztönzőleg hat mind rám, mind az egész csapatra. Az idegenbeli mérkőzések közül a Debrecen ellenit emelhetem ki. Ott kaptam hideget-meleget, de ezzel nem szabad foglalkozni. Ez nincs hatással rám, egyik fülemen be, a másikon ki. Úgy gondolom, így a normális, mert az már régen rossz, ha ezzel foglalkozik az ember.

– Köszönjük a beszélgetést és sok sikert a hétvégi mérkőzéshez!
– Köszönöm, remélem lesz okunk az örömre.

Istenes Mónika, Istenes Tibor
A beszélgetés ideje: 2010. május 6.