Halkan, lágyan, elsuhant mellettünk a tavasz bársonyos illata. Bárányfelhőivel játszik az ég, aranyló fénnyel szórja sugarait a nap. Lassan itt a nyár. Becsapott volna a tavasz? Ősszel még forradalmat, diadalmas győzelmi mámort vártunk feljutásunk után, de megmaradt nekünk a szürke középszerűség.

Más csapat büszkén állna a feljutás után tábora elé és diadalmasan emelné kezeit, hálával eltöltött békés életérzéssel nyugtázná ezt a tavaszi szereplést.

A ferencvárosi terek, utcák és utak azonban nem ehhez szoktak hozzá. Itt minden ház, minden ablak mesélni tud. Mesélni más korok dicső hangulatáról, mesélni diadalmas győzelmekről és büszke labdarúgókról.
Manapság azonban nem diadalmainktól hangos a média. Rikkancsfiú sem kiálltja világgá hétről-hétre, hogy ismét győzött a Fradi.

Mielőtt azonban beállnék én is az elkeseredettek táborába, magamba szívom az élet örökös üzenetét, kelj fel és menj tovább! Ki megáll, az ernyedt izmokkal pihen. Lehajtott fejjel, keserűen nézi a múlt csillogó fényeit és sötét szemekkel réved a jövő felé.

Sivár és elégedetlen ma a hangulat, sokaknak erejük sincs hinni a jövő fényeiben. Könnyebb megállni és elhinni nincs tovább. A középszerűség foglyai lettünk, gondolják sokan. Pedig ez önbecsapás.

A Fradi mindig magasra tört, és hiszem, hogy ez mit sem változott. Génjeinkbe van vésve apáink sikerkódja, s nem adhatjuk alább, csak most is küzdeni kell. Küzdeni és hinni. Kizárni fülünkből a külvilág poshadt hitetlen himnuszát és a bensőnkben dúdolt diadalmas indulót előhozva, harsogva énekelni a győztesek dalát.

Mindig magasra törtünk, hiszen az ember régóta szereti a magaslatokat. Egyrészt mert szeretjük megmérni magunkat és haladunk felfelé legyőzve a hegy erejét, másrészről pedig ki már fent van, az tisztábban látja az elé táruló panorámát. Nem véletlen, hogy a hegyekre épült városok szinte bevehetetlenek voltak a régi háborúk során. Fentről kiszámíthatóbb volt az ellenség minden lépése, a magasból átlátható és kiismerhető minden taktika. Ezért vágyunk mindig egyre magasabbra, hogy a csúcson érezhessük, most jó helyen és biztonságban vagyunk.

A Fradi a csúcsokhoz szokott. Azonban lelöktek minket erről a hegyről, és most látjuk csak, hogy az mennyire magas volt. Miközben mászik felfelé az ember, akkor érzi csak igazán, honnan is zuhant a mélységbe.
Nincs még vége a bajnokságnak, de az már tisztán látszik, a csúcsra idén még nem érünk fel. A hegy tetejéig még rögös az út. Lehet, jövőre sem mi leszünk a bajnokok, de én hiszem, hogy már előrébb leszünk. Megyünk lépésről-lépésre előre és megmásszuk a hegyet.

Addig azonban még sok ág vágódik arcunkba és sokszor elfáradunk. Olyankor jusson eszünkbe mindig, hogy egyszer bizony feljutunk a hegy tetejére, feltéve, ha nem veszítjük el hitünk.

Istenes Tibor