Folytatjuk sorozatunkat, azaz beszélgetünk mai csapatunk játékosaival. Ezúttal olyan játékos válaszolt a kérdéseinkre, akit a szurkolók egy része mindig a csapatba követelt, ám gyakori sérülései rendre meggátoltak ebben. Az utóbbi időben azonban valami változott. Végigjátssza a mérkőzéseket, bizonyítva, hogy csapatba követelése nem volt „ördögtől való”. Mai beszélgetőtársunk: Liban Abdi.

– Szomáliában születtél, majd szüleiddel együtt Norvégiába menekültetek a polgárháború elől. Tartod a kapcsolatot az otthon maradt rokonaiddal?
– Legutóbb 2002-ben voltam Szomáliában. Nagypapám és nagymamám is ott lakik, nagyon szeretek visszajárni hozzájuk. Azt kevesen tudják itt Európában, hogy az ország Észak- és Dél-Szomáliára oszlott. Mi Észak-Szomáliából származunk, ahol rend és béke van, a rendzavarások, zavargások Dél-Szomáliában vannak.

– Egy évesen kerültél Norvégiába, itt nőttél fel. Mit jelent számodra ez az ország?
– Szomáliában születtem, de az én otthonom Norvégia. Számomra ez az ország tölti be az otthon és a haza szerepét, hiszen itt nevelkedtem, itt töltöttem a gyermekkoromat.

– Úgy tudom, édesanyád ösztönzött a labdarúgásra. Elmesélnéd nekünk, hogyan kerültél a labda bűvöletébe?
– Nem tudom megmondani, hogy melyik volt az a pont, amikor beleszerettem a futballba, mert én ebben nőttem fel. A testvéreim is folyton fociztak és az én életem, mióta az eszemet tudom, a labdarúgás körül zajlik. Édesanyám támogatott a háttérből, én pedig futballozva nőttem fel, tehát ez egy velem született szerelem, ami a legtermészetesebb a számomra.

– Említetted, hogy a testvéreiddel együtt futballoztál gyermekként. Hányan vagytok testvérek?
– Hat testvérem van. Testvéreim egyik fele Norvégiában, míg a másik fele Angliában él. Az egyik bátyám focizott és nagyon tehetséges volt, de mivel elért egy kort, nem lehetett profi labdarúgó. El kellett mennie dolgozni, mert nem volt jövedelme.

– Norvégia után Anglia felé vetted az utadat. Könnyen ment a beilleszkedés?
– Valóban egy más világba kerültem, ez nyilvánvalóvá vált egyből a számomra. Azonban bekerültem az iskolába és a gyerekek szerencsére könnyen barátkoznak. Mikor kiköltöztünk Angliába még nem tudtam angolul beszélni, de az élet hozta magával, hogy nagyon hamar megtanultam. Ragadt rám a többi gyerekkel való barátkozás során. A legfontosabb azonban az volt, hogy egy stabil családi háttérrel rendelkeztem, ez segített át a nehézségeken.

– Jelenleg milyen a családi állapotod?
– Most egyedülálló, azaz nőtlen vagyok.

– Mennyire ismerted a Ferencvárost, mielőtt idekerültél hozzánk?
– Mivel én gyermekkorom óta a futballal foglalkozom, tehát nem csak űztem ezt a sportágat, hanem foglalkoztam is vele, ezért én tudtam a Fradiról. Amikor nekem valaki megemlítette Magyarországot, akkor én egyből a Fradira asszociáltam, mert nekem Magyarország a Fradival egyenlő. Ismertem a Ferencvárost és tisztában voltam vele, hogy Magyarország legnépszerűbb és legnagyobb csapata.

– Milyen benyomást tett rád az országunk és a szurkoló táborunk?
– A város az gyönyörű. Már az első percben elvarázsolt, amikor idejöttem. A szurkolók pedig nagyon igényesek, követelik a győzelmet. Már az NB 2-ben is megtapasztaltam, hogy nagyon kemény győzelmi elvárásaik vannak. Belehajtanak a győzelembe.

– Akik az otthonuktól távol élnek, azok gyakran küzdenek a honvágy érzésével. Te hogyan éled meg, hogy messze kerültél az otthonodtól és a barátaidtól?
– Volt honvágyam, de mivel én a Sheffieldbe való költözésem során megtapasztaltam ezt az érzést, már nem volt újdonság. Sőt Angliában is, Londonba kellett ahhoz mennem, hogy a szüleimet láthassam. Nem volt szokatlan a számomra az idegen környezet sem.
Itt Magyarországon viszont olyan jó csapatba kerültem, és olyan jó emberi kapcsolatokra tettem szert, plusz olyan nagyszerű környezet vesz körül, hogy nem tapasztalok ilyen problémákat.

– A szabadidődben, mivel töltődsz fel?
– A csapat eléggé nemzetközi, hisz vannak köztünk spanyolok, vagy említhetném a jamaikaiakat és Adnant is. Összejövünk és elmegyünk shoppingolni vagy elmegyünk egy étterembe vacsorázni. Jól megvagyunk, kellemesen töltjük az időnket, ilyen egyszerű dolgokkal.

– Sokszor látunk a fejeden fülhallgatóval. Milyen zenét kedvelsz?
– RnB, soul és szeretem még a rap zenét is.

– Melyek azok az elvek, amik meghatározzák a labdarúgáshoz fűződő viszonyodat?
– Nem tudok igazán mély filozófiai választ adni, hiszen én futballozok, ami szórakoztatja az embereket. Ebben viszont a legjobb akarok lenni, tehát ott szeretnék folyamatosan a topon lenni, ez az, ami engem vezérel. Ez hajt, talán ezt tudnám kiemelni olyan elvként, ami vezérli a focihoz való kapcsolatomat.

– Sajnos a sérülések, mióta nálunk játszol, gyakran megtaláltak. Most hogy érzed magad egészségileg? Mi úgy látjuk, nagyon jó formába lendültél.
– A sérüléseim nem voltak sokfélék, gyakorlatilag egy combizom sérüléssel bajlódtam. Az orvosok sajnos nem tudnak ezzel mit kezdeni, mindig visszatér ez a sérülés. A bajnokság végén kiutazok Sheffieldbe és megnézetem egy orvossal, aki remélhetőleg tud segíteni. Addig pedig kapok gyógyszereket. Ez az összes problémám. Én nem vagyok sérülékeny, csak ezt az egy sérülést kell megoldani végre.

– Fiatalabb korodban is, ezen a poszton játszottál, mint most?
– Mikor kicsi voltam, akkor az volt a lényeg, hogy fussak és rúgjak. Nem voltak még felosztva így a szerepek. Aztán középpályás lettem és a kapuralövéseket erőltettem. Ezt csinálom azóta is folyamatosan.

– Ki a sportolói eszményképed?
Ronaldinho, Cristiano Ronaldo, Messi. Közülük pedig leginkább Ronaldinho a kedvencem.

– Példaképeid játéka, tükröződik némiképpen a Te stílusodon is. A cseleid betanult variációk vagy pedig teljesen ösztönösek?
– Köszönöm, hogy így látod! Egész kis gyerekkorom óta figyelem a focit. Például figyeltem már Maradonát is. Mikor láttam tőle cseleket, azt próbáltam én is megcsinálni és begyakoroltam. Addig gyakoroltam, míg teljesen el nem sajátítottam, a magamévá nem tettem a cseleket. Érzékem biztos, hogy van hozzá, hiszen sikerült elsajátítanom, de hogy ez velem született tehetség-e azt nem tudom. Ezt nehéz így megmondani.

– Vannak babonáid vagy szokásaid, amiket a mérkőzés előtt rendszeresen betartasz?
– Semmilyen rituális babonám nincs, mert vallásos vagyok. Hitem szerint muzulmán. Adnannal, aki szintén muzulmán, együtt járunk egy mecsetbe Budapest budai oldalán és együtt imádkozunk.

– Mik a terveid, a Ferencvárossal kapcsolatosan? Maradsz nálunk vagy más felé veszed jövőre az irányt?
– Engem Sheffieldben alkalmaznak és onnan fizetnek. Én jól érzem itt magam, de nem tőlem függnek ezek a dolgok. Ha Angliában azt a döntést hozzák, hogy maradok itt a Fradinál, akkor én örömmel maradok, mert tényleg jól érzem itt magam.

– A csapatból kivel a legjobb a kapcsolatod?
– Adnant már említettem, de jóban vagyok Yanggal, a két spanyol sráccal, a jamaikaiakkal, Pisanjukkal, de rajtuk kívül is mindenkivel jó viszonyt ápolok.

– Szurkolóink megszerettek a jó játékodnak és a cseleidnek köszönhetően. Mit üzennél Te a drukkereinknek?
– Hálás vagyok a szurkolóknak és szeretném megköszönni nekik a szeretetüket, hiszen én lényegében itt lettem tagja először egy első csapatnak. Én csak megköszönni tudom azt, ha engem szeretnek, az üzenetem tehát a köszönet!

– Mi is köszönjük ezt a beszélgetést és sok sikert kívánunk pályafutásod további alakulásához. Reméljük, még sok örömmel meg tudod ajándékozni a ferencvárosi közönséget!
– Én is remélem. Hajrá Fradi!

Istenes Mónika és Istenes Tibor

(A tolmácsolásért köszönet Arányi Józsefnek.)

A beszélgetés ideje: 2010. május 13.