2024. december 23. hétfő

Bemutatjuk soros ellenfelünket: DVTK

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. május 15.

Mai ellenfelünk, 15:00-kor Diósgyőrött a DVTK csapata.

Egy ideig utoljára, hiszen immár matematikailag is bizonyossá vált, hogy ellenfelünk kiesett az első osztályból, így jövőre bajnoki mérkőzésen egészen biztos, hogy nem találkozhatunk velük.

Talán épp ezért fontos, hogy megismerjük milyen csapattal is mérkőzünk!

Ellenfelünk nem kevesebb, mint 100 éves múlttal büszkélkedik, a szomorú jelenben ünnepelték a centenáriumot. De melyik klubét? Nézzük a diósgyőri futball kezdeteit!

A korabeli miskolci sajtó 1909. szeptember 19-én már beszámolt arról, hogy Egerben vendégszerepeltek a miskolci labdarúgók:

Vasárnap délután volt a footballmérkőzés az ETE (Egri Torna Egyesület) és a miskolczi tornaegyesület (Diósgyőr – Miskolczi Rambellerek) tagjai között az Érsekkert mögötti térségen. A közönség arról győződött meg, hogy az egriek csapata már igen jól képzett, gyakorlott csapat, a diósgyőrieké kezdő játékos csapat. Erre vall, hogy az első félórában 0:3, a másodikban 0:8 volt az eredmény az egriek javára.

Két hónappal később megindultak a vasgyári sportegyesület megalakításának előkészületei, ugyanis Vanger Vilmos elemi iskolai tanító és egy öttagú bizottság arra kérte fel a gyár igazgatóját, hogy járuljon hozzá egy, a futballal foglalkozó egyesület létrehozásához. A tervezet szerint a Miskolci Sport Egyesület, a Diósgyőri Ifjúsági Kör és a Diósgyőr-Vasgyári Labdarúgó Ifjúság fiataljainak a példáját követve „szabályszerűen működő sportegyesület megalapítását határozzák el”.

A megalapításig nem sokat kellett várni, ugyanis 1910. február 6-án a Vasgyár munkástermében megalapították egyesületüket a szervezők, Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre (DVTK) néven.

Az egyesület születése után néhány hónappal, május 1-jén a DVTK a Miskolci Sport Egyesülettel tréning mérkőzést játszott „a Kerekdomb aljában a célra kijelölt helyen.” Az egyik napilap így számolt be a kezdetekről:

A vasgyári csapat színe piros-fehér. Mintegy két éve már, hogy a vasgyárban néhány komoly gondolkodású iparos ifjú szövetkezett, s a maguk gyönyörűségére elkezdték az általánosan kedvelt labdarúgó játékot művelni. Saját jószántukból, önerejükből, a kezdet sok nehézségeit és akadályát leküzdve, egy 70 tagból álló egyesületet képesek megalkotni, a léha mulatozások helyett szabad idejükben a sport nemes szórakozásában lelik ambíciójukat.

Az egyesület alapszabályát 1910-ben jóváhagyta a Belügyminisztérium és 1912-ben már bajnoki meccsen is részt vett a DVTK. 1916-ban és 1918-ban megnyerték az Észak-magyarországi kerületi bajnokságot. A 10 éves évfordulóra a csapat már játszott az összes – akkori – első osztályú csapattal. A diósgyőri labdarúgók DiMÁVAG néven az 1940/41-es bajnokságban szerepeltek először a magyar labdarúgás legmagasabb osztályában, és újoncként a 6. helyen zártak. A szezon során sikerült legyőzniük az akkor világhírű Ferencvárost is, mégpedig Budapesten.

A diósgyőri csapat történetében az első, válogatottságot elérő játékos Berecz István volt. A korabeli diósgyőri válogatott játékosok között találhatjuk Dudás Zoltánt is, aki 1955-ben az Aranycsapat védelmében játszott a Csehszlovákia elleni, 3:1-es magyar győzelemmel végződő mérkőzésen. 1958-ban Szigeti Oszkár (a Werner, Szigeti, Paulás hátvédhármas tagja, amelyet ma is a legjobbak között tartanak számon a szurkolók) válogatottként szerepelt a 2:0-ra végződött Magyarország–Jugoszlávia-mérkőzésen. Solymosi Ernő válogatottbeli pályafutása is a DVTK-ban indult, majd az Újpesthez került. Solymosi a válogatottban hatalmas lövőerejével tűnt ki.

1968-ban került sor az 500. bajnoki mérkőzésükre az élvonalban és ekkor szerződött a csapathoz a később legendássá vált kapus, Veréb György. Ebben az időszakban alakult ki az a sikeres diósgyőri csapat, amely nemzetközi porondon is megmérethette tudását. A közép-európai kupában a DVTK olyan csapatokkal mérkőzött meg, mint a Palermo, a Crvena Zvezda, a Lokomotív Kassa és a Čelik együttese.

Az 1974 és 1984 között volt a klub történetének eddigi legsikeresebb időszaka, amihez számos labdarúgó járult hozzá. Közülük az ismertebbek: Veréb, Tatár, Salamon, Oláh, Borostyán, Fekete, Fükő, Váradi és Teodoru, hogy csak néhányat említsünk. Az ő teljesítményüknek köszönhetően beszélhetünk „diósgyőri aranycsapatról”.

Az 1976–77-es szezonban a DVTK nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt a bajnokságban, mivel a csapat 34 bajnoki mérkőzésen csak 32 pontot ért el, ami a 10. hely megszerzésére volt elegendő. A Magyar Kupában (akkor MNK) viszont annál inkább ment a csapatnak, a klub történetében először elhódította a kupát.

A diósgyőri együttes ezt követően 1980-ban megismételte korábbi teljesítményét, amikor ismét diadalmaskodott a magyar kupában, sőt 1981-ben is bejutott a döntőbe, ekkor azonban „csak” az ezüstérmet szerezte meg. Az 1978–79-es szezonban megszületett a csapat ezredik élvonalbeli találata, sor került a 800-dik NB I-es mérkőzésére és megszerezte a bajnoki bronzérmet. A DVTK 25-30 ezres nézőszámmal büszkélkedhetett és a magyar labdarúgás egyik meghatározó csapata volt.

A két magyarkupa-győzelem közötti időszakban a kezdő 11 szinte minden tagja rendelkezett valamilyen válogatottsággal. Előfordult, hogy az olimpiai válogatottban csak 2-3 nem diósgyőri labdarúgó szerepelt. Az 1979 novemberében játszott mérkőzéseken 8-9 játékos volt az olimpiai válogatott tagja. Ugyanakkor többen közülük egyben az „A” válogatott keretének a tagjai is voltak.

Az idők folyamán az szinte természetes, hogy a klub neve politikai és egyéb nyomásra változott, ez akkoriban minden egyesülettel előfordult. Volt Diósgyőri MÁVAG, majd Diósgyőri Vasas is az évek folyamán, de 1992-ben, a rendszerváltozás után valami más történt. A felbomló DVTK alapjain egy új klub a Diósgyőri FC alakult meg.

Az új klub eleinte ingázott az élvonal és a másodosztály között. A csapat helyzetének stabilizálása Tornyi Barnabás nevéhez fűződik, aki 1996-ban vette át újból a vezetőedzői teendőket. Egy év múlva az élvonalba juttatta a csapatot, ahol a diósgyőri együttes újoncként a 8. helyen végzett. A kilencvenes években ez volt a klub legsikeresebb szezonja, mely során a legendás Veréb György kapus 49 évesen befejezte labdarúgó pályafutását. A klubjához hűséges Veréb kapus 802 mérkőzésen szerepelt a diósgyőri csapat színeiben.

A második élvonalbeli szezonban egy fantasztikus őszi menetelés következett, mely során a csapat legyőzte idegenben többek között az Újpestet és a Ferencvárost. Az 1990-es évek általános jellemzője, hogy nem volt tőke a labdarúgásban, és ez a Diósgyőrt is érintette. Pénz nélkül próbáltak sikeres csapatot építeni, amibe belerokkant az egyesület. Érdekesség, hogy míg a focisták nagy része nem volt klasszis labdarúgó, edzőjük mégis el tudta velük hitetni, hogy képesek nyerni, és így is lett. 2000 telén azonban a focisták nagy része eligazolt a klubtól, így már az is meglepetést keltett, hogy be tudták fejezni a szezont. Az évad végén a klub megszűnt.

A szurkolók nem tudták tudomásul venni a klub megszűnését, maguk vették kezükbe a kezdeményezést és maguk alapították meg az új DVTK-t. Az új évadot a legalacsonyabb körzeti bajnokságban kezdték, de aztán a Borsod Volán SE és a Bőcsi FC egyesült az új DVTK-val, és így az egyesülések folytán szerzett jogokkal az NB II-ben folytathatták az évadot. Az összefogás eredményeként a csapat jó pár év kihagyás után, 2004 májusában visszajutott a magyar labdarúgás élvonalba.

Ez sem ment könnyen, hiszen hiába harcolta ki a feljutást a Diósgyőr, nem kapott licencet, így ismét változtak a klub alapjai. Ekkor Miskolcra költözött a régi siófoki focicsapatot működtető társaság (Balaton FC). 2004 nyarán egyszerre két csapat volt Diósgyörött, a Détári féle régi „borsodi” és a Kiprich által edzett új „balatoni” DVTK. Végül a két csapatból Kiprich vezetésével raktak össze egyet. Még az évad közben és azóta is számos váltás történt a tulajdonosok között és a kispadon is. Ez a folyamat napjainkig tart. Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a diósgyőri labdarúgás az elmúlt húsz év magyar futballviszonyainak az igazi „állatorvosi lova”. Szinte folyamatosan licenc-problémákkal küszködött, anélkül hogy lesújtott volna reájuk az MLSZ pallosa, mint ahogy a Fradin kívül ez egyetlen egyesülettel sem történt meg. Ezt nem lehet az ő hibájukul felróni.

Ilyen körülmények között nem könnyű Diósgyőrben edzőnek lenni. Jellemző adat, hogy a DVTK eddig 73 edzőt jegyez a történelemben, míg ugyanez a szám a Fradinál csupán 52. Persze, mindkét helyen ennél kevesebb a tényleges edzők száma, hiszen vannak olyanok, akik kétszer, sőt többször is ellátták ezt a feladatot.

A klub viszontagságos történelmét a címerhasználat is megsínylette, az átalakulások után jöttek új kezdeményezések, hogy visszavehessék a régi címert. Ám a szurkolók korábban is jobban kötődtek a hagyományokhoz, ezért a szurkolók igényének engedve már 2006-ban visszatértek az eredeti címer használatához.

Pedig ez a patinás vidéki klub a nemzetközi kupákban is bizonyított már. Az 1977-es kupagyőzelemnek köszönhetően a diósgyőri együttes bejutott a kupagyőztesek Európa-kupájába, ahol ellenfele az első fordulóban a török Beşiktas volt. Az első mérkőzésen a DVTK kétgólos vereséget szenvedett, ennek ellenére a visszavágóra több mint húszezer szurkoló váltott belépőt. A mérkőzésen a diósgyőri játékosok látványos 5–0-s győzelmet arattak a török csapat felett. A következő körben a sorsolás a Hajduk Splitet sodorta DVTK útjába. Az első meccsen a diósgyőri csapat győzött 2–1-re Tatár és Váradi góljaival, pedig a szünetben még a jugoszlávok vezettek. A visszavágó hasonló, de fordított eredménnyel zárult. Mivel sem a rendes játékidő, sem a hosszabbítás nem döntött, így büntetőpárbaj következett, melyben a horvát együttesnek kedvezett a szerencse.

Az 1979–80-as szezonban a csapat az UEFA-kupában próbálhatott szerencsét, ahol a német Kaiserslautern együttese akadályozta meg a negyedik fordulóba jutást. A klub az első két fordulóban meggyőző teljesítménnyel győzte le a Rapid Wien és a skót Dundee United együttesét, mely hatására a brit sajtó a kontinens legjobb csapatának nevezte a DVTK-t!

Az 1980-as évben a csapat újra bejutott a KEK-be, azonban a skót Celtic túl nagy falatnak bizonyult a Diósgyőr számára. Ez a szezon egy korszak végét jelentette a csapat számára és 1998-ig nem került sor újabb nemzetközi kupában való szereplésre. Ekkor a Tornyi Barnabás vezette együttes játszhatott újra nemzetközi mérkőzést az Andrássy úti arénában.

A diósgyőri stadion felavatására 1939. június 25-én került sor:

Nagyarányú érdeklődés, impozáns keretek és fényes külsőségek között avatta fel a Diósgyőri MÁVAG Sport Club a vasgyárban épült hatalmas és teljesen korszerű sporttelepét.

A stadionban rendezett első mérkőzésen a DiMÁVAG együttese a Kispest ellen győzedelmeskedett 6:2 arányban.

A mai stadiont 1968-ban építették, akkor ez volt a vidék legnagyobb stadionja. Eredetileg több mint 20 000 embert volt képes befogadni. A közelmúltban újabb nagyszabású átépítés történt, a főtribünnel szemben új lelátókat új lelátókat húztak fel, hogy még kényelmesebben tudják kiszolgálni a minden körülmények között hűséges szurkolóikat.

Sajnálatos, hogy mindezt jövőre az NB II-ben tudják használni. Őszintén reméljük, nem sokáig, hiszen a magyar labdarúgásnak szüksége van egy jó DVTK-ra, egy igazi vidéki futballbázisra.

Az összeállítást a DVTK hivatalos honlapjának (www.dvtk.eu), a http://hu.wikipedia.org/wiki/Di%C3%B3sgy%C5%91ri_VTK wikipedia bejegyzésnek a felhasználásával készítette:
Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS