A mai győzelemnek nem tudunk maradéktalanul örülni. Hogy is lehetne, amikor Dragóner Attila ismét súlyosan megsérült. Ott voltunk, már a helyszínen láttuk, hogy nem kicsi a baj. Nem jó előjel, amikor egy játékos hordágyon hagyja el a játékteret. Achilles-ín szakadás. Ha nem is teljesen, részlegesen valószínű, ezek voltak a helyszíni diagnózisok.

Nem mondható, hogy Dragóner Attila az utóbbi egy évben a szerencse kegyeltje lenne. Ami hosszú sportpályafutásában tavalyig elkerülte, az az eltelt egy évben sorban eléri. Emlékszünk, azzal kezdődött, hogy szilánkosra törték az arccsontját. Legyőzte a fájdalmat, visszajött és már a bajnokság végén játszott. Újra betörték az orrát, az szinte meg sem kottyant neki. Most meg ez a furcsa, ám jellegzetes hang, amit első pillanatban nem is tudott mire vélni. Elpattant egy húr? Megpróbált felpattanni, de a láb nem engedelmeskedett. Csak a kezét tudta felemelni, hogy baj van. Nagy baj!

Ott a helyszínen nézni is rossz volt. Nem sokkal azután, hogy a csapatot a játéktérre kivezető kapitányként önként átadta a csapatkapitányi karszalagot a valódi kapitánynak, a fantasztikus klubcsúcsot beállító Lipcsei Péternek. Ez a gesztus is jellemzi Dragit. Erre nem kötelezte senki és semmi. Illetve egy valami, amit csak belül, legbelül lehet érezni. A barátság és a tisztelet a játékostárs felé, aki 16 Fradiban eltöltött szezon során elérte azt, amit ember nem hitt, hogy még el lehet érni, Dr. Sárosi György rekordját. És ezt a rekordot kedden át is adhatja a múltnak, amikor, ahogy edzője már jelezte, valódi csapatkapitányként vezetheti ki csapatát a számára életreszóló mérkőzés előtt. Tudom, az a mérkőzés Dragóner Attila számára is fontos lett volna. Hogy ott a pályán tegyen hitet a barát, a régi harcostárs mellett, hogy jelenlétével is segítse. Ezt az alkalmat vonta meg tőle a sors. Mert jelenleg még az sem biztos, hogy egyáltalán ott lehet a történelmi összecsapáson, nem hogy a pályán, legalább a nézőtéren.

Felhívtam Dragit! Felhívtam, hogy hitem szerint sokunk őszinte együttérzését tolmácsoljam. És elmonjam neki, így nem lehet befejezni. Meg kell gyógyulni, vissza kell térni, mert vannak, akik visszavárják. Nem számít, hogy éppen lejár az a szerződés. A lejárt szerződéseket meg lehet hosszabbítani. Ebben az esetben meg is kell hosszabbítani! Mert Dragóner Attila tett már annyit a Ferencvárosért, hogy számára a búcsú lehetőségét a pályán adják meg. Csakúgy, mint annakidején Lipcsei Péternek, aki keresztszalag-szakadása után valami hasonló gondolatokkal küszködött. Ő folytatta, és mint tudjuk, kedden mindörökre beírja magát a Ferencváros történelemkönyvébe. Dragóner Attilának hasonló motivációja nincs, ő ilyen fantasztikus eredményt már nem érhet el. De tudnia kell, hogy nagyon sokan visszavárják, a pályán és nem egy kórházi ágyon képzelik el a búcsúját. Ez is motivációs erő kell legyen. Tudom, az is! Mint ahogy a fiai felé mutatott példája is, miszerint egy labdarúgó a bajban is labdarúgó. Érheti baj, érheti tragédia, legyőz mindent és visszatér. Visszatér oda, ahol ki tudott tűnni a szürkeségből, ahol alkotni tudott, a pályára.

Bármit hoznak is a holnapi vizsgálatok, legyen akár azonnali műtét is, ahogy a telefonban is mondtam: jobbulást Dragi! Visszavárunk Dragi!

Simon Sándor