2024. december 22. vasárnap

Sárosi György Lipcsei Péternek

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. május 18.

Kérdezheti az olvasó, ez meg miféle képtelenség? Ha a fizaikai valót nézzük, akkor valóban az. De hogyha dr. Sárosi György szavait idézzük, akkor lehet, hogy mégsem?

Ezen üzenet közvetítésében ugyancsak örök hálával tartozunk Nagy Bélának, aki anélkül hogy tudta volna, hogy üzenetet közvetít, megtette azt az utókornak.

Ugyanis a korábban elképzelhetetlen csúcsdöntés kapcsán sok mindent lehet idézni. Sárosi György mérkőzéseit, emlékezetes pillanatait, csakúgy mint Lipcsei Péterét. Sárosi is, Lipcsei is két évtizedet átfogóan szolgálta szeretett, imádott klubját. Másként ez a mérkőzésszám egyszerűen nem jöhet ki. Két évtized a futballpályán aktív játékkal, javarészt egy csapatban. Kuriózum! Az volt régen is, különösen az ma! Ezért kérem a fanyalgókat ne fanyalogjanak. Vegyék figyelembe az eltöltött éveket, ahogy egy tévé sorozata is mondja: Jóban, rosszban! Nem a percek számítanak. Illetve dehogynem, a XXI. században a percek is számítanak…

Visszatérve Sárosi doktorra, Ő valamikor, messze a pályafutása után egy ilyen történetet mesélt el, amelyet akár ajánlhatunk is Lipcsei Péternek szeretettel:

Pár évvel ezelőtti hazai látogatásunk alkalmával egyik nap Édesanyámhoz indultunk taxin. A forgalom óriási volt. Én elöl, a kocsivezető mellett ültem. Egyszercsak észrevettük, hogy a forgalmat irányító rendőr leugrik a motorbiciklijéről, szembefordul a hömpölygő autóáradattal és mindkét karját felemelve megállítja a csúcsforgalmat.

Miután mi voltunk a sorban az első kocsi, láttam, hogy a sofőr izgatott lett, mert tudta, hogy milyen szabálytalanságot követett el.

A rendőr behajolt a nyitott ablakon, és mosolyogva ezt kérdezte: Ön ugye a dr. Sárosi? Az én igenlő válaszomra így kiáltott fel: Kedves Gyurka! Írjon erre a papírlapra egy autogramot, el sem tudja képzelni, hogy az én apám milyen boldog lesz.

Én szívesen teljesítettem a kérését, és miután láttam, hogy nagyon fiatal, megkérdeztem, hány éves. Amikor közölte életkorát, én így válaszoltam neki: hát akkor maga sohasem láthatott játszani! Miről ismert fel engem?

A felelet ez volt: Kedves Gyurka doktor! Az én apám mindenkor nagy rajongója volt Önnek, és ma is az. A lakásunk előszobájának az egyik sarkában egy úgynevezett Sárosi-sarkot rendezett be, ahol az Ön legkülönbözőbb fényképei vannak kitéve. A közepén pedig egy hatalmas Sárosi-arcképpel bővítette ki a gyűjteményét. Így tehát én minden nap, amikor elmegyek és megérkezem, az első, amit látok, az Ön fényképe. Ezért ismertem fel azonnal!

Megköszönte az autogramot, mosolyogva szalutált és elrohant a motorbiciklijén.

De ezzel még nincs befejezve az eset. A sofőr, aki szintén egy fiatal ember volt, felém fordulva ezt mondta: Hát én nem tudtam, hogy egy ilyen híres utasom van! Most meg én kérek egy autogramot a nagybátyám részére, aki szintén az FTC szurkolója és nagy Sárosi-rajongó.

Ugye Péter, jó lenne ilyen eseményeket megélni? Én hiszem, hogy így is lesz, hiszen a mai fiatalok, középkorúak Rád emlékeznek majd ugyanígy, mint a Fradi nagy ikonjára. Ezt is jelenti a Te húsz éved, melyből tizenhatot az Üllői úton töltöttél.

Befejezésül ismét a nagy elődöt, dr. Sárosi Györgyöt idézem, aki ezen szavakkal búcsúzott Nagy Bélán keresztül, talán Téged is megérezve, megszólítva:

Mielőtt leteszem a tollamat, el kell ismernem, hogy álomszép húsz esztendő volt az az időszak, amit a Ferencvárosnál töltöttem.

Jól fejezi ki magát a vers írója, amikor azt kívánja velem együtt, hogy:

„Másoknak is nyíljatok
Üllői úti fák.
És én vele együtt kérdezem:
Hová repül az ifjúság?
Feleljetek bús lombú fák!
Üllői úti fák.”

Remélem, és kívánom, hogy nagyon sok fiatalnak legyen alkalma hasonló sikerekben, élményekben, mert akkor elmondhatják, hogy nem csak jó sportemberek, hanem hasznos tagjai voltak a magyar társadalomnak, a magyar labdarúgásnak. És már ezért is érdemes volt élni!

Péter! Nem hogy nagyon sok fiatalnak nem sikerült, eleddig egyedül Neked sikerült beteljesítened a nagy előd szavait.

Légy büszke rá!

Biztos vagyok benne, ha tehetné dr. Sárosi György lenne az első, aki gratulálna Neked, hisz ezt megelőlegezte soraival. Nehéz örökséget kaptál, de biztos vagyok benne, megfelelsz a feladatnak. A statisztikákban mostantól Te vagy az első. Élj mindig úgy a Fradiért, hogy egyszer valakinek, akár papírra vetett sorokkal is, de átadhasd a stafétabotot, ahogy azt tette halhatatlan emlékű elődöd, dr. Sárosi György is.

Az FTC Baráti Kör tagjai nevében is gratulálok történelmi csúcsodhoz!

Simon Sándor

(Az idézetekhez felhasznált Nagy Béla remekmű: Fradi futballévszázad)

A végére ugorhat és hozzászólhat.

7 hozzászólás

  1. tibu1 írta:

    Tiszta szívvel, őszintén gratulálok neked Peti!
    Amit elértél, az előtt fejet kell hajtania mindenkinek és remélem lesz „örökösöd” is, aki tovább viszi azt a vonalat, melyet Te képviselsz a Ferencváros számára.

    Ma egy legendától búcsúzunk az Albert stadionban.
    Legyen ez a búcsú, méltó egy igazi, élő legendához.
    Menjünk ki minél többen és buzdítsuk csapatunkat, hogy győzelemmel köszönjünk el, a Ferencváros méltán legendává váló labdarúgójától!

    Köszönjük a rengeteg felejthetetlen élményt!
    Köszönjük, hogy megőrizted és tovább vitted a Fradizmus zöld lángját.
    Valami véget ért, de ez mindig egy új kezdete!

    Péter!

    A Fradi család, várja további sikereidet!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 18. 10:01

  2. Franto írta:

    Szintén gratulálok Tiszta szívből kedves Kapitány!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 18. 11:30

  3. Roland írta:

    Gratulálok Én is Peti.Sajnos már 2 meccs,és örökre végetér valami.De hogy lesz tovább?

    Hozzászólás ideje: 2010. május 18. 11:41

  4. Misa írta:

    Izgatottan várom a mai meccset (sajnos csak a TV -ben nézhetem, mert Tolnai vagyok
    és a szentély messze van hozzánk)
    Ma kezdő lesz kedvenc játékosom aki ma ikonná válik a Fradiban, És én sok sikert
    kívánok neki az edzői vonalon remélve hogy a Fradi táborán belül

    Hozzászólás ideje: 2010. május 18. 16:38

  5. ftc ireland írta:

    SZIVBOL GRATULALOK PETI „FRADIKIRALY”,KIVANOM HOGY AZ ELETBEN MINT A FUTBALBAN IS ILYEN SIKERES LEGYEL,VALOSULJON MEG MINDEN ALMOD,MINDEN EGYES APROSAG AMIT CSAK KI GONDOLSZ VAGY VEGRE SZERETNEL HAJTANI.ELO LEGENDA VAGY ES HALHATATLAN!!!VARUNK VISSZA A KISPADRA,DE MEG VAN EGY MECCSED IDEGENBEN,KIVALO JATEKOT KIVANOK,MINDOROKKE FERENCVAROS,MINDOROKKE LIPCSEI PETI!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 18. 18:51

  6. Pilu írta:

    Gratulálok Péternek!Nagyszerű dolog az amit megcsinált.

    Hozzászólás ideje: 2010. május 18. 20:21

  7. ftc ireland írta:

    MEG VAN PETI,TIED A REKORD HIVATALOSAN IS,HALHATATLAN VAGY,KOSZONJUK AMIT A FRADIERT TETTEL ES GRATULALOK NEKED,NEHEZ LESZ ELKEPZELNI A FRADIT LIPCSEI PETI NELKUL!MINDOROKKE FERENCVAROS,MINDOROKKE LIOCSEI PETI!!!

    Hozzászólás ideje: 2010. május 18. 21:17

HOZZÁSZÓLÁS