Hűséges olvasóink a tavaszi szezonban megszokhatták, minden héten meginterjúvoljuk csapatunk egy játékosát. Sokukkal beszéltünk, kapustól a góllövő csatárig, sőt az edzőkkel is. Az utolsó bajnoki forduló előtt egy olyan játékost kerestünk meg, aki sajnálatos sérülése miatt a tavasszal a csapattól külön készül, rehabilitálódik. Azt sem feledhetjük, hogy neki a mostani ellenfelünkhöz is van köze, hiszen ott kezdett futballozni. Nem lettünk volna nyugodtak, ha éppen vele nem beszélgethetünk, Fitos Lászlóval.

– Miként emlékszel vissza, milyen gyermek volt Fitos László?
– Röviden csak azt mondanám, hogy szőke. De mivel ez egy hosszabb beszélgetés, így be kell valljam, nem voltam valami jó gyerek, olyan igazi eleven kölyök voltam. Nem rajongtam a tanulásért, de ennek ellenére nem voltam rossz tanuló. Focizni úgy 6-7 éves koromban kezdtem, a Honvédban, mert az volt közel. Jobban mondva, az volt a legközelebb, mert Felsőpakonyban lakom, ami 26 km-re van Budapesttől. Én itt is születtem, innen jártunk be az apukámmal egy héten háromszor edzésre. Akkoriban nem is volt rossz csapat Kispesten. Ott játszott Kovács Kálmán, Illés Béla, tehát elég ütős gárda volt akkor a Honvéd. A körülmények viszont nem voltak olyan túl jók, de volt egy idős edzőm, a Gácsor Béla bácsi. Ő nagyon sok NB1-es játékost nevelt ki és az alapokat tökéletesen megadta. Egészen tizennégy éves koromig a Honvédban futballoztam.

– Ekkor még gondolom a Honvédnak szurkoltál?
– Ezt azért nem mondanám. Külön én nem igazán jártam meccsekre, mert messze laktunk. Amikor labdaszedő gyerek voltam, akkor felhozott az apu a mérkőzésekre, de nem mondanám, hogy ettől én már Honvéd-drukker lettem volna. Azonban örök emlék marad, hogy kilenc évesen Puskás-díjat kaptam. Büszke vagyok arra, hogy aláírásom van Puskástól is, Tichitől is, csak sajnos a betűk már lassan elkopnak. A szüleim nagyon büszkék voltak rám és persze ez azóta sem változott. Akit még meg kell említenem, az Varga István, aki nagyon szeretett engem és neki nagyon sokat köszönhetek.

– Hogyan kerültél a Fradiba?
– A Honvéd kiesett az első osztályból, és utána nekünk mindenért fizetnünk kellett. Ráadásul a körülmények amúgy sem voltak megfelelőek, és még pénzt is kértek mindenért. Nagyon könnyen sikerült elintézni, egy nap alatt, hogy átkerülhessek a Fradihoz. A honvédos utánpótlás igazgató, Vági István próbált marasztalni, de én akkor már döntöttem és eljöttem. Pedig még az is lehet, hogy a Honvédban előbb NB1-es játékos lehettem volna, mert akkor ott még nem olyanok voltak a körülmények, mint most és inkább a fiatalokra építettek. Példa erre a Vadócz Krisztián, aki csapatkapitány is lett az egyesületben és elég szép karriert befutott a Honvédnál, most pedig külföldön játszik. Mi akkor úgy gondoltuk a szüleimmel, hogy a fejlődésem szempontjából jobb, hogy a Fradiba szerződöm, mert a Fradi az mégiscsak a Fradi! Azt is el kell mondjam, hogy engem már előzőleg is hívott a Fradi, de nem jöttem, mert megsérültem. Akkoriban csokikat árultam és biciklizés közben, részlegesen elszakadt a keresztszalagom. Nem is lehetett műteni.

– Ugyanazon a lábadon, mint most?
– Igen. Lehet, most is azért történt ez a sérülés, mert akkor nem lett megműtve. Tehát, még nem jöttem, de a Fraditól akkor is kaptam segítséget, mert az edző Schmél László, aki invitált a Fradiba, jött velem a sportkórházba, és vitt orvostól-orvosig, pedig akkor még a Honvéd játékosa voltam. Először Schmél László hívott, majd később a mostani utánpótlás igazgató, Rakonczai András is megkeresett többször is. Akkor viszont még nem tudtam egyedül jönni, mert nekem gyerekként a Fradi nagyon messze volt. Amint viszont elég idős lettem hozzá, jöttem.

– Kinek a kezei alá kerültél?
– A Kaszás Pali’bá volt az első edzőm. Akkor még úgy gondoltam, hogy az ifi B-be jövök, mert az volt az én korosztályom. Azonban ennek a korosztálynak nem volt tréningje, csak az egy évvel idősebbeknek. Pali’bá pedig szólt, hogy jöjjek és megnéz. Miután ez megtörtént, mondták, hogy megfeleltem, így nem is az én korosztályommal, hanem az egyel idősebbekkel kezdtem el focizni. Az akkori ifi A-ban Flóri’bá volt az edző, később pedig Zoran Kuntic. Lejjebb Rubold Péter volt a mester, akit kedveltem, szerettem nála focizni, nem is nagyon akartam feljebb, az idősebbekhez kerülni. Ez, ahogy utólag kiderült, nem volt túl szerencsés döntés, mármint hogy az egyel feljebb lévő korosztályt, amit Zoran edzett, visszautasítottam. Később, amikor a felnőtt csapatnál lett edző, akkor én tíz meccsből egyet sem játszottam nála, pontosabban az utolsó meccsén, a Baktalórántháza ellen becserélt. Pedig nála hajtottam a legjobban az edzéseken, mindent megtettem érte, hogy felfigyeljen a munkámra. Szerintem többek között ennek az incidensnek is köszönhető, hogy nála nem kerültem be a csapatba.

– Mikor érezted meg annak a jelentőségét, hogy egy ekkora múltú klubba kerültél?
– Ezt folyamatosan megtapasztaltam, ezt állandóan lehet érezni. A Fradiban teljesen más játszani, mint máshol. Először talán a körülményeken éreztem a különbséget. A Honvédnál salakpálya volt, ráadásul nem volt melegvíz, tagdíjat kellett fizetni, és a szülők vették a mezeket. Szerencsére én mindig megfelelően megléptem a szükséges lépcsőfokokat. A Fradiban a juniorban nem is játszottam, mert László Csaba egyből felhozott az első csapathoz. Akkoriban voltak pénzügyi gondok, de ez nekünk valamilyen szempontból szerencsés volt, mert egyébként nem biztos, hogy mi felkerülhettünk volna ilyen hamar. Gondolok itt Bartha Lacira, Laczkó Buksira és magamra is. Szerintem hozzánk az anyagi problémák miatt nyúltak akkor. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert László Csaba után Gellei Imre lett az edzőnk és nála is játszhattam. Aztán jött Zoran Kuntic, nála talán az említett okok miatt nem szerepelhettem, de amikor Csank János lett az edzőnk, nála újra szerepet kaptam. Sőt, úgy gondolom nála ment a legjobban a játék. Jobbhátvédként játszatott, ami nem is az én posztom, de azért az látványos tud lenni, mert futni tudok, ami az előrejátékban nagyon jól jön. Tehát, ha nem is az én posztom, de a Fradiban tökmindegy, hol játszik az ember, a lényeg, hogy ebben a klubban szerepelhet. A sor Bobby Davisonnal folytatódott, tudom, a szurkolók nem nagyon szerették, de én jól éreztem magam az ő edzősködése alatt is. Igaz a vége felé már nála sem játszottam, de ő nem magyarázta meg a döntéseit soha. Az ő irányítása alatt a Zalaegerszeg elleni NB 1-es nyitómeccsünkön kezdtem, melyet telt ház előtt játszottunk és ott rúgtam egy szerencsés gólt. Aztán röviddel ez után megsérültem, a belső szalagommal voltak problémáim és utána már csak az Újpest ellen kezdtem legközelebb. Ekkor azonban újból gólt rúgtam. Utána ismét kikerültem a csapatból, de összességében én pozitívan gondolok Bobbyra, nem volt vele semmi bajom. Bobbyt Craig követte, de sajnos nála sem játszottam sokat. Nem azt mondom, hogy nem számított rám, de csak tíz-húsz perceket kaptam. Aztán télen felajánlották, hogy elmehetek ingyen, ha van lehetőségem, de én nem akartam elmenni. Elmentem felkészülni a csapattal Máltára, de utólag azt mondom, lehet, jobb lett volna, ha itthon maradok, mert Máltán elszakadt a keresztszalagom. Ott egyébként nagyon jól ment a játék. Talán azért, mert úgy voltam vele, hogy ha elmehetek ingyen, akkor már semmi sem számít. Én nem sértődötten álltam hozzá ehhez, hanem tettem a dolgomat. Jól játszottam és a kezdőbe is bekerültem, de megsérültem és most itt rehabilitálok.

– Hogyan történt a sérülésed?
– Elment mellettem a labda, én futottam utána a védővel a vonal mellett. Be akartam tenni a lábam, hogy ne rúgja fel a vonal mellett a labdát a ballbekk, és befordult a lábam. Roppant egyet, gondoltam is magamban, hogy ez elszakadt. Aztán nem dagadt meg, nem volt vele különösebb problémám. Hazajöttünk, elmentem MRI-re és semmit nem állapított meg. Gondolom azért, mert vizes volt és nem mutatott ki semmit. Utána, úgy két hét után elkezdtem futni és nem fájt. Guggolgattam, erősítettem és egyszer csak ismét elkezdett szúrni. Ismét elmentem MRI-re és akkor már mondták, hogy el van szakadva.

– Kihagytál egy fél szezont, szerződés előtt állsz. Optimizmussal vagy ellenkezőleg, pesszimistán várod a szerződésed tárgyalását?
– Én mindig optimista vagyok. Ha most nem jön ez a sérülésem, akkor nyilván jobban alakul a helyzetem. Ki tudja, milyen szezont játszottam volna, hiszen a felkészülés során nagyon ment a játék. A mostani rendszerünkben amiben játszottunk, úgy érzem csereként is és kezdőként is befértem volna. Most nagyon nehéz a helyzetem, hiszen nem játszottam fél éve, gondolom most más csapatok sem kapkodnának értem.

– A sérülésed alatt mivel foglaltad el magad?
– Szerencsére nagyon jól el tudom magam foglalni. Például a mai napom is elég kemény volt. Voltam a CBA welness-fitnessben, ami most a mezünkre is felkerült és erősítettem. Kaptam egy edzésprogramot, most ezt csinálom. Ez alapján dolgozom, mindig növeljük a súlyokat az alapján, hogy éppen mit bírok. A lábam a helyzethez képest nagyon jó állapotban van, de türelmesnek kell lenni, mert a játékra készen, úgy néz ki, csak szeptemberben leszek. A műtét óta az izom lement a lábamról, azt vissza kell hoznom. A CBA után a Sportkórházban voltam, ahol ugyancak gyógytornán vettem részt. Ez leköt elég szépen és eléggé el is fáradok tőle. Persze nem annyira, mintha futnék, de azt mondják, hétfőhöz egy hétre már futhatok. Persze még nem órákat, hanem csak tíz perceket. Fokozatosan kell hozzászoktatnom magam, de ha már elfáradok és kiizzadom magam, akkor már jobban fogom magam érezni. Egyelőre még csak biciklizni tudok, de van egy nagyon jó programom, amit a Ferenczi Pista mondott és abban is kellően elfáradok.

– Azért úgy tudom, a csapatot sem nélkülözöd.
– Természetesen nem, de mostanában nem járok annyit ki, mint a sérülésem elején, mert akkor elég volt ide a hátsó kondiba járnom, most viszont felszereltebb már számomra a fitness terem. A meccsekre mindig kijövök és a csapat nagy részével is tartom a kapcsolatot, hiszen együtt járunk kávézgatni.

– Kiket tartasz példaképeidnek a futballisták közül?
– Most, hogy én is megtapasztaltam a keresztszalag sérülést és látom, hogy a felépülés mivel is jár, egyértelműen meg kell említsem Lipcsei Petit. Nem könnyű felállni a nulláról és felépíteni az izmot. Főleg neki nem volt az 36 évesen. Ez mindenféleképpen becsülendő, azóta más szemmel nézek rá. Hihetetlen, hogy nem adta fel és azt kell mondjam, meg is érte, mert a 647-dik fellépés végül sikerült neki. Ehhez hatalmas akaraterő kellett. Aki még így hozzáállásban és mentalitásban példakép, és ezt nem csak én gondolom így, az a Ferenczi Pista. Ő egy nagyon kellemes csalódás a számomra. Ahogy ő beszél, viselkedik és létezik, az példaértékű. Lehet őt szidni, de amit ő csinál a pályán és amennyit ő fut, dolgozik, az előtt mindenféleképpen fejet kell hajtani. Ő azt mondta, addig fog focizni, amíg együtt tud futni a fiatalokkal. Akit még Magyarországról meg kell említsek, az az Illés Béla. Külföldről kisebb koromban nagyon szerettem a Rault, hiszen neki is eléggé példaértékű a hozzáállása a focihoz. Akkor sem sértődik meg, ha csereként kell beállnia, hanem csúszik-mászik. Példakép Beckham is, aki egy igen komoly sérülésből is vissza fog jönni és a Ronaldot szeretem még.

– Mivel töltődsz fel a szabadidődben?
– A csapattársaimmal mászkálunk, „bandázunk”. Legfőképpen kávézóba járunk el és beszélgetünk. Egy héten kétszer-háromszor meglátogatom a szüleimet.

– Mik a terveid és az álmaid az életben?
– Most egyelőre annyit tűztem ki magam elé, hogy legyen jó a lábam. Ha felépülök ebből a sérülésből és megfelelő formába lendülök, az már nagyon jó dolog lesz az életemben. Hallottam, hogy az elképzelés velem kapcsolatosan az, hogy maradjak a Fradiban. Ez már egy jó előjel, de nem tudom, így sérülés után milyen feltételekkel kötünk szerződést. Ez is egy rövid távú vágyam, hogy ez szerencsés legyen. Aztán később természetesen én is szeretném kipróbálni magamat külföldön, mert pozitívan állok a dolgokhoz és bízom benne, hogy felépülésem után tudok olyan teljesítményt nyújtani, hogy akár külföldre is kerülhetek utána. A válogatottat ilyenkor mindenki elmondja, hogy szeretne bekerülni, de az nem olyan egyszerű azért.

– Milyen elvek vezérlik a futballhoz fűződő viszonyodat?
– Ferenczi Pista elveit követném, aki mindenben első akar lenni. Én azt mondom, semmiben nem akarok ettől elmaradni. Mindig ott szeretnék lenni az edzésmunkában az elején. A futással azt kell mondjam, nincs gondom. Technikailag sem tartom magam rossz futballistának, bár tudom, ért egy-két kritika ez ügyben.

– Igen, én is úgy tudom, hogy fiatalon Te kifejezetten technikás labdarúgónak számítottál.
– Ez így igaz. A labdával én számtalan trükköt ismerek és ha a pályán ez nem is mindig bontakozott ki, az nem azért volt, mert technikátlan vagyok, hanem mert kevesebb volt az önbizalmam.

– Mit üzennél a szurkolóknak?
– A Fradi tábora csodálatos, de az élmény az akkor az igazi, ha jól megy a csapatnak. Azt üzenem, tartsanak ki, mert most még ebben a bajnokságban is elérhetjük a kitűzött hatodik helyet, a következőben pedig egész biztosan előre fogunk lépni és a Fradihoz méltóan fogunk szerepelni. Ez a szezon sem volt annyira rossz, mert volt egy rakás döntetlenünk, amit ha hozunk, akkor simán negyedikek is lehettünk volna.

– Köszönjük a beszélgetést és mihamarabbi felépülést kívánunk neked. És természetesen még sok sikeres évet a Fradiban.
– Köszönöm szépen, én is bízom a mihamarabbi felépülésemben, hogy a játékommal meg tudjam hálálni a szurkolók szeretetét.

Istenes Mónika és Istenes Tibor

A beszélgetés ideje: 2010. május 20.