2024. december 21. szombat

Nagyító alatt a 2009-2010-es bajnoki szezon, 2. rész: Mérlegek

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. június 8.

A „Nagyító alatt” című sorozatunk első részében, tabellák formájában vizsgáltuk meg a 2009-2010-es bajnoki szezont. A soron következő, azaz a 2. részben, mérlegeket készítünk. Bár erről az előző rész tabellái is árulkodtak, ennek ellenére mindenképpen érdemes ennek is egy külön cikket szentelni, még nagyobb hangsúlyt fektetve rá. Az alábbi bejegyzés a szezon összes mérkőzésének jegyzőkönyvét, majd a meccsek különböző mérlegkivonatait tartalmazza. Íme:

2009-2010-es szezon

1. forduló

FERENCVÁROS-HALADÁS

2009. július 25. elhalasztva 2009. augusztus 26. szerda

2. forduló

2009. augusztus 1.

FERENCVÁROS-ZALAEGERSZEG 4-1 (2-1)

Albert stadion, vezette: Solymosi

FTC: Holczer – Lowton, Dragóner, Balog – Fitos (Joaquin, 83.), Wedgbury, Ashmore, Adnan, Kulcsár – Ferenczi, Shaw (Pölöskey, 41.) Vezetőedző: Bobby Davison

ZTE: Pogacsics – Kocsárdi (Schultz, 63.), Kovács G. (Illés, 73.), Bogunovics, Todorovics – Panikvar, Sluka, Máté, Kamber – Rudnevs, Balázs (Magasföldi, 55.)

gól: Fitos (hivatalosan Shaw (14′)), Dragóner (33′),Pölöskei (76′, 85′) ill. Máté (45′)

Sárga: Dragóner (12.), Adnan (24.), Fitos (36.), ill. Máté (20.), Panikvar (66.)

Piros: Sluka (88.)

3. forduló

2009. augusztus 8.

NYÍREGYHÁZA-FERENCVÁROS 3-1 (2-0)

Városi stadion, vezette: Arany

NYÍREGYHÁZA: Vojinovics – Lakatos, Mboussi, Goia, Kiss Z. – Miskolczi, (Varga K., 84.) Zabos, Andorka (Ramos, 71.), Homma – Bogdanovics, Dosso (Batizi, 89.). Vezetőedző: Szentes Lázár.

FERENCVÁROS: Holczer – Lowton, Dragóner, Balog, Kulcsár – Fitos (Morrison, 46.), Adnan (Rósa, 65.), Ashmore, Wedgbury – Ferenczi, Pölöskey (Mamics, 73.). Vezetőedző: Bobby Davison.

Gólszerző: Dosso (13.), Homma (33., 65.), ill. Goia (54. – öngól)

Sárga lap: Miskolczi (30.), Kiss Z. (84.), ill. Wedgbury (34.), Dragóner (68.)

4. forduló

2009. augusztus 15.

FERENCVÁROS-PAKS 1-1 (0-0)

Albert Stadion, vezette: Szabó

FERENCVÁROS: Holczer – Wolfe, Dragóner, Balog, Kulcsár – Rósa (Fitos, 72.),   Wedgbury, Morrison, Ashmore – Ferenczi, Shaw (Pölöskei, 80.). Vezetőedző: Bobby Davison.

PAKS: Csernyánszki – Nikolov, Éger, Szabó J., Horváth L. – , Lisztes, Zováth, Böde, (Heffler, 76.) Sipeki  (Urbán, 64.) – Tököli, Kiss T. (Pintér A., 80.) Vezetőedző: Gellei Imre.

Gólszerző: Ashmore (48.), ill. Lisztes (69.)

Sárga lap: Wedgbury (26.), Balog (74)., Tököli (86.) ill. Nikolov (20.), Böde (52.)

5. forduló

2009. augusztus 22.

VASAS-FERENCVÁROS 3-2 (1-0)

Illovszky-stadion, vezette: Bede

VASAS: Végh – Balog Zs., Kovács G., Gáspár, Laczkó – Remili, Pavicsevics, Dobrics, Bakos (B. Tóth, 63.) – Divics (Kincses, 76.), Lázok (Marton, 90+1.). Vezetőedző: Mészöly Géza.

FERENCVÁROS: Holczer – Wolfe, Dragóner (Joaquín, 46.), Balog Z., Kulcsár – Rósa, Wedgbury, Morrison (Tóth B., 77.), Ashmore – Ferenczi, Shaw (Mamics, 75.). Vezetőedző: Bobby Davison.

Gólszerző: Divics (39.), Lázok (49., 65.), ill. Rósa (53.), Joaquín (62.)

Sárga lap: Remili (23.), Laczkó (45+1.), ill. Wolfe (7.)

1. fordulóból elhalasztott mérkőzés

2009. augusztus 26.

HALADÁS-FERENCVÁROS 0-0 (0-0)

Szombathely, vezette: Kassai

Haladás: Rózsa – Rajos, Guzmics, Kuttor, Nagy G. (Skriba, 87. p.) – Csontos, Tóth P.,Molnár, Lattenstein (Irhás, 73. p.) – Kenesei, Oross. Edző: Németh Zoltán

Ferencváros: Megyeri – Wolfe, Dragóner, Balog, Kulcsár – Ashmore, Lipcsei, Morrison, Wedgbury – Shaw, Ferenczi

Sárga lap:  Nagy G., Kenesei, Guzmics, Irhás ill. Balog

6. forduló

2009. augusztus 29.

KAPOSVÁR – FERENCVÁROS 0-0 (0-0)

Kaposvár, vezette: Iványi

KAPOSVÁR: Milinte – Grúz (Maróti, 15.), Zahorecz, Petrók – Junior, Sztanics (Farkas Z., 76.), Bank, Pest, Gujics – Nikolics, Farkas K. (Jovánczai, 66.) Vezetőedző: Prukner László

FERENCVÁROS: Megyeri – Wolfe, Dragóner, Balog, Kulcsár – Martinez, Lipcsei (Rósa, 61.), Ashmore, Morrison, Wedgbury – Ferenczi Vezetőedző: Bobby Davison

Sárga: Wedgbury (53.), Dragóner (65.)

7. forduló

2009. szeptember 12.

FERENCVÁROS – MTK 2-1 (2-0)

Albert Stadion, vezeti: Szabó S.

FERENCVÁROS: Megyeri – Joaquin, Wolfe, Balog, Kulcsár – Morrison, Ashmore, Lipcsei, Rósa – Ferenczi, Abdi (Tóth B. 65.) Vezetőedző: Bobby Davison.

MTK: Szatmári Z. – Rodenbücher, Szerekes, Hídvégi, Balogh B. – Pintér, Zsidai (Melczer 79.), Bori, Pátkai (Szabó Á. 46.) – Gosztonyi, Lencse (Könyves 74.). Vezetőedző: Garami József

gólszerzők: Ferenczi (30.) , Rósa (36.), ill. Lencse (54.)

sárga lap: Ashmore (8.) , Ferenczi (33.), Kulcsár (35.), Morrison (38.), Tóth (67.) ill. Pátkai (29.), Rodenbücher (50.), Pintér (70.), Hídvégi (86.)

8. forduló

2009. szeptember 19.

DVSC-TEVA – FERENCVÁROS 2-1 (0-1)

Debrecen, Oláh Gábor u. vezette.: Solymosi

Debrecen: Polekszics – Bernáth, Szűcs, Komlósi, Leandro – Szakály, Czvitkovics, Varga, Laczkó (Dombi 71.) – Oláh (Vinicius 59.), Feczesin (Coulibaly 13.) Vezetőedző: Herczeg András

Ferencváros: Megyeri – Balog, Wolfe, Alcantara, Joaquin (Shaw 88.) – Lipcsei, (Fitos 80.) Morrison, Ashmore (Pisanjuk 74.), Tóth B. – Rósa, Ferenczi Vezetőedző: Bobby Davison

Gól: Szakály (51.), Coulibaly (72.) ill. Ferenczi (20.)

Sárga lap:  Komlósi (62.), ill. Ashmore (62.), Morrison (66.), Pisanjuk (87.)

Kiállítás: Megyeri (91.)

9. forduló

2009. szeptember 26.

FERENCVÁROS – VIDEOTON 2-2 (0-1)

Üllői út, vezette: Bede

FTC: Haber – Joaquin, R. Wolfe, Balog, Alcántara – Rósa, Lipcsei, Morrison, Ashmore (Mamics, 56.) – Abdi (Fitos, 82.), Ferenczi. Cserék: Holczer (kapus), Fülöp, Adnan, Fitos, Kulcsár, Mamics, Pisanjuk. Vezetőedző: Bobby Davison.

VIDEOTON: Sebők Zs. – Lázár, Lipták, Horváth G., Andics – Polonkai (Demjén, 85.), Farkas B., Szakály D. (Elek, 46.) – Nagy D., Sitku (Purovics, 77.), Alves. Vezetőedző: Mezey György.

Gólszerző: Ferenczi (68.), Wolfe (88.), ill. Polonkai (36.), Sitku (60.)

Sárga lap: Lázár (68.), Farkas (72.)

10. forduló

2009. október 3.

ÚJPEST – FERENCVÁROS 2-1 (1-1)

Szusza Ferenc Stadion, vezette: Kassai

ÚJPEST: Balajcza – Vermes, Vaskó, Takács Z., Pollák – Simek (Foxi 34.), Sándor Gy., Millar (Jucemar 76.), Tóth N. – Rajczi (Stokes 89.), Kabát. Vezetőedző: Willie McStay.

FERENCVÁROS: Haber – Martínez, Wolfe, Balog, Alcántara – Lipcsei, Rósa (Ashmore 65.), Morrison, Fitos (Abdi 67.), Kulcsár – Ferenczi. Vezetőedző: Bobby Davison.

Gólszerző: Kabát (43.), Rajczi (87.), ill. Fitos (41.)

Sárga lap: Tóth N. (34.), Takács (78.), ill. Balog (44.), Alcantara (66.)

11. forduló

FERENCVÁROS-GYŐRI ETO

2009. október 17. elhalasztva november 4.

12 forduló

2009. október 24.

KECSKEMÉTI TE – FERENCVÁROS 3-1 (1-0)

Kecskemét: Vezette: Veizer

Kecskemét: Lazareanu – Schindler, Némedi, Gyagya, Farkas I. – Szavics, (Bagi 61.) Koncz, Csordás (Robson 88.), Litsingi – Yannick, Montvai (Bertus 90.). Vezetőedző: Czéh László.

FTC: Megyeri – Joaquín (Fitos 59.), R. Wolfe, Balog, Alcantara – Rósa, Lipcsei, (Ashmore 59.) Morrison, Kulcsár – Ferenczi, Shaw (Pölöskei 59.). Vezetőedző: Bobby Davison.

Gólszerző: Litsingi (27., 64.), Montvai (55.), ill. Ferenczi (60.)

Sárga lap: Shaw (45.), Balog (48.), ill. Csordás (53.), Farkas (69.)

Davison meccsek


Davison-mérleg


13. forduló

2009. október 31.

FERENCVÁROS – DIÓSGYŐRI VTK 1-3 (0-1) – félbeszakadt, elrendelt eredmény 0-3

Albert-stadion, vezette: Sulyok

FTC: Megyeri – Lowton (Joaquin 46.), Wolfe, Dragóner, Alcántara – Ashmore, Morrison, Rósa (Pisanjuk 46.), Kulcsár, Tóth B. – Ferenczi. Megbízott edző: Craig Short.

DVTK: Kovács Z. – Takács P., Bognár, Milicsics, Jeknics – Huszák, Búrány, Lippai, Vukadinovics – Balajti (Szabó V. 81.), Ivancsics. Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Gólszerző: Tóth B. (62.), ill. Huszák (17.), Jeknics (48.), Lippai (55.)

Sárga lap: Tóth B. (51.), ill. Takács P. (51.), Vukadinovics (59.), Milicsics (61.)

11. fordulóból elhalasztott mérkőzés

2009. november 4.

FERENVÁROS-GYŐRI ETO FC 1-0 (1-0)

Albert stadion, vezette: Iványi

FERENCVÁROS: Megyeri – Fülöp, Balog, Wolfe, Kulcsár – Adnan, Lipcsei, Morrison, Tóth B. (Fitos, 79.) – Rósa – Ferenczi Vezetődző: Craig Short

GYŐR: Sztevanovics – Fehér, Stanisic, Babic, Völgyi – Tokody (Dinjar, 46.), Dudás (Copa, 54.), Pilibaitis, Józsi – Kink, Aleksidze (Brnovics, 67.) Vezetőedző.: Pintér Attila

Gólszerző: Ferenczi (44.)

14. forduló

2009. november 7.

LOMBARD PÁPA-FERENCVÁROS 0-1 (0-0)

Pápa, vezette.: Arany

Lombard-Pápa: Szűcs – Tóth G., Farkas, Varga (Zulevs 46., Granát 62.), Rajnay – Bárányos, Gyömbér, Nagy S., Heffler – Orosz (Alex 69.), Bali, Vezetőedző: Véber György

Ferencváros: Megyeri – Fülöp, Balog, Wolfe, Kulcsár – Adnan, Lipcsei (Ashmore 92.) Morrison, Tóth B.  (Fitos 74.) – Rósa (Lowton 94.) – Ferenczi, Vezetőedző: Craig Short

Gól: Wolfe (70.)

Sárga lap: Farkas (94.), ill. Rósa (83.)

15. forduló

2009. november 21

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 0-0 (0-0)

Albert-stadion, vezette: Solymosi

Ferencváros: Megyeri – Fülöp, Lowton, Balog, Kulcsár – Rósa, Adnan, Lipcsei, Morrison, Tóth – Ferenczi Vezetőedző: Craig Short

Honvéd: Tóth – Hrepka, Vukmir, Botis, Diego, Palásthy, Hidi, Nagy, Horváth, Takács, Hajdú

Vezetőedző: Massimo Morales

Őszi mérleg

Tavasz

16. forduló

2010. február 27.

FERENCVÁROS-HALADÁS 2-1 (1-1)

Albert-stadion, vezette: Andó-Szabó

FTC: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Balog, Stockley – Doherty (Lipcsei, 73.), Morrison, Rósa – Shaw  (Kulcsár, 60.)- Ferenczi, Elding. Vezetőedző: Craig Short (papíron Tuboly Frigyes)

Haladás: Rózsa – Rajos, Lengyel, Molnár, Nagy G. – Halmosi, Tóth P., Sípos N. (Lattenstein, 70.), Guzmics, Schimmer – Bogdanovics (Oross, 81.). Vezetőedző: Róth Antal.

Cserék: Szép (kapus), Csontos, Oross, Diouf, Paternotte, Simon Á., Lattenstein.

Gólszerző: Ferenczi (45+1. – 11-esből), Elding (88.), ill. Halmosi (31.)

Sárga lap: Stockley (36.), Csizmadia (65.), ill. Guzmics (16.)

17. forduló

2010. március 6.

ZALAEGERSZEG-FERENCVÁROS3-3 (0-2)

Zalaegerszeg, vezette: Szabó Zs.

ZTE: Vlaszák – Szalai, Miljatovic, Bogunovics, Todorovics (Magasföldi 66.) – Sluka, Kamber, Máté, Balázs  (Illés 46.) – Rajcomar (Pavicsevics 46.), Rudnevs Vezetőedző:  Csank János

FTC: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Tutorics, Stockley – Doherty (Adnan 61.), Morrison, Kulcsár D. (Lipcsei 83.), Rósa (Balog 61.) – Ferenczi, Elding, Vezetőedző: Craig Short

Gól: Pavicsevics (53.), Illés (81.), Balog (87. – öngól) ill. Elding (1., 38.), Todorovics (47. – öngól)

Piros lap: Dragóner (56.) , Morrison (71.)

Sárga lap: Todorovics (18.), Pavicsevics (61.), Bogunovics (70.) , Kamber (79.) ill. Doherty (11.) , Morrison (18., 71.), Csizmadia (61.)

18. forduló

2010. március 12.

FERENCVÁROS-NYÍREGYHÁZA 0-0 (0-0)

Albert-stadion, vezette: Kassai

FERENCVÁROS: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Balog, Stockley – Doherty, Adnan (Lipcsei, 81.), Rósa (Schembri, 60.), Tóth B. (Abdi, 61.) – Elding, Ferenczi. Vezetőedző: Craig Short.

NYÍREGYHÁZA: Ovsijenko – Miskolczi, Nánási, Kovacsevics, Bosnjak – Zabos (Müller, 71.), Struhar – Homma, Nacim, Pákolicz (Varga K., 65.) – Andorka (Simon G., 80.). Vezetőedző: Szentes Lázár.

Sárga lap: Stockley (67.), Abdi (84.), Doherty (86.), ill. Nánási (9.), Nacim (59.)

Piros lap: Nánási (93.) – második sárga után

19. forduló

2010. március 20.

Paks – Ferencváros 1-2 (1-1)

Paks, vezette: Solymosi

PAKS: Kovács – Horváth L., Éger, Szabó J. (Gévay, 54.), Vári – Fiola, Lisztes (Urbán, 68.), Heffler (Bartha, 83.), Vayer – Kiss T., Böde Vezetőedző: Gellei Imre

FTC: Megyeri – Csizmadia, Balog, Tutoric, Stockley – Morrison, Doherty, Tóth B. (Wolfe, 59.), Kulcsár – Ferenczi, Elding (Lipcsei, 85.) Vezetőedző: Craig Short

Gólok: (Vayer 41., ill. Elding 34., Ferenczi 50.)

20. forduló

2010. március 13.

FERENCVÁROS-VASAS 1-1 (0-0)

Üllői út, vezette: Bognár

FERENCVÁROS: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Balog, Stockley – R. Wolfe (Rósa, 69.), Doherty, Morrison (Lipcsei, 88.), Tóth B. (Schembri, 81.) – Elding, Ferenczi. Vezetőedzőr: Craig Short.

VASAS: Végh – Mendoza (Caballero, 86.), Kovács G., Mileusznics, Katona – Bosi, Dobrics, Pavicsevics, Majoros (Bakos, 65.) – Hrepka, Divics (Benunesz, 56.). Vezetőedző: Giovanni Dellacasa.

Gólszerző: Elding (83.), ill. Benunesz (74. – 11-esből)

Sárga lap: Tóth B. (38.), Csizmadia (56.), Elding (70.) Ferenczi (80.), ill. Mendoza (10.), Mileusznics (36.), Pavicsevics (80.), Hrepka (80.), Benunesz (91.)

21. forduló

2010. március 20.

FERENCVÁROS-KAPOSVÁR 0-0 (0-0)

Albert Stadion vezette: Berger

FERENCVÁROS: Megyeri – Csizmadia (Kulcsár, 46.), Tutorics, Balog Z., Stockley – Wolfe, Morrison, Doherty (Lipcsei, 56.) – Rósa (Tóth B., 70.) – Elding, Ferenczi. Vezetőedző: Craig Short.

KAPOSVÁR: Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz, Junior – Gujics, Maróti, Pest (Kulcsár, 68.), Sztanics (Balázs, 90.) – Oláh, Godslove (Culum, 83.). Vezetőedző: Prukner László.

Sárga lap: Doherty (15.), Wolfe (53.), ill. Maróti (52.), Grúz (90+1.), Gujics (90+2.)

22. forduló

2010. március 27.

MTK HUNGÁRIA – FERENCVÁROS 1-1 (0-1)

Hidegkuti-stadion. Vezette: Bede

MTK: Filipovics – Vági, Rodenbücher, Pintér, Balogh B. (Szekeres 17.) – Kulcsár T. (Tischler 71.), Vadnai, Hidvégi, Lázok (Könyves 46.) – Pál, Lázok. Vezetőedző: Garami József.

FTC: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, R. Wolfe (Stockley 24.), Alcantara – Tóth B. (Lipcsei 84.), Doherty, Ahmed, Kulcsár D. (Rósa 90.) – Elding, Ferenczi. Vezetődző: Craig Short.

Gólszerző: Szatmári (57.), ill. Elding (26.)

Sárga lap: Szekeres (55.), Pintér (60.), ill. Elding (27.), Adnan (73.), Stockley (81.)

23. forduló

2010. április 3.

FERENCVÁROS-DEBRECEN 1-0 (0-0)

Albert stadion, Vezette: Fábián

FTC: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Dragóner, Stockley – Tóth B. (Lipcsei 84.), Doherty, Adnan (Schembri 56.), Kulcsár (R. Wolfe 66.) – Elding, Ferenczi. Edző: Craig Short.

DVSC: Polekszics – Bodnár, Mészáros, Mijadinoszki, Szélesi – Spitzmüller (Yannick 46.), Kiss Z. (Szakály P. 78.), Cvitkovics, Laczkó – Feczesin, Coulibaly. Klubmenedzser: Herczeg András.

Gólszerző: Tóth B. (69.)

Sárga lap: Elding (11.), Csizmadia (20.), Dragóner (32.), ill. Szélesi (13.), Laczkó (57.), Feczesin (74.)

24. forduló

2010. április 10.

VIDEOTON-FERENCVÁROS 0-0 (0-0)

Székesfehérvár. Vezette: Bede

VIDEOTON: Sebők – Andics, Horváth G., Lipták, Elek – Polonkai (Szakály D. 84.), Farkas B., Sándor – Nikolics (Lencse 72.), Alves, Farkas II B. (Nagy D. 46.). Vezetőedző: Mezey György.

FTC: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Dragóner, Stockley – Doherty, Morrison, R. Wolfe (Adnan 57.), Kulcsár (Rósa 11.) – Elding (Lipcsei 75.), Ferenczi. Edző: Craig Short.

Sárga lap: Lipták (87.), ill. Doherty (45.), Rósa (86.), Morrison (87.)

25. forduló

2010. április 17.

FERENCVÁROS-ÚJPEST 0-1 (0-1)

Albert stadion, vezette: Kassai

FERENCVÁROS: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Tutorics, Stockley – Morrison, (Lipcsei 75.), Adnan, (Abdi 59.), Rósa, Schembri (Shaw 71.) – Elding, Ferenczi. Vezetőedző: Craig Short.

ÚJPEST: Balajcza – Vermes, Vaskó, Takács Z., Pollák (Szokol 78.) – Simek, Korcsmár, Vasziljevics, Barczi (Kovács D. 81.) – Kabát, Rajczi (Tóth N. 87.). Vezetőedző: Mészöly Géza.

Gólszerző: Kabát (35.)

Sárga lap: Csizmadia (49.), Elding (74.), ill. Vasziljevics (45.), Takács Z. (69.)

26. forduló

2010. április 24.

GYŐR-FERENCVÁROS 2-1  (2-0)

Győr, vezette: Solymosi.

GYŐR: Sztevanovics, Fehér Z., Djordjevics, Eugene, Szabó – Koltai, (Dinjar 59.) Józsi, Kink – Alekszidze, Tokody, Nicorec (el-Araiszi 90.). Vezetőedző: Pintér Attila.

FERENCVÁROS: Megyeri – Stockley, Dragóner, Tutorics, Alcántara – Schembri, (Rósa 59.) Doherty (Lipcsei 79.), Morrison, Abdi – Ferenczi (Rósa 79.), Elding. Vezetőedző: Craig Short.

Gól: Tokody (6.), Kink (10.), ill. Abdi (85.)

Piros lap: Tokody (90.)

Sárga lap: Djordjevics (31.), Tokody (39., 90.) ill. Tutorics (18.), Doherty (41.)

27. forduló

2010. május 1.

FERENCVÁROS-KECSKEMÉT 3-2 (3-0)

Albert Stadion, vezette: Fábián

FERENCVÁROS: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Dragóner, Stockley – Doherty (Lipcsei, 68.), Morrison, Abdi (Rósa, 72.), Tóth B. – Elding (Schembri, 79.), Ferenczi.Vezetőedző: Craig Short.

KECSKEMÉT: Holczer – Némedi, Gyagya, Lambulics, Farkas (Csordás, 72.) – Bori, Csukics, Szavics (Bagi, 29.), Alempijevics (Simon, 55.) – Litsingi, Montvai. Vezetőedző: Urbányi István.

Gólszerző: Ferenczi (2. – 11-esből), Elding (12.), Morrison (35.), ill. Montvai (50.), Csordás (75.)

Sárga lap: Stockley (16.), Abdi (52.), Ferenczi (90.) ill. Csukics (64.)

Piros lap: Rósa (78.)

28. forduló

2010. május 15.

DIÓSGYŐRI VTK-FERENCVÁROS 0-1 (0-0)

Miskolc, DVTK Stadion. Vezette: Takács

DVTK: Rados – Takács (Kovács Z. 60.), Roszel, Bognár, Supics, Polényi, Zsivóczky, Lippai (Illés 46.), Vukadinovics, Balajti, Bacsa (Boros 66.). Vezetőedző: Benczés Miklós.

FTC: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Dragóner (Balog 82.), Stockley – Schembri, Morrison, Tóth B., Adnan – Abdi (Kulcsár 66.) – Elding. Edző: Craig Short.

Gólszerző: Tutorics (49.)

Sárga lap: Balajti (29.), Takács (39.), Illés (53.), ill. Morrison (35.), Abdi (39.), Tutorics (41.)

Kiállítva: Illés (63.), ill. Tóth B. (79.)

29. forduló

2010. május 18.

FERENCVÁROS-LOMBARD PÁPA 2-0 (1-0)

Albert Stadion. Vezette: Németh

FERENCVÁROS: Megyeri – Csizmadia, Tutoric, Balog, Stockley – Schembri (Shaw, 80.), Adnan, Lipcsei (Wolfe, 63.), Abdi – Elding (Gárdos, 72.), Ferenczi Vezetőedző: Craig Short

LOMBARD PÁPA: Szűcs – Quintero, Farkas, Rajnay, Venczel (Granát, 78.) – Bárányos, Gyömbér, Heffler – Szabó (Rebryk, 60.), Abwo, Zulevs (Jovánczai, 72.) Vezetőedző: Véber György

Gólok: Elding (42.), Gárdos (75.)

Sárga lap: Wolfe (84.), ill. Venczel (30.)

30. forduló

2010. május 22.

BP: HONVÉD-FERENCVÁROS 2-0

Bozsik stadion. Vezette Veizer

Bp. Honvéd: Kemenes – Takács, Akassou, Botis, Cuerda – Nagy Z., Coira, Moreira (Abass, 65.), Hajdú – Abraham, Vaccaro (Zsolnai, 81.) Vezetőedző: Massimo Morales

Ferencváros: Megyeri – Stockley, Balog, Csizmadia, Alcantara – Wolfe (Kulcsár, 27.), Adnan, Lipcsei (Schembri, 74.), Abdi (Rósa, 46.) – Elding, Ferenczi Vezetődző Craig Short

Gólok: Coira (51.), Vaccaro (79.)

Sárga lap: Zsolnai (83.), ill. Stockley (10.), Lipcsei (30.), Csizmadia (53.), Balog (87.)

Short meccsek

Short-mérleg

Tavaszi mérleg

Hazai mérleg

Idegenbeli mérleg

Folyt. Köv.

Bartók Ferenc

A mérlegek elkészítéséhez felhasznált források:

ftc.hu
sporthirado.hu
adatbank.mlsz.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Gabri Lóránt írta:

    Limpi, az 5. forduló után az 1.forduló elmaradt meccséhez rossz meccset irtál. Oda is a tavaszi Fradi-Halit irtad, ősszel 0-0 volt a Halival és idegenben. Hajrá Fradi!

    Hozzászólás ideje: 2010. június 10. 17:10

  2. Limpi írta:

    Üdv Lóránt!
    Mea culpa! Javítottam a hibát!
    Limpi

    Hozzászólás ideje: 2010. június 10. 20:17

HOZZÁSZÓLÁS