2024. november 26. kedd

A Fradi mai szakosztályai: Birkózás (1.rész: 1912-1969)

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. július 15.

fradi_cimerMa is működő szakosztályok: BIRKÓZÁS

1. rész: 1912-től 1969-ig

1912. november 24-én egy aprócska hír adta hírül, hogy az FTC-ben is megalakult a birkózó szakosztály. Két év múlva, a Törekvés birkózó versenyén, a régi képviselőház nagytermében már két fradista is indult középsúlyban: Vörös és Pázmán.

1918-ban a MÁV-gépgyári birkózók tömegesen léptek át az FTC-be, ami nagy lendületett adott a szakosztálynak. Ekkor érkezett Péter Rezső is, aki az FTC első országos bajnoki címét nyerte kötöttfogásban, középsúlyban. Később edzőként is sokat tett a szakosztályért.

Két év szünet után a birkózók 1920-ban hallattak újra magukról. Péter Rezső Budapest-bajnokságot nyert, az országos bajnokságon pedig második lett. 1921-ben aztán új csillag születésének lehettek tanúi a ferencvárosi sportbarátok, Schmeisz Béla fedezte fel, Badovetz Raymundnak hívták, aki később Badó Rajmund néven lett igazán népszerű sportoló.

A szakosztály vezetői, az FTC más szakosztályaihoz hasonlóan élharcosai voltak az önálló Magyar Birkózó Szövetség megalakulásának, amelyhez a legtöbb, szám szerint 48 sportoló bejelentésével járultak hozzá.

1924 olimpiai év volt, amely a kiváló formába lendült Badó első jelentősebb nemzetközi sikerét hozta. Badó Rajmund az olimpiáról, ahol nehézsúlyban indult, kellemes meglepetésként bronzéremmel tért haza. Ezt követően azonban súlyos kézsérülést szenvedett, ami miatt hosszabb ideig nem versenyezhetett.

1926-ban új nagy tehetség tűnt fel: Tunyogi József, aki ifjúsági bajnokságot nyert. Ugyanebben az évben Badó is megszerezte első országos magyar bajnoki címét, amit 1931-ig még négyszer ért el.

Közben 1927-ben Badó Rajmund megnyerte a Budapesten rendezett Európa-bajnokságot is nehézsúlyban.

Tunyogi József első felnőtt országos bajnoki címét 1928-ban szerezte, kötöttfogású középsúlyban. A nemzetközi színtéren is Badó méltó követőjének bizonyult, hiszen 1929-ben sokak meglepetésére nagyközépsúlyban ő is Európa-bajnok lett.

És a két birkózó-nagyság: Badó és Tunyogi ezután is sorozatban aratta világra szóló sikereit.

A szakosztályban folyó jó munkát jelezte, hogy 1930-tól Fehér Jenő, majd Csiszár és Szepesi sorban aratták jelentős győzelmeiket. Fehér Jenő a harmincas évek elején háromszor nyert magyar bajnokságot, és az 1931-es Európa bajnokságon is nagyszerűen szerepelt. Ugyanitt Tunyogi József másodszor is Európa-bajnoki aranyat szerzett.

Tunyogi József az 1932-es Los Angelesi olimpiára aranyeséllyel utazott, sajnos azonban sérülése miatt a bronzéremmel kellett megelégednie.

Idehaza ekkor indultak meg a csapatbajnoki küzdelmek, ahol az FTC-nek első ízben a harmadik helyet sikerült kiharcolnia.

Az 1933-as év (a gazdasági világválság éve) az FTC birkózókinak is visszaesést hozott. Badó és Fehér sérülések és az életkörülményeikben bekövetkezett kedvezőtlen változások miatt egyáltalán nem versenyezhettek. Tunyogi nem tudta kiheverni az olimpián szerzett sérülését, így csak az év elején versenyzett. A szorgalmáról híres Csiszár Nándor ekkor ért be igazán, és az 1933-as országos bajnokságon bajnoki címet szerzett.

1934-ben a szakosztály nagyjai: Badó, Tunyogi és Fehér felhagytak a versenyzéssel, a szakosztály létszáma megcsappant, a teljesítmény nagyot zuhant. Ennek ellenére 1944-ig tovább folyt a munka, azonban egy-ét helyezéstől eltekintve a gárda számottevő eredményeket nem tudott felmutatni. E sovány tíz esztendő alatt Réti és Kohut voltak a szakosztály legjobbjai.

1945 után nem születtek jelentős eredmények, a szakosztály vegetált, gyakorlatilag szünetelt. 1950-ben azonban újjászületett az FTC birkózósportja, igaz ez az ÉDOSZ-szal való kapcsoaltnak köszönhető, ahonnan kész versenyzőket kaptak. Szilvási Miklós, Kinizsi Rudolf, Növényi Norbert és Móni Béla olyan erősítést jelentett, hogy a szakosztály egy csapásra ismét a hazai élvonalba került. 1950-ben (17 év után először) Szilvási Miklós váltósúlyban valamennyi ellenfelét legyőzve nyerte a bajnoki címet. Mögötte még a második helyen is fradista: Kinizsi Rudolf végzett. Egyébként mindketten, sőt idősb. Növényi Norbert és Móni Béla is az ÉDOSZ birkózó gárdájából erősítették fel a rövidesen Kinizsire „átnevezett” csapatot.

1951-ben szokatlan helyen, a debreceni Aranybika Szálló nagytermében rendezték a magyar szabadfogású birkózó bajnokságot. A fradisták közül csak Móni Bélának sikerült légsúlyban bajnoki címet szereznie.

Nemzetközi szinten kétségtelenül Szilvási Miklós érte el a legnagyobb eredményt, aki a megszerzett magyar bajnoki címek (1949 és 52 között sorozatban négyszer) után reménykedve utazott a helsinki olimpiára. Nem kellett csalódnia, kötöttfogásban, váltósúlyban aranyérmet nyert. A svéd Andersson előtte többször is legyőzte Szilvásit, aki az olimpiai döntőben, a legjobbkor vágott vissza. Fanatikusa volt a birkózásnak, fáradhatatlan az edzéseken, amire szüksége is volt, mert nem volt az a kimondottan technikás birkózó, viszont rendkívül „gazdaságosan” birkózott. Ereje messze meghaladta a súlycsoportjában versenyzők átlagos erejét, mindemellett mentálisan is roppant erős volt, soha nem merült fel benne a gondolat, hogy veszíthet. Ha nagy ritkán mégis előfordult ez, akkor sem tört le, hanem küzdött a visszavágásért, ami rendszerint sikerült is, mint az olimpiai döntőben. Egyébként ez az olimpiai cím volt a háború utáni első Üllői úti aranyérem. Sajnos az olimpia után Szilvási a Dózsához igazolt, bár edzőként később visszajött.

A szakosztály – a szentesi dr. Papp László edző vezetésével – mindkét fogásnemben kitűnő versenyzőket nevelt. Ma talán hihetetlennek tűnik, de kíváncsi szurkolók tömegei látogatták az edzéseket. 1953-ban a különböző versenyeken már 105 győzelmet arattak a Kinizsi birkózók. A saját nevelésű fiatalok: Kruj Iván, Kiss Barna, Sánta és Sipek az ifjúsági válogatottba is bekerültek. A magyar bajnokságon azonban csak Növényi Norbert (1953-55, szabadfogás, nehézsúly), majd Szirbik Sándor (1956, kötöttfogás, könnyűsúly) nyert aranyérmet.

1956-ban a kötöttfogású Budapest bajnokságon a Kinizsi versenyzői három súlycsoportban is gyöztek: Kerekes, Szibrik és Zaka, így a csapatversenyt is dr. Papp László tanítványai nyerték.

A melbournei olimpián Galántai Bálint képviselte a szakosztályt, de nem sikerült neki a pontszerzés.

1959-ben Kiss Barna (szabadfogás, félnehézsúly) nyerte a hazai bajnokságot. Az 1960-as római olimpiára Rizmayer Antal és Vattai László utazhatott ki. Sajnos Vattai közvetlenül az indulás elött súlyosan megsérült, de jellemzö nagyszerű sportemberi kvalitásaira, hogy sérülése ellenére még évekig küzdött az FTC színeiért, versenyzőként és edzőként, egészen tragikusan hirtelen haláláig.

A hatvanas évek legeredményesebb zöld-fehér birkózója Alker Imre volt, aki hat bajnoki címet is begyűjtött (kötöttfogás, lepkesúly) és sikeresen szerepelt a hazai és nemzetközi versenyeken.

A 60-as években megint a Fradi dicsekedhetett az ország egyik legjobb és legeredményesebb birkózó gárdájával. 1966-ban a különböző versenyeken például 164 első, 113 második és 94 harmadik helyezést értek el a fiúk. 1967-ben a szakosztály kiemelkedő eredményének tekinthetjük, hogy véglegesen elnyerték a Szalay-Imre vándordíjat. 1968-ban kötöttfogásban második, szabadfogásban harmadik lett az FTC birkózó csapata.

Feltétlenül méltatnunk kell dr. Papp Lászlót, aki 1949-töl 1970-ig volt az FTC birkózó szakosztályának vezetőedzője, közben 1950-től 1955-ig a magyar birkózó válogatott keretedzője. A Magyar Birkózó Szövetség edzőbizottságának elnöke, 1970-től az FTC elnökségi tagja, 1970-től 1973-ig az FTC Módszertani Osztály vezetöje. Az FTC örökös tagja, 1984-ben az FTC Aranydiplomása. 1905-ben született, 1928-ban jogászként doktorált. Birkózni 1923-ban a MAC-ban kezdett, kétszeres Európa-bajnok (1927, 1933), olimpiai ezüstérmes (1928), háromszoros EB-bronzérmes (1925, 1926, 1934). 1926-tól 1924-ig hétszeres magyar bajnok, közben 1932-ben súlyemelésben is bajnok lett. 1935-től 1944-ig birkózó szövetségi kapitány. Jogászként pedig 1928-tól 34-ig Budapesten joggyakornok (sportpályafutásával párhuzamosan), 1934-től 38-ig a Pestvidéki Törvényszéken bírósági jegyző, 1938-tól 42-ig járásbíró, majd 1942-től 45-ig bíró. 1945-től 49-ig szülővárosában, Szentesen a helyi földhivatal vezetője, a földreform irányítója. 1949-től 1956-ig a Pest-megyei Bíróság tanácselnöke, 1957-től 71-ig a Legfelsőbb Bíróság bírája. 1971-től az FTC jogtanácsosa. Látható, hogy a civil életben is messzire jutott. 1989-ben hunyt el.

Simon Sándor

Felhasznált irodalom és weblapok:
Nagy Béla: Zöld-fehérben
http://www.ftcbaratikor.hu/2009/05/03/drspringer-miklos-unnepi-beszede/#more-6827

Az FTC birkózó szakosztály honlapja

http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2004/1/drpapp.htm

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

HOZZÁSZÓLÁS