avagy szubjektív gondolatok egy nehéz döntésről.

27 évvel ezelőtt még játékosként érkezett abba a városba, ahol aztán egynéhány éves – az egész időszakhoz képest minimális – kitérőt leszámítva letelepedett. Játékospályafutása befejezése után végigjárta az edzői ranglétrát, türelemmel, becsületes munkával.

Életének ezen része egyértelműen felfelé ívelő pályát mutat, hiszen mostanáig a legsikeresebb időszaka, az elmúlt 7 év volt. Kezdetben a szerény költségvetéssel rendelkező kaposvári csapat feljuttatása az első osztályba, majd stabil középcsapattá alakítása volt a feladat. Ezt is túlteljesítve a csapat tavaly már felzárkózott az újkori nagyok (Videoton, Debrecen, Győr, Újpest, MTK és meglepetésre a ZTE ) mögé, és bár a szezon végére elfogyott a lendület és az utolsó néhány fordulóban a 7. helyről lezuhantak a hátsó pozíciókba, a szezon közbeni stabil 7. hely azok után kiemelkedő volt, hogy a korábban meghatározó játékosok elhagyták a csapatot illetve, hogy a feltételek nem voltak összehasonlíthatóak az említett csapatokéval. Teljesítményére, eredményeire az MLSZ is felfigyelt, megválasztották a hazai edzőképzés vezetőjének.

7 év Magyarországon ugyanazon csapat kispadján, szinte példátlan a mai világban. Sikeres, elismert ember a környezetében, aki sokat dolgozik: irányítja a csapatot, foglalkozik az edzőképzéssel, emellett tanít is. Megvan irányában a bizalom és a nyugodt környezet.

Ekkor érkezik a Ferencváros felkérése a szakmai munkára. Oda, ahol évek óta forr a levegő, ahol minden apró rezzenésről ír a sajtó, amely csapatra százezrek (nemrég készült tanulmány is bizonyítja) fókuszálnak.

Sokan visszakoznának, „minek váltsak, jó itt nekem, minden adva van, elvagyok itt…”

Ő azonban nem így gondolkodik. Tisztában van, mit jelent az, hogy FERENCVÁROS. Nem csak ő, a kaposvári környezete is. Nem felejtem el azokat a szavakat, amelyeket a kaposvári elnök, Horváth Miklós mondott akkor, amikor szomorúan le kellett mondania Prukner Lászlóról:
„…Magyarország legnépszerűbb klubjához hívják, ami olyan megtiszteltetés, hogy egy Dalnoki Jenő vagy egy Lakat Károly után edzői feladatot ellátni az szinte visszautasíthatatlan…”

(Bevallom jóleső érzés fogott el, mikor először hallottam ezeket a szavakat, régen beszéltek már ilyen tisztelettel szeretett Clubomról, mindezt olyan szezon után, amikor az MLSZ a döntéseivel a média pedig cikkeivel előszeretettel rúgott bele a csapatunkba.)

Ilyen kaposvári közegből, hasonló gondolkodással érkezett a Ferencvároshoz, ahol rögtön kinevezése után feje tetejére állt a világ – emlékszünk: távozott a vezérigazgató, majd a kommunikációs stáb, szinte mindenki.

A kaposvári nyugodt háttér már csak emlék volt ekkor. Bár ezt a fajta kezdeti nehézségeket nem sejthette, azért azzal tisztában lehetett a Ferencváros múltjából adódóan, hogy itt edző vagy a mennyországba vagy a pokolra jut – mégis elvállalta.

Bátor ember!

Valószínűleg az előzetes tárgyalásokból sejthette, hogy új csapatot kell építenie, azt hogy mennyiből gazdálkodhat, nem tudjuk, de azt már érkezésekor hallani lehetett, hogy Rósa és Ferenczi bérét csökkentenék (később ez az információ Elding esetében is szárnyra kapott). Ezek azt mutatták, hogy most sem lesz igazán sok pénz a keret kialakítására.
Nincs könnyű dolga, ahogy Kaposváron, itt sem a kánaán fogadta, ma már tudjuk, Megyeri távozásával az igazolások terén is azonnal nehéz feladat hárult elé.

Az azonban vitathatatlan, hogy posztokra igazol, körültekintően megválogatja az igazolt játékosokat, nem csak fizikai, hanem mentális tulajdonságok alapján is vizsgálva őket.

A Ferencváros nyert egy fiatal, felfelé ívelő szakmai pályafutással rendelkező bátor vezetőt, aki rutinos pedagógiai érzékkel is rendelkezik.
Sokan magyar vezetőt vártak edzőnek a brit éra kezdete óta. Ő az, aki nem sorolható azok közé, akik az elmúlt 20-30 év hazai eredménytelenségében szerepet vállaltak.

Egyetlen igazán komoly nehézség azonban még hátra van, amivel szembe kell néznie neki is, mint elődeinek is a szeretett Clubunknál: a Ferencvárosnál eredményekre van szükség, általában véve pedig azonnal. Most is, amikor ismét szinte elölről kellett kezdeni a csapatépítést.

Ez ritka esetben megy egyik napról a másikra, ehhez türelemre lenne szükség. Ebből azonban sokunknak már kevés van, vannak, akik nehezebben viselik az évek óta tartó bizonytalanságot, őket is meg kell érteni.

Azonban nekik sem árt átgondolni a fenti előzményeket. Azt, hogy miért volt nehéz jelenlegi szakvezetőnknek meghoznia a döntést. Ezek tudatában talán ők is úgy gondolják, hogy jár a tisztelet az új edzőnknek és megérdemli a bizalmat. Ha sikeres lesz, az is elképzelhető, hogy végre hosszú idő után ismét több évig vezeti csapatunkat ugyanaz a szakvezető.

Nagyon nehéz a dolga, minden támogatásra szüksége lesz. Neki is és a csapatnak is.

Hajrá Fradi!

Sinka András