Furcsa titulus a mindenes, de Czikkely Boldizsárra igazán ráillik. Sok embernek az FTC Baráti Köréről ő az egyik első személy, aki beugrik. Nap, mint nap feltűnik az FTC székházában, mindenkit ismer, őt is mindenki ismeri. Ma tölti be 62-ik életévét.

– Azt már elárultam, hány éves vagy, de azt nem, hol születtél?
– Békés megyében, Gyomán.

– Hogy lettél a Fradi szurkolója?
– Kisgyerekként kijártam a helyiek meccseire, zöld-fehérek voltak. Aztán, amikor a rádión hallgattuk a közvetítéseket és mindenki csapatot választott, nekem automatikus volt a választás, ami egy életre szólt, amit sosem bántam meg.

– Mikor láttad először kedvenc csapatodat?
– Amikor Békéscsabán az ipari iskolába jártam…

– Nem értem, akkoriban a Békéscsabának még nem volt NB I-es csapata.
– Nem is mondtam, hogy Békéscsabán láttam a Fradit. Szinte minden meccsre felutaztam Pestre. Hétköznap olyan is volt, hogy a suli helyett.

– Apád mit szólt ehhez? Tán pofonok is voltak?
– Olyan is volt. Amikor egyszer kikapott a Fradi és hazaértem, dühömben úgy bevágtam az ajtót, hogy kitört az üveg. Apám lekevert kettőt és másnap velem fizettette ki az üvegezést.

– Testvéred volt?
– Kettő is, ők is fradisták lettek.

– Ha jól számolom, nem akármilyen Fradi meccseire utazgattál fel…
– Nem bizony! Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi, később a jobbszélen Szőke. Örökre megszerettették velem ezt a játékot.

– Mikor kerültél végleg Pestre?
– Amikor 1966-ban végeztem az ipari iskolában.

– Mi volt a szakmád?
– Géplakatos. Aztán később, itt Pesten elvégeztem egy gázszerelő tanfolyamot is, ott is képesítést szereztem. Ennek köszönhetem a Baráti Kört is.

– Ne titokzatoskodj! Inkább mesélj!
– Mint gázszerelő dolgoztam egy lakásban. Szóba elegyedtem a tulajjal, ő is fradista, mi több Baráti Kör tag volt. Javasolta, lépjek be. Így történt, hogy 1970-ben, az elsők között csatlakoztam.

– De gondolom meccsre addig is jártál, hiszen már nem kellett annyit utaznod.
– Természetesen! A nagynéném, akinél laktam, elvitt és bemutatott a Fradi pénztárosának…

– Nocsak-nocsak! Ez egyfajta kapcsolatépítés volt. Sejtem is a folytatást. Jóban lettetek, ennek révén számodra biztosított volt mindig a jegy…
– Pontosan!

– Térjünk vissza a Baráti Körbe, ahová 1970-ben beléptél. Dolgozni is elkezdtél?
– Akkoriban Németh Margit, Simon György és Tóth Lajos intézte a Baráti Kör adminisztrációs ügyeit. Ahogy egyre gyakrabban jártam feléjük, úgy kértek meg szívességekre, segítettem kitölteni a papírokat, elmentem a postára és hasonlók. Később Rothermel Anna vette át a Baráti Kör adminisztrációját, ő már „örökölt” engem, neki is segítettem. Ekkor még természetesen a munka mellett, a szabadidőmben jártam be a Fradiba.

– Ahol gondolom, egyre többen ismertek. Hogy kerültél kapcsolatba Nagy Bélával?
– Neki is feltűnt, hogy gyakran vagyok ott, meg engem is nagyon érdekelt az ő munkája, az a sok könyv. Elkezdtem ott is segíteni, pakolgattam a múzeumban, amire Béla kért, azt örömmel tettem meg.

– Mikor állandósítottad a helyed?
– 1991-ben volt egy súlyos gyomorműtétem, ami után 1992-ben leszázalékoltak. Innentől kezdve tényleg szinte állandóan a székházban és a pályákon voltam. 1994-ben kaptam az első hivatalos felkérést, a múzeum teremőre lettem, amely funkciót ma is büszkén viselem. Mindemellett a különböző szakosztályok, vízilabda, kézilabda, foci utánpótlás mérkőzésein rendezőként segítettem, illetve a mai napig segítek.

– Ismerted a különböző korok elnökeit is?
– Hogyne ismertem volna, ők is ismertek engem. Én mindenkivel jóban voltam Harót Jánossal, Hargitai Károllyal, Szívós Istvánnal …

– Ha már Szívóst említed, magam elé képzelem, milyen lehetett, amikor kezet fogott veled. Egyáltalán kezet fogott veled?
– Hogyne! Elmondhatom, én voltam az egyetlen, aki előtt Szívós István mindig erősen meghajolt. Különben nem érte volna el a kezem…

– Na, erre utaltam, amikor képzelődtem. A Baráti Körben mikortól vagy te az első számú adminisztratív ember?
– 2004 óta. Rothermel Anna után még Juhász Klárika vette át az ügyeket, ám amikor ő beteg lett, akkor már engem kértek meg erre, mondván, oly régen segítek ebben a munkában, hogy egyedül is el tudom végezni.

– Pontosan mi a feladatod?
– A tagnyilvántartás, a kartonok vezetése, a tagdíjak beszedése, a Baráti Kör postájának a kezelése, a napi ügyek intézése és minden, ami éppen adódik. Minden héten legalább egyszer beszélek a vezetőkkel, hogy ők is képben legyenek az ügyekről.

– Íme, így már érthető, miért neveznek mindenesnek. Az Albert-féle csapat után kik voltak a kedvenceid?
– Először is, abból a csapatból ma is naponta találkozom és beszélgetek a nagy hármassal, Albert Flóriánnal, Rákosi Gyulával és Szűcs Lajossal. Óriási élmény ez nekem. Utánuk Nyilasi Tibi volt a nagy kedvencem, majd pedig Lipcsei Peti, akivel hála Istennek ugyancsak naponta találkozhatom.

– Jókat anekdotázunk itt, ám a te munkádat a Fradi vezetése is elismerte. Milyen kitüntetéseid vannak?
– Kétszer kaptam meg az FTC Aranydiplomáját, először a centenáriumi ünnepségen, másodszor tavaly, a 110 éves évfordulón. Itt vannak bekeretezve a falon.

– Ahol még nagyon sok relikvia látható. Ez a szoba olyan, mint egy kis Fradi múzeum. Mindenütt csapatképek és sok-sok zászló. A zászlógyűjtés a szenvedélyed?
– Igen. Több, mint kilencven zászlóm van a legkülönbözőbb korokból. Az első az 1920-as vagy 30-as évekből való. Vannak dedikált zászlóim is, például az 1967-est a bajnokcsapat minden játékosa aláírta.

– Hogy gyarapodik a gyűjtemény?
– Veszek, cserélek, ajándékba kapok, mert sokan tudnak erről a gyengémről.

– Valóban látványos a gyűjtemény, amit az olvasóknak egy fényképpel próbálok majd illusztrálni. Köszönöm szépen a vendéglátást, köszönöm a beszélgetést és a születésnapod alkalmából kívánok jó egészséget, boldogságot és még nagyon sok Fradi sikert!
– Én köszönöm a köszöntést. Nekem a Fradi valóban a második családom, így elmondhatom, nagyon sokan vagyunk. Hajrá Fradi!

Simon Sándor