Hűséges olvasóink tudják, hogy honlapunkon időnként találkozhatnak beszélgetésekkel. Olyannyira tudják, hogy kifejezetten várják azokat.
Tavasszal egyfajta hagyományt teremtettünk, amikor hétről hétre közöltünk egy-egy tartalmas interjút csapatunk játékosaival vagy éppen edzőivel. Csapatunk a nyáron szinte teljesen kicserélődött, elegendő alapot adva az őszi szezon beszélgetéseihez. A sort az új szakmai igazgatóval, Prukner Lászlóval kezdtük, most hétről-hétre jöhetnek a játékosok. Elsőként Józsi György.

– 1983-ban születtél Zalaegerszegen. Sportolni is ott kezdtél el?
– Igen, édesapám első osztályú labdarúgó volt Zalaegerszegen, én pedig 10 évesen lettem ugyanitt igazolt játékos. Innen számítva végigjártam a szamárlétrát és 17 évesen Egerszegen mutatkoztam be, mint NB 1-es játékos. Hét évet voltam a felnőtt keretben és 24 évesen jöttem el Zalaegerszegről.

– Milyen típusú gyerek voltál? Eleven vagy inkább visszafogottabb, visszahúzódóbb?
– Egész nap fociztam lent a grundon, mert én még az a korosztály vagyok, akinek része volt ebben. Ment a foci, bújócskáztunk, mert nem volt a számítógépnek még ekkora szerepe, mint mostanában. Mi pingpongoztunk, kosárlabdáztunk, tollaslabdáztunk, mozgással töltöttük a szabadidőnket.

– Hogyan fordultál a hivatásos sportolás felé?
– Nekem a sport a véremben volt, hiszen édesapám is élsportoló volt, édesanyám pedig kosárlabdázott. Az én mozgásigényem is hatalmas volt, nem bírtam egy helyben megmaradni. Vagy rúgtam a labdát, vagy mindegy milyen formában, de kergettem valahogy.

– Zalaegerszeg nagy része Fradista érzelmű. Hatással volt ez rád vagy ez az érzelmi kötődés elkerült téged?
– Igen ez így igaz, Egerszegen nagyon sok Fradi kötődésű ember van. Amikor a Ferencváros szerepelt a Bajnokok Ligájában 95-ben, teljes ámulatban voltunk. Emlékszem még labdaszedő gyerek voltam és csodálattal néztük a ferencvárosi játékosokat, mikor hozzánk látogattak. Hatalmas kultusza volt a Fradinak akkor. Aztán ezt megéreztem akkor is, mikor már NB 1-es labdarúgó lettem. A Fradi jött hozzánk és rögtön lett a stadionban 14 000 ember. Sajnos jól elvertek akkor minket, 5-1-re kaptunk ki. Amikor jött a Fradi oda vagy a környékre, akkor mindig megmozdult ez a régió.

– Szurkoltál is gyermekként a Fradinak?
– Azért érdekes ez a kérdés, mert ha az ember kinyitja az újságot, azonnal azt olvashatja benne, hogy gyermekkori álma volt mindenkinek a Fradi. Én nem mondom, hogy Fradi drukker voltam, viszont nekem is volt egy jó érzésem a Fradival kapcsolatosan. Meg sem fordult semmi ellenérzés a fejemben a Fradival kapcsolatosan, hanem inkább egy kedvelt együttes volt a számomra, de ettől még nem nevezném az akkori önmagamat Fradi drukkernek.

– A gyerekkorodról mesélnél még nekünk? Hogyan jutottál el a felnőtt csapatig, kinek mit köszönhetsz a fejlődésedben?
– Mint mondtam, 10 éves koromban igazolt le a Zalaegerszeg és végigjártam azt a bizonyos szamárlétrát, amit a válogatottnál ugyancsak végigjártam az U 15-ös korosztálytól kezdve. Az utánpótlás válogatottal kijutottunk az Európa Bajnokságra is. Akkoriban még nagyon Pest centrikus volt a futball, majdnem mindenki a Fradiból, az MTK-ból vagy az Újpestből érkezett a válogatottba. Egy-két gyerek jött csak a Győrből vagy a Zalaegerszegből. Nagyon nehéz volt vidékről bekerülni, így ezért a mi szereplésünk, nagyon nagy szónak számított. Gondolom, ezért, tehetséges labdarúgónak számíthattam, mert 17 éves koromban, már a felnőtt csapattal készülhettem. Bele tudtam így kóstolni abba a miliőbe, ami egy felnőtt csapatot körbevesz. 18 évesen játszhattam abban a csapatban, ami bajnokságot nyert. Ahol olyan rutinos játékosok voltak, mint Kenesei Krisztián, Urbán Flórián, Egresi, Szamosi, Molnár Balázs, akiktől sokat lehetett tanulni. Ők nagy hatással voltak rám.

– Kezdettől a középpályán szerepelsz vagy megfordultál már más poszton is?
– Abban az esetben, ha két belső középpályással játszunk, az én kedvenc posztom a baloldali belső középpályás poszt. A mai modern futballban már nincs igazán olyan, hogy támadó vagy védekező. Mindkét feladatot meg kell oldani 50-50 százalékosan. Esetleg amikor a taktika úgy követeli, akkor 30-70 százalékosan. Leginkább ezt a posztot kedvelem, elég fiatalon is már ezt játszottam a korosztályos csapatokban és a korosztályos válogatottakban is. Felnőtt szinten ez a poszt igényel egyfajta rutint, tapasztalatot, mert aki a tengelyben játszik, fontos, hogy a többiek felnézzenek rá, elfogadják. Fiatalként azért elég nehéz ezt a tiszteletet megszerezni, tehát játszottam bal oldali középpályást is, de nem azt a stílust, a mikor vonal mellett kell futni, hanem azt, aki befelé mozdul el. Majd amikor kimentem a Slaviaba, akkor ott is két pozícióban játszottam. Bal oldali középpályásként befelé jöttem és játszottam 3-4 meccs erejéig balhátvédet is. Ezek után, mivel a Slaviaban kölcsönben voltam kint, visszatértem Zalaegerszegre. Ekkor Gellei Imre volt a vezetőedző Egerszegen és ő visszarakott az eredeti posztomra belülre. Akkor csináltam a legjobb szezonomat, az NB 1-ben 24 meccsen rúgtam 8 gólt, adtam 11 gólpasszt. Aztán jöttek újabb edzők és hol kiraktak a szélre, hol pedig bent játszhattam. Aztán eligazoltam Győrbe és ott belső középpályán játszhattam, a kedvenc posztomon.

– Ellenfélként már megfordultál az Üllői úton. Más érzés a Fradival szembeni mérkőzés, mint egy másik találkozó?
– Teljesen más. Bár én olyan nagyon sokszor nem futballoztam itt, kétszer-háromszor talán, mert volt a Fradinak az a három éves kihagyása. Itt nagyon más hangulat van. A stadion elrendezése miatt közelebb vannak a nézők, a szurkolók többen vannak, mint máshol és a mentalitásuk is más. Ilyen csapat nincs még egy Magyarországon.

– Zalaegerszegről Nagykanizsára, majd pedig a Slavia Praha-hoz vezetett az utad, majd ismét Zalaegerszegre tértél vissza. Milyen élményeket szereztél az említett helyeken?
– Zalaegerszegen 17 évesen kötöttem egy öt éves szerződést. Ekkor fél évre kölcsönbe kerültem tapasztalatszerzés céljából, a másodosztályban szereplő Kanizsára. Mikor visszakerültem, utána bajnokságot nyertünk én pedig kikerültem ugyancsak kölcsönbe a Slaviahoz. A két együttes a két véglet volt. Kanizsán rájöttem, hogy azokat a körülményeket és az infrastuktúrát ami az NB 2-őt körülveszi, azt én nem akarom. A Slaviaban, amikor játszottam, akkor előtte már az NB 1-ben is bemutatkozhattam, ahol megélhettem sikereket is. Ott viszont egy olyan futballkultúrába csöppentem, ami akkor előrébb tartott, mint a magyar színvonal. A cseh labdarúgás akkor élte úgymond az aranykorát. Ott nagyon pozitív élmények értek, melyek ösztönöztek arra, hogy nap, mint nap, tegyek azért, hogy jobb legyek. Hogy akarjon az ember egyre több lenni, mert ez a kulcsa, hogy tudjon hosszútávon is teljesíteni.

– Kint a Slaviaban rendszeresen szerepeltél?
– Igen, egyből bedobtak a mély vízbe. A bajnokság előtt egy héttel igazoltam ki és egyből elkezdtem játszani. 14 mérkőzés volt és ebből 12-őn pályára léptem.

– Mennyivel volt akkor másabb a cseh bajnokság, mint a magyar?
– Minimálisan jobb volt akkor a cseh bajnokság. Más kultúra, más stílusban futballoztak, úgy mondanám egyszerűbben. Összességében nézve azonban profibbak voltak, mert mentálisan előttünk jártak. Ez mára valamilyen szinten megváltozott és ez igaz a román futballra is. Akkor nagyon jók voltak, most pedig aránylag egy szinten vagyunk szerintem. Mikor mostanában edzőmeccseket játszunk, egyáltalán nem biztos, hogy ők nyernek, régebben pedig ez nem így volt.

– Miként látod, ők kerültek lejjebb vagy pedig mi nőttünk fel az ő szintjükre?
– Ez egy jó kérdés, de ez egy összetett dolog. Mind a csehek, mind a románok és mi magyarok is kis ország vagyunk. A csehek annak köszönhették a virágzásukat, hogy ki tudtak nevelni olyan játékosokat, mint Nedved, Poborszki, Milan Baros vagy sorolhatnám azokat, akik külföldön is megvetették a lábukat, de ez a generáció lecsengett és nincs meg a megfelelő utánpótlás, akik hasonló klasszisok tudnának lenni. Ezért válogatott szinten is visszazökkentek és elkerülik őket a sikerek. Jelenleg egy középszinten vannak.

– Már Te is említetted, hogy 2001-ben bajnoki címet szereztél a Zalaegerszeggel. Mekkora szerepet játszottál ekkor a ZTE életében?
– Én akkor 18 éves voltam és örültem annak, hogy ilyen rutinos játékosok között ott lehetek. Én voltam a legfiatalabb és egyszer léptem pályára. Úgymond kiegészítő ember voltam. Ezt én nem kudarcnak éltem meg, hanem örültem, hogy ott lehetek közöttük. Rengeteget edzettem és sok tapasztalatot szereztem ebben az időszakban, amit később hasznosítani is tudtam a pályán.

– 2007-ben egy bajnoki bronz után Győrbe igazoltál, ahol három év után ismét egy harmadik helyet sikerült elérned az ETO-val. Milyen volt számodra ez a három év?
– Viccesen mondtam már, hogy az elmúlt négy évben háromszor voltam harmadik, tehát most, hogy idejöttem a Fradiba, garantált a harmadik hely. A viccet félretéve, Zalaegerszegen lejárt a szerződésem, a klubnál pedig változások történtek. Rengeteg idősebb rutinosabb válogatott játékosnak lejárt a szerződése. Nekik megköszönték a szolgálataikat, mert fiatalítani akartak. Én ott nőttem fel, hét évet ott is futballoztam, de éreztem akkor, hogy váltanom kell. Ekkor a Győr mellett döntöttem. Hasonlóan, mint most itt, ott is felvázolták a jövőképet elém és ez szimpatikus volt a számomra. Mikor Győrbe igazoltam, az első pár hónap a beilleszkedés szempontjából nem igazán volt zökkenőmentes, nem igazán találtam a helyemet. Befogadtak, ezzel nem volt gond, de kellett egy kis idő, míg összeértünk. Ekkor Egervári Sanyi’bá volt az edzőnk. Aztán ebben az évben sikerült összerázódnia a társaságnak és sikerült produkálnunk egy 18 mérkőzésig tartó veretlenségi sorozatot és a végén a harmadikok lettünk, de lehettünk volna akár előrébb is. A következő évben jött egy hullámvölgy, majd Pintér Attila került Győrbe és egy olyan csapatot rakott össze, ami elég masszív és sikerre éhes volt. Ismét harmadikok lettünk, de ez is egy olyan szereplés volt, hogy véleményem szerint jóval több volt ebben a társaságban. Tavaly a Győr 19 meccses veretlenségi sorozatot állított fel, három vereséget szenvedett és 18 gólt kapott. Ha csak ezeket a mutatókat nézzük, akkor ez alapján egy csapatnak 3-4 fordulóval a bajnokság vége előtt meg kell nyernie a sorozatot. Ez azért nem történt meg, mert a bajnokság bizonyos szakaszaiban nem működött jól a támadó futball. Végig uraltuk a mérkőzést, a helyzeteink is megvoltak, csak kimaradtak. A tavalyi évben senki nem számolt a Győrrel, mert mindenki a Debrecennel és a Videotonnal törődött, de úgy gondolom, hogy a legkiegyensúlyozottabb, legjobb teljesítményt mi nyújtottuk. Lehet ezzel hazabeszélek, de én így gondolom. Ettől függetlenül a bajnoki harmadik helyezés, mindenképpen egy jó eredmény.

– Pintér Attilát sokan szeretik, sokan viszont pont ennek ellentétjeként, nem szeretik. Te az utóbbi időkből jól ismerheted őt. Mit tapasztaltál meg vele kapcsolatosan, milyen véleménnyel vagy róla?
– Az biztos, hogy ő nem egy közömbös személyiség. Nagyon megosztja a közvéleményt. Én is azt tapasztaltam, hogy vagy nagyon imádják, vagy pedig nem szeretik. Győrben volt pár játékos, akik évekkel ezelőtt már dolgoztak vele és ők azt mondták, hogy rengeteget változott az előnyére. Volt három éve, amikor nem volt vezetőedző és ezt a három évet, ő arra használta, hogy képezze magát, hogy tanuljon. Kicsit le is higgadt, persze a vehemenciája és a habitusa megmaradt, de azért sokat csillapodott. Ez mindenképpen az előnyére vált. Én személy szerint, mikor megtudtam, hogy ő lesz az edzőnk, körbekérdeztem róla. Mindenki világvége hangulattal fogadott, de én nagyon pozitívan csalódtam benne. Úgy gondolom, hogy az elmúlt egy évben, rengeteget tudtam tőle tanulni. Ez nagyon fontos dolog, mert nem azt éreztem, hogy csak úgy elszaladt egy év és csak vegetálok, hanem azt éreztem, hogy több és jobb lettem. Mind taktikailag, mind pedig játékban, tehát ebből a szempontból jó véleménnyel vagyok róla. Ráadásul mi amúgy is jó viszonyban voltunk, mert elég kevés magyar játékos volt a Győrben. Én egyébként is a tengelyben játszottam, ami által én is sok mindenben tudtam segíteni neki. Ő sokszor beszélgetett a játékosokkal, kikérdezte a véleményüket, hogy ki hogyan látja a dolgokat, kinek mi az életérzése vagy a véleménye a pályán. Szerintem fontos dolog az, hogyha a játékos ezt meg tudja osztani az edzőjével.

– Említetted, hogy az utánpótlás korosztályokban válogatott is voltál. Most Egervári Sándor személyében egy olyan szövetségi kapitánya lett a válogatottnak, aki ismer téged, hiszen játszottál a kezei alatt. Ráadásul a napokban azt nyilatkozta, hogy nagyobb figyelmet fog szentelni, az itthon jól teljesítő játékosokra. Jelent ez neked plusz motivációt?
– Én az U15-től az U21-es korosztályig végigjártam a ranglétrát, csak akkor hiányoztam, ha sérült voltam. Sanyi’bá a Győrben volt vezetőedzőm és nagyon jó viszonyban voltunk. Alapemberként számolt velem és úgy gondolom nagyon jó teljesítményt is nyújtottam nála.
Én is olvastam, hogy egy külföldön padozó játékos esetében lehet, hogy inkább előtérbe helyezi azt a játékost, aki a hazai bajnokságban rendszeresen jó formában játszik. Nekem ebben a témában az a véleményem, hogy jelen pillanatban Sanyi’bá a szövetségi kapitány és joga van eldöntenie, hogy kikre tart igényt. Én most jelen pillanatban nem a válogatottsággal foglalkozom, hanem szeretnék felépülni a sérülésemből és szeretnék beilleszkedni a Fradiba és elfogadtatni magamat. A célom, hogy jól szerepeljünk a bajnokságban, mert ezek mindig egymásra épülő dolgok. Egy jó szerepléshez a bajnokságban az kell, hogy jól szerepeljenek az egyének a csapaton belül. Akkor valószínűleg én is jó teljesítménnyel szolgálok majd és akkor esetleg majd megfordulhat a fejemben, hogy mi lenne akkor ha… Egyelőre azonban itt még nem tartunk.

– Említetted a sérülésedet. Ezt hogyan szerezted és mit mondanak az orvosok, mikor térhetsz vissza a pályára?
– Pénteken játszottunk edzőmérkőzést a Konyaspor ellen és egy szerencsétlen mozdulat után, magam alá került a kezem és kifordult teljesen az ujjam. Megröntgenezték hétfőn és éreztem, hogy nagy a baj. Elszakadt az ínszalag, meg az ujjam is eltört. Ezen kívül még egy darab le is tört belőle, tehát csütörtökön műteni kell. Az orvosok azt mondták, hogy egy hét vagy tíz nap, míg a varratot kiszedik, de közben azért gondolom, lehet edzeni. Utána pedig majd a Mester úgyis eldönti, hogy mikor kapok játéklehetőséget.

– Elérkeztünk a jelen korszakba. Úgy döntöttél, hogy a sikeres Győrből távozol és a Ferencvárosba igazolsz. Mi volt az, ami erre a döntésre késztetett?
– Amikor az ember ilyen volumenű döntést hoz, akkor nagyon sok mindent figyelembe vesz. Ami elsősorban belejátszott a döntésembe, az az, hogy három évet játszottam Győrben és bár sikeresnek ítéltem meg ezt a korszakot, de nem Győrben szerettem volna letelepedni. Az elnök úr nagyon számított arra, hogy hosszútávon a klubnál maradok, azt mondta, hogy egy értéket képviselek. Ez megtisztelő volt a számomra, de én éreztem, hogy váltanom kell. A Fradiban éreztem azt, hogy minden követ megmozgattak, hogy itt folytassam a pályafutásomat. Ráadásul az a jövőkép, amit nekem vázoltak, az számomra szimpatikus volt, el tudtam benne képzelni magamat. Én szeretem az új kihívásokat és úgy gondoltam, belevágok. Sokan feltették már nekem ezt a kérdést. Én mérlegeltem azt, hogy a Győr most jelen pillanatban masszívabb csapatnak tűnik és az Európa Ligában szerepel, az infrastruktúrája is más. Lehet, ha a helyezéseket és az infrastruktúrát nézzük, akkor a Győr előrébb tart, de engem az vezérelt, hogy rengeteg munkával és alázattal, itt is eredményeket fogunk elérni. Ráadásul a Fradi azért mégis más. Ilyenkor még azt is mérlegelem, hogy hét évet voltam Zalaegerszegen, három évet Győrben és eddig meghatározó értékrendet tudtam betölteni a csapataimban. Ezt ha a Ferencvárosban is el tudom érni, akkor az egy nagy szó és egy előrelépés a számomra. Azt mindenki tudja, hogy a Ferencvárosban futballozni, az mindenképpen más, mint egy másik egyesületben. Ez egy komoly kihívás egy játékos számára. Itt, ha az ember el tudja fogadtatni magát, akkor azt éri el, hogy jobb és több lesz.

– Mi az a szellemi irányvonal, ami meghatározza az életedet?
– Én olyan játékos vagyok, aki a munkában hisz. Nem tartozom a habzó szájú játékosok közé, inkább a nyugodtabb erőt képviselem, én inkább megfontolt vagyok. A munkában és az alázatban hiszek. Azt vallom, hogy az embernek soha nem szabad megelégednie. Szeretem magamat képezni. Akkor fekszem nyugodtan le, ha úgy dolgoztam, hogy tettem valamit a fejlődésem érdekében. Az arany középutat szeretem. Arra törekszem, hogy átlagban egy stabil hatosra tudjak játszani és olykor-olykor ezt feltornázni hetesre vagy nyolcasra. Legyenek különlegesebb meccsek, mikor az ember győztes gólt rúg, győztes gólpasszt ad, de maradjon meg mindig a stabilitás. Én a kiegyensúlyozottságban hiszek hosszú távon, mert ez a sikernek az egyik titka.

– Mit csinálsz a szabadidődben, mivel töltődsz fel az edzések és a mérkőzések fáradalmai után?
– Társasági életet szeretek élni, nem vagyok egy otthon, a számítógép előtt ülő típus. Szeretek a csapattársaimmal vagy a barátaimmal programokat szervezni. Szeretek moziba járni, kikapcsolódni. Szeretem nagyon a labdajátékokat, így eljárok, ha lehetőségem nyílik rá lábteniszezni, teniszezni, pingpongozni, biliárdozni. Alkalomadtán jó társaságban szoktam pókerezni is.

– Most érkeztél, ezért ez érdekes kérdés lehet feléd, az idő rövidsége miatt. Mégis felteszem, hogy csapaton belül kivel, kikkel érted meg leginkább magadat?
– Valóban jó kérdés, hisz egy olyan közegbe csöppentem, ahol könnyű volt a beilleszkedés, mert nagyon befogadó volt mindenki. Nagyon baráti a légkör, én is meg voltam lepődve, hogy a beilleszkedés ennyire gyorsan megy. Magyarokkal és külföldiekkel egyaránt jóban vagyok, ha ki kéne valakit emelni, nagyon nehéz dolgom lenne. Azonban nem vagyunk még régen együtt, így olyan szoros kötelék nem alakult ki, hogy együtt járnánk el vacsorázni, de mindenkivel nagyon jó kapcsolatban vagyok.

– Megfordultál már egy pár együttesben, ezért van összehasonlítási alapod. Milyen együttes az újjáalakult Fradi?
– Ezt nehéz megítélni ilyenkor, ezért ezzel kapcsolatosan óvatos is vagyok, hiszen egy újjáalakuló csapatról van szó. Nagyon fontos lesz a bajnokság kezdete. A sikernek van egy összekovácsoló ereje, tehát fontos nagyon, hogy az első három-négy meccsen miként fogunk szerepelni. Azt látom, hogy a csapatban vannak egyéniségek, vannak meghatározó játékosok, akik képesek pluszt hozzá tenni a csapat játékához. Abban bízom, hogy hétről-hétre jobbak leszünk. Most még rengeteg olyan dolog van csapatjátékon belül, amiben fejlődnünk kell, ha el akarjuk érni azt, amit a Mester is mond, hogy domináljunk. Mindig a következő feladatra kell összpontosítani, fejlődnünk kell, és ha ezek meglesznek, akkor elégedettek lehetünk majd mi is és a szurkolók is. Látok a csapatban perspektívát, de többször volt olyan, hogy válogatott labdarúgókkal futballoztam és mégsem jöttek az eredmények, volt olyan is, hogy szerényebb képességű labdarúgókkal eredményesebbek voltunk. A futball érdekes játék, azonban mindenkit az eredmények minősítenek benne, így minket is azok fognak. Mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a legeredményesebben szerepeljünk.

– Mit vársz az előttünk lévő szezontól, jobban mondva, mik az elvárásaid a csapattal szemben?
– Elsősorban nem ez a kérdés jár a fejemben. Tény, hogy a Fradi az előző szezonban a hetedik helyen végzett. Az előrelépés egyértelműen fontos. Fontos számunkra a Magyar Kupa is, de mi nem azzal foglalkozunk, hogy mi lesz majd év végén, hanem a jelennel. Most azzal kell foglalkoznunk minden idegszálunkkal, hogy pénteken megnyerjük a mérkőzést. Mindig a következő feladatra kell összpontosítani és ha ezeket sikerrel tudjuk venni, akkor majd később ráérünk ezen gondolkodni, de soha nem kifizetődő, ha az ember ilyeneken gondolkodik. Én amúgy sem voltam soha ilyen típus. Ilyenkor amúgy is vágyakat fogalmazunk meg, az pedig mindenkinek a bajnokság megnyerése, de a realitás az, ha nem ezekkel a vágyakkal vagyunk elfoglalva, hanem a következő mérkőzéssel.

– Akkor adja magát a következő kérdés, mit vársz a Paks ellen?
– Természetesen győzelmet, de úgy gondolom nagyon nehéz mérkőzés lesz, mert mindenki automatikusan elvárja a győzelmet. Ez valamilyen szinten természetes is, hiszen a Ferencvárosról van szó, de itt is nüanszok fognak szerintem dönteni. Minden meccset ugyanazok a dolgok döntenek el, mennyire tudunk hátul zárni és a helyzeteinket milyen százalékban fogjuk tudni kihasználni. Nagyon nehéz meccsre számítok és egy egygólos győzelemre. Ez nagyon fontos lenne, mert jó lenne az első akadályt sikeresen venni.

– Hogy érzed, hosszútávon bajnok leszel a Fradival?
– Őszintén megmondom, hogy azért is szerződtem ide, mert a hosszútávú terveim között ez is szerepel. Az a jövőkép, amit vázoltak elém, már csak emiatt is szimpatikus volt nekem. Természetesen ez kell, hogy egy játékos célja legyen. Az is motivál, hogy az ember most ettől még messze érzi magát, de ha sok munkával és alázattal az ember egyszer ezt eléri, akkor erre nagyon büszke tud lenni és ez igazi boldogsággal töltheti el. Ez egy olyan cél, amiért érdemes dolgozni.

– A Fradinak híres szurkolótábora van. Mit üzennél szurkolóinknak?
– Én eddig olyan csapatokban játszottam, melyeknek nem volt ekkora szurkolótábora, mint a Ferencvárosnak, így számomra ez a kérdés is új. Én inkább a pályán üzennék, hiszen ha elő fogunk rukkolni egy jó játékkal, akkor a közönség meg fogja azt hálálni. Mindenki tudja, hogy itt milyen közönség van, ezért én inkább abban bízom, hogy mi is eleget fogunk tenni az elvárásoknak és újra jó lesz kijönni a mérkőzésekre. Akkor jó érzés lesz Ferencvárosi szurkolónak és játékosnak is lenni. Ehhez nagyon sok munkára és alázatosságra van szükség, hogy minél több ember jöjjön ki és ahogy előbb is mondtam, büszkék legyenek a csapatra, ami számunkra egy igazán nagy cél. Úgy érzem, ha ezt elérjük, akkor elégedettek lehetünk.

– Köszönjük a beszélgetést. Sok sikert kívánunk neked a ferencvárosi pályafutásodhoz. És ha lehet, azt is kívánjuk, mint előtted oly sokan, akik messziről jöttek, válj igazi fradistává!
– Én köszönöm a lehetőséget és az összes jókívánságot!

Istenes Mónika és Istenes Tibor
A beszélgetés ideje: 2010. július 27.

A felhasznált képek forrása a 100% Fradi és az ftc.hu.