Pár nappal korábban írtam beharangózó írásomban, hogy minden kezdet egy új remény. Azóta ugye lezajlott az a várva várt kezdet, az új csapat szezonnyító mérkőzése.

A mérkőzés, a játék, a játékosok részletes értékelése helyett írtam le a címben a szavakat, amelyek rövid, de annál biztatóbb mondatot alkotnak.

Él a remény!

Az új szakmai vezetést, az új játékosokat, mondhatjuk az új csapatot egyértelműen pozitívan, tapssal fogadta a nagyérdemű. Ehhez még játszaniuk sem kellett, csupán kivonulni a pályára. Megkapták a bizalmat a kezdésre szép számmal összegyűlt szurkolóktól. Bár nem voltak annyian, mint azt talán sokan várták, ők tolmácsolták a bizalommal teli remény hangjait.

A legszembetűnőbb, hogy ezek a hangok akkor sem változtak, amikor az ellenfél nagyon hamar, gyakorlatilag az első nekibuzdulásából vezetést szerzett. A tizenkettedik játékos akkor ráerősített és két percen belül egyenlítettünk. Talán jelképes, hogy ezt az az új szerzemény, Marek Heinz tette meg, akitől oly sokat várunk. Megtette és azonnal belopta magát mindenki szívébe, szemmel láthatóan felodódott. Kell is ez, hiszen játékostársai szerint az edzéseken már bizonyítottan olyan parádéra képes a labdával, amire a magyar mezőnyben tán csak kevesek. Gondolom, ilyen szintű játékosnak is fontos az ilyen bemutatkozás, a felé irányuló bizalom ilyen szintű érzéskelése. Hangot is adott ennek a mérkőzés utáni nyilatkozatában.

Egy másik kulcsposzton, a kapus posztján is jól sikerült az új fiú, Marko Ranilovic bemutatkozása. Számára is, önbizalomnövelő lehetett, hogy amikor kellett, akkor tudott igazán nagyot védeni. Nem volt sok ilyen alkalom, de akkor a helyén volt. Ez szurkolói szemmel nagyon is megnyugtató.

A csapaton is látszott az a befektetett és elvégzett munka, amit a felkészülés során elvégeztek. Tartása volt a csapatnak. Voltak, persze hogy voltak hibák és pontatlanságok, különösen a második félidőben, de látszott az az akarat is, ami valljuk be, korábban nem mindig. A csapat a pályán, az edző a pálya szélén, a szurkolók a lelátón mindent megtettek egymásért. Biztatták, bátorították, hajtották egymást. Most „csak” egy egygólos győzelem lett a vége, de ha ez így folytatódik, akkor valószínűleg kevesebb lesz a hiba, a pontatlanság, jöhetnek a további, magabiztosabb győzelmek.

A legfontosabb, hogy 2010. július 30-án este is bebizonyosodott, hogy

él a remény!

Simon Sándor

(A felhasznált fotók forrása az ftc.hu oldal.)