2024. december 21. szombat

Fradi-naptár: 08.02. – 08.08.

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 2.

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni az előttünk álló hét napjain? 2010.  augusztus 2-től, augusztus 8-ig.

2010. augusztus 2. hétfő

Ezen a napon ünnepli 34 születésnapját Holló Richárd. Holló 1996. októbere és 1997. márciusa között 18 találkozón (3 bajnoki, 10 nemzetközi, 5 hazai díjm.) lépett pályára csapatunk színeiben és 1 gólt szerzett (1 hazai díjm.).

Boldog születésnapot!

Szintén ezen a napon ünnepel Dragan Vukmir, aki a 32. életévét tölti be a hét első napján.  A szerb hátvéd 2002 és 2005 között volt csapatunk kötelékében és ezalatt 93 mérkőzésen lépett pályára. A 2003-2004-es bajnokcsapat tagja és kétszeres MK-győztes.

Isten éltesse!

1938-ban ezen a napon született Kiss III László, aki 1958 és 1962 között 37 mérkőzést játszott csapatunkban (17 bajnoki, 20 nemzetközi). Védő volt, aki tévedésből került az Üllői útra. Történt ugyanis, hogy a Fradi miskolci megfigyelői jelezték, van ott egy jóalkatú játékos, nevezett Kiss László. A Fradiból is megnézték, tetszett, leigazolták. Később derült ki, hogy akit eredetileg ajánlottak, az nem ő volt, hanem a diósgyőrben játszó névrokona. 1962-ben a kevés játéklehetőség miatt Budafokra igazolt. Budafoki színekben, a futballpályán halt meg 1967. július 16-án, amikor villámcsapás áldozata lett.

Őt sem felejtjük!

2010. augusztus 3. kedd

E napon ünnepli 27. születésnapját Deme Imre. A középpályás 2006-ban érkezett hozzánk és 2009-ig volt csapatunk szolgálatában és ezalatt összesen 38 mérkőzésen lépett pályára és 2 gólt szerzett.

Boldog születésnapot!

1920-ban ezen a napon született Ónody Andor. Ónody 1945 és 1948 között volt a Ferencváros játékosa. 116 mérkőzésen lépett pályára és 3 gólt jegyzett. Egy-egy bajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett. 1946-ban egy alkalommal a válogatottban is szerepelt. Ónody Andor 1986 június 5-én hunyt el.

1991-ben ezen a napon hunyt el 82 évesen Sós Károly. Sós 1953 és 1956 között az akkor Bp. Kinizsinek hívott Ferencváros vezetőedzője volt.

Emléküket megőrizzük!

2010. augusztus 4. szerda

1905-ben ezen a napon született Bangi (Baumgartner) Károly. Bangi 6 alkalommal (5 bajnoki, 1 nemzetközi meccs) védte csapatunk kapuját 1928 novembere és decembere között.

Emlékét megőrizzük!

55. születésnapját tölti be a szerdai napon Magyar István. Magyar Szolnokról igazolt csapatunkhoz 1973-ban. Tagja volt az 1975-ben KEK döntős, az 1976-ban bajnok, 1974-ben, 1976-ban valamint 1978-ban MNK győztes Fradinak. 1977-1978-ban őt választották az év ferencvárosi játékosának (Toldi-vándordíj).
A jeles balszélső összesen 246 alkalommal viselte a zöld-fehér mezt,  64 gólt szerzett és sok-sok örömet okozott látványos játékával, szép elfutásaival.

A szurkolóink mindezt 1979-ig láthatták, utána külföldre távozott. A 80-as évek elején az Austria Wien csapatában újra együtt játszott Nyilasi Tiborral. A magyar válogatott címeres mezét 16 alkalommal ölthette magára és 1 gólt szerzett.

Isten éltesse sokáig!

Ezen a napon tölti be 33. életévét újdonsült csatárunk, Marek Heinz. A nyáron érkezett cseh támadó a hétvégi, Paks elleni bajnoki debütálása alkalmával góllal mutatkozott be a Fradiban. Reméljük még sok alkalommal örülhetünk góljainak, szép megmozdulásainak.

Boldog születésnapot azaz Všechno nejlepší Marek!

2010. augusztus 6. péntek

1934-ben ezen a napon született Borsos Miklós. Borsos 1954 és 1958 között 102 mérkőzésen (41 bajnoki, 52 nemzetközi, 9 hazai díjm.)  lépett pályára a Ferencvárosban és 58 gólt szerzett (18 bajnoki, 40 egyéb). Háromszoros bronzérmes és kupagyőztes csapat tagja: 1958 (MNK). 1990. március 8-án, 55 évesen  hunyt el.

Emlékét megőrizzük!

2010. augusztus 7. szombat

2007-ben, 63 évesen ezen a napon hunyt el Páncsics Miklós. Páncsics 1960-ban lett a Ferencváros labdarúgója. 1963-ban mutatkozott be az első osztályban. 323 mérkőzésen szerepelt a Fradiban. Háromszoros magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa győztes. 1965-ben VVK (UEFA-kupa) győztes. A magyar válogatottban,  1967 és 1973 között 37 alkalommal szerepelt. 1968-as mexikói olimpia bajnoka, 1972-ben a müncheni olimpián ezüstérmes. Az olimpia válogatottban 11 alkalommal szerepelt. 1972-ben a belgiumi labdarúgó Európa-bajnokság 4. helyezettje.1997-től 2000-ig az FTC menedzser igazgatójaként dolgozott.

Szívünkben örökké él!

2010. augusztus 8. vasárnap

54. születésnapját ünnepli a hét utolsó napján Kerekes György, aki 1984 tavaszán 14 találkozón lépett pályára csapatunk színeiben és 10 gólt szerzett.

Isten éltesse!

E napon tölti be 37. születésnapját Szűcs Lajos. A jelenleg a Pápa kapuját őrző kapus 1999 és 2005 között 200 alkalommal lépett pályára csapatunk színeiben és 4 alkalommal gólt is jegyzett. A Fradival kétszeres bajnok és kétszeres kupagyőztes.

Boldog Születésnapot!

Az összeállítást készítette: Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradi Futballévszázad

Nagy Béla: Fradisták

Nagy Béla: Fradisták Futballmezben 2.

Nagy Béla: Fradisták Futballmezben 3.

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?

ftc.hu

Wikipédia

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS