2024. december 21. szombat

Ferencváros – Bp. Honvéd: Az elmúlt 30 évben

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. augusztus 12.

A vasárnapi napon 186. alkalommal találkozik az élvonalban a Fradi és a Bp. Honvéd. Míg csapatunk pályaválasztásával ez lesz a felek 94. összecsapása az élvonalban.

Az összesített mérleg: 185 mérkőzés 102 Fradi győzelem, 53 Honvéd siker és 30 döntetlen. A gólarány: 432-294. Az itthoni meccsek mérlege: 93 meccs: 55 FTC győzelem, 18 döntetlen, 20 vereség. A gólarány: 240-150.

Az  FTC-Honvéd (Kispest) meccsek krónikája 1916. október 8-áig nyúlik vissza, ekkor találkoztak össze ugyanis a felek első ízben a bajnokságban. A mieink a Szamosy – Kiss, Wiener – Wilheim, Mandl, Payer – Hegyi, Strasser, Binder, Tóth, Borbás kezdőcsapattal léptek pályára és Hegyi gólja révén 1-0-ra nyertek. A meccs végeredménye lehetett volna akár 2-0 is, de középcsatárunk, Binder egy, a találkozón számunkra megítélt tizenegyest a Kispest kapusának kezébe lőtte.

Az első játékoskiállítás az 1917-es március 11-én lejátszott mérkőzésen történt. A küzdelem hevében Nemes (FTC) és Simon (Kispesti AC) „karambolozott” és a bíró mindkettőt kiállította. De még nem volt vége: Ruttkay (FTC) megütötte Schillert (KAC), aki az ütés erejétől elesett. A bíró kiállította őket, Schillert azért mert előtte faultolta Ruttkayt… Ezen a meccsen is kihagytak a mieink egy büntetőt, így a kispestiek győzelmével zárult a találkozó. Ez volt a kispestiek első győzelme az Üllői úton.

Csapatunk pályáján kétszer született kétszámjegyű győzelem: 10-0 (1937. március 21.) és 11-5 (1941. augusztus 24.)

A Fradi egy különleges rekordszériával is büszkélkedhet: 26 éven át veretlen volt az Üllői úton a kispestiekkel szemben! Pontosan 1920-tól 1946-ig tartott ez a csodálatos széria: 33 Fradi győzelem és 3 döntetlen volt a mérleg a két csapat Üllői úti meccsein.

Ugorjunk most az időben és lássuk az elmúlt 30 év Ferencváros-Honvéd mérkőzéseit a Fradi pályaválasztásával:

1980-81-es szezon

1980. október 26.

Üllői út.

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 4-2

FERENCVÁROS: Kakas – Jancsika, Judik, Rab, Takács – Pogány, Nyilasi, Ebedli – Pusztai, Szokolai, Murai.

Cs.: Szepessy, Szabó

Gólszerzőink: Nyilasi (3), Pogány

1981-82-es szezon

1981. szeptember 12.

Üllői út

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 2-4

FERENCVÁROS: Kakas – Beles, Judik, Takács – Ebedli, Nyilasi, Szántó, Pölöskei – Kvaszta, Szabadi, Pogány

Cs.: Koch, Szokolai

Gólszerzőink: Pölöskei, Nyilasi

1982-83-as szezon

1982. október 9.

Népstadion

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 3-2

FERENCVÁROS: Zsiborás – Jancsika, Dózsa, Rab – Ebedli, Judik, Szokolai – Murai, Nyilasi, Szabadi, Pogány

Cs.: Pölöskei, Rubold

Gólszerzőink: Nyilasi (2), Szabadi

1983-84-es szezon

1984. április 14.

Népstadion

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 0-1

FERENCVÁROS: Zsiborás – Szántó, Haaz,  Rab , Takács – Deák, Rubold, Pogány, Murai – Kerekes, Kvaszta

Cs.: Zsivótzky, Szabadi

1984-85-ös szezon

1984. szeptember 29.

Népstadion

FERENCVÁROS-BP: HONVÉD 1-2

FERENCVÁROS: Zsiborás – Szántó, Pintér, Rab, Keller – Takács, Jancsika, Pogány – Zsinka, Szabadi, Kvaszta

Cs.: Rubold, Fischer

G.: Szántó

1985-86-os szezon

1986. április 5.

Népstadion

FERENCVÁROS-BP: HONVÉD 1-1

FERENCVÁROS: Zsiborás – Hámori, Pintér, Strausz, Takács – Szántó, Palkovics, Kincses – Kvaszta, Répási, Pölöskei

Cs.: Batári, Rab

G.:  Pintér

1986-87-es szezon

1987. március 21.

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 2-3 (1-1)

Népstadion, vezette: Divinyi.

FERENCVÁROS: Zsiborás – Vaszil, Pintér, Strausz, Keller – Bánki, Szántó, Takács- Fischer, Dzurják (Kvaszta a 83.), Pölöskei (Dukon a 80.). Edző: Dalnoki Jenő.

BP. HONVÉD: Andrusch – Sallai, Csuhay, Garaba, Sass – Sikesdi, Fitos, Gyimesi (Lippai a 65.) – Fodor (Kerepeczky a 75.), Détári, Kovács K.. Edző: Komora Imre.

G.: Détári (19.-11-es, 82.), Fischer (42.), Bánki (46.), Fitos (82.).

Sárga lap: Bánki (18.), Fitos (34.), Sass (42.), Szántó (55.), Strausz (57.).

1987-88-as szezon

1988. március 12.

FERENCVÁROS – BP. HONVÉD 1-1 (0-1)

Üllői út, vezette: Huták

FERENCVÁROS: Józsa – Vaszil, Pintér, Strausz, Keller – Albert (Topor a 87.), Bánki, Limperger – Zsinka, Dzurják, Dukon. E: Rákosi Gyula.

BP. HONVÉD: Disztl P. – Sallai, Disztl L., Csuhay, Sass – Sikesdi, Fitos, Gyimesi, Romanek (Csehi a 67.) – Fodor, Kovács K. E: Bicskei Bertalan

G.: Fodor (45.), Csuhay (61.-öngól).

Sárga lap: Sass (13.).

1988-89-es szezon

1988. szeptember 14.

FERENCVÁROS- BP. HONVÉD 0-3 (0-1)

Üllői út, vezette: Kovács I L.

FERENCVÁROS: Józsa – Simon, Pintér, Keller – Topor (Nagy Zs. az 52.), Bánki, Limperger, Kincses – Fischer, Wukovics, Dukon (Vajda az 58.). E: Rákosi Gyula.

BP. HONVÉD: Disztl P. – Sallai, Disztl L., Csuhay, Cseh – Sass, Fitos, Fodor (Varga a 87.), Csehi – Gregor (Füle a 85.), Kovács K. E: Bicskei Bertalan

G.: Cseh (21.), Kovács K. (50.), Gregor (51.).

Sárga lap: Disztl L. (26.).

1989-90-es szezon

1990. május 2.

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 1-1 (0-0)

Üllői út, vezette: Huták.

FERENCVÁROS: Józsa – Simon, Telek, Limperger, Keller – Szeibert (Bánki a 80.), Vaszil, Kincses – Nagy Zs, Dzurják, Fonnyadt. Edző: Rákosi Gyula.

BP. HONVÉD: Disztl – Sallai, Ács, Csábi, Cseh (Bánfi a 16.)- Pisont, Fodor, Sikesdi, Csehi – Gregor, Sass (Kámán a 60.). Edző: Haász Sándor.

G.: Dzurják (53.), Fodor (69.).

Sárga lap: Telek (39.), Limperger (73.).

1990-91-es szezon

1991. április 20.

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 1-1 (1-0)

Üllői út, vezette: Huták.

FERENCVÁROS: Balogh – Telek, Pintér, Limperger, Keller – Lipcsei (Topor a 19.), Szenes, Keresztúri – Nacer, Fischer, Dukon (Dzurják a 71.). Edző: Nyilasi Tibor.

BP. HONVÉD: Petry – Urbányi, Csepregi, Csábi, Cseh – Marozsán (Pisont a 46.), Kovács E., Csehi – Gregor, Vancea, Vincze. Edző: dr Mezey György.

G.: Keresztúri (21.), Pisont (52.).

Sárga lap: Csepregi (78.), Vincze (87.).

1991-92-es szezon

1991. szeptember 28.

FERENCVÁROS- KISPEST 0-0

Üllői út, vezette: Nagy L.

FERENCVÁROS: Balogh T. – Kuznyecov, Telek, Simon – Páling, Albert (Balogh G. a 46.), Keller, Lipcsei, Patkós – Schneider, Deszatnik (Wukovics a 63.). E: Nyilasi Tibor

KISPEST: Gulyás – Csábi, Csepregi, Bérczy, Plókai – Urbányi, Kovács E., Pisont (Halmai a 60.), Csehi – Vincze, Negrau (Molnár F. a 76.). E: dr Mezey György.

Sárga lap: Simon (8.), Pisont (41.).

1992-93-as szezon

1993. március 20.

FERENCVÁROS- KISPEST 1-0 (0-0)

Üllői út, vezette: Puhl

FERENCVÁROS: Horváth – Telek – Lipcsei, Szekeres – Páling (Deszatnik a 76.), Albert, Fodor, Szenes (Szűcs a 73.), Keller – Gregor, Cigan. E: Nyilasi Tibor

KISPEST: Brockhauser – Csábi – Plókai, Szabados – Pisont, Márton (Vincze a 73.), Halmai, Illés, Duró – Fischer, Negrau (Orosz a 73.). E: Martti Kuusela

G.: Fodor (68.).

Sárga lap: Szabados (12.), Gregor (32.), Fodor (68.), Plókai (74.).

1993-94-es szezon

1993. szeptember 20.

FERENCVÁROS-KISPEST 2-1 (1-0)

Üllői út, vezette: Puhl.

FERENCVÁROS: Szeiler – Telek – Simon, Kuznyecov (Szekeres a 25.) – Páling, Détári, Lipcsei, Keller – Nagy Zs., Kovács J. (Cigan a 73.), Wukovics. Edző: Nyilasi Tibor.

KISPEST: Brockhauser – Bánfi – Szabados, Plókai (Duró a 46.), Csehi – Stefanov, Illés, Csábi, Halmai – Orosz, Vincze (Hamar a 75.). Edző: Martti Kuusela.

G.: Kovács J. (21.), Orosz (53.), Lipcsei (90.).

Sárga lap: Szabados (36.), Szekeres (47.), Csábi (75.), Orosz (81.), Simon (88.).

1994-95-ös szezon

1994. szeptember 18.

FERENCVÁROS- KISPEST 3-2 (2-1)

Üllői út, vezette: Puhl

FERENCVÁROS: Balogh T. – Lipcsei – Kuznyecov, Szekeres – Nagy Zs., Albert (Zavadszky a 74.), Lisztes, Szűcs, Keller (Hrutka a 37.) – Christiansen, Neagoe. E: Novák Dezső.

KISPEST: Brockhauser – Bánfi – Hahn (Duró a 46.), Mátyus – Szabados, Forrai, Illés, Milinkovics, Csehi – Orosz, Kovács K. (Hamar a 61.). E: Dimitrije Davidovics

G.: Kuznyecov (8.), Csehi (26.), Milinkovics (43.-öngól), Nagy Zs. (51.), Duró (77.).

Sárga lap: Lipcsei (12.), Albert (46.), Szabados (56.), Forrai (71.), Nagy Zs. (85.).

1995-96-os szezon

1995. november 30.

FERENCVÁROS- KISPEST 3-1 (0-0)

Üllői út, vezette: Stamler

FERENCVÁROS: Hajdu – Hrutka – Kuznyecov, Milovanovics – Nyilas, Albert, Vincze, Lisztes, Keller – Kuntics, Zavadszky (Kecskés a 69.). E: Novák Dezső.

KISPEST: Brockhauser – Bánfi – Hahn, Mátyus – Warzycha, Bárányos, Kovács B., Pisont (Forrai a 84.), Duró (Urbányi a 76.), Piroska – Tóth M. E: Török Péter.

G.: Milovanovics (60.), Keller (80.), Mátyus (82.), Albert (84.).

Sárga lap: Kuznyecov (39.), Warzycha (53.).

1996-97-es szezon

1996. augusztus 17.

FERENCVÁROS-KISPEST 5-2 (3-1)

Üllői út, vezette: Puhl.

FERENCVÁROS: Hajdu – Telek – Limperger, Szűcs – Nagy Zs. (Zavadszky a 84.), Jagodics, Miriuta, Arany, Nagy N. (Aranyos a 80.) – Nicsenko, Horváth (dr. Touati a 88.). Edző: Novák Dezső

KISPEST: Vezér – Hahn (Forrai a 16.) – Plókai, Mátyus – Dubecz, Kovács B., Urbányi, Bárányos (Herczku a 61.), Piroska – Ghinda (Jovanovics az 55.), Tóth. Edző: Török Péter

G: Miriuta (5., 40.), Nicsenko (43., 51.), Ghinda (45.), Arany (57.), Piroska (90.).

Sárga lap: Telek (44.), Tóth (44.), Plókai (51.), Forrai (53.), Jagodics (65.), Dubecz (88.).

1997-98-as szezon

1998. április 24.

FERENCVÁROS-KISPEST 4-1 (4-0)

Üllői út, vezette: Varga S..

FTC: Hajdu – Szűcs, Dragóner (Milovanovics a 66.), Lipcsei – Zavadszky, Jagodics (Pomper a 74.), Miriuta, Vámosi, Nagy N. (Sitku a 74.) – Horváth, Nicsenko. Edző: Nyilasi Tibor.

KISPEST: Vezér – Plókai, Csábi, Mátyus – Dubecz, Bárányos, Hahn (Medgyesi a 46.), Kovács B., Urbányi (Calin a 46.) – Csertői, Borgulya. Edző: Komora Imre.

G.: Lipcsei (7.), Nicsenko (30.), Horváth (36., 42.), ill. Borgulya (86.).

Sárga lap: Vámosi, Nicsenko, ill. Csertői.

1998-99-es szezon

1999. június 16.

FERENCVÁROS-KISPEST 0-1 (0-0)

Üllői út, vezette: Juhos.

FERENCVÁROS: Vámos – Telek – Szűcs, Nagy N. – Fodor (Nyilas az 53.), Kovács B., Lendvai, Vincze O., Füzi – Kulcsár (Szabics a 63.), Eszenyi (Bükszegi az 52.) Edző: Marijan Vlak.

KISPEST: Vezér – Csábi – Plókai, Medgyesi – Schultz (Hercegfalvi a 46.), Pintér (Holló az 57.), Zováth, Gabala (Némethy a 65.), Cipf – Kabát, Borgulya. Edző: Gálhidi György.

G.: Borgulya (84.)

Sárga lap: Nagy N., Schultz.

1999-2000-es szezon

2000. május 17.

FERENCVÁROS-KISPEST 1-0 (1-0)

Üllői út, vezette: Hajdó.

FERENCVÁROS: Szűcs L. – Szűcs M. , Csoknay , Lilik, Crnomarkovics  – Bükszegi, Bárányos (Gyepes a 81.), Vén, Nagy N. (Lászka a 60.) – Tóth M. (Halgas a 90.), Horváth P. Edző: Sztanko Poklepovics.

KISPEST: Vezér – Szekeres J.  (Pintér a 81.), Lőrinc, Medgyesi – Dubecz (Fehér a 26.), Téger, Szabó T., Csábi, Piroska (Füzi K. a 72.) – Faragó, Horváth Gy. Edző: Reszeli Soós István.

G.: Horváth P. (34.)

Sárga lap: Szűcs M., Csoknay, Crnomarkovics, Szekeres J., Csábi

Kiállítás: Csábi (89.)

2000-2001-es szezon

Alapszakasz

2000. augusztus 11.

FERENCVÁROS-KISPEST 2-2 (1-2)

Üllői út, vezette: Szabó Zs.

FTC: Németh – Cheregi – Lakos (Csoknay a 60.), Kriston – Gera (Rob a 40.), Csiszár (Földvári a 74.), Lipcsei, Vén, Kardos – Horváth P., Tóth M. Edző: Csank János.

KISPEST: Tóth J. – Lőrinc – Plókai, Téger, Szekeres – Dubecz, Pintér (Babos Á. a 70.), Szabó T., Buzás – Kovács B. (Torghelle a 19., Füzi K. a 79.) – Horváth Gy. Edző: Tornyi Barnabás.

Gól: Plókai (22.), Tóth M. (23.), Horváth Gy. (34.), Plókai (89. – ög).

Sárga lap: Téger (8.), Csiszár (25.), Szekeres (28.), Torghelle (64.), Lipcsei (68.), Cheregi (90.), Kriston (90.), Babos (91.).

2000-2001-es szezon

Rájátszás

2001. március 17.

FERENCVÁROS-KISPEST 1-2 (1-2)

Üllői út, vezette: Hanacsek.

FTC: Szűcs L. – Hrutka (Lipcsei a 61.), Dragóner, Balog Z. – Pinte, Csiszár, Vén (Schultz a 75.), Keller – Gera, Alex Monken (Gyepes a 46.), Tóth M.. Edző: Csank János.

KISPEST: Nota – Plókai, Lőrinc, Téger, Szekeres J. – Füzi, Pintér, Szabó T., Németh N. – Kovács B., Faragó (Sasu a 82.). Edző: Tornyi Barnabás.

Gól: Gera (18.), Kovács B. (24.), Pintér (39.).

Sárga lap: Faragó (21.), Keller (32.), Téger (40.), Lőrinc (73.), Dragóner (80.), Pinte (80.).

2001-2002-es szezon

2001. október 21.

FERENCVÁROS – KISPEST 0-2 (0-1)

Üllői út, vezette: Kassai.

FERENCVÁROS: Németh – Hrutka, Dragóner, Gyepes – Lipcsei (Vén a 75.) – Kriston, Szabó T., Szkukalek (Zombori az 55.) – Pinte, Jovics (Jancula a 66.), Horváth P. Edző: Csank János (383).

KISPEST: Udvarácz – Téger, Lőrinc, Balint – Babos (Füzi a 81.), Pintér, Aranyos, Müller – Piroska (Lipták a 84.) – Sasu, Faragó (Hercegfalvi a 72.). Edző: Glázer Róbert.

G.: Piroska (30., 78.).

Sárga lap: Sasu (29.), Gyepes (54.), Balint (59.), Lőrinc (80.), Pinte (80.).

2002-2003-as szezon

2002. augusztus 3.

FERENCVÁROS-KISPEST 4-0 (2-0)

Üllői út, vezette: Hanacsek.

FERENCVÁROS: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapic (Szili a 62.), Lipcsei, Szkukalek – Gera (Jovics a 80.), Tököli, Leandro (Somorjai a 75.).Szakmai igazgató: Garami József.

KISPEST: Tóth J. (Horváth G. a 46.) – Dulca, Balint, Batrinu, Téger – Babos (Hercegfalvi az 50.), Dubecz, Laczkó (Kozarek az 58.) – Piroska – Torghelle, Sasu. Edző: Gujdár Sándor.

G: Tököli (11.), Leandro (20.), Szkukalek (76.), Dragóner (82.).

Sárga lap: Babos (40.), Sasu (49.), Vukmir (75.).

2003-2004-es szezon

2004. november 28.

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 4-0 (2-0)

Üllői út, vezette: Dubraviczky.

FERENCVÁROS: Szűcs – Balog Z., Lipcsei, Gyepes – Zavadszky (Bognár Zs. a 60.), Rósa D. (Kapics a 29.), Zováth, Leandro (Csepregi a 72.) – Tőzsér – Sowunmi, Vagner. Edző: László Csaba.

BP. HONVÉD: Erdélyi – Vámosi, Budovinszky, Mészáros – Dobos (Dancs a 67.), Genito, Bábik, Vén, Horky (Facskó a 80.) – Szili, Csobánki (Bojtor a 46.). Edző: Bognár György.

G.: Zavadszky (15.), Gyepes (19. – 11-es), Sowunmi (67.), Vagner (75.).

Sárga lap: Budovinszky (19.), Sowunmi (53.), Vámosi (68.).

2005-2006-os szezon

2006. április 12.

FERENCVÁROS – BP. HONVÉD 3-1 (2-1)

Üllői út, vezette: Szabó Zs.

FERENCVÁROS: Kemenes – Bognár, Tímár, Botis, Balog Z. – Szalai, Lipcsei, Tőzsér, Leandro – Jovánczai (Bajevszki a 71.), Laczkó. E: Gellei Imre.

Tóth I. – Kovács N., Baranyai, Udvari, Takács Z. – Dobos, Dancs, Pomper, Genito – Schrancz, Csobánki. E: Aldo Dolcetti.

G: Jovánczai (27.), Balog Z. (41.), Schrancz (45.), Jovánczai (67.-11-es).

Sárga lap: Tímár (14.), Csobánki (18.), Takács Z. (40.), Jovánczai (68.).

2009-2010-es szezon

2009. november 13.

FERENCVÁROS-BP. HONVÉD 0-0

Albert Stadion, vezette: Solymosi

FERENCVÁROS: Megyeri – Fülöp, Lowton, Balog, Kulcsár – Rósa (Fitos 18.), Adnan, Lipcsei, Morrison, Tóth – Ferenczi Klubmenedzser: Craig Short

BP: HONVÉD: Tóth – Hajdú, Vukmir, Botis, Diego, Palásthy, Hidi, Nagy (Abass 85.), Horváth (Moreira 57.), Takács, Hrepka (Zsolnai 68.) Vezetőedző: M. Morales

Sárga lap: Morrison (22.), Kulcsár (61.) , Lipcsei (73.) ill.: Horváth (45.), Nagy (59.), Vukmir (88.)

Az elmúlt 30 évben 27 (22 Üllői út, 5 Népstadion) alkalommal fogadtuk hazai pályán (avagy hazai pályaválasztással) a Bp. Honvéd csapatát.

Mérleg:

Gólok:

Bár a statisztika nem mutat egyértelmű Fradi-fölényt a mögöttünk hagyott 3 évtizedet illetően., de zöld-fehér sikerek vannak többségben. A feljutásunk óta nem sikerült legyőznünk a Honvédot sem hazai, sem idegenbeli környezetben. 2 meccs: 1 döntetlen (o), 1 vereség (i) a mérleg. Ami még különleges pikantériát ad a vasárnapi találkozónak az, hogy mivel az őszi mérkőzést zárt kapuk előtt rendezték, és azelőtt az utolsó Fradi-Honvéd összecsapást 2006. április 12-én játszották, több év után ez lesz az első Ferencváros-Bp. Honvéd találkozó, amelyet nézők előtt fog játszani a két csapat az Albert Stadionban.

Tehát több okból is örömteli lenne egy szép győzelem vasárnap este.

Győzelemre fel!

Bartók Ferenc

Felhasznált források:

sporthirado.hu

ftc.hu

nso.hu

Nagy Béla: Fradi Futballkrónika

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban?

Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2.

Fradi újság archív

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS