Ahogy azt már a hét közepén közzétett interjúcsokorban jeleztük, e heti nagyinterjúnk alanya csapatunk új kapusa, Marko Ranilovic, aki úgy tűnik, gyorsan közönségkedvenccé tudott válni.

– Kezdjük a gyerekkorodnál, hogyan kerültél kapcsolatba a labdával, milyen gyerek voltál?
– Már gyerekkoromban arról szólt az életem, hogy délután a barátaimmal lenn a téren fociztunk. Kisgyerekként is, ha véget ért az óvoda, hazamentünk enni, aztán egyből irány ki a szabadba focizni. Az iskolaévek alatt is ugyanez volt a helyzet. Először 8 évesen, Mariborban kezdtem el focizni, és aztán gyakorlatilag a futball végigkísérte az életemet egészen az egyetemig, azaz mostanáig.

– Már akkoriban is a kapuban álltál vagy a mezőnyben játszottál?
– Igen, gyerekkorom óta a kapuban voltam, több okból kifolyólag: egyrészt mert nagyon magas voltam, aztán ott voltak az X lábaim, aminek következtében a koordinációm nem volt a legmegfelelőbb, másrészt nagyon utáltam futni. Egy évet játszottam úgy, hogy nem a kapuban voltam, de rá kellett jönnöm, hogy a társaim a futásban általában mindig lehagytak. Jobbnak láttam, ha visszaállok a kapuba, annak ellenére, hogy az édesapám ennek nem igazán örült. Megpróbáltam a pályán is a játékot, de végül a kapu mellett döntöttem és ezt apám is tudomásul vette. 13 éves koromban volt egy edzőm, aki a korosztályos válogatottnak volt az edzője és segített abban, hogy egy kicsit összeszedjem magam fizikálisan. Futással erősítettem a koordinációmat, ami javult is, de én mégis a háló előtt maradtam, amit nem bántam meg azóta sem.

– Végig a Mariborban töltötted a fiatal pályafutásodat. Eljutottál az ifjúsági válogatottig?
– 14 – 21 éves korom között az ifjúsági és utánpótlás válogatottakban játszottam, de a felnőtt válogatottságig még nem jutottam el.

– Hogy kerültél a Ferencvároshoz, milyen út vezetett a leigazolásodig?
– Ez igazából úgy indult, hogy változtatni akartam. Sokat edzettem és éreztem, hogy valami változásra van szükségem. Mariborban is jó volt játszani, de én még soha nem próbáltam ki magam külföldi csapatban. Egy régi barátommal beszélgettem és megkérdeztem, hogy tudna-e ebben segíteni nekem. Aztán egyszer csak megkérdezte, hogy van-e kedvem eljönni a Ferencvároshoz egy próbajátékra. Természetesen igent mondtam, hiszen tudtam, hogy a Ferencváros egy nagyon jó nevű futballklub. Kihívás volt ez a számomra, nagy volt bennem a bizonyítási vágy. Csak rajtam múlik, hogy meg tudom–e mutatni, amit tudok, és most itt vagyok.

– Megismerhetted Kakas László rúgótechnikáját, hogyan fogadtad mindezt?
– Amikor először szembesültem vele, megdöbbentem. Bár a többiek mondták, hogy nem hétköznapi, de amit láttam, az tényleg meglepett. Nagyon örülök, hogy edzhetek vele, nagyon sok új dolgot tanultam tőle amióta itt vagyok. Nekem az a célom, hogy minden egyes lövést megfogjak és ne engedjek be a hálóba egyetlenegy labdát sem. Minden meccs előtt és után kielemezzük a dolgokat, megbeszéljük, mi volt jó, és mi az, amin változtatni, finomítani kéne. Én még fiatal vagyok és tanulásra van szükségem. Ezt itt meg is kapom, úgy hogy most már biztonságban érzem magam.

– Mennyiben más az itteni technika, mint amit kint tanultál?
– Eddig Mariborban 3-4 edzőm volt és próbáltam mindenkitől összeszedni azt a tudást amire szükségem volt, hogy a legjobb legyek. Amikor Kakas Lászlóval találkoztam, kinyílt a szemem, mert az eddig tanultaknál még jobb dolgokat mutatott meg nekem. Tudom azt, hogy minél többet dolgozunk együtt, annál több mindenre lesz majd rálátásom. Nagyon boldog vagyok, hogy vele dolgozhatok és sok mindent tanulhatok még tőle a jövőben.

– Mi a véleményed a kapustársadról, Mester Tamásról?
– Elsődlegesen azt kell megemlítenem, hogy ő egy nagyon jó ember. Nagyon sokat segít nekem, többször segít fordítani, hogy az edzéseken megértsem, mit kell csinálni. Ez egy nagyon nagy dolog, mert így teljes értékkel tudok az edzéseken résztvenni. Azt gondolom róla, hogy egy nagyon jó kapus, nagyon tehetséges.

– Hogy érzed magad Budapesten, tetszik a város?
– Ha elmegyek külföldre, mindig nehéz a beilleszkedés, de itt egyből úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Nagyon szép város Budapest!

– A Ferencvárosnál focizni annyit jelent, hogy ha elfogad a közönség, akkor nagyon tudnak szeretni. Jellemző például, hogy a lányok kijárnak az edzésekre, ezzel is kinyilvánítják szeretetüket. Erre felkészültél? Van barátnőd?
– Igen, van barátnőm, de mindez, amit elmondtál, nagyon pozitív dolog! Nagyon tudom szeretni én is a szurkolókat. Amikor pályára lépek, minden szurkolóval együtt a 12–es mezszámú szurkoló bőrébe is bújok.

– Megtapasztalhattad már, hogy milyen a Ferencvárosi szurkolótábor előtt állnod. Milyen hatással voltak rád?
– Nagyon sokat számít a szurkolásuk, iszonyú sok energiát adnak! Néha nem halljuk egymást a pályán, de annyira feldob és ösztönöz a közönség hangja, hogy ez tényleg nagyon motivál. Legalább 15 százalék plusz energiát ad, ahogy szurkolnak nekünk.

– Mariborban is ilyen közel volt hozzád a közönség fizikálisan?
– Szlovéniában a Maribornak van a legjobb szurkolótábora, de még ott sincsenek annyian, mint amennyien itt a Paks ellen voltak. Az úgynevezett derbiken, a nagyobb csapatok közti mérkőzéseken vannak kint a szurkolók, de a kisebb csapatok elleni mérkőzéseken nincsenek és nem érezhető az az erős szurkolás, mint itt.

– Hallottál már a Ferencváros – Újpest összecsapásról?
– Igen, hallottam róla, kíváncsian várom már. Ott is a legjobb teljesítményemet kell majd hoznom, mert tudom, mekkora a tétje, milyen nagyon fontos a Ferencváros közönségének a győzelem. Azt megtapasztaltam, hogy a győztes mérkőzések után nagyon nagy ünneplések vannak, úgy hiszem, ez mindenképpen felemelő.

– Leltél már barátokra a Fradinál?
– Nem tudnék kiemelni egy embert, nagyon egységes a csapat. Mégis, ha nagyon meg kell neveznem valakit, akkor Tutoricot, Stanicot említném meg, akikkel néha leülök beszélgetni.

– Milyen szellemi irányvonal van az életedben, mi motivál a játékban?
– Hiszek valami felsőbb hatalomban, ami irányítja az életem. Van valami erő, ami segít felülről, ebben hiszek. Itt Magyarországon nehezebb a foci, mint Szlovéniában, tehát számomra nagyobb kihívás itt nyerni, talán ez az egyik motivációm.

– Mit csinálsz a szabadidődben?
– A szabadidős sportokat nagyon szeretem. Úszni, teniszezni, fallabdázni is szeretek, adrenalinfüggő srác vagyok. Ezeken kívül, még a bungee jumpingot szeretném kipróbálni.

– Sok sikert kívánunk és köszönjük szépen az őszinte szavakat!
– Én is köszönöm, Hajrá Fradi!

Istenes Tibor és Istenes Mónika
A beszélgetés ideje: 2010. augusztus 10.

(A fordításért külön köszönet Féderer Andreának.)