A két győzelemmel kezdett szezonban a harmadik fordulóban a Budapest Honvéd csapata érkezett hozzánk. Az ellenfél eddig szerzett nulla pontja azt mondathatta velünk, ismét egy mérkőzés, ami a kötelező győzelem kategóriájába tartozik. Sokat tapasztaltunk már az évek során és sokszor leszűrtük, hogy ezek talán nehezebb mérkőzések, mint a rangadók. Sajnos, most is így lett, nehéz mérkőzés lett belőle, de sokat tett csapatunk azért, hogy ez ilyen legyen.

Nézzük az első félidő számait:

Otthon, immár higgadtan visszanézve a mérkőzést picit másképp látom a teljesítményt, mint a Szentélyben, illetve sok apró dolgot észreveszek, amit akkor nem. Hogy próbáljam a pozitív oldalról megközelíteni, ami feltűnt, hogy szervezetten, jól járatva a labdát kezdtünk az első hibáig, ez majdnem 10 percig így történt. A Honvéd 3-0-ás szabálytalankodási aránnyal jelezte csak, hogy a pályán van, mindezt úgy, hogy a játékvezetőre nem mondhattuk, hogy nagyon kedvezett volna nekünk már rögtön a mérkőzés elejétől.

Aztán jött a hiba, a csapat pedig próbált továbbra is építkezni. Rósát szájon vágták, a bíró tovább engedte (elképesztő, hogy ugyanezért a szabálytalanságért a mi két(!) játékosunk kapott sárgát, Stanic sárga/piros, Heinz nem közvetlenül, reklamálásért), itt elengedte a bíró, utána lett a büntető…

5-2-es szabálytalankodási aránynál nekünk már a 2 esetünkből volt 1 sárgánk, hazai pályán. Érdekes. A Honvéd csapata a 6-ik faultnál kapott lapot, bár tudom, nem mennyiség után adják, de azért mégis. Ez utóbbi (Marótiba nyújtott lábbal szálltak bele szemből, súlyosabb sérülést is okozhattak volna) akár még sötétebb lap is lehetett volna.
A Honvéd egyetlen akciót vezetett a kapunkig ebben a félidőben, a harmadik gólnál. Ez volt az első kapura lövésük, amelyet a 42 percben követett még egy távoli lövés, ami mellé ment, mégis 0-3 volt a félidő.

Sajnos a mi végjátékunk nem sokat javult, Csizmadia két szabadrúgás veszélyeztetése mellett volt 3 lövési kísérletünk, mind sokkal ment mellé sajnos.

0-1 es állásnál még a 10 percben Rósát kiugratta Stanić ziccerben – lest ítéltek, nem volt les, mellé ment ugyan, de ha nincs közben a sípszó, lehet másként alakul. Sokadik eset idén, a tavaszt is figyelembe véve, hogy ziccerben tévednek az asszisztensek, sajnos valamiért 100%-ban mindig a kárunkra, nem emlékszem, mikor tévedtek javunkra, más mérkőzésen azért előfordulnak hasonlók.

A második félidő számai:

Három védőnk maradt, Balog korai sérülésével ismét védőt kellett cserélni, második alkalommal a mérkőzés során. Balog ápolása közben 9 emberrel sikerült szépítenünk, ekkor uraltuk a mérkőzést az emberhátrány ellenére. A netes közvetítésekben és a tv-s közvetítésben egyaránt megemlítették ekkor, hogy ez a mérkőzés nincs lefutva. Az 59. percben Da Silva kapura lövése után azonban mintha ellőttük volna a lehetőségünket a felzárkózásra, visszaestünk játékban. Marótit később Abdi váltotta, aki most nem tudott annyit hozzátenni. Ebben a félidőben mindenképp dicséretet érdemel Da Silva, akit múltkor kritizáltam, most nagyon igyekezett, nehezen tudták szerelni, volt, amikor 3 védőt küldött négyfelé az alapvonalnál, az sokunknak tetszett, ilyesmire vágynánk Fradi játékosoktól. A másik játékos, aki embert próbálót melózott az Heinz volt, aki 2-3 perces pontatlansággal kezdte ezt a félidőt, majd 15 percen keresztül szinte egymaga cipelte a labdát keresztül-kasul, próbált irányítani, osztogatni és bizony a Honvéd játékosok csak rohangáltak össze-vissza addig, amíg szét nem rúgták a lábát és el nem fáradt. A gólpassznál bizony meghúzták hátulról (pont szögben ültünk), ennek ellenére nem esett el, kiválóan adta középre a labdát.

Íme az összesített számok a következők:

A védelemben Csizmadia volt a legtöbbet „foglalkoztatva”. Tutorićot kímélni próbálták a társak szerintem és szerencsére a Honvéd sem ott támadt sokat középen – főként az első félidőben – így bírhatta a játékot.

Józsi kissé megilletődötten kezdett, a második félidőben próbált harcosabban játszani ő is, de picit még érződött, hogy neki új ez a közeg.

Bevallom nem ismertem Rodenbücher játékát, de ha már lehetőségem van itt megszólani, megemlíteném, nekem nagyon tetszett a játéka, volt dolga bőven, de magabiztosnak tűnt, az egyetlen rossz passzát, ha jól rémlik 2 perccel a vége előtt húztam be.

Íme, így próbálkoztunk javítani a mérkőzés állásán:

Ez az alábbi módon oszlott meg játékosaink között:

LABDASZERZÉSEK

A mai játékban kulcskérdés a középpályás labdaszerzés, hiszen abból lehet megindulni.

SZÉLSŐJÁTÉK, ÍVELÉSEK

Szinte hasonló számok a Kecskemét mérkőzéshez, ami a mezőnybeli íveléseket illeti, egyetlen növekedés a 16-osra felívelésben történt 5-ről 10-re, egyébként nagy eltérés nincs. Csapatunkra összességében nem jellemző már az ívelgetős játék, a sok közeli-hosszabb passzok annál inkább.

A 16-osig vagy az alapvonalig annyiszor futottunk, mint szoktunk, nagy változás itt sem történt, a Kecskemét mérkőzésen 8-2 volt az arány, a Paks mérkőzésen 6-4 a sikertelen-sikeres aránya.

Következnek a rangadók. Három mérkőzés, elsőként a Videoton, idegenben, Fehérvárott. A Videotonnak alkotnia kell, ha nem akar megégni. Meglátjuk sikerül-e nekik.

Ha egyenlő feltételeket kapunk (bár ezt kétlem, hogy őszinte legyek), akkor képesnek tartom a csapatot egy villanásra, olyanra, amit nem sejt senki. Lehet, hogy őrülten optimista vagyok?! Vállalom.
„Mert küzdeni mindig, feladni soha!” – Hajrá Fradi!!!

Sinka András