Ha péntek, akkor interjú mai csapatunk egyik játékosával. Így alakítottuk ki, a visszajelzések szerint nem is rosszul, sokan örömmel várják és olvassák ezen interjúkat. Ma az a Pölöskey Péter következik, aki legutóbb, igaz az NB II-ben, négy perc alatt rúgott három gólt. Ez oszálytól függetlenül megsüvegelendő.

– Egy futballista-családban nem kérdés, hogy hamar kapcsolatba kerül az ember a labdával. Gondolom, neked is automatikusan, veled születetten kapcsolódott az életedbe a foci szeretete.
– Igen, számomra nem volt kérdés, hogy én is focizni szeretnék. Nyolc évesen vettem részt az első edzésemen, az MTK-ban. Itt tizennégy éves koromig nevelkedtem. Rengeteg jó edzővel találkoztam, mind az MTK-nál, mind pedig később, a további egyesületeimnél. Az MTK-ból ide a Fradihoz kerültem és két évet töltöttem itt, de mivel nem kaptam elég játéklehetőséget és úgy éreztem fiatalon nagyon fontos játszani, ezért elmentem a REAC-hoz. Rákospalotán elég gyorsan megerősödtem, nőttem úgy 10-15 centit és rám került úgy tíz kiló. Így el tudtam menni tizenhét évesen a BKV-ba, ahol egy szezon alatt játszottam 25-26 felnőtt meccset és szereztem öt gólt. Innen vásárolt ki a Szombathelyi Haladás, ahol egy évet töltöttem el, mikor szóltak, hogy fiatal U21 alatti játékost keres a Fradi. Nem haboztam, egyből döntöttem, hogy ideigazolok. Nagy vágyam volt, hogy ideszerződjek és szerencsére a két klub is meg tudott egyezni, így létrejött a megállapodás.

– Milyen gyerek voltál?
– Én rossz, eleven gyerek voltam. Volt velem gond bőven, nem vagyok egy könnyű eset.

– A testvéred is ilyen?
– Nem, az öcsém sokkal szolidabb, mint én, a fekete bárány szerep nekem jutott. Azért nem kell itt túl komoly dolgokra gondolni, alapjában véve teljesen normális gyerek voltam, olyan, mint a többiek, csak eleven.

– Gyerekkorodban édesapád külön foglalkozott veled? Lementetek esetleg a játszótérre vagy egy focipályára labdázni?
– Nem, ő soha nem erőltette a focit ránk és például soha nem dorgált meg minket. Hagyta, hogy azt csináljuk, amit jónak láttunk. Leginkább az öcsémmel játszottunk-éjjel nappal.

– Ő nem is állt be közétek játszani?
– Volt rá példa, de elsősorban az öcsémmel raktuk le az alapokat.

– Te jártál ki az ő meccseire, láttad őt játszani?
– Édesapám mérkőzéseire már nem nagyon emlékszem, bár voltam kint pár mérkőzésén, de már nem tudnám felidézni ezeket. Inkább azokra a meccseire emlékszem, mikor kint Ausztriában már levezetett. Felvételről természetesen láttam sok mérkőzését és gólját is.

– A Te pályafutásodat, mennyire határozza, meg, hogy Pölöskei Gábor fia vagy? Ez inkább hátrány a számodra vagy előny?
– Bizonyos helyzetekben hátrány, de nem bánom, mert büszke vagyok édesapámra és igyekszem, hogy ő is az lehessen rám.

– Meg szoktátok beszélni a mérkőzéseidet?
– Természetesen, ha lát egy meccsemet, akkor együtt kielemezzük. Én is elmondom, miként éltem meg a pályán és ő is elmondja a véleményét. Rengeteg tanáccsal el szokott látni, melyeket én hiánytalanul el is fogadok.

– Az MTK-ban kezdtél el futballozni, majd utána több egyesületed is volt. Kik azok az edzők, akiket kiemelnél, mert tőlük különösen sokat tanulhattál?
– Az MTK-ból Turtóczki Sándort említhetem meg, ő azt hiszem a lányok edzője most. Vagy említhetem Balogh Bélát is, de nem szerencsés a neveket sorolnom, mert még a végén valakit kihagyok és az nem lenne fair a másikkal szemben. Jó edzőkkel dolgozhattam, és úgy gondolom minden tréneremtől tudtam tanulni.

– Édesapád révén már gyermekkorodban Fradista voltál vagy ez csak később alakult ki nálad?
– Én világéletemben mindig Fradista voltam. Mikor idejön valaki külföldről és azt mondja, hogy ő Fradista lett, az nem ugyanaz, mint amit mi megéltünk. Én zöldvérűnek születtem. Természetesen jártam ki meccsekre is és talán mondanom sem kell, Gera Zoli volt a kedvenc játékosom. Lipcsei Petit is nagyon szerettem és az összes meccsüket, figyelemmel követtem.

– Akkor számodra óriási öröm lehetett a Fradival szerződést kötni.
– Mikor megkérdezték, hogy érdekel-e az ajánlat, azonnal mondtam, hogy természetesen itt szeretnék játszani. Már előtte is volt róla szó, mikor a BKV-ból Szombathelyre igazoltam, csak akkor annyira zavaros volt itt minden, hogy nem tudtam idekerülni sehogyan sem. Nem kerestek játékost, mert nem volt pénz. Engem most sem a pénz érdekel, de akkora káosz volt itt, hogy akkor nem tudtam sajnos jönni. Pedig szóba kerültem, mert Tepszics Ignác le szeretett volna szerződtetni. Beszélt is a BKV vezetőivel, de sajnos akkor még nem kerültem ide.

– Melyek azok a mérkőzések, amiket kiemelnél a pályafutásodból?
– Volt pár jó meccsem, ezek közé tartozik a Haladásban történő bemutatkozásom, vagy a BKV-ban az első gólom, amit a Kaposvölgyének rúgtam. Az összes meccs megmarad az emberben és az összes gólomra is emlékszem.

– A REAC is visszatérő csapat az életedben, tőlünk hozzájuk kerültél kölcsönbe.
– Azt mondhatom, hogy nagyon gyorsan kerültem a csúcsra, mert felkerültünk az első osztályba és az NB 2-ben is rúgtam a gólokat. Itt jól is játszottam az én megítélésem szerint. Akkor tudtam szerephez jutni, mikor Ferenczi Pista megsérült, valami gond volt a térdével. Ekkor tudtam igazán megmutatni, hogy mit tudok, mert előtte a padon ültem. Játszottam öt, vagy hat meccset és rúgtam három-négy gólt. Úgy gondolom, hogy rászolgáltam a bizalomra, de utána már kevesebbet tudtam csak játszani. Kiraktak oldalra, sokszor nem a posztomon játszottam, ami érthető, hiszen a Pista rúgott negyven gólt. Nyilvánvaló, hogy nehéz helyzetbe kerültem, de aki rászolgál arra, hogy odakerüljön a csapatba, az oda is fog kerülni. Az első osztályban hamar rúgtam két gólt, így ismét gyorsan a csúcsra értem, de utána sajnos elég gyorsan behúztam a kéziféket. Azonban ez nem csak rajtam múlt, hiszen sok múlik a szerencsén is, és azon is, hogy az edző mennyi bizalmat szavaz a játékosának. Aki nem játszik, az nem tud gólt rúgni. A REAC azért volt számomra jó, mert éreztem a bizalmat. Most viszont ismét a Fradiban játszhattam és nagyon jó volt beállni a Videoton ellen.

– Ne szaladjunk ennyire előre, hogy érezted magad a REAC-ban?
– Nagyon gyorsan beilleszkedtem, hiszen nem volt szokatlan számomra a közeg. Korábban ott is nevelkedtem, ismertem pár játékost, így hamar be tudtam illeszkedni. Az edzőmeccseken, ha jól emlékszem, hat meccs alatt rúgtam tíz-tizenkét gólt. Utána pedig a bajnokikon tíz meccs alatt nyolcat, tehát végülis eredményes voltam. Az számít egy csatárnál, hogy hány gólt tud rúgni. Nem vagyok maradéktalanul elégedett azzal az időszakommal sem, de azt gondolom lehetett rám számítani, mint gólerős támadóra.

– Az NB 2-es szinten, mindenképpen lehet veled számolni, ezt a mostani három gólod is bizonyítja. Mintha kinőtted volna ezt a szintet és újabb kihívásoknak kéne megfelelned.
– Én is azt érzem, hogy egy feljutásra pályázó másodosztályú csapat kezdő tizenegyében biztosan helyem lenne. Mint ahogy a REAC esetében ez be is bizonyosodott. Egyre közelebb vagyok az NB 1-hez, de türelmesnek kell lennem. Meg kell várnom, hogy újra lehetőséghez jussak és akkor remélem, hogy élni tudok vele és akár bent is ragadhatok a Fradi kezdőjében.

– Nincs is benned türelmetlenség?
– Természetesen van, hiszen ez minden fiatal játékosban megtalálható, de ezt le kell küzdeni. Nem szabad sírni amiatt, hogy nem játszhatunk, hanem először bizonyítani kell. Akár úgyis, ahogy tettem azt most a második csapatnál. Először ott kell letenni valamit az asztalra, hogy bizonyítsd, te tudsz gólt rúgni és ez az első csapatnak is a hasznára válhat.

– Milyen csapat most ez az NB 2-es gárda?
– Az első meccset nagyon elrontottuk. Nem csak a motivációnak köszönhető, hogy ott rosszabbul játszottunk. Nem volt még együtt a csapat, instabilak voltunk, de a második meccsünk, teljesen az ellentéte volt ennek a találkozónak. Olyan meccset játszottunk, ahol esélye sem volt a Kaposvölgyének. Sokkal többet birtokoltuk a labdát, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki és gondolom kívülről is nagyon jó csapat látszatát keltettük.

– Lipcsei Petivel Te játékostárs is lehettél, most pedig az edződ a második csapatnál. Mit tudsz róla mondani ilyen rövid idő után, mint edzőről?
– A pályája elején van, de szerintem egy nagyon jó edző válhat belőle, mert minden adott hozzá. Van stílusa, van tekintélye, és nagyon nagy tudással rendelkezik, ezért úgy érzem nagyon jó edző lesz.

– Nem furcsa neked, hogy együtt futballoztál vele, most pedig ő az edződ?
– Furcsa, de örülök, hogy már két legendás ferencvárosi játékos is az edzőm lehetett, hiszen a REAC-nál Mátyus János volt az edzőm.

– Mi az, amivel kitöltöd a szabadidődet? Esetleg van valamilyen hobbid?
– Amin sokan csodálkozni szoktak, hogy szeretek festeni. Rajztagozatos suliba jártam és a mai napig kedvelek rajzolni vagy festeni. A rajzolással ugyanúgy ki tudok kapcsolódni, mint más, amikor videójátékkal játszik. Olyan gyorsan elmegy az idő vele, mint másnál filmnézés közben. Én is szoktam filmet nézni, ne hidd, hogy nem, az is jó elfoglaltság, de szeretek a színekkel variálni. Amúgy ugyanazt teszem, mint mások. Számítógépezek, Facebookon lógok, moziba járok, ahogy mindenki más is. Szeretnék majd megtanulni valamilyen hangszeren is játszani. Ez is érdekel. Mondjuk jó lenne gitározni tanulni, de idáig még nem jutottam el.

– Zeneileg milyen irányzatokat kedvelsz?
– Rengeteg féle zenét szeretek, mindenevő vagyok. A rádiókban szóló slágerzenéket is kedvelem, de szeretem a magyar undergroundot, vagy akár a feketezenéket is.

– A kérdés ugyanaz, csak most a filmekkel kapcsolatos.
– Szeretem a vígjátékokat, például a „Pofa be” nagyon bejön, de kedvelem a „Fűrészt” is, aminek az összes részét láttam. Az elgondolkodtató komolyabb filmeket is szeretem, teljesen mindenevő vagyok ebben is.

– Milyen szellemi irányelveid vannak?
– Engem elsősorban a foci határoz meg. A főiskolát is elkezdtem, de két évet már halasztottam a foci miatt. Az első számomra azonban a labdarúgás, ebben szeretnék valamit alkotni. Van előttem még bő tíz esztendő, tehát van még időm, de azt éreznie kell az embernek, hogy mindig valamivel több lesz. Az NB 2-es szinten azt hiszem, elfogadtattam magam, most pedig úgy érzem léptem előre és az NB 1-es kihívásoknak nézek elébe. Az első osztályban azonban még bizonyítanom kell és ott is le kell tennem valamit az asztalra.

– Mit vársz magadtól a pályafutásod során? Itt nem csak a vágyaidra lennék kíváncsi, hanem arra is, hogy mit érzel, mennyi van benned, mint futballistában, meddig tudsz eljutni sportolóként?
– A képességeim mindenképpen adottak ahhoz, hogy magyar szinten maradandót tudjak alkotni. Ez elég lehet a válogatottsághoz is, de nem szabad most ezzel foglalkozni. A hétvégén a Pécs ellen játszunk az NB 2-ben, utána pedig jön a Győr az Üllői útra. A Pécs ellen, ha játszom, akkor ott kell teljesítenem, ha pedig a Győr ellen jutok játéklehetőséghez, akkor ott kell kihoznom magamból a maximumot. Nem szabad nagyon előre rohanni, hiszen mondhatom, hogy válogatott szeretnék lenni, de ahhoz nagyon sokat kell még tennem.

– Utánpótlás szinten azonban beválogattak már a válogatottba, itt már szerepeltél a címeres mezben.
– Igen korosztályos válogatott a BKV-ból is voltam, az U18-nál, majd az U19 és az U20 tagja is lehettem a válogatottnak. Szép emlékeim vannak azokról az összetartásokról, az egy más világ. Az ember, ha felveheti a címeres mezt, akár az utánpótlásban is, az egy különleges érzés! Rendkívül boldog vagyok, hogy ezt korosztályos szinten már megtapasztalhattam.

– Kiket tartasz példaképeidnek?
– A most játszó labdarúgók közül Gera Zolit, a stílusa miatt is, de amit a pályán művel, az nagyon tetszik. Ő mindig is a példaképem volt és természetesen a régebbi játékosok közül, nagy példakép az édesapám!

– Zolihoz képest Te azért más stílusban játszol, inkább erőcsatár vagy.
– Igen ez igaz, ha az én játékstílusomhoz keresünk példaképeket, akkor megemlíthetem Ibrahimovic-ot, vagy Henryt, akik egy szem előretolt ékek. Nekem is az tetszik leginkább, mikor egyedül lehetek fent és van két szélső mellettem. A Zoli nem csak a játéka miatt példaképem, hanem ahogy viselkedik és az élete is példamutató.

– A mostani első osztályú Fradiba, szerinted hogyan illik bele a Te egyéniséged?
– Ez majd akkor fog kiderülni, ha játszom is benne. Most tíz perc játéklehetőséget kaptam, az alatt a tíz perc alatt én próbáltam megtenni azt, amit kértek tőlem. Majd ha kapok még lehetőséget, akkor az alatt kell maradandót alkotnom, amennyi idő a rendelkezésemre áll. Emellett az sem árt, ha a szerencse is mellém szegődik.

– Nagyon mást vár el tőled a mai szakmai stáb, mint például Bobby Davison idejében?
– Igen mást, de ez most jobb így. Most erőcsatárként számolnak velem, Bobby pedig kirakott bal és jobbszélre, ahol ugyan tudok játszani, de nem szeretek. Az adottságaim nem éppen a szélsőjátékra valók. Én inkább nagyobb darab vagyok, így a lendületesebb középcsatár szerepet szeretem játszani.

– Testvéreddel szerepeltél már egy csapatban?
– Nem, még sajnos nem, de remélem, hogy ez is meg fog velünk történni.

– Egyszer elképzelhető egy Ferencváros három Pölöskeivel?
– Minden megeshet. Olyan már volt, hogy a ligakupában játszottam édesapám csapata ellen, de majd meglátjuk, hogy arra lesz-e példa, hogy ő az edzőm lesz. Na de akkor nagyon sokat kell produkálnom, hogy ne találjanak meg minket, hogy csak miatta játszom.

– Édesapád régi játékostársaival mennyire tartjátok a kapcsolatot?
– Természetesen találkozunk, hiszen édesapám sem került távol a focitól és gyakran találkozunk ismerős arcokkal különböző rendezvényeken.

– Mi az, amiben az utóbbi időben a legtöbbet fejlődtél?
– A helyzetek megoldásában, a helyzetbe kerülésben, amit például Tököli Attila nagyon jól csinál. Ő szenzációsan helyezkedik a kapu előtt és le a kalappal az előtt, ahogy ő mozog a pályán. Ezekben már nagyon sokat fejlődtem, de úgy gondolom, mindenben kell még fejlődnöm ahhoz, hogy az álmaimat valóra válthassam.

– Tököli Attilát említetted. Akár őt is kiemelhetjük ezáltal példaképednek?
– Természetesen! Tököli Attilától vagy Ferenczi Pistától rengeteget lehet tanulni, már csak azzal is, ha figyeljük őket, hogyan veszik át a labdát vagy hogyan helyezkednek. Mikor a Pista itt játszott, akkor én sokszor csak ültem a padon, de így is nagyon sokat lehetett eltanulni tőle.

– Hogy érzed, be tudsz kerülni ebben a szezonban a Ferencvárosba?
– Nagyon sok múlik a szerencsén. Tavaly is megvolt erre az esélyem és most, úgy gondolom egy év után több lesz. A rutintalanság gyakran előjön a fiatalok játékában, ám most én is egy évvel rutinosabb lettem, ami ilyenkor rengeteget számít. Bármi lehetséges, de nem szabad semmit elkiabálni. Nekem magamra kell figyelnem, és ha lehetőséget kapok, akkor azzal élnem kell!

– Mit vársz a csapattól?
– Úgy érzem ebben az évben az első 5-6-ban bent kell lennünk, aztán ha hosszabb távon jól megy a csapatnak, akkor érdemes nagyobb álmokat szövögetni. Mindig a következő meccsre kell koncentrálni és arra kell törekedni, hogy minél több pontot gyűjtsünk.

– Mit üzennél a Fradi szurkolóinak?
– Nem vagyok még azon a szinten, hogy a Fradi szurkolóinak üzenjek, de remélem, eljön az idő, amikor a játékommal tudom majd örömre késztetni őket. Boldog leszek, ha majd az én góljaimnak fognak örülni.

Istenes Tibor és Istenes Mónika

A beszélgetés ideje: 2010. augusztus 24.

(A bevezetőkép elkészítéséhez felhasznált fotó forrása: ftc.hu)