Bevallom, egyre jobb hangulatban írom a meccs utáni kis írásomat. Öt forduló telt el a bajnokságból. Öt forduló, mely után már illendő látszódni a tendenciáknak. A Fradi esetében is látszik. Örülök annak, ami látszik. Ez az!

Úgy gondolom, ezzel az írásommal többen egyetértenek, mint az előző négy után írottak közül bármelyikkel. Egyetért az, aki velem együtt a helyszínen élhette át ezt a csodálatos fradista estét, és az is, aki csupán a televízió képernyője előtt nézhette. Mit nézhette, élvezhette. Mert aki a Fradi szurkolójának vallja magát, az bizony élvezhette ezt a produkciót.

Örülök annak, hogy kezdeti optimizmusom visszaigazolást nyer. Én már akkor optimista voltam, amikor a tavalyi bajnokság végén szóbakerült Prukner László neve. Optimizmusomat tovább erősítette az a néhány beszélgetés, amit vele volt alkalmam folytatni. Láttam, hittem, hogy szeretett csapatomnak, a Fradinak pont ez a tanárember kell. Az a tanárember, aki messziről is tisztelte a fradizmust, a fradisták fanatizmusát, értette a fradista jelszavakat. Értette és annak szellemében látott munkához. Biztos vagyok benne, hogy eltökélt szándéka szerint ehhez a 111 éves csodához ő is hozzá akarja tenni a maga munkáját. És a jelek szerint hozzá is tudja tenni.

Eleinte csak a hozzám hasonló optimistákban élt a remény, amit az első két forduló tovább éltetett. Akkor még messze nem volt frenetikus játék, de volt valami, ami az utóbbi időben szokatlan volt. Küzdés egymásért, küzdés a Fradiért. Ennek eredménye lett a a két kiizzadt győzelem, azok a győzelmek, amelyek hasonló játékszituációkban korábban nem sikerültek. Hát persze, hogy élt a remény! Nem lehetett csüggedés az első pofon után sem, ami váratlanul ért mindenkit. A csapat kikapott, de volt tartása. Olyan tartása, amely az agyonfavorizált Videoton ellen meglepte a magyar focitársadalmat. Akkor az a játék még csak egy döntetlenre volt elég, egy igazán megsüvegelendő döntetlenre, amely után joggal mondhattuk, hogy ezt az utat kell folytatni. És a csapat tovább is ment az úton. Az Albert Stadionban az utóbbi évek legjobb védelemmel rendelkező csapata ellen mutatta be, hogy tudja mit jelent és merre van a tovább, azaz leiskolázta a Győrt. Ez az!

Ez az! Erre vártunk nem is tudom, hány esztendeje. Hogy legyen egy játszó és így nyerő csapatunk. Ez az, amit Prukner László is vizionált már az első interjújában, amit ideérkezte után adott. Olyan Fradit szeretne, amely a hagyományaihoz híven dominálja a mérkőzéseit. Öt forduló telt el és már ilyen Fradit látunk. Köszönjük, valóban erre vártunk. Ez az! Csak ez lehet a kijelölt utunk.

Sokan tán meglepődnek, hogy az ingyenessé tett bejutás ellenére nem volt telt ház. Az valóban nem volt, de a csapat lázba hozta az eddigieknél mégis népesebb szurkolótábort, újra olyan hangulat volt a stadionban, amely a régi időket idézte. Mondják, telt házat adminisztratív eszközökkel nem lehet elérni. Ez az este is ezt bizonyította. Ezt csak a csapat tudja biztosítani. Akkor, ha a most látott teljesítményt teszi alappá, amire ezentúl csak építeni fog. Minderre megint óriási lehetőség adódik, hiszen a következő fordulóban Újpestre visz az utunk, az ősi ellenfél otthonába. Ha ott is „játszik a csapat” és nyer, akkor meg vagyok győződve arról, hogy legközelebb a nézők már fizetni is fognak azért, hogy tömött lelátók előtt tehesse ezt a Fradi. Régen látott lélektani esély előtt állunk. Úgy tűnik, újra egymásra talál csapat és közönség. A csapat szórakoztatóan játszik, a közönség ezt a régi idők hangulatával honorálja. A csapat tagjai meg rájönnek, hogy ilyen hangulatban milyen nagyszerű, és nem is lehet rosszul játszani, amitől beindulhat a pozitív fradista spirál, azaz a közönség tovább tódul és még erősebben szurkol.

Ilyen egyszerű ez. Így kell ezt csinálni. Ez az!

Simon Sándor

(Fotó: www.ftc.hu)