2024. december 21. szombat

Így látta a Győr elleni meccset Kóbor János és Trunkos András

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 2.

Ahogy azt korábban több ferencvárosi hírportál is beharangozta, a Győr elleni meccsen hírességek is szurkoltak. Kóbor János és barátja, aki egyben szövegírója is, Trunkos András meghívásában részesek vagyunk, hiszen a Kóbor Jánossal körülbelül fél éve készült beszélgetés óta nagyon jó viszonyba kerültünk. Örültünk, hogy eljöttek és együtt nézhettük végig ezt a csodálatos hangulatú és eredményű meccset. Íme a rövid értékelésük.

Kóbor János

– Utoljára a Debrecen elleni mérkőzésen nézted a helyszínről a Fradi bajnokiját. Mennyit fejlődött azóta a csapat?
– Számomra az egy más meccs volt, hiszen nem is emlékszem, hogy előtte mikor néztem élőben focimérkőzést. A televízió elkényeztetett és ezért otthonról tekintettem meg a meccseket. Szerencsére akkor egy jó mérkőzést fogtam ki, ráadásul egy góllal még nyertünk is. A mostani meccs, azonban más volt, hiszen a hangulat feléledt és a Fradi is jobb passzban volt, mint akkor. Akkoriban éppen hogy csak éledezett az új NB 1-es csapat, most viszont egy kiforrottabb, egységesebb csapatot láttam. Szerencsére már jobban ismerem a csapatot, volt is akitől sokat vártam ezen a mérkőzésen.

– Melyik játékosunkra gondolsz?
– Marek Heinzre, aki két góllal ismét bizonyított.

– Miként láttad a mérkőzést?
– Azt hiszem, hogy ez a mérkőzés egy percig sem volt kérdéses. Itt nem csak arra gondolok, hogy melyik csapat szerzi meg a győzelmet, hanem az is egyértelmű volt, hogy melyik együttes a tudatosabb, a bátrabb és támadóbb. Azonban ahhoz, hogy a pályán igazán jó hangulat legyen, a nézőtéren is ki kell alakulnia egy ünnepi hangulatnak, amihez elengedhetetlen a nagy érdeklődés. Egész máshogy játszódik le egy mérkőzés sok ezer néző előtt és egész másképpen, ha foghíjas lelátók előtt zajlik. Most ez a találkozó, szerencsés volt ezen szempontok alapján és azt reméli az ember, hogy ez a továbbiakban is így lesz. Egyrészről a csapat is ebben a tempóban tovább erősödik és a nézőközönség is egyre nagyobb számban fogja követni a mérkőzéseket. Igaz, ehhez jó ellenfelek is kellenek, de a tabella is azt mutatja, hogy öten azonos pontszámmal foglalják el az első öt helyet. Ez azt is mutatja, hogy úgy öt-hat csapat eléggé egyenrangú, ami reményt ad arra, hogy jó meccseket fogunk látni.

– A mérkőzés gondolom, nyomaiban már idézte számodra a régi Fradi hangulatot.
– Nézd, amikor az elején jöttek ki a csapatok és felzúgott a közönség, megszólalt az a hangerő – ami egy ilyen szép számú nézősereg torkából már jelentős – az már emlékeztetett erre. Én ezt a kezdeményezést, hogy a regisztrált szurkolók ingyen vehettek részt a találkozón, nagyon jó ötletnek tartom. Aki ezen a meccsen kint volt, egész biztos jó hírét kelti majd az élő találkozónak, hogy ne csak mindig tévéből nézzük a mérkőzéseket, hiszen igazán a pályán válik érdekessé az eredmény, amikor az ember szeme láttára dől el. Nem rossz, hogy közvetíti a tévé a meccseket, de ez soha az életben nem fogja azt az élményt adni, mint amikor a helyszínről tekinted meg a mérkőzést.

– Kit emelnél ki a tegnapi csapatból?
– A pályán nyújtott teljesítményével és a két góljával egyértelmű, hogy Heinz volt a találkozó legjobbja. Azt azonban borzasztóan sajnálom, hogy elment a Ferenczi, mert ha két ilyen gólerős játékosunk lenne, akkor még ennél is kevesebb problémánk adódna. Azonban jó ez a máltai srác is, a Schembri. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a csapat egésze jól működött, igazán gyenge pontja nem volt. Látszott, hogy tudatos támadásokat építettünk fel, a védekezés pedig abszolút rendben volt. Most úgy látom, hogy már a kapus is biztonságosan ki tud futni, nincs már benne az a malőr miatti visszafogottság. Én a támadófoci híve vagyok, hiszen az én gyerekkoromban, akár a magyar válogatottnál, akár a Honvédnál vagy a Fradinál is, nem az volt a kérdés, hogy hány gólt kap a csapat, hanem, hogy mennyit lő. Mikor kaptunk négyet, akkor rúgtunk nyolcat. Még emlékszem olyan Honvéd-Vöröslobogó meccsre, ahol 9-7-re nyert a Honvéd. A Puskásék feje egyáltalán nem fájt attól, hogy ott hátul mit csinál a védelem. Pedig az a világ egyik leggyengébb védelme volt szerintem. Viszont egy olyan erős csatársor volt elől, hogy lényegtelen volt, mennyi gólt kaptak hátul. A 100 százalékos Fradinál sem számított, hogy a védelem hátul mit csinált, a T betűs csatársor biztos, hogy hozta magát.

– Meghozta ez a mérkőzés a kedvedet az Üllői úti találkozókhoz?
– Természetesen. Azt érzem, hogy a média sokszor a szenzációt hajszolja és ezt a botrányok felnagyításával éri el. Én egyáltalán nem éreztem, hogy nagyon félni kellene a pályán. A rosszhír keltése szerintem egy eléggé negatív dolog. Inkább annak kell örülni, hogy sokan vannak a meccsen és buzdítják a csapatot. Én semmi különösebb dolgot nem vettem észre, pedig hát a múltkor a Debrecen ellen játszottunk, aki nem kis ellenfél, most pedig a Győr ellen. Én csak pozitívan tudok az általam megtekintett meccsekről nyilatkozni. Főleg, hogy az én részvételemkor még abszolút száz százalékosak vagyunk. Mindkétszer három pontot szereztünk és még gólt sem kaptunk. Úgy látszik jó kabala, ha kimegyünk a meccsre, bár most már óvatosabbnak kell lennünk, mert mi van, ha majd egyszer nem jön be? Most már a presztízsünkért is drukkolnunk kell a meccs alatt, hisz mikor kint voltunk, még igazán veszélyben sem forgott a győzelmünk, sőt még gólt sem kaptunk. A viccet félretéve, ezzel a csapattal ebben az évben úgy érzem, minimum a dobogóra oda lehet érni. Nem látok olyan csapatot, amelyik ne lenne verhető. A kisiklások nem kellenének, ami sajnos még benne van akár egy kisebb csapat ellen. Pedig az elhullajtott pontok nagy szerepet tudnak kapni a végelszámolásnál. Például a Honvéd elleni kisiklás sem kellett volna, hiszen a kispesti gárdát egyáltalán nem tartom jobb csapatnak nálunk. A fordított eredmény lett volna a reális, persze nem azon a meccsen, mert ott jobbak voltak, hanem a papírforma alapján. Azonban azt hiszem, hogy ez a mostani siker, nem csak egy kicsúszott győzelem volt, hanem ha ez a munka ilyen tempóban megy tovább, akkor ez lehet majd a minimum elvárás. Egy dobogó úgy érzem abszolút nem elérhetetlen ennek a csapatnak.

Trunkos András

– A Fradi-sas veszélyben érezheti az állását, hiszen mikor kijöttök a mérkőzésre, akkor csak nyerni tudunk.
– Nyilvánvalóan szerencsénk van, másrészt azonban a sikerhez hozzájárul a ferencvárosi vezetők profi rendezése. Az nagyon jó ötlet, hogy biztosítják a nézőknek, hogy alkalmanként ingyen nézzék meg a mérkőzést, ezáltal sokan eljönnek. Másrészről a srácok is tudják, hogy egy-két sztár ott van a lelátón és ez biztos, hogy plusz erőt ad egy csapatnak. Harmadrészt pedig a magyar labdarúgás problémáira egyetlen gyógyszer van, a Ferencváros. Amennyiben a Ferencváros jó csapat, akkor van közönség, ha van közönség a Fradinál, úgy a többi egyesületnél is lesz. Egyedül a Fradi a megoldás a magyar labdarúgás gondjaira, mint a legnépszerűbb magyar csapat. Ez az ország két részből áll. Az egyik fele fradidrukker, a másik nem. Az összes többi együttes szurkolója a második félből tevődik össze. Az a hangulat, amit tegnap láttunk a pályán, az egyszerűen utolérhetetlen. Magyarországon más pályán ilyen nincs! Chelsea meccsen láttam hasonlót, itthon ilyen több nincs. Ez egy angol hangulat. Mint ahogy az kiderült, ha jó futball van, akkor a közönség is teljesen rendben van. A magyar labdarúgásból eltűnnek a kalandorok, eltűnnek azok akik adtak-vettek játékosokat saját zsebre, akkor a zászlóshajónak ebben a bajnokságban végre a Fradinak kell lenni. Számomra nem igazán szimpatikus az az állapot, hogy az elmúlt ötven évben, a Ferencváros soha nem kapta meg azt a támogatást, amit megérdemelt volna.

– Elégedett vagy a csapatnál történt változások láttán?
– Kitűnő igazolásaink voltak a nyár folyamán. Ez a Marek például egy fantasztikus labdarúgó, jó ez a csapat, nagyon szellemesen és jól futballoztak. A magyar labdarúgás színvonalához képest egy magas színvonalú mérkőzés volt ez a Fradi-Győr meccs. Szerintem a Győr sem játszott rosszul, csak a Fradi most annyira jó volt, hogy egyszerűen letarolta. Ezek után az embernek mindenképpen kedve támad kimenni labdarúgó mérkőzésre és azt gondolom, hogy a Fradi szurkolóival sem lesz így gond. Egy picit itt is azt érzem, akármelyik pályán előfordulhat atrocitás, ami most hál’Isten nem volt, de ha ez a Fradi pályán történik, azonnal cirkusz van belőle. Sajnos a médiának az kell, hogy a Fradinál balhé legyen. Én azt mondom, nagyon régen éreztem ennyire jól magamat futballmérkőzésen. Bevallom őszintén, engem a külföldi csapatok nem nagyon érdekelnek. Akkor fogom a BL-t is nézni, ha lesz benne magyar csapat. Mondjuk én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy láttam olyan magyar labdarúgókat és csapatokat, akik tudtak futballozni. Néhány ferencvárosi játékosnál éreztem ezt a hozzájuk fogható nagyságrendet, de hát azért én még láttam egy Tichyt, egy Albertet, egy Göröcsöt labdát levenni. Ők rendezték a csapatot, amit most láttam a Fradinál is. Ez volt az, ami miatt teljes izgalomban néztem végig a meccset. Végre jól éreztem magam, végre valami olyat kaptam, ami miatt érdemes labdarúgó mérkőzésre járni. Még egyszer hangsúlyozom, a hangulat csodálatos volt. Ezt mindenkinek ajánlom, legalább egyszer próbálja ki!

– Akkor elmondható, hogy a Debreceni meccshez képest láttál előrelépést?
– Én azt mondom, hogy a Debrecen elleni meccsen nyertünk, de unalmas volt. Ez a mérkőzés azonban nem. Ez egy átütő erejű magas színvonalú, jó meccs volt. Ezt a Mareket nézni egy élmény. Ahogy leveszi a labdát, ahogy egymaga 2-3 embert magára vonz, aztán pedig jól játssza meg azt. Mellette pedig jók a többiek is.

– Akkor az nem is kérdés, hogy a csapatból kit emelnél ki. Azonban rajta kívÜl ki nyerte még el a tetszésedet?
– Az én hibám és a Fradié is, de nem igazán tudom az összeállításokat. Régebben kapásból tudtam a Tatabánya, a Győr és természetesen a Fradi kezdő tizenegyének névsorát. Ma is elmondom őket fejből. Ma azonban ezzel egy picit bajban vagyok. Visszatérve a debreceni meccshez, ahhoz képest azt hiszem három játékos játszott. Nagyon sok embert így nem is ismerek. Tóth Bencét persze ismerem és a kis Pölő is ügyes volt azon a rövid idő alatt, míg a pályán volt. Nagyon jó volt Rósa, akit mindig is kedveltem. Ő egy rakkolós, ügyes játékos, de számomra Marek volt ma kiemelkedő. Remélem majd a többi meccsen is részt tudok venni, és akkor majd egy bővebb értékelést is tudok adni a többi játékosról. Ez a Fradi, alkalmas a magyar bajnoki címért küzdeni. Ez egy jó csapat, jó közönséggel. Egy üzenet a közönségnek, hogy ha néha adódik is kisiklás, legyenek türelmesek. Még a régi nagy csapatok is kisiklottak néha, emlékszem hol a Honvéd verte meg a Fradit 7-1-re, hol a Fradi a Honvédot 7-1-re. Két kitűnő csapat volt, de volt olyan is, hogy nem ment. Itt is lesz ilyen, persze úgy gondolom egyre kevesebb, de lesz. Ez mindig benne van a fociban, de türelmesnek kell lennie a közönségnek. Adjunk legalább egy évet Prukner Lászlónak.

Istenes Tibor és Istenes Mónika

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Franto írta:

    Kóbor garancia a győzelemre… 🙂 Nagyon remélem, hogy egyre többet fogjuk látni Őt és a többi hírességet is a Szentélyben. Azt hiszem a szerdai meccsen nem csak a pályán arattunk nagy arányú győzelmet… Végre nem a balhétól hangos a média, hanem a szép játéktól, győzelemtől és a sok és érdekes nézőtől. Köszönet ezért a Baráti Körnek és külön a Tibu-házaspárnak! 🙂

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 3. 11:41

  2. Gerencsér írta:

    Remek volt a Győr elleni meccs, de a Honvéd elleni 1-3 -t nem tudom „megemészteni”.Az olasz stilusu , fetrengő, hisztiző játékosok befolyásolták a birót.A Nemzeti S. két bunkó ujságirója kilencest adott a birónak.Remélem Csányi Úr látta felvételről a meccset, sok tennivaló akad még az MLSZ-ben.Gondolkodunk az ujság előfizetésének lemondásáról.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 3. 14:50

HOZZÁSZÓLÁS